kb. 1 perc olvasás
Keresztury Dezső: Beszélgetés Csontváryról
A.: Ütődött volt; másként mért utasította volna
a kabinettirodát – igazán röhögni kell –
«Királyt napra kitenni!», s miért táviratozta volna
a főpolgármesternek: «A bécsi gyorssal érkezem!»?
B.: Ilymódon Petőfi is talán bolond lett volna,
mert hitte: lángelme ő s híre örökös leszen;
s csak nagzási hóbortba esett civil lett volna,
mert verssel vett elégtételt a hadügyminiszteren?
A.: De hogyha festőinas lett volna,
s nem angyal szózatára nagy «mester» hirtelen;
és bárcsak végül magát ne ábrázolta volna
honfoglalóként tevén, frakkban, cilinderesen!
B.: És ha a szellem soha senkit meg nem szállt volna?
Dávid nem birkózott tán az angyallal? S melyen
Prométeusz kínlódott, a szikla nem állt volna,
láng nélkül bolyong az ember, magától idegen.
A.: Téged is – sznobok közé – helyedre kellett volna
tennem: futóbolondot magasztalsz itt nekem,
a normálisnak, aki ha – a többség ilyen – nem volna,
mit ér a rend, a gyár s a mező mit terem?
B.: Lennék bolond s sznob is, ha mellettem nem volna
a nyíltszívű s szemű sereg, mely ha névtelen
álmát e látomásban meg nem találta volna,
hírdethetnék híresnek: nem nézne feléje sem.
A.: Ez az egész humbug talán jobb sorsra jutott volna,
ha nem lép közbe egy másik gyagya, aki, nem
sejtve mit tesz, mindenét fel nem áldozta volna,
hogy ez a sok rossz vászon jó ponyva legyen.
B.: Így jó, hogy megmaradt mind; csodák-csodája: itt van,
ragyog, őrülten bár, tán századokon át;
leköpték s fényesebb lett, meghalt s feltámadt: itt van;
s túlélheti – bár élné! – Libanon cédrusát.
-
A Mostari Öreg Híd Emlékére
-
-
