Citera

A citera õsi magyar hangszer. A kifeszített íj mint hangszer , a lószõrt is felhasználta a hangok varázsolására, majd egy lapos fára feszítve a húrokat, rátalálunk az õsi citerára. Ordoszban, a táltosközpontban már kifejlett változatai ismertek, a 24 Hunszövetség vallási, szórakozási kelléke. Az okmányok szerint Ordoszban a citerát még Kr.e. 2785-ben is a nyílhegykovácsok keszítették, majd Bihar táltos által került Indiába. A hún, szkíta, avar, magyar folytonosság ezen a hangszeren is végigkövethetõ. Például az avar központokban , a bécsi medencében, Pozsony körül, Bács-Bodorog egykori vármegyében, Baranyában, Biharban, és minálunk Bácsfalu és Zajzon vidékén. A honvisszafoglaló magyarok is magukkal hozták, amit Anonymus a Gesta Hungarorumban citharédi néven említ. Az Ázsiában maradt magyari népek még most is dalaikat a citeraszerû dombrávával kisérik. Belsõ-Mongóliában a mai napig fennmaradt a hunok hujia(hugzseia) hangszere, amibõl egy néhány magyar hangszer ered, és ezen az ujgurok a mai napig játszanak. Az 1100-as évektõl már családnévként is említenek Cziterás nevût, és oklevelekben megjelennek a cituár, zedoária, zwitter, zitwer, chituár kifejezések is. A húnoktól terjedt a kínaikhoz is, guzeng név alatt ma is létezik. A IV. századból fennmaradt kínai festményeken jól kivehetõ a citera. A japánok is hún közvetítéssel értékesítik, kotó néven. Koreában kaja-gum , Kínában még ku-csin változata is elõfordul, Madagaszkáron valiha. Az indiaiak vina névvel illették, és szkíta közvetítéssel kapták. Az Ó-Testamentum kinnor és negina néven ismeri a citerát. Egyíptom kánun névvel illette, ami Észak-Afrikában is így ismert. Azonos a finek kantele és az ukránok bandura hangszere a mi citeránkkal. Pitágorász hangtávolságmérõnek is használta, és szintén citerának nevezték a pelazgok. Ezt Varga Csaba is bizonyította. A görögök még használták a monochordját. Tölünk Nyugat is átveszi, Praetorius 1619-ben már népszerû hangszerként írja le a scheitholzot. Ez az alapja a francia epinettnek, a norvég langleiknak, a dán humlenek, a svéd hummelnek, a német Scheitholtnak..

—
Az Alföld déli területein a magyar falvakban kedvelt népi hangszer volt a tökcitera és a tulajdonképpeni tambura. A két hangszer abban különbözött egymástól, hogy az egyiknek kobaktökből, a másik fából van a háta. A tökciterát ma már csak múzeumokban lehet látni. 

A húros hangszerek közül a citera a legelterjedtebb, más néven tambura vagy asztali tambura, napjainkban is általánosan használt kedvelt hangszer. Három alaptípusát ismerjük a legrégebbi a hasáb alakú, ennek továbbfejlesztett változata a lépcsőzetes vagy oldalfejes a harmadik pedig nyugati hatásra megjelent hasas citera.

A képen egy régi citera látható a Vajdaságban található,a verbászi Helytörténeti Múzeumból.