DANTE: POKOL

BABITS MIHÁLY

DANTE KOMÉDIÁJA

POKOL

ELSŐ ÉNEK
A sötét erdőben

MÁSODIK ÉNEK
Vergiliusz és Beatrice

HARMADIK ÉNEK
A Pokol kapuja

NEGYEDIK ÉNEK
A Pokol tornáca

ÖTÖDIK ÉNEK
A Szerelem halottjai

HATODIK ÉNEK
Tivornyák hősei

HETEDIK ÉNEK
Pénz és szerencse

NYOLCADIK ÉNEK
Dis városa előtt

KILENCEDIK ÉNEK
Mennyei segítség

TIZEDIK ÉNEK
Farinata

TIZENEGYEDIK ÉNEK
A pokol beosztása

TIZENKETTEDIK ÉNEK
A vérfürdő

TIZENHARMADIK ÉNEK
Az eleven liget

TIZENNEGYEDIK ÉNEK
A tűzeső

TIZENÖTÖDIK ÉNEK
Brunetto Latini

TIZENHATODIK ÉNEK
Nagy emberek a Pokolban

TIZENHETEDIK ÉNEK
A szörnyeteg hátán

TIZENNYOLCADIK ÉNEK
Rondabugyrod

TIZENKILENCEDIK ÉNEK
Fejjel lefelé

HUSZADIK ÉNEK
A jósok

HUSZONEGYEDIK ÉNEK
A Rondakörmök

HUSZONKETTEDIK ÉNEK
Pokoli bohózat

HUSZONHARMADIK ÉNEK
Az ólomcsuhások

HUSZONNEGYEDIK ÉNEK
Az emberi főniksz

HUSZONÖTÖDIK ÉNEK
A kígyóemberek

HUSZONHATODIK ÉNEK
Odysseus utolsó utazása

HUSZONHETEDIK ÉNEK
Szent Ferenc és az ördög

HUSZONNYOLCADIK ÉNEK
Mohamed és a fejetlen ember

HUSZONKILENCEDIK ÉNEK
A rühösök

HARMINCADIK ÉNEK
A nagyhasu Ádám mester

HARMINCEGYEDIK ÉNEK
Az óriás kezében

HARMINCKETTEDIK ÉNEK
A pokol fenekén

HARMINCHARMADIK ÉNEK
Ugolino és az eleven kárhozottak

HARMINCNEGYEDIK ÉNEK
A Föld középpontja

HETEDIK ÉNEK

Pénz és szerencse

1     »Pape Satan, pape Satan, aleppe«^[62]
kezdte Plútusz rekedt szava s vezérem,
ki előtt nincs titoknak semmi leple,

4     a nyájas bölcs szólt vigaszul: »Remélem,
nem sujt le gyávaság; bármily hatalmas
nem tiltja leszállnunk e szirtszegélyen.«

7     Aztán felfútt ajkára nézve: »Hallgass!
emészd meg bellül magadat dühöddel!« –
kiáltott – »hallgass! istenverte farkas!

10    Nem oktalan, hogy ez a mélybe jött el:
igy akarják ott, hol boszúlni szállott
szent Mihály harcba a kevély bünökkel.«

13    Mint a vitorla, mely dagadtan állott,
hanyatt terül, ha árboca lecsuklott,
ugy hullt a földre e dühös vadállat.

16    S elértük a negyedik számu poklot
metszve a kínos partból egyre többet,
mely a mindenség bűnéből köt bugyrot.

19    Aj, Isten igazsága! ki tömött meg
kínnal mint láttam s jajjal ennyi partot?
Vagy aj, mért kell így fájni a bünöknek?

22    Mint mikor víz a vízzel szembezajgott
Charybdis fölött, hab törik a habban
a nép ott, kényszerülve, úgy kavargott

25    és voltak itt, mint máshol, számosabban
üvöltve hozta kétfelől a forgó
mellükön súlyt görgetve nagy darabban.

28    Összeütődtek, azután gomolygó
lökéssel úgy verődtek vissza hátra
kiáltva: »Mért vagy tékoz?« »Mért kuporgó?«

31    S az éjnek e forgást befedte sátra
s csapódtak jobbról balra, balról jobbra,
egyre csak szégyendalukat kiáltva.

34    Aztán magát mindegyik visszadobja
és félkörét megtéve, hátrapattan^[63]
s én, kinek szívem elszorult dobogva,

37    szóltam: »Most mondd meg mester, e csapatban
milyen nép szenved? S vajjon erre balra,
hol mind pilist viselnek, csupa pap van?«

40    És ő felelt nekem: »Mindannyi balga
kancsaleszű volt első életében
s költekezését nem az ész sugalta.

43    Hiszen a szavuk erről ugat épen
körük két pontján, hol kettéverődnek,
mint ahogy vétkeztek kétféleképen.

46    Ezek papok, még a szőrük se nőtt meg
fejük bubján; pápák meg kardinálok
no biz a pénzzel ők sokat vesződnek.«

49    S én: »Mester, mért hogy köztük nem találok,
kéne pedig találnom, ismerőset,
kik ilyes bűnnel szennyesek valának?«

52    Felelt: »Hogy téves kételyed legyőzzed:
életük, mely erényt ismerni ronda,
ismertelenné rondította őket.

55    Verődnek folyton e két régi pontra
és (ki hajatlan, ki csukott marokkal)
ébrednek sírból majd a régi gondra.

58    Mert rosszul adtak s rosszul dugtak, okkal
hulltak a szép világból e zsivajba,
mely, hogy milyen, nem festem több szavakkal.

61    Látod, fiam, most mily tünő sohajba
tün a szerencse kincse s szertepattan,
melyért annyian futnak annyi bajba.

64    Mert minden arany, mi a hold alatt van
és volt, nem tudja tenni, hogy e lankadt
árnyakból egy nyughasson mozdulatlan.«

67    »Mester« – feleltem – »a Szerencse, mondtad?
Ki e Szerencse – erre most felelj még, –
hogy így karmában tartja földi jónkat?«

70    És ő felelte: »Ó tudatlan elmék!
milyen sötétség nehezül tirátok!
Nos szeretném, ha szavam jól figyelnéd.

73    Az, aki túlra mindenen kilátott,
egeket alkotott s vezért azoknak^[64]
és hogy mind mindre vethessen világot,

76    felosztá fényét egyenlőn a soknak;
de épenúgy rendelt szolgát vezérül
azoknak is, kik e földön ragyognak,

79    hogy jókor egy nép, egy család kezérül
máséra hajtaná a földi jókat
vakon, nem tudva emberek eszérül.

82    Igy ha egy nép virul, szomszédja kókad
az ő itéletét követve, mellyet
épúgy nem sejthetsz, mint füben kigyókat.

85    Tudásod nem számít végzése mellett,
itél s végrehajt, mint a többi Isten,
kinek amire a hatalma terjed.

88    Az ő cseréinek nyugvása nincsen,
mert örök törvény hajtja lenni gyorsnak,
mihelyt jön egy új, akit fölsegítsen.

91    Ő az, kit szóval sokan ostoroznak,
akiknek inkább illenék dicsérni,
igazságtalanul korholva rossznak!

94    De boldog ő, a gáncs el nem is éri,
a többi Ősi Lénnyel szokta járni
s kerekét vígan kergeti, kiséri.

97    De most nagyobb kínhoz szállunk le már mi,
lásd, kelt amikor jöttem s most hanyatlik
minden csillag s tilos sokáig állni.«^[65]

100   Átvágtunk a körön a tulsó partig,
át egy forráson, amely felszakadva
magavájta árkában forrva zajlik.

103   Bibornál jóval sötétebb a habja,
s kiséretében e zavart folyónak
rögös uton szálltunk alacsonyabbra.

106   Tavat csinál – a neve Styx a tónak –
e bús patak, mihelyt lába alatt van
a partnak, a zordonnak és fakónak.

109   És én itt elmerülve, bámulatban
láttam sáros népet a sáros lében,
mind meztelen s látszólag nagy haragban.

112   Ütötték egymást – nemcsak kézzel épen,
de fejjel, mellel, lábbal – s még mohóbban
fogakkal tépték – mindenféleképen.

115   S szólt a jó mester: »Lásd fiam, e tóban
szenved, akin erőt vett a harag;
és bizonyosra veheted valóban,

118   hogy még több nép sóhajt a víz alatt;
s szemünk megmondja, bárhová figyeljünk,
hogy sóhajukból buborék marad.

121   S mondják a sárban: »Zordon volt a lelkünk
az édes légben, vidám napsugárban,
mert bellül méla ködöket cipeltünk:

124   mélázhatunk most a fekete sárban.«
Mondják – vagy inkább gurgulázza torkuk,
mert a fele szó megakad a nyálban.«

127   A súlyos sárt nagy ívben így tiportuk,
közötte víznek s száraz partoromnak
s szemünk’ a sárfalókon szertehordtuk.

130   S lábához értünk végre egy toronynak.