Faji morál

Szabó Dezső (1879-1945)

– aki pedig egy gójt szeret,

az gyűlöli Istent.

Talmud

Van egy szerencsétlen, ártatlan, együgyű zsidó ismerő-

söm. Nappal könyvelő, este pedig imádkozik szegény, s a

Talmud egyes részeibe éli bele magát. Egész a mániáig szereti faját,

s még társaságba sem jár, mert a gój fáj a szemé-

nek. Az egész világot a Talmudon keresztül appercipiálja.

Minden szombaton hűségesen felveszi szürke redingotját

s szomorúan néz abba a levegőbe, melyből a gójok is életet

lehelnek. Szerencsére a főnöke a keresztény magyar széles

megértésével eltűri, hogy szombaton tollat ne fogjon kezébe.

Nekem szegény mostanáig megbocsátotta, hogy a vilá-

gon vagyok. Én ugyanis rendkívül kíváncsi voltam erre a

lélekre, mely mintegy tipikus kivirágzása egy több ezer éves

fajnak. Szívesen beszélgettem vele és kerültem mindazt,

ami világnézetét zavarta volna. Érdekes volt látnom ebben

a nagy, színes világban ezt a kis szürke sündisznót, mely a

maga parányi életét egy nagy szeretetbe s egy nagy gyűlő?

létbe élte bele. Nincs talán kultúremberre nagyobb gyö-

nyörűség, mint új meg új lélekbe mélyedni bele, s így száz,

meg száz lelki folyamatban élni magát minél teljesebb emberré.

A napokban azonban szomorúan jött hozzám.

Szemeiben haragos megvetés harapdosott kifelé. Hogy mertem a

zsidókról ezt írni: faj, melynek minden morálja minden

fegyvert megenged a küzdelemben…