Link ajánló 32.

Láttam, olvastam, hallgattam

Link ajánló 32.

Lévay József

Mikes

Egyedül hallgatom tenger mormolását,

Tenger habja felett futó szél zúgását –

Egyedül, egyedül

A bujdosók közül,

Nagy Törökországban!…

Hacsak itt nem lebeg sírjában nyugovó

Rákóczinak lelke, az eget csapkodó

Tenger haragjában!

Peregnek a fákról az őszi levelek,

Kit erre, kit arra kergetnek a szelek,

S más vidékre száll a

Csevegő madárka

Nagy Törökországból…

Hát én merre menjek, hát én merre szálljak,

Melyik szögletébe a széles világnak,

Idegen hazámból!?

Zágon felé mutat egy halovány csillag,

Hol a bércek fején hókorona csillog,

S a bércek aljában

Tavaszi pompában

Virágok feselnek…

Erdély felé mutat, hol minden virágon

Tarka pillangóként első ifjúságom

Emléki röpkednek!

Ah, mért nem szállhatok hozzád, szülőföldem,

Mikor minden bokrod régi ismerősem!

Mért vagy szolgaságban

Gyászos rabigában

Oly hosszú időkig?

Ha feléd indulok, lelkem visszatartja

Az édes szabadság bűvös-bájos karja,

Vissza mind a sírig!…

Itt eszem kenyerét a török császárnak,

Ablakomra titkos poroszlók nem járnak

Éjjeli sötétben

Hallgatni beszédem’

Beárulás végett…

Magányos fa vagyok, melyre villám szakad,

Melyet vihar tördel, de legalább szabad

Levegővel élhet.

S egyedül hallgatom tenger mormolását,

Tenger habja felett futó szél zúgását –

Egyedül, egyedül

A bujdosók közül,

Nagy Törökországban.

Körülöttem lebeg sírjában nyugovó

Rákóczi nagy lelke, az eget csapkodó

Tenger haragjában.

*

Zágoni Mikes Kelemen

(Zágon, 1690 augusztusa – Rodostó, Törökország, 1761. október 2.) II. Rákóczi Ferenc íródeákja, kamarása.

A régi székely Mikes család református köznemesi ágából származott. Atyja, Mikes Pál, anyja, Árva Torma Éva.

Apját 1690-ben elfogják a Havasalföldön, majd vélhetően a következő évben Fogaras várában kivégzik. Mikes gyermekéveit a zágoni, zabolai, fiátfalvai (Udvarhely vármegye), abafáji (Maros-Torda vármegye) nemesi udvarházaiban tölti.

1696-ban (vagy 97-ben) anyja nőül megy kövesdi Boér Ferenchez. 1700-ban mostohaatyja hatására katolikus hitre tér. 1702-ben a kolozsvári jezsuita kollégiumban parvistaként szerepel egy Mátyás királyról szóló latin iskoladrámában.

1707. április 26-án zabolai Mikes Mihály gróf ajánlására Rákóczi fejedelem maga mellé veszi belső inasnak. 1709-ben udvari bejáró. Ez idő tájt készül ismeretlen festőtől származó színes olajportréja.

1711. február 21-én Rákóczival Lengyelországba indul. Augusztus 29-én Jaroslawból Danckába (Gdanskba) hajóznak. 17l2. november 16-án Mikes a francia diplomácia segítségében Bízó Rákóczi kíséretében Franciaországba vitorlázik. A hosszú és életveszélyes utazást követően, az 17l3. január 13-i dieppe-i kikötés után Mikes Párizsba és Versailles-ba kíséri urát. 17l5. augusztus 28-tól a királyi udvartól visszavonuló Rákóczival a kamalduliak kolostorában él Grosbois-ban (Yerres).

17l7. január 1-jén az erdélyi gubernium elfogadta az országgyűlés végzését Rákóczi, Mikes és társaik fő- és jószágvesztéséről. Augusztus 16-án titokban Marseille-be távoznak; szeptember 15-én Törökországba hajóznak, hogy az osztrák-török háborús ellentétet kihasználva hazatérjenek. Október 10-én kikötnek Gallipoliban. Ettől kezdve Mikes levél formában naplót vezet. 1720. április 24-én a porta Rodostóba (Tekirdag) telepíti a bujdosókat. Májusban föltűnik Mikes életében a „kis Susi”. 1723-ban szerelmi bánatán ironizál, amikor Kőszeghy Zsuzsi a megözvegyült Bercsényi generális felesége lesz. December 19-én Mikes özvegy édesanyja hazahívó levelére írt imaszerű fohásszal a gondviselésre bízta sorsát. A húszas években a rodostói könyvtárban olvasott művek fordításába kezd. 1726-ban egy darabig elkísérte Zsuzsit, a megözvegyült grófnét, aki marasztalása ellenére Jaroslawba települt át.

Rákóczi halála (1735) után a végrendeletében főkamarásnak nevezett Mikes temettette el urát Galatában; közreműködött szívének és kéziratainak Grosbois-ba küldésében. A Rákóczi József Rodostóba érkezése (1736) utáni komédiahadakozás éveiben (1737-38) Mikes vigasztalása, hogy Erdély „köpönyegit” megláthatta; a fejedelem fiának kényszerű kíséretében bejárja a Rodostó-Konstantinápoly-Drinápoly Csernovoda-Vidin-Rusze-Bukarest-Focsani-Jászvásár-Rodostó útvonalat.

1740. június 21-től kezdődik Mikes második rodostói korszaka. 1741-ben hazatérési kérelmét Mária Terézia elutasítja („ex Turcia nulla redemptio”). 1747-48-ban levelezést folytat Jávorka Ádámmal és Bercsényi Lászlóval.

1758. november 19-én Mikes lett a bujdosók básbugja (vezetője). 1759. január elején az isztambuli császári követ engedélyével levelezést kezdett erdélyi atyafiságával, egy kéziratát is hazaküldte.

1761. október 2-án pestisben halt meg. Sírja ismeretlen.

„Mikes a késő barokk, rokokó széppróza utolérhetetlen tollú mestere, a régebbi magyar prózaírás klasszikus alakja. Rákóczi fejedelem oldalán nőtt fel a kuruc szabadságharc éveiben; később a Rákóczi-emigrációban élt és alkotott. Művészi kvalitásai fölébe emelik valamennyi hazai kortársának a korai felvilágosodás fél évszázadának magyar irodalmában, sajátos életútja pedig elkülöníti literátortársaitól. Emberi sorsa nemcsak előkészíti írói pályáját, hanem élete végéig meghatározza a magyar irodalom történetében szinte egyedülálló irodalmi-műfaji alkotásának jellegét, karakterét is. Életművében a magyar világi széppróza újjászületésének lehetünk tanúi.” (Hopp Lajos)

Mikes Kelemen török földre érkezésük után az átmenetinek vélt tartózkodás napjainak megörökítésére irodalmi levelezésbe kezdett (Constantinapolban Groff P… E… irot leveli M… K…). A fiktív (el nem küldött) levelek írója sem a lapokat, sem a keltezett leveleket nem számozta. 1717 októberétől 1758 decemberéig 207 levelet írt. A levélíró a képzeletbeli, fiatal „édes nénémmel” való társalgással megteremtette a családias levelezés lélektani alaphelyzetét, az érzelmi beleélés és személyes kifejezés meghitt irodalmi keretét. Ifjú lelkére, kedélyére nehezülő bujdosásában a hazatérés reménye tovatűnt, hangulata hullámzott, miközben folytatta leveleskönyvét. Csalódások és megpróbáltatások közt föltárta érzelemvilágát, tudósított Rákóczi és társai életéről, haláláról; élményei fogytával olvasmányemlékeit szőtte leveleibe. Elbeszélő készsége, tréfára kész székely mesélő kedve, stílusfantáziája, eredeti nyelvi tehetsége az általa megteremtett új műformában hatásosan érvényesül. A rokokóra jellemző levélgyűjtemény Montesquieu keretes levélszatírája mellett a korai felvilágosodás irodalmában az európai műfaji hagyomány újabb típusát képviseli.

Tizenkét francia könyvet ültetett át magyarra. Az lfjak Ka1auza pedagógiai, moralista célzatú munka 1724-ben készült, de kéziratát Mikes1744-ben átjavítva, 1751-ben öntötte végleges formába. Forrása: Ch. Gobinet (lnstruction de la jeunesse, 1695).

Valószínűleg ezután született az Idő jól eltöltésének Módgya című keltezetlen párbeszédes szépirodalmi átdolgozása A. Courtin (Traité de la Paresse, 1677) alapján.

Az Epistolának és az Evangéliumoknak Magyarázattya 1741 című fordítás eredetije még ismeretlen. A Catechismus Formájára valo közönséges Oktatások 1744-ben elkészült s javított kéziratának végleges változata 1752-54-ből való; forrása a janzenizmussal vádolt Catechisme de Montpellier, F.-Aimé Pouget (Instructions générales en forme de Catéchisme, 1710) műve.

A Mulatságos napok, 1745, szépprózai átdolgozás francia kortárs író, Mme de Gomez (Les Journées amusantes, 1722-31) rokokó novellafüzéréből szerkesztett válogatás.

A barokk vallásos elbeszélő próza dialogizált mintája A Keresztnek királyi uttya 1747; ezt D. B. Van Haeften Regia via crucis 1635 francia fordításából (Le Chemin Royal de la Croix, 1655) ültethette magyarra.

Elmélkedő, erkölcsnevelő munka a Kereszténi Gondolatok A holnapnak minden napjára 1747, amely E.-F. Vernage (Pensées chrétiennes, 1713) könyvének fordítása. A Kristus Jésus Életének Historiája (1748) a janzenista szelleműnek tartott N. Le Tourneux (Histoire de la vie de Nostre Seigneur Jésus-Christ, 1678) című művének elbeszélő prózába öntése.

Jellemfestő és elmélkedő jellegű A Valoságos Keresztényeknek Tüköre 1749, N. J. De Mélicques (Les Caractères des vrais chrétiens, 1713) alapján.

Az Izraéliták Szokásárol és A Keresztényeknek Szokásairol valo beszélgetés című keltezetlen munkák Cl. Fleury (Les Moeurs des Israélites, 1690, és Les Moeurs des Chrétiens, 1694) írásaiból készültek.

A Sidok és az Uj Testámentumnak Historiája keltezetlen fordítás forrása A. Calmet (Histoire de l’Ancien et du Nouveau Testament et des Juifs, 1725) című műve. A változatokkal együtt 18 kéziratkötegből kb. 7700 negyedrét oldalt kitevő, irodalmi és eszmetörténeti szempontból rendkívüli értékű rodostói hagyaték a 18-19. sz. fordulóján körül került haza.

*

Gyáva népnek nincs hazája

A kollégiumban, ahol diákkoromban laktam, volt egy lengyel srác. Egy napon azt találta mondani valami kapcsán, hogy a magyar az egy gyáva nép. Nem szidalomból mondta, nem indulatból, hanem tárgyilagosan, szinte evidenciaképpen. Nyomban felajánlottuk neki, hogy megverjük. Azt felelte, hogy rendben, de előbb menjünk le a presszóba, és beszéljük meg. Ott aztán elmagyarázta. Annyira, hogy nemcsak a verés maradt el persze (úgyis csak vicc volt), hanem sok tekintetben meg is győzött bennünket.

Pedig ez még jócskán a ”rendszerváltás” nevű búbánatos folyamat kezdete előtt történt…

Nem zajlik le valamirevaló ünnepség anélkül, hogy a szónok fel ne említse a magyar nép bátorságát. De a közvélekedésben is ott szerepel a nemzeti karakterjegyek között. A magyarok nyilaitól ments meg, a kereszténység védőbástyája, rebellis kurucok, satöbbi. Csupa olyasmi, amiről nincsenek közvetlen személyes tapasztalásaink.

Amikről viszont vannak, az mind az ellenkezőjére mutat. Lássuk be, amit mindannyian tudván tudunk: a mi életünkben a magyar nép sajnos nem akármilyen mértékű gyávaságot tanúsít. Sok évtizede. Kell bizonygatni?

Még nem volt egyetlen általános sztrájk sem! Általános sztrájk az, amikor nem egyik vagy másik ágazat sztrájkol aszerint, hogy mikor jut eszébe, vagy éppen szorítja a cipő, hanem az összes egyszerre, és megáll az ország. Azt a Hatalom nem tudja lerázni, nem tudja kidumálni, egyszerűen nem tud vele mit kezdeni. Ilyesmire nem volt képes a magyar nép.

Sőt most az aktuális Orbán-kormány idején egyáltalán nincsenek sztrájkok. Feltűnt már? Hörgés az van, panaszkodás, átkozódás, internetes szidalmazás otthonról a fotelből, de sztrájk nincs. Sőt tüntetések, felvonulások is csak kínkeservesen és felülről szervezettek történnek, mindegyik a szervezők által reméltnél sokkal kisebb létszámmal. Még az Egymillióan a sajtószabadságért nevű álságos, de mégiscsak magát közérdekűnek mutató tüntetés is Nyolcszázan a zsidó érdekekért című dzsemboriba fulladt. Pedig ott aztán volt pénz, apparátus, tapasztalat.

Az elmúlt huszon-valahány év alatt lényegében nem történt önálló és öntudatos fellépés. A magyar nép is, az egyedi ember is alapvetően várt. Két dologra várt: a következő választásokra, abban a reményben, hogy elkergetődik az aktuális hatalmi banda, és jön helyette az, amelyik korábban volt elkergetődve. Pedig dehogyis volt elkergetődve egyik sem, lassan már feldereng mindenkinek. Nagyon lassan. A másik: mindenki folyamatosan arra vár, hogy más kaparja ki neki a gesztenyét. Nem egy bizonyos meghatározott valaki, nem is egy körvonalazott, megnevezhető csoport, hanem egyáltalán valaki. Lényeg, hogy más. Nem én, az egyén, hanem nélkülem valaki bárkimás.

Ez nem is gyávaság, hanem sunyiság.

A felszíni magyarázatokat nagyjából mindenki tudja. Egzisztenciaféltés, a média különösen undorító agymosó szerepe, a Hatalom ravaszul kialakított oszd meg és uralkodj stratégiája, amiben az emberek egymás nyomorult pofáját köpködik, miközben kilopják a cihát a fejük alól.

Vannak azonban mélyebb okok is. Legtöbben a Kádár-kor örökségét látják benne. Gulyáskommunizmus, aminek a lényege, hogy zabáld tele magad, de egyébként kuss. Ehhez hozzáadódott a közügyek érdemi részéből való teljes kirekesztés, valamint a civil önszerveződések megsemmisítése.

Valóban, ez mind igaz. De nincs több ok?

Az általános önállótlanságnak és birkaságnak van marxista magyarázata is. Bizony ám! Igaz, manapság nemigen emlegetik, nem divat. Sokan talán nem is ismerik. Kár, mert mélyebbre nyúl. Nos, a kelet-európai, és benne a magyar mentalitás és gyávaság eszerint a 15-16. századra nyúlik vissza. A mezőgazdaság abban az időben jutott el a fejlettségnek azon szintjére, amikor a paraszt már tudott felesleget termelni, vagyis árut, és az értékesítéséből gazdagodni kezdhetett, önállóvá válni, kitörve jobbágyi személyes függéséből. Nyugat-Európában valóban meg is történt, és a parasztból gazda és tulajdonos lett, és kifejlődött, beleivódott az ennek megfelelő szemlélet, mentalitás, viselkedés. Kelet-Európában azonban nem így történt, a parasztfelkeléseket leverték, és a földesúr nem hagyta önállósulni a parasztot, hanem továbbra is elvett tőle mindent, és változatlanul ő kereskedett és gondolkodott helyette. Ez ivódott bele az összes társadalmi viszonyrendszerbe és egyáltalán a mindennapokba. Jobbágyi gondolkodásunk van!

Hogy mindez miképpen manifesztálódik (jelenik meg) arra rengeteg példát lehet hozni, most csak egyet említek: a „demokratikus” pártok, de még a Jobbik elitje is mihelyt pozícióba kerül, rögtön elkezdi magát Grófnak érezni, aszerint viselkedik, alanyi járandóságának érzi a hatalmát és a megszerzett magasabb életszínvonalát, nem érez elszámolási kötelezettséget a saját vakegér jobbágyai felé – és ami a lényeg: ezek a jobbágy-hangyácskák ezt el is fogadják! Közben kussolnak.

Gyávaság ez vagy butaság? Mind a kettő. De az eredménye a nem-cselekvés, ezért inkább mégiscsak gyávaság.

A végső következmény a totális lepusztulás, mert az ilyenképpen nekiszabadult Elit nem érez kontrollt maga fölött, és csakis a saját érdekeit követi, akár hazaárulás és idegenek kiszolgálása árán is, az Ország Érdeke pedig csak egy szánalmas naivitássá süllyedt.

Van egy vicc. Megy a magyar és a szlovák a sivatagban. Jön az oroszlán. A magyar elkezd szaladni. A szlovák leül, és elkezd futócipőt húzni a lábára. – Bolond vagy? Azt hiszed, hogy gyorsabban futhatsz, mint az oroszlán? – kérdi a magyar. – Nekem nem az oroszlánnál, hanem nálad kell gyorsabbnak lennem – feleli a szlovák.

Ezért vagyunk mi a nyugati zsidó és nemzsidó ragadozók legelső zsákmánya. A gyávaságunk miatt, amiért nem nézünk a saját úgynevezett Elitünk körmére. Ki-ki a saját gazdájáéra. A fidesz-vakhívő a fideszesére, a maszopos a maszoposéra és persze mi is a mieinkre.

Maradt legalább ennyi bátorság?

http://radicalpuzzle.blogspot.co.uk/2012/09/gyava-nepnek-nincs-hazaja.html

*

Évek óta érlelődött bennem egy gondolat, egy álom: létrehozni egy pártot, ami a nevében párt ugyan, a választási törvények okán, de mégis más.

Nemzeti Értékek Pártja.

NÉP.

Nemzeti értékeinket megőrző, új nemzeti értékeket teremtő emberek gyülekezete. Álmom volt, hogy azt a szellemiséget vigyük vissza az Országgyűlésbe, ami Széchenyi idejében volt.

Önzetlen, a Nemzetükért áldozatra is képes honfitársak képviseljék az Ország és egyben Kárpát-Haza érdekeit.

Az ország dolgait a Parlamentben a pártok intézik. Hiába kiabálunk, mi drukkerek a pálya széléről, a futballmeccset csak akkor tudjuk befolyásolni, ha játékosok vagy bírók vagyunk.

„A mindenkori állam által biztosított képviselői díjazást, jövedelmet, a képviselő köteles elkülönített számlára utalni, melyet Böjte Csaba ferences szerzetes rendelkezésére bocsát. Az összeg felhasználásáról Böjte Csaba mindenkoron egy személyben dönt.

Ezért minden képviselői mandátumra jelentkezőnek, illetve családjának rendelkezni kell olyan állandó jövedelemmel, amely biztosítja önmaga és családja számára a képviselői munkájával járó kereset kiesést.”

(Részlet a képviselőjelöltekre és a képviselőkre vonatkozó pártszabályokból)

De hogyan is várhatnék ekkora áldozatot, hogyan is tehetném, hogy a párt képviselői és családjának életlehetőségeit súlyosan veszélyeztessem, még ha a cél igen nemes is.

Én gyógyító ember vagyok. Előttem minden ember egyforma. Vezetői munkám során is az volt a legnagyobb hibám, hogy egyetlen munkatársamat sem távolítottam el állásából, még akkor sem, ha súlyos hibát követtet el.

Bűnömül rótták fel annak idején a bíróságon: „Az elbocsátást kezdeményező alperesi kör ez idáig egyetlen cáfolhatatlan érveként fenntartotta:Papp Lajos eddig szokatlan munkamódszert követelt meg, ami azért is sértő, mert a folyosói pletykák terjesztőit a szakmai konferenciákon szembesítette állításaikkal, amely cselekedetével megalázta munkatársait. Ezen túlmenően, kitartóan szuggerálta beosztottjait, hogy ezzel kényszerítse őket igazmondásra, ami elősegítette a rossz munkahelyi légkör kialakítását.” ( Zalatáj 1998. április 1.)

Olyan országban élünk, ahol az igazmondás bűn, a hazugság erény.

A néhány éve létrehozott Kárpát-Haza Nemzetőrség kudarcba fulladása is megálljt parancsol. Nem volt kétszáz ember, aki értette, megértette volna és vállalta, képviselte volna azt a szellemiséget, amire a Kárpát-Haza Nemzetőrség létrejött. Pedig „csak” a szeretet és tízparancsolat szellemében tevékenykedtünk.

Hiszek a magyar emberekben.

Hiszek a szeretet és jóság hatalmában.

Gyülekezzünk!

Készülődjünk!

Hiszek abban, hogy visszatérve őseink szellemiségéhez, az álomból nemsokára valóság válhat.

Az alábbiakban közlöm álmaimat.

Álmodjunk együtt, de lassan ébredezzünk!

Ébredj Magyar!

Nemzeti Értékek Pártja

NÉP

A párt célja:

A Magyar Nemzet, Árpád hazatérésétől a 907-es pozsonyi csatanyerés eredményeként az európai népek írott történelmében önálló – magyar – nemzetként szerepel.

A Kárpát-medencében több mint 1100 éve a lélekszámában legnagyobb nemzet a magát magyarnak valló népesség.

Az 1000-től önálló magyar állam egyike Európa legősibb államainak.

A Magyar Nemzetnek, így a magát magyar nemzethez tartózóknak legfőbb földi küldetése a magyar nemzeti értékek megtartása, ápolása, gyarapítása.

A Kárpát-medence Isten teremtette világ része.

Isten tulajdona. Ember azt nem tulajdonolhatja, csak meghatározott ideig birtokolhatja.

A Szent Korona misztikus kapcsolatot teremt Ég és Föld között. A Szent Korona eszmeisége a Kárpát-medencében élő népek, nemzetek egységét és Istennel való kapcsolatát hivatott képviselni. A Kárpát-medence földjét, vizeit, föld alatt rejtőzködő kincseit egyetlen nemzet sem tekintheti sajátjának. E földi javak kizárólag Isten, illetve a Szent Korona tulajdonát képezik.

Az ember azért kapott különleges képességeket Istentől, hogy tudatosan szolgálja nem csak az embereket, hanem a teremtett világ valamennyi élőlényét.

A Magyar Nemzet feladata az Isten alkotta világ megőrzésén kívül az ember alkotta értékeink megőrzése, gyarapítása.

A Magyar Nemzet legősibb és legnagyobb kincse a magyar anyanyelv. Népmeséink, népdalaink, mondáink, regéink őrzik leghűbben a magyar történelmet. Népi, nemzeti műveltségünk legfőbb kifejező eszközei. Hagyományaink, népművészetünk, szerves műveltségünk, szellemi termékeink (a kreatív magyar elme termékei) mind-mind a Magyar Nemzet kincsei, értékei.

A párt legfőbb elve a „Ne ítélj, hogy meg ne ítéltess!”- evangéliumi mondat.

Ennek szellemében a párt másokat meg nem ítél. Kizárólag nemzeti értékeinket megőrző, új nemzeti értékeket teremtő emberek gyülekezete.

A Nemzeti Értékek Pártja olyan elkötelezett emberekből áll, akik életük egy részét a Nemzet szolgálatába állítják. Egyéni érdekeik mellőzésével lemondanak vagyonuk egy részéről és adott esetben, ahogy eleink tették, akár az életükről is, ha a Nemzet azt megkívánja.

Az etnikai illetve államhatárok változhatnak, azonban a magyarok történelmi, vezető szerepét a Kárpát-medence őrzésében és Európa védelmében senki nem vitathatja el.

Pártoló személy

A Nemzeti Értékek Pártjának pártolója lehet minden olyan személy, aki:

– a párt elveit elfogadja

– nemzeti értékeinket feltárja

– azt gyarapítja

Korától, nemétől, állampolgárságától, vallási hovatartozásától, pártkötődésétől függetlenül, bárhol éljen is a világban, bármilyen nyelven beszéljen, ha magát a Magyar Nemzethez tartózónak vallja.

A képviselőjelöltekre és a képviselőkre vonatkozó pártszabályok

Nemzeti Értékek Pártja képviselőjelöltje lehet: aki önként jelentkezik, a párt az ő személyét elfogadja, ezután a törvény által előírt támogató aláírásokat összegyűjti és az alábbi pártszabályokat vállalja és betartja:

1. Minden választási körzetben egy jelölt indulhat a Nemzeti Értékek Pártjának színeiben.

2. Amennyiben egy körzetben több személy jelentkezik, abban az esetben a párttestület dönt a jelölt személyéről.

3. A képviselőjelölt az állam által biztosított kampánypénzt, csak személyes találkozók, lakossági fórumok szervezésére és lebonyolítására fordíthatja.

4. Ezen anyagi javakat szigorú elszámolás szerint költheti el, a törvény által meghatározott feltételek betartásával.

5. Megválasztása esetén országgyűlési mandátuma ideje alatt csak parlamenti munkájával kapcsolatos költségre vehet fel pénzt az államtól. (utazás, szállás, étkezés, ruházkodás)

6. A mindenkori állam által biztosított képviselői díjazást, jövedelmet, a képviselő köteles elkülönített számlára utalni, melyet Böjte Csaba ferences szerzetes rendelkezésére bocsát. Az összeg felhasználásáról Böjte Csaba mindenkoron egy személyben dönt.

7. Ezért minden képviselői mandátumra jelentkezőnek, illetve családjának rendelkezni kell olyan állandó jövedelemmel, amely biztosítja önmaga és családja számára a képviselői munkájával járó kereset kiesést.

Magyarul: a képviselő egyéni, családi áldozatot hoz a köz érdekében.

8. Képviselőjelölt olyan személy lehet, aki az anyagi áldozaton túl életével, munkájával, viselkedésével kivívta választói bizalmát, tiszteletét.

9. A megválasztott képviselő parlamenti munkája során a párt elveinek szem előtt tartása mellett, a választói vélemények meghallgatása után, de saját meggyőződése, tudása, képességei és lelkiismerete szerint szavaz.

10. A parlamenti frakció, az esetleges közös döntés előtt minden esetben köteles meghallgatni a pártot.

11. A Nemzeti Értékek Pártjának országgyűlési képviselője tudomásul veszi, hogy a párt sem a választások előtt, sem a választások után szövetséget, koalíciót nem köt.

12. A megválasztott országgyűlési képviselő bármikor visszahívható, ha a párt testülete úgy ítéli meg, hogy a képviselő munkájával nem szolgálja választói, illetve a Nemzet érdekeit.

Dr. Papp Lajos

emeritus professzor

2012. szeptember 29.

*

ILLYÉS GYULA:

ÓDA

egy hivatalba lépő afgán miniszterhez

Nem lopsz te többet! Ami még lopható

s egyáltalán mi még emelhető vala:

magas elődeid már mind elemelék –

Kongó puszta honod! Reménytelen egén

kifordított zsebek gyanánt lobognak a

felhők s mögöttük mint a forgalomból rég’

kiment tallér méláz antik fénnyel a nap –

nem váltható fel ő… hunyorog arcátlanul.

Szegény haza! nincs más dísze már csak amit

költői raknak rá: az őszi lomb nehéz

aranya, a folyók ezüstje s hölgyei

gyémánt szeme… de te tudod mindez mit ér!

Te a valóságot fürkészed gondteli

arccal s objektíven! s meg nem téveszthetőn –

A helyzettel, papa, te számolni akarsz

mesterséged finom szabályai szerint…

Látod ami van… és – elhiszem – szived

búsong! Mit messziről édes oázisnak

véltél: délibáb volt! szélhordta homok és

állathulladékok buckán ülsz merengve…

Értem keserved én! Ezért volt hát vitéz

könyökforgatásod az ősi mód szerént?

Ezért hajlongásod? Ilyen pályadíjért

nyaltál miként csiga útat e polc felé?

Ah, eljő majd a kor, tudod akárcsak én,

eljő a nap midőn minden tolvaj felel,

remegve állsz te is köztük, – ártatlanul!

szégyenkezve dicső eleid közt: kontár!

korcsa ivadék, aki már lopni sem tudott…

*

„Vigyétek és tanítsátok meg, mi a kommunizmus!”

Ifj. Tompó László – Hunhír.info, 2010. december 8.

Mi is történt pontosan 1919-ben a patkánylázadás 133 napja alatt? Erre a kérdésre ezúttal a bűnügyi statisztika alapján adunk feleletet a gyilkosok és áldozatok máig legteljesebb jegyzékét közreadó Váry Albert koronaügyész-helyettes könyvével.

Váry Albert 1875. december 8-án született Makón. Középiskolai tanulmányait a halasi református főgimnáziumban, az egyetemit Budapesten végezte. 1913-ban ügyvédi vizsgát tett. Rövid ügyvédkedés után 1904-ben nagyváradi törvényszéki jegyző, egy év múlva aradi albíró, majd nagyváradi alügyész, 1908-ban pedig budapesti királyi ügyész, az első világháború kitörésétől pedig a Budapesti Királyi Ügyészség (BKI) Sajtóosztályának vezetője, háborús sajtócenzor, 1917-től főügyész-helyettes, a sajtóbizottság elnökhelyettese, 1918-tól a BKI vezetője lett. Ebbeli minőségében 1918. október 31-én élete veszélyeztetésével megakadályozta, hogy a tömeg a Budapesti Törvényszéki Fogház rabjait kiszabadítsa. A patkánylázadás alatt bujdosni kényszerült, utána ő irányította a 133 napon át vérfürdőt rendezők bűnvádi felelősségre vonását. 1919 szeptemberétől királyi főügyész. 1920 októberében már az Igazságügyi Minisztériumban szolgált, majd 1921 novemberében koronaügyész-helyettessé nevezték ki. 1926-ban és 1931-ben a szabadszállási választókerület egységes párti programjával országgyűlési képviselő, „a törvényhozásnak egyik kimagasló, általános köztiszteletben álló tagja” (Rátky Zoltán és Strazimir Oszkár: A magyar legújabb kor lexikona, 1932). 1939-ben visszavonult a közélettől. Önéletrajzát kiegészítő unokái szerint „Budapest ostromát fővárosi lakásában élte át. A szovjet csapatok bevonulása után újból figyelmeztették, hogy jobb lenne menekülnie, de ő helyben maradt. Ettől kezdve az államvédelmi hatóság folyamatos zaklatásának volt kitéve, rendszeresen kihallgatták és a fehérterrorra vonatkozó adatainak átadására kényszerítették. A megfáradt embert az Andrássy út 60-ban kényszerítő eszközök hatására végrehajtott cselekedete élete végéig gyötörte, miután megtudta, hogy huszonöt év után az ő adatai alapján vonnak felelősségre és végeznek ki olyan embereket, akik nem is értelmi szerzői, hanem egyszerű sorkatonái voltak azoknak az atrocitásoknak, amelyekhez hasonlókért ő számos »vörös« terroristát sikerrel terjesztett fel kegyelemre. Rákosiék hatalomra jutása után őt is kitelepítették: a Békés megyei Hunyán, egy pajtában kényszerült lakni, embertelen körülmények között. A kitelepítések feloldásakor sem térhetett vissza Budapestre, ezért Csengődre költözött, ott is hunyt el hetvennyolc éves korában, 1953. október 1-én. A csengődi családi kriptában temettük el, szeretett első felesége mellé.”

A vörös uralom áldozatai Magyarországon

Az eredetileg 1922-ben a Váci Fegyintézet Nyomdájában saját kiadásában hivatalos jelentések és bírói ítéletek alapján megjelent, rövidesen kétszer is után nyomott, jelenleg is kapható könyve, A vörös uralom áldozatai Magyarországon, igazi magyar mártírkrónika: közli a 133 nap során meggyilkoltak községek szerinti és ábécérendes, a Forradalmi Kormányzótanács tagjainak és a népbiztosoknak névsorát, továbbá az áldozatok életkorát, foglalkozását, a gyilkosság helyét, idejét, módját, elkövetésének ürügyét, elrendelőjét, végrehajtóját, a gyilkosok vörös uralom utáni sorsát, ítéletük perrendtartási számát is. A gyilkosságok elkövetésének leírásából egyértelműen következik, hogy mindaz, amit tettek, az 1789-et követő jakobinus önkényt is felülmúlta, sőt egyenesen Purim-ünnepi forgatókönyvbe illett. Íme néhány példa erre belőle:

1919. június 19. Budapest. Az ukrán tisztek Magyarországon fegyveres erőt akartak szervezni orosz hadifoglyokból az orosz tanácsköztársaság céljára. Az a gyanú merült föl, hogy Kun Béla és a magyar tanácsköztársaság ellen dolgoznak. Erre Kun Béla megparancsolta a terroristáknak, hogy tegyék el őket láb alól. Kun Béla azt parancsolta: „Dobjátok őket a Dunába!” Szamuelly Tibor hozzátette: „Nehogy lőjetek, kössetek követ a nyakukra s úgy dobjátok a Dunába!” A terroristák levitték őket a Dunára, levetkőztették, kezeiket hátrakötötték, nyakukba köveket akasztottak, majd puskatussal fejbe verték s belelökték a Dunába. Másnap az ukrán tisztek különvonatát kirabolták.

1919. április 20. Budapest. Húsvétvasárnap. Dobsa Miklós apjával a Duna-korzón sétált, mikor igazolás céljából Schön Goldberger elé állították, akinek nem tetszett a nyalka úri fiú, átkísértette a terroristáknak a Batthyány Palotában levő laktanyájába Cserny Józsefhez azzal, hogy „küldjék gajdeszbe”. Cserny terrorparancsnok átadta őt Groó Géza és Nyakas Nagy János terroristáknak, kik levitték a pincébe, ott összevissza verték, kínozták, majd agyonlőtték, kifosztották s holttestét még aznap este bedobták a Dunába.

1919. június 3. Dunamócs. Bandl Ferenc vörösőr-parancsnok elrendelte, hogy Trubinyi János plébánost végezzék ki. Erre kivitték a Duna-partra és egy akácfára felakasztották.

1919. június 23. Harta. Seidl János parasztlegényt Szamuelly Tibor akasztatta fel. Ezt a parasztlegényt Kohn Kerekes Árpád fogta el az utcán s gúnyolódva kérdezte, „melyiken akarsz lógni?” Mikor kötélen lógott, Kohn Kerekes kérdezte tőle: „Vörösödsz már büdös?!”. Többször pofonvágta és „Rúgd el!” kiáltással az áldozattal kirúgatta maga alól a széket. Egy vöröskatona szembeköpte a hullát.

1919. június 25. Kalocsa. Bernáth Mihályt két fiával állították a törvényszéki palotában ítélkező Szamuelly elé s míg őt vallatták, egyik fiát közben felakasztották a Fő utcán a jezsuita templom előtt a fára. Akiket Szamuelly elé állítottak, azokat a terroristák ütötték-verték. Szamuelly egy-két kérdés után „Szeget neki!” kijelentéssel átadta őket a terroristáknak, kik nyomban felakasztották. Rigó Mihály szemeláttára vitték be a fiát, mert „fehér” volt s két perc múlva már agyonlőtték. Egész éjjel lógtak az áldozatok s áztak az esőben. – Kohn Kerekes az egyik áldozatnak, ki a fán lógott, kolbászt dugott a szájába. – Mikor a jól végzett munka után a terroristák az érseki palotában vacsorára gyűltek, Szamuelly mosolyogva érkezett oda s így szólt: „Adjatok vizet, meg akarom mosni a kezemet, mert hullaszagú!” – Galina Zoltán leszakadt a kötélről, mire szaladni kezdett „Ártatlan vagyok, hagyjatok!” szavakkal, de megfogták, hoztak neki egy vastagabb kötelet, azután egyik fától a másikig cipelték és gúnyolódva kérdezték: „Te gazember, neked ez az ág gyönge, keresünk neked egy másikat!”, s közben ütötték, verték és újra felakasztották. Az akasztásokat úgy végezték, hogy az áldozatot egy székre állították, a fára kötötték, aztán addig ütötték, verték, míg a széket ki nem rúgta maga alól. – Mikor Csiszár Jenőt felakasztották, a többieket feléje fordították s azt mondták nekik: „Ti is így fogtok lógni!”

1919. június 23. Kiskőrös. Spang Józsefet, ki az ellenforradalom alatt városparancsnok volt, Mikula György vörös karhatalmi parancsnok egyik vöröskatonája akasztotta fel oly módon egy fára, hogy felülről ráugrott és mintegy lovagló helyzetben ráült a vonagló áldozat nyakára. Előbb őt teljesen összeverték, és cigarettát dugtak a szájába. Az áldozat ütőerét Petzkay felesége, Telek Ilona Márta orvosnő fogta s midőn érezte, hogy még él, kijelentette, hogy még egy ideig hagyni kell a fán.

1919. április 29. Kiskunfélegyháza. Kiss Géza, Kiss Péter, Janovics János, Lázár Andor Endre, Engi Lajos Sándor terroristák Návay Iván földeáki földbirtokost, Návay Lajos volt képviselőházi elnököt, földbirtokost, és dr. Kiss Béla szentesi városi főjegyzőt tettlegesen bántalmazták: a két Návayval a trágyaszemetes marhakocsit tisztíttatták. Halálra ítélésük úgy történt, hogy megkérdezték tőlük, tudják-e, mi a kommunizmus, s feleletük után „vigyétek és tanítsátok meg, mi a kommunizmus!” kijelentésre elvitték s főbe lőtték őket. Az áldozatok holmiját a terroristák magukhoz vették s egymás között felosztották..

Mindezekért Váry szerint a Forradalmi Kormányzótanács tíz személye volt döntően felelős, valójában ők kormányoztak 133 napon át: Varga Jenő, Hamburger Jenő (Általános Gazdasági Főosztály), Vántus Károly (Földmívelésügyi Osztály), Dovcsák Antal (Szociális Termelési Osztály), Székely Béla (Pénzügyi Főosztály), Kulcsár István (Közellátási Főosztály), Bodó Richárd (Közlekedési Főosztály), Lengyel Gyula (Gazdasági Szervezés Főosztálya), Garbai Sándor (Középítési Főosztály), Bajáki Ferenc (Munkásügyi Főosztály).

„Aki ezt az időt átszenvedte” – írja Váry –,„természetesnek találja, hogy a megtorlás nem maradhatott el. Párizsban 1871-ben a kommün két hónapos uralma után 17 000 embert lőttek agyon, ötvenezret tartóztattak le. Ebből az ötvenezer emberből 14 000 embert ítéltek el, kétezret fölmentettek s harmincnégyezret bizonyítékok híján ideiglenesen szabadon bocsátottak. A megtorlás elől 1 000 000 ember szökött külföldre. Nálunk, bár a bűnvádi eljárás mintegy 70 000 ember ellen indult meg s körülbelül 15 000 ember került előzetes letartóztatásba, bíróságaink mindössze 6 000 embert ítéltek el, 2500-at fölmentettek, a többi ellen pedig, részben kegyelem folytán is, a bűnvádi eljárás megszűnt.”

Csak remélhetjük, hogy eljön az idő, amikor Váry Albert könyve történelmi tananyag lesz!

*

Móra Ferenc: A Páprádi rab

Zsigmond magyar királyról föl van jegyezve a történelemben, hogy vándorlegénynek sokkal különb volt, mint királynak. Nemhiába idegen származású volt, sokkal jobban is szeretett külső országokban élni, mint itthon.

Egyszer úgy meg talált ülni a csehek közt, hogy álló esztendeig eszébe se jutott a tulajdon országa. Akkor is csak azért jutott eszébe, mert elfogyott az aprópénze. Szalajtotta is haza a kengyelfutóját, hogy szánják meg egy-két szekér arannyal, mert bizony csúfra marad idegen országban.

A magyaroknak már akkor fogytán volt a türelmük, úgy eresztették vissza a követet, ahogy jött. Azt mondták neki, ami aranyforintjuk volt, elgurult, újat meg nem lehet veretni, mert olyan rég nem látták a királyt, hogy már az ábrázatára sem emlékeznek.

No, erre Zsigmond király se tehetett egyebet, mint hogy a kardjára ütött nagy mérgesen.

– Hát hiszen, ha egyéb bajuk nincs, erről majd teszünk! Majd megemlegettetem velük, mikor látták Zsigmond király képét.

Kiválasztott a mulató cimborái közül valami cseh herceget meg egy német grófot. Meg se állt velük az ország határáig, ott is csak azért, mert víg harsonaszóval, nagy lobogólengetéssel álltak elejébe a magyar urak, fehér szakállú országtanácsosok, tüzes szemű harcos daliák.

– Hozott Isten, urunk királyunk! – hajlongtak nagy tisztességtudással.

– De bizony magam igyekszem – csapta félre Zsigmond mogorván a kócsagtollas süvegét -, mert számolnivalóm van veletek.

– Nekünk is fölségeddel – emelte fel méltóságosan ősz fejét az öreg Bebek nádor.

– Ítéletet akarok mondani fölöttek, amiért megsértettétek királyi személyem! – villogott a szeme Zsigmondnak.

Most Gara Imre állt elő, a zászlós bajuszú országbíró.

– Az ország már meg is hozta az ítéletét, királyom-uram – húzta elő bíborbársony köntöse alól az ítéletét, mely kutyabőr pergamenre volt ráfestve szép tarka betűkkel. – Sok hanyagságért, idegenben való csavargásaiért, saját országának elhagyásáért bezárja Zsigmond királyt tulajdon népe harminc napra a páprádi várba.

Kapott volna szegény király a kardjához, de már ekkorra nem volt az oldalán. Elvették tőle, mert nem illeti kard a rabot. S akárhogy hányta-vetette magát, bizony rácsukták a páprádi vár legbelső szobájának az ajtaját. Az előtte való szobába a cseh herceget rekesztették, azon innen meg a német grófnak adtak szállást. Ha egyek voltak a királlyal jóban, legyenek egyek a rosszban is.

Hogy aztán sok kulcscsörömpölés, ajtócsapkodás, kapunyikorgás után elszéledtek a magyar urak, Zsigmondnak az volt az első gondolata, hogy lehetne ebből a kalickából kiszabadulni.

– Hiszen csak még egyszer kardot vehessek a kezembe! – csikorgatta a fogát, s tehetetlen dühében nagyot ütött az ajtó kilincsére.

Abban a percben felpattant az ajtó, s a rab király szembe találta magát a rab herceggel.

– Nini, hát te is itt vagy? – bámult rája. – Ej, de jó, hogy ezt az ajtót elfelejtették bezárni! Nézzük meg csak a másikat is!

Hát a másik ajtó is kinyílt. A szoba sarkában ott törte az ijedség a német grófot, se holt, se eleven nem volt, csak akkor tért magához, mikor Zsigmond megbíztatta:

– Ne félj, szolgám, úgy nézem, nem is vagyunk mi itt foglyok!

A nagy puszta termekben, a kongó folyosókon, az üres várudvarban egy lelket se találtak. Hanem a konyhában megtalálták a szakácsot, aki valami rettenetesen nagy tortát gömbölygetett a sütődeszkán. Nem sok ügyet vetett a látogatókra, s nagyon foghegyről válaszolt, mikor a király azt kérdezte tőle, hogy ki őrzi őket ebben a záratlan tömlöcben.

– Hát kit-kit a saját becsülete. Engem ez a nagy bolond torta, ni, mert már ki se férek tőle az ajtón.

No, a Zsigmond rabtársainak se kellett egyéb! Szaladtak a várkapuhoz: hát nyitva volt az is! El is nyargaltak úgy, hogy csak futtukban kiabáltak vissza Zsigmondnak: tartson velük ő is!

– Nekem nem lehet – csóválta a fejét a rab király. – Engem őriz a becsületem. Tisztelnem kell azt a népet, amelyik még akkor is bízik a királyában, mikor fogollyá teszi.

S amit mondott, állta is Zsigmond király. Harminc napig nem lépte át a páprádi vár nyitott kapuját. Igaz, hogy akkor vállukon vitték ki a magyar urak. Azt mondták, meg kell becsülni azt a királyt, aki nemzete ítéletét még akkor is tiszteletben tartja, mikor az rabbá teszi őt.

*

Illyés Gyula:

Óda a törvényhozóhoz

A jubiláló Tersánszkynak

Úgy volna jó a törvény, úgy egyforma hatályu,

ha akként gyártódnánk, mi emberek,

akár a vályog, mit a vályu

billiószám is egyformára vet.

De hát ezt nem lehet.

Ahány szív, annyi akarat.

S rég nem vagyunk

csupán agyag s anyag!

Pontos leszek, mint mindig az iró,

ha a tudós költ s a biró.

Ez a mi új dalunk.

Törvényt, de elevent, tehát,

hogy ne csapódjunk folyton össze,

hogy részlet-igazát

kiki illessze a közösbe,

úgy mégis: emberek maradjunk,

ne vályog-vályu sarává meredjünk;

atomok, atom magvakként kerengjünk;

helytálljunk, mégis szabadon szaladjunk.

A lét tegyen rendet, ne a halál!

Jogot tehát az árnyalatnak,

melyben a holnap rajza áll

s a kivételnek

mely holnapra talán szabály;

jogot – hogy hadd kisérletezzék –

a költőnek, a legfőbb kutatónak.

Mert semmivel nem kell nagyobb tehetség

s buzgalom meglelni a rák

ellenszerét,

gépbe fogni az atom erejét

röpülni világűrön át,

mint megmutatni, amit a jövő

a szívben érlel,

mint fölfedni ibolyántúli fénnyel,

mi lesz holnap kötelező

közöttünk, emberek;

mi az, mi idegünkben közeleg!

Évmilliárdok távolából

évmilliárdok távolába.

Jogot a boncolóknak,

a kűlszin-, a fölhám-, a látszat-rombolóknak,

kik elválasztva percenként a rosszat

a jótól,

valamit folyvást rendbehoznak,

percenként fölmutatva, hogy mikortól

gyilkos a gyilkos,

tolvaj a tolvaj,

torz már a szép,

szép az imént torz,

a hős: pribék,

s ki az, aki elől megy –

mert nincs szabadjegy

jól haladni a korral;

mert van, mikor – hány a példa! –

a néma szólal,

az iszkol, aki űz,

makulátlan a céda,

mocskos a szűz.

Nem minden alkotó ilyen, de

én őket, az így működőket,

a haladókat, s harcolókat

vallom – a terep-fölverőket –

példaképül! A holnap

felé ők jelzik az irányt!

Előttük jár, fönnen libegve

Hamlet, Karenin Anna, Bánk,

– megannyi tiszta láng!

A homályt-üző és Világ

nő, ha ők szólnak.

Üdvözlet, s hála hát

a törvény- és a fény-hozóknak,

kik – hol máglyán, hol gúnykacajon át –

– s elbukva is! – előretörnek

tán nem is tudva hova s mért.

Így mondjunk hálát Tersánszky Jenőnek,

mi, akik látjuk, hova ért.

Az Igazért.

*

Fütyülj, tovább, kéthangon, Mester! Építsd

hordozható csónakjaidat, törd fejed

ős-sipon, új bicikli-féken, – szépítsd,

javítsd, akkor is, ha nem kell,

a részletet,

te, teljes ember!

ne pihentesd se karodat, se agyadat, se szádat,

dolgozz soká még és vigadj

s ne is tudd, – akárcsak a század –

ki vagy!

*

A SZORONGÁS KEZELÉSE

„Akinek szilárd a jelleme, azt megőrzöd teljes békében, mert benned bízik.”

(Iz 26:3.)

(szerző: Bob Gaas)

Itt van öt egyszerű lépés, hogy megbirkózz az életedben lévő frusztrációval.

Kérdezd meg magadtól: „Miattam van?” A Biblia azt mondja: „Hiszen amit vet az ember, azt fogja aratni is” (Galata 6:7/b). Sok dolog miatt idegeskedünk, amiket mi hozunk be saját életünkbe.

Kérdezd meg magadtól: „Mit tanulhatok belőle?” (A Róma 8:28) mondja „Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott.” Nagyon sok rossz dolog van a világon, de minden összefügg. Isten a negatívat is pozitívra tudja fordítani, ha engedjük neki. Használjuk a bosszúságot arra, hogy még inkább Krisztusra hasonlítsunk.

Köszönd meg Istennek a helyzetet! (I.Thesszalonika 5:18.) mondja „mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra.” Nem a rossz helyzetekért kell hálásnak lenned, de lehetsz hálás a rossz helyzetekben. A bosszúság lehet álcázott áldás.

A bosszúságot fordítsd vicces eseménnyé! A Biblia mondja „A vidám szív a legjobb orvosság” (Példabeszédek 17:22.) A humorérzék Isten orvossága a dühre és idegeskedésre.

Kérd Istent, töltsön meg szeretetével! Miért? Mert az (I.Korinthus 13:5.) azt mondja „A szeretet nem gerjed haragra.” A szeretet nem önző. Idegesek leszünk, mert azt hisszük, hogy körülöttünk mindenki és minden ellenünk van. A szeretet másokra koncentrál.

Jézus folyamatosan frusztrációval nézett szembe, de sohasem vált idegessé. Neki mindig volt ideje másokra. Mi annyira el vagyunk foglalva saját dolgainkkal, hogy megfeledkezünk róla, hogy az emberek a lényegesek az életben.

*

Erdélyi József

A Vezérhez

Gömbös Gyula emlékének

Az élet vize jobb felől forr,

a Halál vize bal felől:

Válassz, ember: ifjít az egyik,

a másik vénít és megöl.

Válassz, magyar, az ifjúságból,

vagy a vénségből szabadon:

Tündérország legyen-e földed,

vagy lángoló, sivár vadon.

Vak, béna vagy? Halálraítélt?

A Hazugság bitóra vitt? –

Igyál az igazság vizéből,

hadd nyíljanak ki szemeid,

hadd nőjjenek ki tagjaid,

s állj talpra, légy ép és egész,

nemzet, aki nem múltba réved,

nem hátra, de előre néz!

Találd meg jobbik magadat

s a véredből való vezért, –

kövesd azt, ki egységet hirdet

és tűz eléd nagy, hősi célt.

Támadj fel az árulás ellen,

mely szétszggatta szép hazád,

és mindent elseprő rohamra

uszítja romboló hadát!

Rajtad az ellenség, a sárkány,

gyalázza ősi lelkedet,

és rabszolgává aljasít,

míg szabadsággal hiteget.

A gyűlölet magyar s magyar közt

hízlalja undok tetemét, –

Állj, mint egy ember, Isten hőse,

és vágd le valahány fejét!

Mint egy vörös tűzkarika,

úgy jön lobogva ellened, –

légy te kék tűz, menj neki bátran,

mutasd meg, hogy van Istened:

oltsd el a világ veszedelmét,

hadd lásson példát a világ,

hadd lássa benned Európa,

mint hajdan, védő paizsát!

Kit elvádoltak s elítéltek:

álljon minden nemzet előtt

Fehér Vitézként a magyarság,

s minden nép ünnepelje őt,

kinek ragyogó igazsága

homályba vonja a napot,

és sebei úgy tündökölnek,

mint a Hold és a csillagok!

Amerre a Duna folyik,

a bérces Kárpátok alatt,

neked köszönhetik a békét,

aki legyőzted magadat:

veretlen fegyvereidet

a béke vágya tette le:

de a tiéd az Isten kardja,

az igazság szent fegyvere!…

Mint pásztor, aki megtalálta

az Isten kardját, úgy jövök

hozzád, Vezér, neked ajánlom:

csodát tehetsz, ha felkötöd.

Az igazság magyar s magyar közt

megváltja ezt a nemzetet,

s e karddal őt új, diadalmas

honfoglalásra vezeted!…

…Az Élet vize jobb felől forr,

a Halál vize balfelől, –

válassz, magyar: ifjít az egyik,

a másik vénít és megöl. –

Igyál az ifjúság vizéből:

hétszerte szebb, ifjabb leszel

s új éggel, új földdel köszönt rád,

új világ és új évezer!…

(1934)

*

Szabó Dezső és a magyar miniszterelnökök

(Occidental Press Kiadó kiadása)

Ez a könyv Csicsery- Rónay István kiadásában 1975- ben Washingtonba jelent meg első alkalommal. Csicsery- Rónay István 1945 után a Kisgazdapárt külügyi osztályának vezetője volt, akit sok másokkal együtt az ÁVO belekevert az úgynevezett „összeesküvési perbe”. Szabadulását követően, elmenekülve Magyarországról, ausztriai és franciaországi tartózkodás után az Egyesült Államokba emigrált, ahol több más elfoglaltsága mellett 1954- ben Occidental Press néven könyvkiadásba kezdett. Célja így foglalható össze: kiadni minél többet abból, amit itthon nem adnak vagy nem adhatnak ki.

A célkitűzésnek, ahogy a körülmények engedték, eleget is tett. Az eltelt évtizedek során számos jelentős könyvet adott ki. 1974- ben megkérte a New Yorkban ugyancsak emigrációban élő Gombos Gyulát, hogy állítson össze az itthon agyonhallgatott Szabó Dezső írásaiból egy antológiát. Olyat, mely elsősorban az író politikai gondolkozását tükrözi, s ne legyen terjedelmesebb, mint kb. 180 oldal.

Hogy Gombos Gyulához fordult, az nem véletlen. Gombosnak 1966- ban Münchenben a Molnár József vezetése alatt álló Aurora kiadónál összefoglaló műve jelent meg Szabó Dezsőről. Mi több azt 1969-ben sikeres volta miatt másodszor is kiadta. Szabó Dezső munkásságát nála jobban senki sem ismerhette. Gombos Gyulának, mint a könyv előszavában megírja, nem csekély gondot okozott a kérés. Egy teljes életműből minden válogatás nehéz. De sok fejtörés után eszébe jutott, hogy Szabó Dezső élete során szinte valamennyi magyar miniszterelnökkel foglalkozott. S nem is mellékesen, hanem országos feltűnést keltő módon. Magába foglalja tehát az egész időszakot, melyben működött. Ezek az írások, ha dióhéjban is, magukban hordják politikai gondolkozása lényegét. S nemcsak az íróra jellemző, de perspektívát nyitó fényt is vet az egész korszakra.

Így született meg ez a könyv, amelynek Szabó Dezső tollából gróf Tisza István, gróf Bethlen István, Gömbös Gyula, Darányi Kálmán, Szálasi Ferenc, Imrédy Béla és gróf Teleki Pál a főszereplői.

Szabó Dezső 1909 szeptemberétől Székelyudvarhelyen a Főreálban volt tanár. A tanárok élete abban az időben sem volt rózsás. Ezért országos mozgalmat indítottak életkörülményeik megjavítása érdekében. Ebben a székelyudvarhelyiek is részt vettek. Kiáltványukat szétküldték az egész ország tanári karainak. És egyöntetű volt a megállapítás, hogy az övéké a legjobb. Különösen azt a mondatát jegyezték meg, hogy a Himnuszt éhes hassal csak egy bizonyos ideig lehet énekelni. Kiderült, hogy a kiáltványt Szabó Dezső szövegezte. Mire gróf Tisza István az eset kapcsán a Magyar Figyelő 1911. április 1- jei számában Szabadgondolkodás címmel cikket írt. Abban nevet ugyan nem említett, de többek között azt mondta, hogy Petőfi lángostorral verne rá az ilyen tanárra.

Erre válaszolva jelent meg 1911. április 14- ei keltezéssel a Nyugatban Szabó Dezső nyílt levele. Ami egyben, mint később kiderült, az útját is megnyitotta az irodalom felé. Ezzel a nyílt levéllel indít ez a könyv.

Két nyílt levél következik ezután gróf Bethlen Istvánhoz. Az első 1923 novemberében a Világ című napilapban jelent meg. Abban az időben büntetőeljárás folyt Szabó Dezső ellen a Levél a tisztviselőkérdésben című írása miatt sajtó útján elkövetett izgatás bűntettében, valamint a magyar állam és a magyar nemzet megbecsülése ellen irányuló vétségben. Amiért a törvényszék kétévi börtönre és százezer korona pénzbüntetésre ítélte. Nyílt levelében felszólította Bethlent, hogy állítsa le a pert és a hajszát. A másik Bethlen Istvánhoz intézett nyílt levelet, 1928 októberében Párizsban írta. Ez Bajcsy- Zsilinszky Endre lapjában, az Előörsben jelent meg. Bethlen nagycenki beszéde kapcsán született ez a levél, melyben Bethlen az alsóbb társadalmi rétegek kifejezést használta. Erről és az akkori helyzetről alaposan megmondta a véleményét a grófnak. És a holtak szent áldozatára, az élő magyarok szenvedésére kérte, hogy ne folytassa tovább addigi vak politikáját.

Gömbös Gyuláról szólt a következő írás, amely a miniszterelnök 1936 októberében bekövetkezett halála után a Szabó Dezső Füzetek 22. számában jelent meg. Ebben kendőzetlenül leírja a Gömbössel és politikájával kapcsolatos véleményét. Elsősorban is azt, hogy az ország lehető minden irányítást, vagyont, hatalmat jelentő helyét a germánság elemeinek kezébe juttatta. Így betetőzője lett egy halálosan végzetes folyamatnak.

A következő nyílt levelet Darányi Kálmánhoz intézte. A miniszterelnök 1938. március 5- i győri beszédére emelte fel szavát. Darányi itt jelentette be az egymilliárdos fegyverkezési programot. Könyörögve kéri, hogy vessen véget az eddigi politikának. Nemet kell mondani az irtózatos pumpolású germán nyomásnak. Irányítást idegenből ne fogadjon el.

1938 júniusában és júliusában jelent meg A végzet ellen című írása a Szabó Dezső Füzetek 40- 42. számaiban. Alcíme: Hungarizmus és halál. Ebben élesen kikel Szálasiék nemzetrontó tevékenysége ellen. Kimondja, hogy ez csak a német imperializmus szerves elemévé teheti Magyarországot, és olyan káoszt teremt, amelyben a minden életerejében megtámadott magyarság védtelenül hull az idegen hódító lábai elé. Még írná, de abbahagyja és ezt mondja: „Érzem, tudom, hogy ez az új izmussá galagyolt hazaárulás zsoldosai a közeli jövőben oly irtózatos meztelenséggel mutatják meg magukat, hogy hasznosabb lesz akkor vonnom le a végső tanulságot.”

1939 januárjában a Magyar Élet folyóiratban Quaerelae magyarorum címmel Imrédy Bélához intézett nyílt levelet. Így kezdi: „Elnök Úr! Vízkereszti nagy beszédében Ön hangoztatta a szükségét annak az újjá fürdésünknek az evangélium szellemében: mely megadja a hősi elszántságot a nagy kötelességek vállalására és rátisztítja a lelket arra, hogy teljes odaadással minden végső következmény elfogadásával szolgálja a közösség érdekeit az élet bármily terén.” Felel arra, hogy Imrédy a magyar megújhodást jelentő lelkialkatból hevesen kitiltotta: 1. az aggályoskodást, 2. a kritikát, 3. a pesszimizmust. Optimizmust ajánl helyette. Ez az optimizmus viszont Szabó Dezső szerint megdöglött. S arra a kijelentésére, hogy jobboldali és nacionalista életet akar, azzal válaszol, hogy a magyar magyarság egyeteme és ezek közt legjobbjai undorodnak a két fertelmes züllött szótól. Az egyetemes magyarság politikáját csinálja.

1939 novemberében a Lelkek az éjszakában címmel gróf Teleki Pálnak ajánlott írása jelent meg a Szabó Dezső Füzetek 55- 56. számában. Csehszlovákia és Lengyelország már eltűnt a térképről. Elindult a második világháború. Teleki lett volna hivatva háborúba sodrásunkat a legminimálisabbra korlátozni és a belső nyilas áradásnak gátat vetni. Szabó Dezső ebben az írásban azoknak az elveknek és eszméknek – emberi jog, törvényesség, az egyén szabadsága, a kisnépek életjoga – kelt védelmére, melyeket a totalitárius rendszerek, ahol tehették, kíméletlenül eltiportak.

Teleki azonban 1941 tavaszán öngyilkos lett, nem vezethette az országot a háború végéig. Szabó Dezső 1941. április 16- án írt búcsúztatójában mottóul Teleki szavait idézte: „Mélyedjetek el magyarságotokban… Ne adjátok fel magyarságotokat semmi veszéllyel szemben sem.”

A könyvhöz Gombos Gyula írt előszót. Ebben felvázolta a benne sorakozó valamennyi írás eredetét, forrásvidékét.

A washingtoni megjelenés után Kiss Sándor a párizsi Irodalmi Újságban azt írta, hogy a kötetre az emigrációs magyarságnak is nagy szüksége van, de az igazi szükség Magyarországon lenne rá. Ám a Helsinki Egyezmény eszmék és emberek szabad áramlására vonatkozó ‘harmadik kosara’ sem teszi lehetővé, hogy Magyarországra akadálytalanul bejuthasson és az olvasók kezébe kerüljön.

Most megjelent itthon. Gombos Gyula és Csicsery- Rónay István is itt él újra közöttünk. Itt működik az Occidental Press is.

Minden magyarnak el kell olvasni ezt a könyvet.

Hartyányi István

(Augusztusi Magyar Fórum, 1995. ; 83- 84. o.)

*

Hallgass lassan!

„Ismertesd meg azokat fiaiddal…”

(5Mózes 4:9)

(szerző: Bob Gaas)

Szülőnek lenni kiváltság, ezért meg kell győznöd gyermekeidet arról, hogy fontosabbak számodra, mint a munkahelyi sikerek vagy az anyagi dolgok. Soha ne mulassz el egyetlen lehetőséget sem, hogy elmondd nekik, mennyire szereted őket. Légy ott számukra! Szülőnek lenni felelősség. Isten nem a kormányt vagy az iskolarendszert teszi felelőssé a gyermekeidért, Ő téged fog számon kérni! „…meg ne feledkezz azokról, amiket saját szemeddel láttál; ne vesszenek el emlékezetedből egész életedben! Ismertesd meg azokat fiaiddal és unokáiddal is!” (5Mózes 4:9) Szülőnek lenni korlátozott lehetőség. Ha elég sokáig elhanyagolod őket, gyermekeid azt a következtetést fogják levonni, hogy nem olyan fontosak számodra, mint azok a dolgok, melyekért folyamatosan feláldozod őket. Ha ez megtörténik, gyakorlatilag elveszítetted őket. Hajlandó vagy ekkora árat fizetni? Ha nem, akkor gondold újra az értékrendedet!

Charles Swindoll írja Stress Fractrures című könyvében:

„Élénken emlékszem arra, mikor túl sok kötelezettséget vállaltam magamra, és túl kevés napom volt rá. Nem sok idő múlva ráförmedtem a feleségemre és a gyerekeimre, kapkodva ettem az ebédszünetekben, és dühített, ha valami váratlanul megszakította a napom menetét. Hamarosan az otthonunkban minden az én rohanó életstílusomat kezdte tükrözni, ami lassan elviselhetetlenné vált. Világosan emlékszem kisebbik lányunk, Colleen vacsora utáni szavaira. Szeretett volna elmondani valami fontosat, ami aznap történt az iskolában. Szaporán hozzákezdett: »Apa-szeretnék-elmondani-neked-valamit-és-nagyon-gyorsan-el-tudom-mondani«. Hirtelen felismertem frusztrációját, és így szóltam: „Édesem, elmondhatod… és nem kell nagyon gyorsan mondanod. Mondd lassan! Sohasem felejtem el válaszát: Akkor hallgass lassan!”

*

És itt a segélyplafon:

mínusz 9950 forint, nesztek!

2012. október 02., kedd, 06:26 Ceglédi Zoltán – HVG

Köpjetek fel és álljatok alá, kedves kormánypárti barátaim.

Születésétől fogva, 36 éve gondozza, ápolja testi és szellemi súlyosan fogyatékos fiát egy 56 éves anya az otthonukban. Ketten élnek így. A szociális törvényben biztosított ápolási díj összege 38 350 Ft/hó. Az anya egészségi állapota is olyan (csak próbáljuk meg elképzelni az elmúlt 36 évét), hogy közgyógyellátásban részesül, ez havonta 6000 Ft. A család lakásfenntartási támogatásra is jogosult, melynek összege 5600 Ft/hó. Így az anya havi jövedelme 49 950 Ft. A tervezett segélyplafon 40 000 Ft, azaz a kormány szerint eddig havonta 9950 forinttal többet kapott az édesanya, mint az szükséges és indokolt lett volna. Hát most elveszik.

A fiú 27 900 Ft/hó rokkantsági ellátásban részesül. Ezzel ma az egy főre jutó jövedelmük 38 900 Ft/hó. A segélyplafon bevezetésével ez 33 950 forintra csökkenne.

Nem fogok azzal példálózni, hogy mire költ „egyébként” a kormány, hogy mit tart sokkal fontosabbnak, támogatandónak. Inkább azt kérem Hegedűs Zsuzsától a minisztériumi ifjakig, kormánybiztostól szóvivőig, hogy köpjön fel jó magasra, és álljon alá. Amikor a böhöm nagy Audiból kiszállva, amikor jól szabott öltönyben a táblagépet baszkurálva arról biztosítjátok egymást, hogy tulajdonképpen nagyon jól kormányoztok, hogy meg kell mutatni a segélyen „nyerészkedőknek”, hogy vége az „ingyenélésnek”, akkor azért tudjátok: ez mind nem igaz. Annyira szarul csináljátok, annyira elkúrtátok, hogy már a legnyomorultabbaktól szeditek el az utolsó filléreket. Nem tudom, melyik szenzációs ötlet finanszírozására kell ez a havi 9950 forint, és nem is érdekel. Annyira biztos nem fontos, mint ahonnan elveszitek.

Azt kívánom csak, hogy verjen még titeket a sors azzal, hogy két év múlva már nektek is számítson havi 9950 forint.

*

Veres András

A ponyva klasszikusa

1940: Megjelenik a Piszkos Fred, a kapitány

„Alighanem a P. Howard írói álnéven közismert Rejtő Jenő az egyetlen magyar író, akinek olvasottsága vetekedik Jókaiéval, talán még felül is múlja – de még a neve sem fordul elő sem Rejtő, sem Howard formában legbőségesebb irodalomtörténetünkben sem. (…) Annak a groteszk, nemegyszer abszurd humornak, ami nálunk Sipulusszal kezdődött, Heltai Jaguárjával folytatódott, véleményem szerint ő volt a legszélsőségesebb változata, akinek népszerűsége a múló évtizedekkel egyre nő, és egyaránt népszerű az alig olvasók tágas és az irodalmi ínyencek szűkös köreiben”

Hegedüs 1980, 357

Amikor Hegedüs Géza a fenti sorokat írta, valóban ez volt a helyzet. A Magvető Könyvkiadó kétszázezres példányszámban jelentette meg Rejtő Jenő „légiós” regényeit, a sikeresebbeket utánnyomásban is (minden magyar család polcára jutott legalább egy példány), s amikor ezek elfogytak, a kevésbé sikerülteket is piacra dobta. Miközben a Magvető Kiadó szemérmesen nem tüntette fel nevét az impresszumban (csak a sorozat címe szerepelt: a fogalommá vált Albatrosz könyvek), a példátlan üzleti haszon lehetővé tette számára a modern magyar irodalom legjavának megjelentetését. Míg a hatkötetes akadémiai irodalomtörténet mélyen hallgatott Rejtőről, addig a hatvanas s még inkább a hetvenes évek értelmisége szóhasználatában a „péhowardi” humor gyöngyszemei magától értetődő hivatkozásként szolgáltak az általános abszurditás-élmény kifejezésére és kinevetésére. A „Nem lehet minden pofon mellé egy forgalmi rendőrt állítani” (Rejtő 1966b, 18), a „Ne hivatkozz mentő tanúkra, mert mit érsz el vele, ha ismerőseidet bezárják” (Rejtő 1964b, 7), „Az életünk olyan, mint egy nyári ruha mellénye: rövid és céltalan” (Rejtő 1967b, 214) és társaik éppúgy szállóigévé váltak, mint korábban Az ember tragédiájából idézett örökzöldek. Volt idő, amikor Fülig Jimmy nevezetes kijelentése, hogy nem dolgozik, mert elvesztette meggyőződését (Rejtő 1966b, 9), egy ország érzületét fejezte ki.

De az nem valószínű, hogy Rejtő olyan átütő hatást ért volna el, mint Jókai. A korabeli olvasáskutatási adatok alapján művei inkább nevezhetők tipikusan férfi, mint női olvasmánynak. Annyi bizonyos, hogy több felnövekvő nemzedék is anyanyelveként beszélte. S talán ennek eredménye, hogy az 1990-es években végre létrejött a módszeres Rejtő-filológia. Immár az is előfordul, hogy az európai udvari kultúráról nagy tudományos apparátussal írt könyvben a szerző – amikor a szakirodalommal vitázik – nem átallja Rejtőt idézni, méghozzá azt, hogy „egészen fiatal lánykák és teljesen öreg tudósok hiszékenysége állítólag korlátlan” (Rejtő 1964a, 7, illetve Zemplényi 1998, 13). E sorok írója pedig tüntetőleg az ő ismertetésével zárta a másfélszáz év magyar irodalmát áttekintő könyvét (Veres 1999, 108). Ma már semmi sem áll útjában annak, hogy az irodalomtörténet-írás komolyan számot vessen Rejtő Jenő művészetével. Csak épp a korábbi olvasói kedv csappant meg időközben, az újabb nemzedékek elfordulni látszanak tőle. Lehet, hogy az apákkal való szembefordulás az oka. Vagy a bőség szülte a csömört. Vagy a klasszikussá válás kezdte ki a népszerűséget.

(…)

http://www.villanyspenot.hu/?p=szoveg&n=12298

*

A futball ereje

A labdarúgás és a nemzetközi politika találkozásai

Laucsek Tamás

„Lehet egyszerűen a szórakozás és az edzés öröméért játszani: de amint presztízskérdéssé válik a játék, amint úgy érzed, hogy egy nagyobb közösség részeként megszégyenülsz, ha veszítesz, a legkegyetlenebb, legharciasabb ösztön uralkodik el rajtad. Bárki, aki egy iskolai focimeccsen játszott már, tudja ezt.”

/George Orwell: The Sporting Spirit./

A társadalom szélesebb köreiben a labdarúgás ma is csak egy sport, amely kétszer tizenegy ember politikamentes, férfias küzdelme a győzelem megszerzéséért, semmiképpen sem országok sorsát, politikai gondolkodását, nemzeti öntudatát és vallási kötődéseit befolyásoló hatalmi tényező. Ugyanakkor tudományos körökben egyre gyakrabban felmerülő gondolat, hogy a katonai és gazdasági hatalmon kívül az egyes államok és a mögötte álló társadalmi csoportok lényegét adó kulturális identitás is politikabefolyásoló erővel rendelkezhet, melynek részeleme lehet akár a labdarúgás is.

A futball a nyugati világból kiinduló egyik legegyetemesebb jelenség bolygónkon, mely a világ minden szegletét meghódítva megelőzi a demokrácia vagy a kapitalista piacgazdaság térnyerését is. A nemzetközi politikai kapcsolatok legszervezettebb multilaterális formáját jelentő Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) 192 taggal rendelkezik,[1] míg a világ futballközösségét képviselő Fédération Internationale de Football Association (FIFA) 208 résztvevő nemzeti labdarúgó szövetséggel büszkélkedhet.[2] A dekolonizáció során függetlenné váló számos állam előbb adta be jelentkezését a világ legnagyobb NGO-jaként működő FIFA-hoz, mint az állami elismerés jogi garanciáját megtestesítő ENSZ-hez.[3] Az ENSZ-nek soha nem sikerült elérnie, hogy bármelyik szakosított intézményében egy asztalhoz ültesse a Kínai Népköztársaságot és a Kínai Köztársaságot (Tajvant), míg a sport ezt a látszólag áthidalhatatlan politikai akadályt is feloldotta. A labdarúgás olyan tömegeket képes megmozdítani, a televízió képernyői elé ültetni, vagyis a tömegkommunikáció különböző eszközeivel elérni és befolyásolni, amelyre egyetlen politikai szervezet vagy hatalmi tényező sem lenne képes.

E tanulmány célja a labdarúgás és bizonyos társadalmi jelenségek, nemzeti, vallási, etnikai és kulturális identitások összefonódásából adódó, politikaformáló események bemutatása, felhívva a figyelmet a tömegben rejlő politikai erő nagyságára, mely akár nemzetek, országok vagy kisebb közösségek sorsát, nemzetközi szerepét és viszonyait képes döntően befolyásolni.

(…)

http://iq.ppke.hu/2012/01/a-futball-ereje/

+

Hogyan falja fel a politika a futballt?

BACSKAI JÁNOS

A szex mellett a futball és a politika az, amelyikhez minden magyar férfi mesteri fokon ért – legalábbis saját bevallása szerint. A nagy felsorolás első részével két éve már foglalkoztunk (mármint úgy értve: egy sportlegben), utóbbi kettő kapcsolata pedig szinte minden Ferencváros- és Videoton-cikk, vagy a debreceni stadionépítésről szóló írás kommentjeiben szóba kerül. De említhetnénk a Vass Ádám-tetoválást, az Európa-bajnoki utcai harcokat, az egyiptomi tömeghalált vagy a zűrös befektetőket – a közelmúltban sok-sok alkalommal került egymással kapcsolatba a politika és a futball. E kettő viszonya sokkal régebbi, szélesebb körű, mint sok NSO-olvasó gondolná – idézzük fel röviden, vázlatosan történelmüket!

A politika és a futball már csak azért is járt kézen fogva a kezdetektől, mert az első sportklubok világszerte társadalmi, vallási vagy oktatási csoportok mentén szerveződtek, és az azonos élethelyzetben élők többnyire azonos elveket képviseltek. Külföldről a legsarkosabb példa ezekre a River Plate–Boca Juniors és a Celtic–Rangers ellentét, nálunk a legélesebben a zsidó-arisztokrata gyökerű MTK-t támadták: a vérgőzös negyvenes évek felé ügetve előbb adminisztratív módon, majd nemsokára fizikailag is megfélemlítették, végül elpusztították tagjait. A klubot öt évre megszüntették, legendás elnökét, Brüll Alfrédot a nyilasok tőrbe csalták és megölték.

„A politikai polarizáció több típusát is azonosíthatjuk a magyar… futball történetében. Azonban ezek az ellentétek ritkán jelentek meg letisztult állapotukban, hiszen a politikai oppozíció gyakran penetrált más polarizációkba: hol a becsületes vidék–bűnös főváros, hol a tisztességes amatőrizmus–tisztességtelen profizmus képében jelent meg, hol munkás és elitklubok szembenállásában, de gyakran egyszerűen csak antiszemitizmusként” – írja e korról a Nyíregyháza–Debrecen futballháborút boncolgató tanulmányában Szegedi Péter.

Az első világégést követően a politika katonai okokból támogatta a futballt szervezetileg is: „… a sport révén erősítsük meg a katonai erényeket, mert eljöhet az az idő, amikor próbára tétetik a nemzet. Ezért van szükség arra, hogy a legkisebb falu utolsó viskójában is tanyát üthessen a sport, s pótolja, amit a hadsereg nyújtott számára”, vélte Bethlen István miniszterelnök. Egy másik, nem mellékes szempont a „Tanácsköztársaságot követően a szociáldemokraták vonzásába került munkások depolitizálása, egyáltalán a jobboldali kurzus irányában lojális állampolgárok nevelése” volt, mint Papp Gábor írja a rubicon.hu-n.

A nagy gazdasági világválságot követően az állam egyre fontosabb irányítója lett az élvonalbeli labdarúgásnak, egy idő után áttértek a szélsőjobboldali politikusok a kézi irányításra, például egy biztos került az MLSZ élére, akinek egyik legfőbb feladata a futball árjásítása volt…

(…)

http://www.nemzetisport.hu/minden_mas_foci/hogyan-falja-fel-a-politika-a-futballt-2178549

*

Szabó Gyula –

A Nagy Mesemondó II.

Szerkesztő, rendező: Ottmár Attila.

Zenei rendező: Zónai Tibor.

Közreműködik:

Simon Boglárka – ének,

Szabó Zsófia – ének,

Kálmán Tamás – ének,

Vigh Dániel – furulya;

Tartalom:

01 – Megyen Már A Hajnal Csillag (népdal) [00:01:14]

02 – Este Jó, Este Jó (Zelk Zoltán) [00:01:11]

03 – Tavasz Szél (népdal) [00:01:15]

04 – Tavaszi Dal (Zelk Zoltán) [00:00:31]

05 – A Macskacicó (Benedek Elek) [00:09:02]

06 – Répamese (népmese) [00:02:08]

07 – Álomszuszék (népmese) [00:01:15]

08 – A Kacagtató Hegedű (Pósa Lajos) [00:03:19]

09 – Szánt A Babám (népdal) [00:01:01]

10 – A Páva Meg A Varjú (Benedek Elek) [00:00:55]

11 – Kacor Király (népmese) [00:06:45]

12 – Volt Egyszer Egy Kismalac (népmese) [00:01:08]

13 – Egyszer Egy Királyfi (népdal) [00:06:04]

14 – Kisbence Titka (Varga Katalin) [00:01:21]

15 – Ősszel Érik (népdal) [00:01:03]

16 – A Cinege Cipője (Móra Ferenc) [00:01:12]

17 – Nyakigláb, Csupaháj, Málészáj (Benedek Elek) [00:08:00]

18 – Egy Boszorka Van (népdal) [00:01:12]

19 – Ákombákom (Zelk Zoltán) [00:00:59]

20 – Betlehem Kis Falucskában (népdal) [00:00:44]

21 – Esik A Hó (Szabó Lőrinc) [00:01:02]

22 – Elszaladt A Kemence (népdal) [00:01:21]

23 – A Csókai Csóka (Móra Ferenc) [00:01:17]

24 – Forró Vizet A Kopaszra (népmese) [00:03:37]

25 – Betlehemi Királyok (József Attila) [00:01:40]

26 – Mi Lennék? (Kányádi Sándor) [00:00:59]

27 – Csillagok, Csillagok (népdal) [00:01:22]

http://www.magyarvagyok.com/konyvtar/A-Nagy-Mesemondo-II-19319/