kb. 4 perc olvasás
E L Ő S Z Ó G Y A N Á N T
K E D V E S O L V A S Ó ,
nem szakkönyvet tart a kezében az erdőről, azt meg sem kísérelhetném megírni, hanem az azok által meg sem érintett fehér foltokon óhajtok eszmegerjesztést adni az eszmélés reményében. Gondolatokat és megtapasztalásokból ismeretté vált tudást szeretnék megosztani, amelyeket, mihelyt alapjában megértettünk, azok java javunkra és minden élő javára válva, önmaguktól a legegyszerűbbé, a világ legtermészetesebb dolgává válnak a jelenlévő jel-én, a törekvő s útkereső ember számára.
Ha a természettörvények megismerésének igyekezete – ahol a saját benső tükrünket látjuk – nem hoz változást az életvitelünkben, akkor az teljesen fölösleges, ha az életvitel gyakorlatát pedig nem kíséri szellemiség, az meg életveszélyes. Olvasás közben a kartézista gondolkodás számára is elfogadható tények és sokak számára még a mesék világába száműzött ténylegességek közt fogunk járni. Aztán a mesevilágból egyszer csak egy mesés világban és csodák közt találjuk magunkat, amelyekről a legtöbb ember még tudni véli, hogy azok nincsenek. Aki ezt nem képes elfogadni, az úgynevezett tudományos vagy felekezeti tan- és hittételek vezérléséhez ragaszkodva, gondolkodás nélkül elutasítva, az dobja el ezt a könyvet, elveszít némi pénzt, de nyerni vélhet egy kis időt.
A kartézista tudomány vagy a hitrendszerek vakságába tévedő ember még ezek töklámpásaival is az erdő világában el fog tévedni, elfogja a farkasvakság, számára az erdő nem nyílik meg. Ők nem látják a fáktól az erdőt. Ellenben, aki képes kitárulkozni és befogadóvá válni a természet rendje és a kozmikus törvények előtt, az a személyes megtapasztalás belső biztonságából a bizonyosság adta örömérzet tevékeny derűjével élheti a világát. A természet, amely ez idáig elzárkózott tőle, ezután a legmeghittebb titkait árulja el, majd saját életörömünk fogja tükrözni, ha jól tesszük a dolgunkat.
Tudva azt, hogy az ember itt a Földön még soha nem kapott olyan feladatot, amely meghaladná képességeit, könyv nélküli tudással és szerető alázattal lépjünk be az erdőbe. A kerek erdő négy sarkából a szélrózsa keletnek néző csücskét hívtuk mi magyarok első-zugnak vagy szent saroknak. A szélrózsa minden égtáját körbe forogva az örömérzet is keletnek fordulva a legerősebb, főleg a Kikelet és a Földanya havában a napfelkeltéjén, amikor igazán keleten kél a Nap, a napfelkelte és a Kelet iránya s lángszelleme megegyezik. Ez maga a KÖRÜLTÁJ.
