kb. 22 perc olvasás
Eugéniusz:
A boldog(talan) ember – XVI.
Életminőség-vizsgálódó tükrök
A bölcs és/vagy a balga ember
ppppppppppppp
Táltos paripa vagy állatorvosi ló
Istengyermek-ördögcimbora/sátánfajzat
Édenkert-aranykor vagy a vaskori poklok
Ön/társ-sorsjavító vagy rontó típuspéldatár
ppppppppppppppppp
Talált, kapott, szerzett/vesztett életkincstár
Szellemi, lelki, testi és társas életek és halálok
Szándékok-következmények ill. okok-okozatok
(Elvek/tettekðmagatartásokðjellemekðsorsok)
ppppppppppppppppppp
Petőfi Sándor:
BUCSÚ A SZINÉSZETTŐL
Adom tudtára mindazoknak,
Kiket tán sorsom érdekel,
Hogy tiszta látkörét jövőmnek
Sötét, nehéz köd lepte el.
Eddig Thalia papja voltam,
Most szerkesztő-segéd leszek.
Isten veled, regényes élet!
Kalandok, isten veletek!
.
Szép élet a szinészi élet,
Ki megpróbálta, tudja jól,
Bár ellene a balitélet
Vak órjásának nyelve szól.
Hogy én lelépek a színpadról,
Szívem nagyon, nagyon beteg –
Isten veled, regényes élet!
Kalandok, isten veletek!
.
Igaz, hogy ottan a rózsának
Sokkal nagyobb tövise van,
De oly rózsákat, mint ott nőnek,
Máshol keresni hasztalan.
Mindezt szivemben igazolják
Két évi emlékezetek.
Isten veled, regényes élet!
Kalandok, isten veletek!
.
Mert nem lesz már nekem kalandom;
Pedig e nélkül a világ
Előttem úntató, kietlen,
Egyalakú, nagy pusztaság.
Ki egy országon átfuték, most
Egy kis szobában űlhetek –
Isten veled, regényes élet!
Kalandok, isten veletek!
.
De sorsom egykor még ezt mondja,
Ha majd rám megbékűlve néz:
„Eredj, ahonnan számüzélek,
Légy ami voltál, légy szinész!”
Hát addig is, míg újra, elzárt
Mennyországomba léphetek:
Isten veled, regényes élet!
Kalandok, isten veletek!
Pest, 1844. június végén
Aki
egész hónapban
koldusként vegetál,
de egy napig habzsi-dőzsi,
minden belefér: tivornya stb.
És aki még fizetésnapon sem
enged meg magának kis luxust,
például: színház, opera és vacsora stb.
Aki
dafke
madárijesztőnek öltözve
(a tisztálkodást is hanyagolva)
elriasztja magától embertársait
(kiforgatja azt az amúgy bölcs mondást,
miszerint : „nem a ruha teszi az embert!”)
Akinek
a havi divat
kedvéért vett cipője
elnyomorította a lábfejét,
és így rossz a járása/tartása,
bár sokat könnyített a zsebén…
Vagy ahol a hagyomány a nőnél
éppen ezt a torzítást tartja szépnek…
Aki
önmaga
legnagyobb ellensége:
a saját fogaival ássa ki
még élve az önön sírgödrét –
kvázi mérgezett „ételekkel”, vagyis
élelmiszernek kinéző veszélyes hulladékkal,
táplálékkiegészítőkkel, ún. vitaminokkal stb.
Nem is szólva a mennyiségről, a falánkságról…
Aki
a vagyonát
plasztikai sebészekre költi:
nem tudja önmagát elfogadni,
nem abból hozza ki a szebbet,
de „Madonna” faragásra adja be
a testét-mellét, de főleg az arcát
majd meg már hiába is szeretné
visszafarigcsáltatni magát…
Aki
gyorsan
sikerélményhez ,
vagyis „hírnévhez”,
értsd: hírhedtséghez jutna –
rombolni jóval könnyebb, mint építeni –
órák alatt porig ég az évekig épített ház…
Pár perc alatt felrobbantható a Lánchíd is,
vagy a viadukt – lásd: Matuska Szilveszter….
Vak
vezérimádó,
így-úgy hipnotizált
balek, hasznos idióta
A könnyen-sokáig jól manipulálható,
a saját rossz szerepére rá nem is látó,
aki akár még jóval erőn felül áldozó,
pedig csak az ellenségének használó…!
Aki
egy jó,
együttműködő,
a fehér köpenyt
kisistenként tisztelő,
már-már vakbizalmas „beteg”,
aki igen sok felesleges és káros,
kínzó orvosi vizsgálatot-kezelést
büszkén kibír, ha nem is használ,
sőt inkább árt is neki – szinte bármit,
csak neki ne kelljen változtatni életén…
Aki
soha
nem a magáét,
de mindig más bőrét
viszi a vásárra, a háborúba.
Aki mindig mással kapartatja ki
magának a tűzből a forró gesztenyét…
Aki mindig más farkával veri a csalánt…
Akinek mindenki más, csak egy eszköz,
hogy saját hamis, rossz céljait elérje –
de bírvágya elvileg kielégíthetetlen,
ő meg örökre boldogtalan marad…
Álomfeladó
alkoholista „elit”
A rossz körülményekre hivatkozó,
a nehézségek elöl gyáván meghátráló
(pedig tényleg itt-most lenne szép győzni)
a talentumát elásó, azt nem kamatoztató –
aki borba fojtja bánatát, így vigasztalódik,
és ezzel a „passzív ellenállással” tüntet,
mert ő büszke, hogy nem lesz megalkuvó…
(az értelmiségi előtt ma ez az út járható…)
Áldásból átok
Aki a tehetségét
egyáltalán nem hagyja parlagon,
de akarva-akaratlan, jó/rosszhiszeműen
szinte csak, vagy főleg rosszra használja…
Mint pl. Cirifischio, a Legyetek jók, ha tudtok
című film jobb sorsra érdemes bandavezére,
aki így már ifjan az akasztófán végzi
gyorsan és végleg eltékozolt életét…
Alkalom
szülte tolvaj
A váratlanul
kínálkozó kísértésnek
nem ellenálló vétkező,
majd meg vérszemet kapó:
aztán a kísértést nem kerülő,
de inkább kereső és így meglelő…
De addig jár a korsó a kútra, míg
el nem törik – banánhéjon elcsúszik…
Eb gondolat
A (sok) mindent,
de már túl későn bánó
Lépcsőházi gondolatok –
eső után felvett köpönyeg…
És/vagy aki a múltján rágódva,
csak magát meddőn emésztve
nem kész itt-most jól megfelelni
a mindig új és új élethelyzetekre…
Ha Hufnágel Pistihez ment volna férjhez –
miközben „urából” egy papucsférjet gyárt….
(az utóbbi aktív-passzív közreműködésével)
Aki
sok és
többnyire
jó zenét hallgat,
de örömét-bánatát még
vagy már nem képes, nem meri
hangosan egyedül-társasan kiénekelni,
vagyis ezzel az isteni adománnyal élve
azt megsokszorozni, illetve megosztani…
Aki
sosem
fakad már dalra,
mert végtelenül szomorú,
amiért ő nem lett profi énekes,
és inkább irigykedve fumigálja
a göröngyös pályán járó sikereseket…
Így értelmezi a „Mindent vagy semmit!”
Aki
mindent
meg akar őrizni
a süllyedő élet-léghajón,
nincs fontossági sorrend,
neki semmi sem ballaszt,
semmi sem felesleges teher,
ezért bele is zuhan a tengerbe,
vagyis a végén semmije sem marad…
Aki
az a szerencsejátékos,
aki minden vagy semmi
fogadási forma preferálója,
amikor a játékos az összes tét
összegének megfelelő téttel fogad
va banque: mindent egy lapra tenni →
olyan lépés, ami rendkívül kockázatos)
Aki
olyan ügyről
akar, akár vétójoggal is
szavazni, voksolni, dönteni,
aminek a következményeit,
pl. az adóterhek növekedését,
más megszorító intézkedésekét
nem ő viseli – itt ő csak egy kibic,
akinek nincs a játékban tétpénze stb.
Kibic
Kártya-
v. más asztali
társasjáték nézője,
aki valamelyik játékos
kártyáit, ill. játékát figyeli, lesi.
A kibic hallgasson! A kibicnek kuss!
A kibic ne szóljon bele a játékba!
A kibicnek semmi sem drága:
könnyű a kockázat veszélye
nélkül meggondolatlan lépésre
rávenni az embereket…
Aki
sokáig
és nagyon haragszik
az őt bántóra-sértőre,
és így magát jó alaposan
bünteti meg mások vétkeiért?
Ez a harag lesz a rossz tanácsadója…
Vagy: aki haragszik, annak rendszerint
nincs igaza, s ennek tudata csak fokozza dühét.
(Feleki László)
Aki
amikor
haragszik a másikra,
nem a másikra haragszik.
Azért haragszik, mert ő nem mer dönteni,
és akármikor ránéz a másikra, eszébe jut
a saját szerencsétlensége és gyávasága.
(Csernus Imre)
Aki
sok mindenről
tud-tudogat valamit,
de nincs egyetlen egy sem,
amiről szinte/majdnem mindent
Vagy aki az az ún. szakbarbár,
aki épp azért nem találja meg
az egyről a minél teljesebb igazat,
mert oly silány az általános műveltsége…
Aki
senkit
sem szolgál,
vagy ha igen,
akkor rosszul,
de mindenkitől
magas fizetését,
előkelőbben: honoráriumot,
sőt akár még hálapénzt is kap,
mint pl. a protokoll-rab orvos,
pláne ha magánrendelője (is) van…
Mert talál elég beijedt balga pacienst…
És azok, akik ugyan mindenkit jól szolgálnak,
de senki sem fizeti őket: költők, bölcselők stb.,
akik ingyen mutatják a boldogság/egészség útját…
Aki
elfogadja,
és bele is törődik,
hogy minden egész eltörött,
és egy énként sem próbálja
a nem csak fejben szétválasztott,
de egymással még szembe is állított,
a humán-reál, a test-lélek stb. részek
közötti mesterséges falakat lerombolni,
azokat újra egy egésszé szintetizálni…
Így próbálná az orvos a beteg embert
annak csak a testére hatva gyógyítani,
pedig tudhatná, hogy ez ember az a lény,
aki még a nagy bánatába is belehalhat…!?
Aki
egy jó,
szakértő,
a rosszat jól csináló mester,
egy megbízható, szorgalmas stb.
bértollnok, lélek/karakter-bérgyilkos,
rágalmazásban, lejáratásban verhetetlen,
vagy egy nyomozóból lett betörő, maffiózó,
vagy egy fehérgalléros profi bűnöző…
Aki
sokszor
és hosszan
gondterhelten kínlódik:
mert nem tud önmagán jóízűen nevetni,
mintha mindent békaperspektívából látna,
nem tud a lentről óriásinak tűnő gondjaira
a humor magaslatáról lenézni (eltörpülnének…)
Így ezekbe lelkileg-testileg hamar belebetegszik,
pedig az éltető humorérzék isten ingyen adománya …
Aki
sosem
fog meghalni,
ő kivételes egy-én,
ezért ő mindenre ráér:
az égvilágon semmi sem sürgeti,
mindig mindent halogat, tologat stb.,
és így végleg elmulasztja a rendelt időket…
Nem akkor és addig üti a vasat, amíg meleg,
vagy Pató Pálként kivárja, míg rá-dől a háza…
Aki
sosem tudhatja meg,
vagy nem is nagyon akarja. hogy
vajon nem csak a pénzéért „szeretik”-e:
legfeljebb akkor, ha ez egyszer elfogy…
(lásd például. a Boldog idők című filmben,
ahol éppen a férj csődje utáni korszak,
a tisztes szegénység újítja-jobbítja meg
a férj munkamániája és gyerektelen neje
tétlensége miatt már bomladozó kapcsolatot…)
Aki
spórol a vízzel
és a kerti munkával:
műfűvel „veti be” kertjét,
ami a kánikulában 60 fokos,
elhelyez benne művirágokat,
amik örökké zöldek és színesek,
és naponta ráfúj egy „finom illatot” …
(mintha egy Mars-utazáson venne részt…)
Aki
újgazdag,
úrhatnám stb.
sznobizmusából
státusz szimbólumokért,
pl. uzsorahitelre vett autóért
iszonyatos költségekbe veri magát,
és fölösleges nélkülözésbe a családját…
Fenn az ernyő nincsen kas – nem ez az autó
szolgálja őket, de ők lesznek érte rabszolgák…
Vagy
mindened,
lakod-ruhád,
szürke-fekete,
ami most a sikk,
a parvenüs divat –
vagy pedig csiricsáré,
eklektikus ízléstelenség…
Mert annyira asszimilálódni,
befogadást nyerni akar, hogy
szégyelli, megtagadja a saját,
szerves műveltségét, kultúráját…
Elszürkülő
Hamis bankó
a prímás homlokán:
neki húzza a szürkék hegedűse –
engedett a középszer nyomásának,
mert kicsit sem akart kilógni a sorból,
és így hagyta elfakulni az egyéni színeit…
Olyan lett, mint egy sorozatgyártott biorobot…
Petőfi Sándor:
SZÍNÉSZDAL
Minden müvészetek
Fején a korona:
A mi művészetünk,
Ellen ki mondana?
Mi szép, mi szép, mi szép
A mi föladatunk!
Legyünk büszkék reá,
Hogy színészek vagyunk.
.
Csak árny, amit teremt
A költőképzelet;
Mi adjuk meg neki
A lelket, életet.
Mi szép, mi szép, mi szép
A mi föladatunk!
Legyünk büszkék reá,
Hogy színészek vagyunk.
.
Miénk a hatalom
Az emberszív felett:
Idézni egyaránt
Mosolyt vagy könnyeket.
Mi szép, mi szép, mi szép
A mi föladatunk!
Legyünk büszkék reá,
Hogy színészek vagyunk.
.
Apostolok vagyunk
Az erkölcs mezején.
Apostoli szavunk
Téged kiált: erény!
Mi szép, mi szép, mi szép
A mi föladatunk!
Legyünk büszkék reá,
Hogy színészek vagyunk.
.
De amit színpadon
A népnek hirdetünk,
Ne hazudtolja meg
A cselekedetünk.
Ha meg nem tesszük azt,
Ami föladatunk:
Akkor gyalázat ránk,
Szinészek nem vagyunk!
Pest, 1844. szeptember
Petőfi Sándor
LEVÉL EGY SZINÉSZ BARÁTOMHOZ
Jut még eszedbe a fiú? kivel
Együtt cepelted a vándorbotot,
Mely koldusbotnak is beillenék,
Midőn a sorsnak fényes kedve nincs;
És ez nem épen olyan ritkaság
Szinészre nézve, mint boldogtalan
Magyar hazánkban a hű honfigond. –
Lásd, én reátok még emlékezem,
És elfeledni nem fogom soha
A jót s roszat, mely ott közöttetek
Mult napjaimnak osztályrésze volt.
Előttem áll a délután, midőn
A szinészetbe béavattatám.
Barangolék föl és le céltalan
A nagy hazának minden tájain.
Tarisznyámban, mit hátamon vivék,
Nem mondhatom, hogy nagy volt a teher,
De a nyomor, mint ólom, megnyomott.
Könnyíte rajt a víg könnyelmüség,
Mely útaimban hű társam vala.
Ekkép juték egy nyári délután
Egy kis városba; fáradt lábaim
A fogadóban megpihentenek. –
Vendégszobája egyik oldalán
Helyet szerényen színpad foglala.
Mire való is már a fényüzés?…
Azon tünődtem épen: kérjek-e
Ebédet vagy se? hát ha majd sovány
Zsebem bicskája szépen benntörik?
Az ajtót ekkor megnyitá egy ur;
Volt bennem annyi emberismeret,
Ráfoghatnom, hogy nem más, mint szinész.
Fején kalapja nagybecsű vala,
Mert Elizéus prófétával az
Rokonságban volt… tudnillik: kopasz.
Kabátja új, a nadrág régi rongy,
És lábát csizma helytt cipő födé,
Alkalmasint amelyben szerepelt.
„Thalia papja?” kérdém. – „Az vagyok;
Talán ön is?” – „Még eddig nem.” – „Tehát
Jövőben? fölség…” – „Azt sem mondhatom.”
Vágtam szavába; ámde ő rohant,
S vezette gyorsan az igazgatót.
Fehér köpenyben az igazgató
Jött üdvezelni engem nyájasan:
„Isten hozá önt, tisztelt honfitárs!
Lesz hát szerencsénk önhöz, édes úr?
Imádja úgye a müvészetet?
Ah, jóbarátom, isteni is az!
S önnek szeméből olvasom ki, hogy
Szinészetünknek egykor hőse lesz,
És kürtölendik bámult nagy nevét
A két hazának minden ajkai…
Ebédelt már ön? itt az ételek
Fölötte drágák, s ami több: roszak.
Az ispán úrtól őzcombot kapánk,
A káposztából is van maradék –
Ha meghivásom nem méltóztatik
Elútasítni: jó ebédje lesz.”
Igy ostromolt a jó igazgató,
Forgatva nyelve könnyü kerekét.
Én nem rosz kedvvel engedék neki.
Menék ebédre, és ebéd után
Beiktatának ünnepélyesen
A társaságba – nem kutatva: mi
Valék, deák-e vagy csizmadia?
Másnap fölléptem a Peleskei
Nótáriusban. Hősleg működém
Három szerepben, minthogy összesen
A társaságnak csak hat tagja volt. –
Egy ideig csak elvalék velök;
Faluzgatánk jó- s balszerencse közt.
De a barátság végre megszakadt,
Mert én utáltam a nyegléskedést,
A sok „utószor”-t, a görögtüzet,
S tudj’ a manó, mily csábitásokat.
A társaság is végre szétoszolt
Egymást érő bel- s külviszály miatt;
S én újra jártam széles e hazát,
Mignem keblébe vett más társaság.
Mit ottan, itt is azt tapasztalám,
S tapasztalásom nem volt olyatén,
Mely kedvre hozta volna lelkemet.
Kenyért keresni színészek leszünk,
Nem a művészet szent szerelmiből,
S haladni nincsen semmi ösztönünk.
„Pártolj, közönség, és majd haladunk,”
Mond a szinész: és az meg így felel:
„Haladjatok, majd aztán pártolunk;”
És végre mind a kettő elmarad.
Nem is hiszem, hogy a szinészetet
Becsülni fogják, míg ez befogad
Minden bitangot, gaz sehonnait,
Kik a világnak söpredékei,
S itten keresnek biztos menhelyet.
Barátom, ez fájt énnekem s neked,
Ez keseríte minket annyira.
Az isten adja, hogy minél előbb
Akképen álljon szinmüvészetünk,
Amint valóban kéne állnia.
Pest, 1844. szeptember
Tintásüveg
Vándorszinész korában Megyeri
(Van-e, ki e nevet nem ismeri?)
Körmölgeté, mint más, a színlapot.
Kapott
Ezért
Egyszer vagy öt forintnyi bért,
Amint mondom, vagy öt forintnyi bért.
.
Először is hát tintáért megyen,
Ha ismét írni kell, hogy majd legyen.
A tintás üveget pedig hová
Dugá?
Bele
Kabátja hátsó zsebibe,
Amint mondom, kabátja zsebibe.
.
S hogy pénzre tett szert, lett Megyeri vig,
S hazafelé menvén, ugrándozik.
Hiába inti őt Szentpéteri:
„Kari,
Vigyázz!
Kedved majd követendi gyász,
Amint mondom, majd követendi gyász.”
.
Úgy lett. A sok ugrándozás alatt
Kifolyt a tinta; foltja megmaradt.
Megyeri elbusúl – kedvét szegi
Neki
A folt,
Mivel csak egy kabátja volt,
Amint mondom, csak egy kabátja volt.
.
Mi több: kabátja éppen sárga volt,
És így annál jobban látszott a folt.
„Eldobnám – szólt – de mással nem birok;”
Ez ok
Miatt
Hordá, míg széjjel nem szakadt,
Amint mondom, míg széjjel nem szakadt.
Pest, 1844. szeptember
Aki
süni létére
újra és újra
úgy akar a hegyet mászni,
sziklákon ugrálni, mint a zerge,
sőt repülni, mint a fecskemadár:
így garantálja magának nem csak
a gyakori kudarcélményeket, de
a lerokkanást, sőt a korai halált is…
Aki
szabadnak
hiszi magát,
de rögtön kétségbe esik,
ha elmegy reggel a villany…
Akkor úgy érzi: megállt az élet,
és ha így marad, mindennek vége…
(ha áram van, akkor minden van,
ha nincsen, akkor itt a világvég…)
Olyan véglegesen messzire került
az ön-ellátástól, mint Makó…
Aki
egész életében
nem volt a maga ura,
ő csak bérmunkás, alkalmazott,
akinek naphosszat más parancsol,
más mondja meg, hogy mi a dolga,
itt és most mit – nem – szabad tenni,
és akinek az engedelmességtől függ
a mindennapi megélhetése, betévő falatja…
Aki
informatikai,
számítógépes stb.
tudást bírva úgy véli:
aki előtte élt, hülye lehetett,
és a mesterséges intelligencia
majd bölcsebb életvezetési tanácsot ad,
mint saját digitális analfabéta nagyapja,
vagy Arisztotelész, a sztoikusok, Jézus stb.
Aki
nagyon jó favágó,
ismeri a szakma csínját-bínját,
van hozzá megfelelő felszerelése is,
a testi adottsága és szorgalma is kiváló,
„csak” éppen annyi bölcsessége nincs,
hogy belássa: már rövid, de hosszútávon
mindenképpen maga alatt vágja a fát,
végső soron elpusztítja létefeltételeit…
Önként
elhanyagolod
a nemtőid, a védő isteneid,
pl. édes, szép és bölcs anyanyelved,
ami pedig az egyik szellemi csodafegyvered lenne…
Ezt lebutítod vagy lecseréled angol konyhanyelvre
a jobb megélhetésed, vagy a vegyesházasság miatt…
Nem is beszélve a poézis Pegazus lováról:
Ha dörmögnél egy sor Petőfit,
köréd varázskör teremtődne…
Ha
más
anyanyelvű,
és így kultúrájú
a választott élettársad:
konyha-angolos érintkezés
extenzíven-intenzíven redukálja
a mindennapi életminőségeteket…
Ez így nem bölcs kompromisszum,
de balga önfeladó megalkuvás…
A
piacon
röstellsz alkudozni,
a gazdagot játszod meg,
de bezzeg az erkölcsben
már nem vagy ilyen finnyás:
ott praktikus megfontolásokból
„rugalmasan” engedsz „elveidből” …
Már csak az az „elved” marad, hogy
neked nincsenek is – szilárd – elveid….
Aki
sűrűbben
váltogatja az elveit,
mint más az alsónadrágját, fehérneműjét:
olyan, mint a szélkakas, vagy a kaméleon…
Mert ő mindig a győzteshez stb. igazodik…
Életének nincs néhány állandó, fix vezérelve,
ezért nincs szilárd egysége, integritása,
tartása – csak egy szétfolyó híg massza…
… és így kb. ennyibe is fogják venni!
Tartósan,
és igazolatlanul
már régóta nem
vagy jelen-való
a névsorolvasásnál:
hiányzol az igazi Életből
Nosztalgiás fájón elvágyódó,
vagy fantaszta, ábrándozó álomlakó…
Mint akinek mindig „elmentek otthonról” …
Mint akinek itt és most nincs lélekjelenléte…
Igazolatlan hiányzó
Sohasem vagy itt és most jelen!?
Mindig máshova és más korba vágyódsz:
vagy nosztalgiával, értsd: fájó elvágyódással
egy olyan múltba, mely úgy sohasem lehetett,
vagy pedig futurisztikus fantazmagóriákba,
mely utópia, ha megvalósulna, szörnyű lenne…
Egyik sem késztet itt és most önváltoztatásra…
És így a sírig áltatod magad: ott boldog lennél…
Rád nézve
tényleg jogos
a vicces kérdés:
van-e Élet a halál előtt…
Mintha tetszhalott lennél,
egy életjeltelen agy/szívhalott
aki már nem is akar „feltámadni” …
Akinek nem ér a neve, aki itt sincs,
aki minél jobban beolvadna a háttérbe –
ami vészhelyzetben életmentő lehet,
de amúgy meg halálút a vegetálásba,
sőt akár a szklerózis multiplexbe is…
El-
eleltalálod
a szarva között a tőgyit –
a hibát hibára halmozó lény
Nem tudott eleget a magyar
állat viselkedéséről a hívatlan
idegen török Mehemed, ezért
így végül felrúgták a tehenek…
Vagy olajat önt az általa okozott tűzre…
Vagy nem vigyázol, kigyullad a zsíros tepsi,
és erre egy vödör vizet zúdítasz rá:
a robbanástól még falak is ledőlhetnek…
Közönyös
be nem avatkozásod
lelkiismeret nyugtatóan
muszáj megideologizálni:
pl.: az a szomszéd magánügye,
hogyan neveli: üti-veri gyerekét
(hisz „nem vagyunk egyformák” …)
te így kerülöd ki a konfliktusokat –
és lassan, de biztosan leépül önbecsülésed,
és pont a gyereked előtt is szégyenkezhetsz…
Magánügy?
Tüntető rosszkedved,
ahogy ásításod is: fertőző…
Mert te mindig másoktól várnád,
hogy téged jókedvre derítsenek…
Majd csodálkozol, ha megunják,
elfogy a kedvcsináló tudományuk,
és kerülnek – mivel magadra maradsz,
már eggyel több „okod” lesz a kedvtelenségre…
Aki
akár még
öngyilkossággal,
annak kísérletével
is fenyegetődzve
pont az elő-szeretteit
zsaroló: szeressék őt
sokkal többet, sokkal jobban…
Pont úgy, ahogy ő azt elképzeli!
Aki mindig csak kapni akar, mert ő
nem is nagyon akar/tanult-tud adni….
Aki
bátran,
életét is kockáztatva
ki akar menteni a folyóból.,
még azt is, pont őt lehúzod
a víz alá, a mélybe: bele is hal…
Te meg, aki gyáván, vagy rossz
segélykiáltásból eldobtad életed,
te meg esetleg megmenekülsz…
Aki
szimulánsként,
ill. hipochonderként,
előbb élvezi e státusz előnyeit,
és non stop terrorizálja a családját:
mindenki csak az ő kívánságát lesi, s
e családi kór-házban minden érte van,
majd inkább előbb, mint utóbb maga is
szenvedő foglya lesz ennek a helyzetnek,
mert tényleg úgy is maradhat, akivel
a sarlatánok jó pénzért kísérletezgetnek
(lásd pl. Moliere: Képzelt beteg c. darabját)
Aki
nem
veszi zokon,
ha „ragályos kór” miatt
elkülönítik a szeretteitől,
ami csak nehezíti gyógyulásod.
Pedig csak tesztelik a tűrésedet…
Mindent megszoksz, és nem szöksz,
azután majd meg már túl késő elmenekülni
(mint a lassan melegített, de végül puhára
főzött gyanútlan béka esete)
Aki
egy mamahotel-lakó:
az elvált/elhanyagolt
feleség/mama kedvence –
akinek az lesz a „büntetése”,
hogy felnőtt életre képtelen
óriáscsecsemő, infantilis lesz,
vagy lezüllő szenvedélybeteg…
Kapunyitási pánikja, a szabad
élettől való rettegése miatt
meg is érdemli…
Aki
sohasem
egyértelmű,
mindig hagy magának
egy-két menekülő utat, hogy
ha rosszul sülne el a mondata,
vagy másként alakul a helyzet,
könnyen kimagyarázkodhasson…
Nem mond se igent, se nemet –
így ő sem tud magán kiigazodni…
És írásba végképp nem ad semmit…
Ő
egy
ún. kincstári optimista,
megélhetési kényszerből,
fizetésért, jutalmat remélve –
de aki amúgy, félig titkon,
sőt leittasodva már nyíltan is
egy mély, elvi alapon pesszimista…
Ha nincs
happy end,
nem „operett”,
akkor már nem is
érdekel ez/az a film –
hisz a bölcs népmeséknek is
az a vége, hogy boldogan éltek…
(„csak” pont azt nem fogod fel, hogy
odáig milyen bátorságpróbákat álltak ki,
amikben megedződött, épült testük-lelkük…)
Aki
nem
hiszi el, hogy
már éppen csak
az ő „ádáz” ellensége
mond valami igazat róla,
így sem húz hasznot belőle
(ő a hízelgő barátaira hallgat,
az ellenséget meg csak gyűlöli,
attól dafke semmit nem tanul…)
Aki
a reggeli
frivol csevegő
rádió-műsorból
felkapott „eszmével”
estig valahogy még kihúzza?
Akkor meg jöhet a piás illumináltság…
a megvilágosodás helyett az elsötétedés…
Aki
eszméletlen –
nincs magánál,
ájultan fekszik/él,
csak egy magatehetetlen,
akaratnyilvánításra képtelen test.
Nem eszmél, ébred rá, hogy ki ő,
mire van teremtve. mi lenne a dolga stb.
Eszme
Akinek nincsenek
eszméi, vonzó ideáljai –
vagy ami még ennél rosszabb:
akinek csak rögeszméi vannak,
amitől még az isten se tántorítja el…
Vagy a költővel szólva: „eszmélnél,
de eszme már csak az övé jut eszedbe…”
(llyés. Gy.: Egy mondat a zsarnokságról)
Nem
ő megy
el a hegyhez,
ha látni akarja,
ő nem Mohamed,
majd ő jön el hozzá:
ölbe tett kézzel várja
amíg bele nem őszül
és meg nem unja…
Minden
egyes napod
egy folyamatos és súlyos
vészhelyzet, amit túl kell élni?
Mintha árvíz, tűzvész stb. lenne…
(A hiba nem a te készülékedben van?)
Úgy rohangálsz, száguldozol, mint aki
épp vizet visz a már-már szomjan halónak…
Mint aki örökkön bizonyítási kényszerben van,
hogy ő milyen nagyon fontos lény/munkát végez…
A
hiba
az ön készülékében van…
Ha pl. a szemüvegeden pl.
egy piszok, egy folt van,
akkor azt hiheted, hogy
a világban van a hiba.
Ha netán sötét az üvege,
akkor mindent sötétnek látsz.
És a pesszimista magára
operált fekete szemüvege…
Aki
egy nyárspolgár,
egy konformista,
egy statisztikai átlag –
aki azért olykor-olykor,
legalább a fordított napon
egy kicsit azért különcködik,
majd a többi hétköznapokon
ott folytatja, ahol abbahagyta…
Homo
Mohó
Sokat markol
és keveset fog,
netán minden helyett semmit
Sokat akar a szarka, de letörik a farka…
Vagy a kincsesbarlangban, mint a mesében,
megrészegedik, és elfelejti a jelszót,
és így az végleg rá is zárul, vagy
csak addig, míg jönnek a rablók…
Aki
nem tudja
az életszerepét
hitelesen, jól játszani,
vagy kicsi a repertorárja,
aki visszaadná a főszerepét,
megelégszik a statisztálással,
aki belesül/kiesik szerepéből,
aki folyton szerepet téveszt stb.
Aki nem tud pl. beteget színlelni,
játékból/komolyan ezt előadni –
vagy aki egy életen át csak színleli,
hogy ő a jóbarátod, hogy ő erényes,
vagy hogy ő itt-most mennyire boldog…
Petőfi Sándor
BÁNK BÁN
Ügyefogyott király volt az
A második Endre,
Papucs alatt szuszogott az
Isten-teremtette;
Felesége tartotta az
Ország gyeplőszárát,
Őgyelgett is ám a szekér
Majd tüled, majd hozzád.
.
Gyönge kéz az asszony keze,
Nem való kormányra,
Hát ha még a gyöngeségnek
Gonoszság a párja!
Endre király, gonosz asszony
A te feleséged,
Szíve gonosz, neve Gertrúd,
Születése német.
.
Gertrúd a jó magyarokat
Kutyába se vette,
Hívatalrul, méltóságrul
Le-letevegette,
A helyökbe meg a maga
Perepútyát rakta,
Maradtak vón, vesztek vóna
Ott a hazájokba’!
.
Ilyen sértést szenvedtenek
A nagy uraságok,
A szegény nép meg szenvedett
Húzzavonjaságot,
Szenvedett az istenadta
Árva magyar népe,
Mint a Krisztus a keresztfán,
Olyan volt a képe;
.
Ugy fizette a sok adót,
Hogy a szeme dűledt,
Nem volt irgalom számára,
Nem volt könyörűlet.
A királyi udvarból ily
Nyájas szavak jöttek:
„Dolgozz, paraszt, dolgozz, fizess,
Azután dögölj meg!”
.
Néhányan az efféléket
Megsokalták végre,
Szövetkeztek rettenetes
Összeesküvésre,
Azt mondották: „Söpörjük ki
A királyi házat,
Annyi benne a szemét, hogy
Igazán gyalázat!”
.
Csak Bánk bán, a nádorispán
Tartóztatta őket,
Nem remélt-e sikert? vagy tán
Remélt jobb időket?
De mikor a feleségét…
Iszonyú történet!…
Hogyan kezdjem? hogy végezzem?…
No jaj neked, német!
.
Bánk bánnak a feleségét
A királyné öccse
Erőszakos lator móddal
Megszeplősitette.
Szép az asszony, ifju és jó,
Asszonyok virága!
S eltiporva, beledobva
Fertőzet sarába!
.
„Föl, barátim!” ordít a férj
Kínja nagy voltában,
„Lelkemen a bosszuállás,
Kardomon halál van;
Föl, barátim, egyenesen
A királyi házba…
Királyi ház? bordélyház és
Zsiványok tanyája!”
.
És bementek egy csoportban
A királyi lakba,
Ott a német urak épen
Dőzsöltek kacagva,
Akkor is, míg a magyarnak
Borát, étkét falták,
A szegény magyar nemzetet
Veszettül csufolták.
.
Megálltak ám a magyarok
A ház közepében,
Mindeniknek egy-egy mennykő
Villogott szemében;
Meg is hökkent a németség
Egy keveset ekkor,
Aki ivott, gégéjében
Ecetté vált a bor.
.
Kezdte pedig a beszédet
Mag’ a nádor, Bánk bán,
Királynénak s udvarának
Jó estét kivánván:
„Jó estét, jó mulatságot,
Fölséges személyek…”
A királyné: „Mit akartok,
Hivatlan vendégek?”
.
„Azt azonnal tudni fogod,
Nem soká váratlak”,
Felelt Bánk bán, „elbeszélem
Neked s ez uraknak.
Tiszteletet parancsolok!
Mert nemzet áll itten,
Egy megbántott nemzet és a
Bosszuálló isten.
.
Mi vagyunk a vendégek itt?
És nem ti lennétek?
Ti vagytok itt a hivatlan
S hálátlan vendégek!
Befogadtunk titeket s ti
Kivertetek minket,
És eszitek és isszátok
Testünket, vérünket.
.
De csak ettétek… mert ez az
Utósó falattok.
Ami most van szájatokban,
Ettül megfuladtok!
Először is te halsz meg, te
Gertrúd, német szajha!
Te királyné s kerítőné
Egy személyben!… rajta!”
.
Bánk bán kardja a királynét
Át meg átaljárta,
S magyarság a németséget
Hányta mind kardjára.
Aki bírta, megszökéssel
Életét elorzá;
Meghalt, aki nem szökhetett…
Kitisztult az ország!
Pest, 1848. május
pppppppppp
Csak az ember lehet
teljes, boldog életű helyett
egy ön- (és társ) sorsrontó,
a végsőkig boldogtalan lény…
.
Vagy rontasz, vagy építesz – csak rajtad múlik…
Vagy a jó vagy a rossz Istent imádod: válasszál…
Legalább ne árts, se önmagadnak, se másoknak…
Ki mennyit használhat, legalább annyi kárt tehet – sőt:
hisz házad gyerek/bolond is felgyújthatja, de felépíteni…?
.
Csak az ember lehet önsorsrontó, akár öngyilkos,
önerőből vagy nagyon boldog, vagy nagyon boldogtalan,
de azért mások is besegíthetnek neki, ha engedi/hagyja…
Önmagamtól és az ún. jóbarátaimtól védjen meg a Jóisten,
ellenségeimmel elbánok magam is, sőt hasznomra lehetnek…
.
A legtöbbet – nyilván!? – én árthatok saját magamnak,
de vigasztaló, biztató, hogy akkor ennek az ellenkezője is igaz….
Használjam magam rendeltetésszerűen, mint egy gitárt/hegedűt,
ami lehet dísztárgy, lehet zaciba tenni, lehet vele verekedni is,
lehet ördögi hangzavart kelteni, de lehet isteni muzsika médiuma…
.
Ez után jönnek – fontossági sorrendben! – az előszeretteink,
az (ál)barátaink, a nyílt hidegháborúzók, az ún. profi segítők,
Mekk mesterek, protokoll orvosok stb., és az (áruló) írástudók,
a jó rossz társadalmi-gazdasági-politikai elitek, vezetők – és
végül, – de talán mégsem utolsósorban? – a rejtett hatalmak….
.
Becsüld meg s gyarapítsd aranyad, ne csinálj belőle sarat,
a sarad nem mondd aranynak, de csinálj még abból is aranyat!
Csak a balga-gyáva embernek nincs/nincs jó örömteli családja,
barátja, szerelme, evése-ivása, játék(osság)a, humora, munkája
-hivatása, otthona/hazája, gyermeke, társasága, mulatsága stb.
.
Ő „él” ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,
önemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,
fóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,
idegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,
közlés/megértésképtelenül, parazitaként, élményszegényen,
.
napi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,
rossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,
alakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban,
hitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,
talentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,
.
elviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,
balekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,
házassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,
betegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,
lelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?
.
A legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.
jószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,
és a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…
Az ún. betegség sem külső sorscsapás, de isteni intő jelzés:
tarts önvizsgálatot és „szertelenül” keresd meg a lelki okot!
.
Magadon nevetsz/szörnyülködsz: a mese nem másról, de pont
terólad szól – ismerj magadra és itt és most változtass életeden!
Szabadságra vagy teremtve, hogy jó szellemben-lélekbátran éljél,
átfogón és mélyen teljesértékű módon, istengyermekként kivirulva,
és nem ördögfajzatként szenvedve: akarót repít, nem vonszol a sors!
ppppppppppppppppppppppppppp
