kb. 25 perc olvasás

Eugéniusz:
A boldog(talan) ember – XX.
Életminőség-vizsgálódó tükrök
A bölcs és/vagy a balga ember
ppppppppppppp

Táltos paripa vagy állatorvosi ló
Istengyermek-ördögcimbora/sátánfajzat
Édenkert-aranykor vagy a vaskori poklok
Ön/társ-sorsjavító vagy rontó típuspéldatár
ppppppppppppppppp

Talált, kapott, szerzett/vesztett életkincstár
Szellemi, lelki, testi és társas életek és halálok
Szándékok-következmények ill. okok-okozatok
(Elvek/tettekðmagatartásokðjellemekðsorsok)
ppppppppppppppppppp
Rudyard Kipling:
Ha…
Ha nem veszted fejed, mikor zavar van,
s fejvesztve téged gáncsol vak, süket,
ha kétkednek benned, s bízol magadban,
de érted az ő kétkedésüket,
ha várni tudsz és várni sose fáradsz,
és hazugok közt se hazug a szád,
ha gyűlölnek, s gyűlölségtől nem áradsz,
s mégsem papolsz, mint bölcs-kegyes galád,
.
ha álmodol – s nem zsarnokod az álmod,
gondolkodol – becsülöd a valót,
ha a Sikert, Kudarcot bátran állod,
s ugy nézed őket, mint két rongy csalót,
ha elbírod, hogy igazad örökre
maszlag gyanánt használják a gazok,
s életműved, mi ott van összetörve,
silány anyagból építsék azok.
.
ha mind, amit csak nyertél, egy halomban,
van merszed egy kártyára tenni föl,
s ha vesztesz és elkezded újra, nyomban,
nem is beszélsz a veszteség felől,
ha paskolod izmod, inad a célhoz
és szíved is, mely nem a hajdani,
mégis kitartasz, bár mi sem acéloz,
csak Akaratod int: „Kitartani”,
.
ha szólsz a néphez s tisztesség a vérted,
királyokkal jársz, s józan az eszed,
ha ellenség, de jóbarát se sérthet,
s mindenki számol egy kicsit veled,
ha a komor perc hatvan pillanatja
egy távfutás neked s te futsz vígan,
tiéd a Föld és minden, ami rajta,
és – ami több – ember leszel, fiam.
(Kosztolányi Dezső fordítása)
*
Kosztolányi Dezső:
Boldog, szomorú dal
Van már kenyerem, borom is van,
van gyermekem és feleségem.
Szívem minek is szomorítsam?
Van mindig elég eleségem.
Van kertem, a kertre rogyó fák
suttogva hajolnak utamra,
és benn a dió, mogyoró, mák
terhétől öregbül a kamra.
Van egyszerü, jó takaróm is,
telefonom, úti bőröndöm,
van jó-szivű jót-akaróm is,
s nem kell kegyekért könyörögnöm.
Nem többet az egykori köd-kép,
részegje a ködnek, a könnynek,
ha néha magam köszönök még,
már sokszor előre köszönnek.
Van villanyom, izzik a villany,
tárcám van igaz színezüstből,
tollam, ceruzám vigan illan,
szájamban öreg pipa füstöl.
Fürdő van, üdíteni testem,
langy téa beteg idegeimnek,
ha járok a bús Budapesten,
nem tudnak egész idegennek.
Mit eldalolok, az a bánat
könnyekbe borít nem egy orcát,
és énekes ifjú fiának
vall engem a vén Magyarország.
De néha megállok az éjen,
gyötrődve, halálba hanyatlón,
úgy ásom a kincset a mélyen,
a kincset, a régit, a padlón,
mint lázbeteg, aki föleszmél,
álmát hüvelyezve, zavartan,
kezem kotorászva keresgél,
hogy jaj, valaha mit akartam.
Mert nincs meg a kincs, mire vágytam,
a kincs, amiért porig égtem.
Itthon vagyok itt e világban,
s már nem vagyok otthon az égben.

Via activa/
contemplativa
Ideje a láblógatásnak
és a tenger-átúszásnak
ideje van, illetve ideje lenne,
ha megéreznéd ezt, de pont
akkor „szemlélődsz” /bambulsz,
amikor dönteni, lépni/ugrani kellene.
És akkor nyüzsögsz, produkálod magad,
amikor a feltöltődés, az elmerengés,
elcsendesedés stb. stb. ideje lenne…
Aktív-passzív
Amikor dönteni kéne,
akkor kivársz. és magától dől el,
dől ki a fa a házadra, gyerekedre…
És pont akkor és pánikban kapkodsz,
amikor csak passzívan ki kéne várni,
míg majd magától kidob az örvény…
A
nem-
cselekvés hatalma…
Az ég alatt a leggyengébbek
átfúrják, ami legkeményebb:
mindenben fészke van a nemlétnek,
ereje a nem-cselekvésnek.
Szó nélküli tanítással
s a nem-cselekvés hatalmával
mi sem mérkőzhet e világban.
Tao Te King 43.
Különc
Aki amúgy éldegéli ugyan
konformista, nyárspolgár életét,
de akut, kínzó hiányérzete miatt
ezt olykor-folyton különcködéssel,
extravagáns gesztusokkal színesíti.
Egy unalmas akadémikus filozófus,
aki a pódiumon le-letolja gatyáját…
Szájtépő
Te még az ostromállapotban is
mindent újra és újra megvitatnál,
nem fogod fel, mi a vészhelyzet,
mikor jogos szükségállapotot hirdetni:
hisz az égő házban emberek maradtak,
és te vitatod, nem járt-e le munkaidőd…
Ön-kényeztető
Minden napod lehet az utolsó:
kényeztesd hát agyon magad!
halmozd csak az élvezeteket!
Ne sajnálj magadtól semmi jót –
élj úgy, ahogy Marci élt Hevesen!?
Légy legalább egy riasztó példa:
élvhajhászból megcsömörlött…
Csak
panaszkodsz
a rossz sorodra,
pedig ebből Isten segítségével
többet tanultál, és így többet is
fejlődtél, vagy fejlődhettél volna,
mint amikor agyadra ment a jólét,
és önhitten magadat dicsőítetted…
A
szemérmes,
szerény, tartózkodó,
szótlanul éhező koldus,
akinek a kérés szégyen, így éhenhal
(mint a mély kútba esett néma gyerek,
akinek az anyja sem érti/hallja szavát)
Biflázás
Egy szerepet
szóról szóra be lehet magolni,
de baj van, ha kizökkentenek, s kiesel a szerepből,
mert akkor már spontán reagálni, rögtönözni kell
(ilyenkor már gondban van a papagáj, a szajkó stb.)
Kiváró
Akinek a türelme
olyannyira végtelen,
mintha egyedül ő élne örökké,
így elmulasztja még a százévben
csak egyszer kínálkozó alkalmat is
Nem ragadja üstökön a szerencséjét…
Aki
könnyelműen
elszórakozza az egyszeri
három kívánság alkalmat –
marad a régi állapotában,
de ez most már rosszabb,
hisz tudja, hogy jobb lehetett volna…
Jótündér –
egy tünemény
Légy készen, s légy résen,
ha hirtelen eléd toppan a Jószerencse
és ott és akkor bármelyik kívánságodat teljesíti.
Mert ez oly igen ritka, vissza nem térő pillanat –
ha semmit se vagy rosszat kérsz, attól koldulsz…
Fenn
az ernyő,
nincsen kas.
Rangtartás vagyon nélkül.
Olyanokra mondják, akik
hiába való cifraságokra költenek,
de a legszükségesebbet nélkülözik.
Pl. luxusautóval jár, lakomát rendez, flancol,
de a mindennapokban elemi gondjai vannak…
(már csak a fenntartási/hitelköltség miatt is)
Belső ellenség
Saját fészkedbe rondítani?
A családi szennyest kiteregetni?
Anyádat feljelenteni, ellene tanúskodni?
Úgy jársz, mint a félig nyúzott bakkecske,
aki feljelentgette, rágalmazta apjuknál a fiúkat,
akiket ezért elűztek otthonról, a jóért rosszal fizetett
(de a végén kitették őt a vadonban farkas martalékul)
Aki
másnak
vermet ás,
az maga is pont ebbe eshetik bele,
ahogy például ez történik akkor, amikor
Hamletnek méregpoharat készítenek
és mérgezett tőrt fennek…
Aki
verembe,
fogságba esik,
és ezt a helyet otthonává teszi,
meg sem próbál, már nem is akar
innen kijönni, szökni, menekülni…
(netán még a segítő kézbe is harap…)
Variációk
a veremhelyzetre
Másnak ástad, te estél bele
Beleszülettél, nem is tudsz róla
Beleestél, beletörődsz, berendezkedsz
Nem kérsz segítséget: néma gyereknek…
Agresszív kismalacként türelmetlenkedsz
Követelőzöl és feltételeket szabsz
Beleharapsz a segítségül lenyúló kézbe
Aki segíthetne, azt elijeszted, megbántod
A segítőt berántod, hogy te szabadulj
A segítőt berántod sorsközösségbe
Istent várod, de csak embereket látsz
Önként maradsz, hogy sajnáltasd magad
Még te akarsz segíteni a kint levőkön
Büszkén elutasítod az ingyen kegyelmet
Szégyelled helyzeted, s meglapulsz
A hajadnál fogva húznád ki magad
Egy méltatlan személy nem segíthet
Húzod az időt – addig középpontban vagy
Minden idegennel bizalmatlan vagy
Rögtön kétségbeesel és hisztizel
Nem tétlenkedsz: alagutat ásol lefelé…
Egy szalmaszálba kapaszkodnál
Egy szélhámosnak ígéred mindened
Az életed mentésénél fontosabb szajréd
stb. stb.
Aki szerint
a bűnt csak a papok találták ki,
ahogy az örök kárhozat rémképét is
az emberek birkanyájjá idomítására –
ezért vagy kiiktatja ezt a fogalmat,
és bármely eszközzel céljaira tör,
vagy álszenten hódol az erénynek,
esetleg majd élete végén megtér….
Aki
egy jó
színészi képességű
és jó emberismeretű,
de amúgy egy szélhámos,
aki ezt a képzett talentumát
például házasságszédelgő,
hozományvadász stb.
céljára hasznosítja…
Aki
aktív-passzív
jóváhagyásoddal
folyton pumpol, tarhál,
netán a te pénzeden még
le is részegít, hogy azután
szabadon kifoszthasson:
vagyis markecoljon…
Aki
drága,
mert véges idejét
az ún. gordiuszi csomók
kibogozására pazarolja,
mert nincs szíve és/vagy esze,
hogy egy csapással átvágja azokat…
Vélelem
Ahol és amikor
már elegendő a puszta gyanú,
elég egy névtelen feljelentés is,
és bármely polgár perbe fogható
és meghurcolható, és elítélhető is,
ha nem tudja minden kétséget kizáróan
az ártatlanságát bizonyítani…
Aki
jogosnak tartja a társai,
vagy a társadalom bűnbak igényét,
hogy ne magukban keressék a hibát –
sőt: ő maga jelentkezik is rá, mert ő
jobb híján így akar ismert valaki lenni,
vagy szeret(ne) áldozat lenni, mártírkodni…
Aki
úgy kapaszkodik
az „életfelmentő”,
elemi emberi-társas
kötelességei teljesítését
felfüggesztő betegségbe,
mint a fuldokoló a mentőövébe,
vagy az utolsó szalmaszálba…
Jereváni rádió
Megkérdezik
a jereváni rádiótól,
igaz-e, hogy Jerevánban
Moszkvicsokat osztogatnak.
Válasz. „A hír igaz. De nem
Jerevánban, hanem Tbilisziben.
Nem Moszkvicsokat, hanem Volgákat.
És nem osztogatnak, hanem fosztogatnak.”
Aki
a csalt,
lopott, rablott
javakból ad, osztogat
valami kis alamizsnát,
amiért a kifosztottak hálálkodását várja,
és még ki is oktatja őket, hogy mire költsék…
Aki
feltűnési vágyból,
netán nem is tudatosult,
de felvett rossz szokásból
folyamatosan csak kényeskedik,
szenveleg, negélyez – affektál
Aki
egy olyan
előkelő kényeskedő,
hogy nem az alátett tíz párnát élvezi,
de még azokon át is „megérzi” azt az egyetlen
árva kis borsószemet, ami miatt nem tud aludni…
Akinek
olyan merev
elvei-szokásai vannak,
mintha valaki mondjuk
kényszer-zubbonyban akarna
szerelmesen össze-ölelkezni,
és/vagy gúzsba kötve táncolni
Aki
képes lenne
a társát/szerelmét
Dunába belökni, és menteni,
ha így imponálhat neki, vagy
kitüntetett híres életmentő hős lehet…
Aki
közönyösen
szemléli a fuldokolót –
hisz őt mások is jól látják,
és akkor miért pont ő kockáztasson,
meg majd csak ideérnek a profi mentők…
Aki
képtelen
egy életútra
elszántan és kitartóan,
következetesen rátérni,
hátha a másik még jobb lenne …
Így csak egyhelyben jár, sőt így
igazából hátrál, mert lemarad…
Addig-addig
totojázol, vacillálsz,
és turkálsz, válogatsz,
a sok-sok udvarló, sőt kérő között,
mígnem két szék közt a pad alá esel…
Éhen halsz, mint Buridán tétova szamara…
Egyszerre
több vasat tart a tűzbe,
hátha valamelyik majd bejön?
És amikor ez többnyire kitudódik,
akkor két szék között pad alá esik,
és örökre elesik egy jó házastárstól…
Addig-
addig válogat,
mert senki sem méltó hozzá,
hogy a végén már annak örül,
ha egyáltalán lesz valaki,
már szinte akár bárki,
aki még őt választja,
s nem lesz vénlány,
vagy agglegény…
Rigócsőr királyfi
A rátarti királylány,
akinek egyik kérő sem volt jó,
mindegyiket gúnyolta-csúfolta,
míg apja ezt megelégelte, és
így el kellett mennie azzal
az első bekopogó kérővel,
aki persze a mesében egy
(álruhás király) koldus volt…
Aki a makrancost a kunyhóban
azután alázatossá szelídítette…
Balhitű
Azt hitted,
hogy te választottál,
büszke vagy magadra,
hogy meghódítottál egy Nőt…
De ez épp ellenkezőleg történt:
hölgyválasz volt, s te lépre mentél,
jól bevásároltál egy zsákbamacskát,
és már nincs/csekély vigasz a reklamáció…

Kosztolányi Dezső
Inferno
Szörnyű volt a pokolnak feliratja,
csak a nagy Dante írhatott olyat,
de lelkem a bűnöst mégsem siratja,
ki lenn a jégbe vérkönyűt folyat.
.
Nagy bánatát elfödte a nagy éjjel,
s jól tudta már, hogy ott nincsen remény,
a borzalomba lelkét szörnyű kéjjel,
haló kacajjal ásta el szegény.
.
Szörnyűbb, ha a menyország boltja tűn fel,
s eléd ragyog szikrás gyémánt-betűkkel
a szörnyű szó a drága ív fölött:
.
Nagy bánatod a hűs éj el nem oltja,
csak támolyogsz, mint a fény éji foltja
s kacag feléd hószínü ördögöd.
*
Kosztolányi Dezső:
POKOL FELÉ
Fantazmagória
NÁSZÚT
Nászútra viszlek, édes, drága szívem,
szálljunk be, prüszköl a tüzes vasút.
Ne félj, ne félj, borúlj reám szelíden,
így tán nem fáj úgy e borzalmas út.
.
Egy harmadosztályú kupéba szállunk,
az éjszakán kénlánggal enyhitünk,
ónszín az arcunk és fakó a szájunk,
a vasutas lecsípteti szivünk.
.
Megyünk, megyünk már a pokol felé,
nagy háztetőkre, tengerek elé,
s horpadt mozdony száguldozva pompáz.
.
A vastányérra sírlámpát csapott
és a kazánnál fogja a csapot
s parancsolóan áll egy szörnyü csontváz.
ÚTON
Tovább, tovább! De hallga csak, mi ez?
Ájult sóhaj, fuldokló suttogás,
halk síri nesz…
.
Ne nézz ki az árnyfödte ablakon!
Künn részegen táncol a megbomolt
sok szélmalom.
.
A szürke réten cirpel a tücsök,
a bús mezők az égre lehelik
nehéz tüzök.
.
Valami űz, egyszerre tűz lep el,
ma a dühöngő, fellázadt pokol
még ünnepel.
.
Manók kísérnek a sötét utig,
leányszobád holt álma integet
és búcsuzik.
.
Hajadban egy fekete liliom…
Parázna éjek bíbor lángja ég
künn a sikon.
AZ ÜNNEP ELŐTT
Már itt vagyunk. Ez a pokol-torok.
E szürke tájon minden oly beteg,
a liliomok sárba fekszenek,
lenn lámpafényes éjjel háborog.
.
Fehérlő fátyolod nekem adod,
halkul a bús, süket mozdonyzörej
s ím vaskarokkal, égve átölel
fantasztikus, szomorú lovagod.
LENN
Menjünk le már, menjünk le a pokolba,
szél zúg, pogány nótát imádkozom.
A kékülő ég lámpáit kioltja,
borfolt, hamu van a dúlt abroszon.
.
Menjünk le, ott van az út a pokolhoz;
hűvösszagú és vaksi pinceszád,
utánam jössz, ajkad hiába morcos,
lávát lehell reám picinyke szád.
.
A szűk uton, a szűk uton előre!
Nedves, sötétlő, szalmás, csorba kőre
királyi trónt gyönyörrel ágyazok.
.
Megtört szivek trónussá halmozódnak
s a kárhozott, fulladt dorbézolóknak
kékszínü fénnyel égnek majd azok.
1906-1907

*

K.D.:
LITÁNIA
Az én koromban:
zörgött az egekben a gépek acélja.
.
Az én koromban:
nem tudta az emberiség, mi a célja.
.
Az én koromban:
beszéltek a falban a drótok, a lelkek.
.
Az én koromban:
vad, bábeli nyelvzavarok feleseltek.
.
Az én koromban:
öngyilkosok ezrei földre borultak.
.
Az én koromban:
méreggel aludtak el a nyomorultak.
.
Az én koromban:
kínpadra feküdtek az árva, beteg nők.
.
Az én koromban:
lélekbe kutattak a lélekelemzők.
.
Az én koromban:
mint koldusok álltak a sarkon az épek.
.
Az én koromban:
recsegtek a trónok, a bankok, a népek.
.
Az én koromban:
mily dalt remegett, a velőkig üvöltő.
.
Az én koromban:
prózára szerelte a verset a költő.
.
Az én koromban:
mindannyian ó de magunkra maradtunk.
.
Az én koromban:
sírtunk, amikor kenyerünkbe haraptunk.
.
Az én koromban:
nem volt, ki szegény sziveket melegítsen.
.
Az én koromban:
álmatlanul ült arany-ágyon az Isten.
1932

Aki
képtelen
a pár-beszédre,
mert mint Echó,
vagy egy „autista”,
ő is mindig csak önmagát hallja
(visszhang), mintha te ott se lennél…
A dialógus helyett mindig csak monológ…
De mégis igényt tartana élettársi együttélésre…
Egy évig
spórolt, koplalt
drága külföldi utazáson
veszik össze és hidegül el
egymástól végleg a házaspár –
akkor ülnek le először nappal is
hosszabb időre beszélgetni egymás mellé…
Csak későn derül ki: nincs közös és hasonló
színvonalon folytatható izgalmas beszédtémátok…
Pedig nemcsak az ellentétek vonzzák egymást,
de itt és most a hasonló a hasonlónak örülne…
Humanista segítő…
A partra vetett halakat cirógatják,
ezért hálát vagy hálapénzt várnak-követelnek,
vigasz-szavanként ketyeg, sőt pörög a „taxióra”,
csak valahogy az az egy nem jut senkinek az eszébe,
hogy a szerencsétlent visszategye a vízbe lubickolni
Vagy azért sem, mert így kevesebb fizető paciens lenne
Vagy mert ő sem akar visszakerülni a kihívásos életbe…
Gyámolítók
Rengeteg az önkéntes segítő,
aki átvisz az úton, ha belepusztulsz is,
aki Mekk mesterként szétszereli a lakásod,
aki fogadatlan prókátorként rosszul védi ügyed,
aki kényszer- „gyógykezel”, mert gyereknek néz,
s ha netán tiltakozol, akkor gondnokság alá vesznek…
Prókátor
Fogadatlan, hívatlan
prókátornak ajtó mögött a helye:
aki kéretlenül avatkozik bele olyan dologba,
amihez nincs köze: durva visszautasításra számíthat.
Titkos
jó-szolgálat…
Saját drágalátos édesanyád
felbontja a leveleidet, kifaggatja barátaidat,
lehallgatja telefonjaidat, olvasgatja titkos naplód,
magándetektívet fogad, és ellenőriz távolétedben is!
Persze csakis teérted, csakis a te érdekedben,
mert te még olyan éretlen gyerek vagy…
Paternalizmus
A biztonsági öv
be nem kapcsolása miatt
azonnal megbírságol a rend éber rendőre,
atyáskodva megvédenek önmagadtól is,
mintha még egy butus kisgyerek lennél,
de abban már senki nem gátolhat meg,
hogy minden ingóságod-ingatlanod eladd,
s a pénzt a szerencsejáték vesztőhelyein hagyd…
Megpuhítás
Nem sanyargatják
a meghódított, leigázott népet,
mert így esetleg növelnék ellenálló-képességét.
Inkább kényeztetik, kielégítik minden kívánságát,
s így puhánnyá, anyámasszony katonákká válnak,
hogy majd így akármit/bármit megtehessenek velük
Aki
nem testi,
érzékelhető fenyítő „pedagógus”,
nem üti pofon isteni emberarcod,
ő „csak” méltóságodban aláz meg,
pl. hangosan felolvassa társaid előtt
az általa elkobzott szerelmes leveled…
Ezért is légy hálás, hisz nem neked kell
szégyellni magad, hanem a tanárnak,
aki így leleplezte magát mindenki előtt,
te meg ezután csak olyat vess papírra,
amit nyíltan is vállalsz, amivel
nem vagy sehogy zsarolható stb.
De azért ne tartsd oda másik orcád…
Aki
fölöslegesen-károsan
kardot ránt és kard által vész el,
és így a maga vesztére besurranó
tolvajból is egy rablógyilkost „csinál”
Akinek
még a szemét
is ki lehet lopni,
vagy nem ismeri/érzi:
mi az arányos önvédelem –
és az áldozatból tettessé „lép elő” ….
Judeo-krisztián
Idegen isten imádtatni!?
Vagy mindenért bosszút állok,
vagy önvédtelen áldozat leszek?
Ha én zsidó pap/teológus lennék,
én is ilyen igéket adnék Jézus szájába,
és küldenék egy Pált a tanítványok élére?
„Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták:
Szemet szemért, fogat fogért.
Én pedig azt mondom nektek:
Ne szálljatok szembe a gonosszal,
hanem ha valaki arcul üt téged jobb felől,
tartsd oda neki a bal arcodat.
Aki perbe fog, hogy elvegye a ruhádat,
annak add oda a köntösödet is.
És ha valaki egy mérföldnyire kényszerít,
menj vele kétannyira.
Adj annak, aki kér, és aki kölcsönt akar,
el ne fordulj tőle.”
Mt 5,38-42
Valamit valamiért?
A patkányok is segítik egymást?!
Egymás között, a csoporton belül,
aki velük jót tett, azzal ők is jót tesznek,
az értelmes önzés erkölcse értelmében.
Keresztelő János azt tanította,
hogy ha van neked két inged,
add oda a rászorulónak az egyiket.
Jézus még ennél is többet követel:
add oda mindkét, az összes inged…
Biztos, hogy őt akarod követni?
Jótett
helyébe jót várj
A népmesék szerint
azon állhat vagy bukhat
a mesehős szerencsepróbálása,
hogy segített-e például útja elején
egy hangyának kimászni a pocsolyából,
amikor még nem tudta/tudhatta róla,
hogy később majd ő fog rászorulni,
mert ő amúgy egy varázshatalmú lény.
Csak úgy, ahogy az irgalmas szamaritánus.
Követések
Ne a Mestert kövesd,
hanem azt, amit Ő követ –
úgy is felfoghatjuk ezt a mondást,
hogy maga az a lelkület, az a szellemiség
van a mesehős segítségére későbbi nehéz útján,
aminek azzal a gesztussal tanúbizonyságát adja,
hogy pl. kisegít egy kis hangyát a bajból –
ez csinált csodát, ahogy ennek hiánya okozza
azon testvéreinek vesztét, akik pontosan
le akarják másolni az ő lépéseit, de csak
pusztán technikailag kopírozva…
Szolgai másolás
„rossz úton kezdettünk
a rómaiaktól tanulni….
ahelyett, hogy segédöknél fogva
a tulajdon körünkben emelkedtünk volna,
szolgai követésre hajlottunk;
ahelyett, hogy az ő szellemöket magunkba szívtuk
és saját világunkban sajátunkká tettük volna,
az ő világukba költöztünk által;
de ott egészen fel nem találhatván magunkat,
honunk felé visszapillongunk,
s örökre megoszlott képzelettel
itt is, ott is idegenek maradunk.”
Kölcsey Ferenc
Megismételhetetlen
(avagy a szolgai másolás átka)
Éjszaka átvág a púpos a temetőn,
Egyszer csak elé ugrik egy kis törpe,
S megkérdi a púpost:
– Mi van a hátadon púpos?
– Egy púp
– Kell az neked?
– Nem.
A púpos hirtelen felegyenesedik,
S boldogan sétál keresztül városon.
Szembejön vele a sánta,
Akinek elmeséli mi történt.
A sánta fejvesztve rohan a temetőbe,
Elé is odaugrik a törpe.
– Mi van a hátadon te sánta.
– Semmi…
– Akkor nesze itt egy púp!
Ál állatbarát,
aki állatbolond lesz…
Nem mersz kockáztatni
„idegen”, ismeretlen eredetű
gyerek örökbefogadásával –
kutyával-macskával „pótolod”
a saját család/utódaid hiányát,
akit kényedre-kedvedre tarthatsz,
és aki kisistennek nézhet téged,
mert holtig tőled függ az élete,
s nem félsz, hogy fejedre nő…
Se kutyája,
se macskája
Nem csak hogy haszonállat
nincs a háznál, baromfiudvarban,
de házőrző/házi kedvenc, egérfogó
sincsen, akiken keresztül az Isten
taníthatna a természetes életmódra,
a „milyen kevés elég” stb. bölcsességre,
puritán, egyszerű/nagyszerű életvitelre…
Ráadásul még gyerekeidet is nevelné,
így nemcsak eldobható babájuk lenne,
de egy élő-érző, rájuk utalt társuk is…
Állati jó-rossz
A kiskutyádat élettárssá emeled,
s reá öntöd szíved minden melegét!
vagy elzárod magad a (házi)állatoktól,
s csak potenciális ennivalót látsz bennük,
nem társat, tanítót és tanítványt stb. stb.
„Érzéki csalódott”
Bedőlsz a látszatoknak:
pl. a kanál görbe is, ha te
itt és most a vízben annak látod
Vagy a Föld egy végtelen síkság,
és a Nap mozog körülötte, felette:
naponta felkel – delel – lenyugszik…
(és minden fényeset aranynak veszel,
és verekszel érte, ha az szar ócskavas,
vagy csillogó-villogó üvegcserép is)
Érzési csalódás?
Az elöljáró mindent jobban tud:
A katona nem fázik, csak úgy érzi
S ha brómos teát kap, akkor „eunuch” lesz,
átmenetileg nem fog semmilyen nemi vágyat érezni.
És ha a gyerek látja a papot nagypénteken húst falni,
akkor az Atya elmagyarázza, hogy ő most rosszul lát…
Uniformis
Itt a katonát
szabják a ruhához
és az embereket az ágyhoz –
Prokrusztész foglalkozik ezzel,
Ő nyújtja ki a rövideket, vagy
vagdossa le a kiálló részeket.
Hasonlót próbálnak szellemi
orientációjukkal, értékrendjükkel,
és lelki alkatukkal, mentalitásukkal is
az állami iskola és a mass media által…
Rész
és egész
Lehet, hogy
külön-külön
senki sem boldogul,
és mindenki boldogtalan,
de a társadalom fejlődik,
az ország halad, a nép boldog…
Ahogy igazából a katona sem boldogtalan,
ő csak ezt úgy érzi: de boldogítsa az a tudat,
hogy feláldozták, és így hősi halált halt stb.
Majd, ha netán voltak gyerekei, az ő unokái
már a kommunista Kánaánban fognak élni!?
Aki
sokkal
jobb ügyhöz
méltó buzgalommal
nagyon szeretne/akarna
nemcsak mindig jót tenni,
de mindig mindenki előtt
mindig még jónak is látszani…
Ha ez nem sikerül, akkor fel is adja…
Látszatfüggő
Képtelen vagy
elviselni a látszatokat,
illetve mindent láttatni akarsz…
Belehalsz, ha nem mindenki látja a jóságod
Pláne azt, ha jót teszel, de rossznak láthatják,
mert a jó cél érdekében „lopni”, „csalni” kell,
bár mindezt nem a saját zsebedre dolgozva:
ahogyan ezt Mikszáth „vén gazembere” merte…
Az
a szép/nagy lakás,
kertes családi ház,
ami otthonod lehetne,
az egy kupleráj, és/vagy
egy szemétdomb, egy túlzsúfolt raktár,
egy kvázi laktanya, klastrom, sőt börtön,
egy átjáróház, egy kórház-elfekvő stb. stb.,
vagy egy hidegháborús családi tűzfészek…
Nem
akarsz
szólni anyósodnak,
aki oly segítőkészen
naponta bejár hozzátok,
hogy takarítson és rendet rakjon,
hogy ne rendezze be/át életformátokat…
Pláne nem, ha még az ő lakásában laktok…
A fiacskája meg nem meri „megbántani” anyját…
Rendetlen
Soha semmi
nincs a megszokott helyén,
mindig mindent keresni kell,
két kézzel szórva a drága időt.
szerencse, ha előbb, mint utóbb
ráakad a saját kuplerájában…
(vagy anyád „rakott rendet” …)
Mód-
szertelen
Próba-szerencse!?
Vak tyúk is talál szemet
de lehet ennél szisztematikusabban is keresni,
mert így magad minimalizálod a találati esélyt…
Drága
időd pazarolva
tűvé teszed a széna-kazalt…
Netán bekötött szemmel, vagy
beszűkült tudati állapotban keresgélve
saját magadnaknehezíted életfeltételeidet!
A
halálfóbiás,
aki létbotránynak,
teremtési hibának stb.
tartja az ő halandóságát,
de aki a délutánját dögunalomban tölti,
két kézzel szórja, herdálja drága idejét…
Aki
úgy hiszi,
úgy tudja,
hogy a lélek
nem halhatatlan,
annak a halál csak
egy ijesztő megsemmisülés,
ami egyre jobban nyomasztja,
hogy naponta közelebb van hozzá…
Ráadásul bárki bármikor meghalhat,
„ezért” ő az „életét” örök rettegésben „éli”…
Neki ez nem tettre ösztönző: carpe diem…!?
Akinek
maga az öregedés is
csak egy fokozatos romlás,
non stop testi-lelki leépülés,
nem pedig egy új, önmagában
egyszeri, új és jó életkorszak,
egy bölcs és örömteli, derűs
második gyerekkor…

Kosztolányi Dezső
ÉNEK A SEMMIRŐL
Amit ma tartok, azt elejtem,
amit ma tudtam, elfelejtem,
az arcomat kezembe rejtem
s elnyúlok az üres sötétben,
a mélyen-áramló delejben.
.
Annál, mi van, a semmi ősebb,
még énnekem is ismerősebb,
rossz sem lehet, mivel erősebb
és tartósabb is, mint az élet,
mely vérrel ázott és merő seb.
.
Szokatlan-új itt ez a köntös,
pár évre szóló, szűk, de göncös,
rossz gúnya, melyet a könny öntöz,
beh otthonos lesz majd a régi,
a végtelen, a bő, közömbös.
.
Én is öröktől ebbe voltam,
a semmiségre ráomoltan,
míg nem javultam és romoltam,
tanulni sem kell, tudjuk ezt rég:
eltünni és feküdni holtan.
.
Ha félsz, a másvilágba írj át,
verd a halottak néma sírját,
tudd meg konok nyugalmuk írját,
de nem felelnek, úgy felelnek,
bírjuk mi is, ha ők kibírják.
.
Pajtás, dalolj hát, mondd utánam:
Mi volt a mi bajunk korábban,
hogy nem jártunk a föld porában?
Mi fájt szivednek és szivemnek
Caesar, Napoleon korában?
1933
*

Kosztolányi Dezső
HAJNALI RÉSZEGSÉG
Elmondanám ezt néked. Ha nem unnád.
Mult éjszaka – háromkor – abbahagytam
a munkát.
Le is feküdtem. Ám a gép az agyban
zörgött tovább, kattogva-zúgva nagyban,
csak forgolódtam dühösen az ágyon,
nem jött az álom.
Hívtam pedig, így és úgy, balga szókkal,
százig olvasva s mérges altatókkal.
Az, amit írtam, lázasan meredt rám.
Izgatta szívem negyven cigarettám.
Meg más egyéb is. A fekete. Minden.
Hát fölkelek, nem bánom az egészet,
sétálgatok szobámba le-föl, ingben,
köröttem a családi fészek,
a szájakon lágy, álombeli mézek
s amint botorkálok itt, mint a részeg,
az ablakon kinézek.
.
Várj csak, hogy is kezdjem, hogy magyarázzam?
Te ismered a házam,
s ha emlékezni tudsz a
hálószobámra, azt is tudhatod,
milyen szegényes, elhagyott
ilyenkor innen a Logodi-utca,
ahol lakom.
Tárt otthonokba látsz az ablakon.
.
Az emberek feldöntve és vakon
vízszintesen feküsznek
s megforduló szemük kancsitva néz szét
ködébe csalfán csillogó eszüknek,
mert a mindennapos agyvérszegénység
borult reájuk.
Mellettük a cipőjük, a ruhájuk
s ők a szobába zárva, mint dobozba,
melyet ébren szépítnek álmodozva,
de – mondhatom – ha így reá meredhetsz,
minden lakás olyan, akár a ketrec.
Egy keltőóra átketyeg a csendből,
sántítva baktat, nyomba felcsörömpöl
és az alvóra szól a
harsány riasztó: „ébredj a valóra.”
A ház is alszik, holtan és bután,
mint majd száz év után,
ha összeomlik, gyom virít alóla
s nem sejti senki róla,
hogy otthonunk volt-e vagy állat óla.
.
De fönn, barátom, ott fönn a derűs ég,
valami tiszta, fényes nagyszerűség,
reszketve és szilárdul, mint a hűség.
Az égbolt,
egészen úgy, mint hajdanába rég volt,
mint az anyám paplanja, az a kék folt,
mint a vízfesték, mely irkámra szétfolyt,
s a csillagok
lélekző lelke csöndesen ragyog
a langyos őszi
éjjelbe, mely a hideget előzi,
kimondhatatlan messze s odaát,
ők, akik nézték Hannibál hadát
s most néznek engem, aki ide estem
és állok egy ablakba, Budapesten.
.
Én nem tudom, mi történt vélem akkor,
de úgy rémlett, egy szárny suhan felettem
s felém hajol az, amit eltemettem
rég, a gyerekkor.
.
Olyan sokáig
bámultam az égbolt gazdag csodáit,
hogy már pirkadt is keleten s a szélben
a csillagok szikrázva, észrevétlen
meg-meglibegtek és távolba roppant
fénycsóva lobbant,
egy menyei kastély kapuja tárult,
körötte láng gyult,
valami rebbent,
oszolni kezdett a vendégsereg fent,
a hajnali homály mély
árnyékai közé lengett a báléj,
künn az előcsarnok fényárban úszott,
a házigazda a lépcsőn bucsúzott,
előkelő úr, az ég óriása,
a bálterem hatalmas glóriása
s mozgás, riadt csilingelés, csodás,
halk női suttogás,
mint amikor már vége van a bálnak
s a kapusok kocsikért kiabálnak.
.
Egy csipkefátyol
látszott, amint a távol
homályból
gyémántosan aláfoly,
egy messze kéklő,
pazar belépő,
melyet magára ölt egy drága, szép nő
és rajt egy ékkő
behintve fénnyel ezt a tiszta békét,
a halovány ég túlvilági kékét,
vagy tán egy angyal, aki szűzi
szép mozdulattal csillogó fejékét
hajába tűzi
és az álomnál csendesebben
egy arra ringó
könnyücske hintó
mélyébe lebben
s tovább robog kacér mosollyal ebben,
aztán amíg vad paripái futnak
a farsangosan lángoló Tejutnak
arany konfetti-záporába sok száz
batár között, patkójuk fölsziporkáz.
.
Szájtátva álltam
s a boldogságtól föl-fölkiabáltam,
az égbe bál van, minden este bál van
és most világolt föl értelme ennek
a régi, nagy titoknak, hogy a mennynek
tündérei hajnalba hazamennek
fényes körútjain a végtelennek.
.
Virradtig
maradtam így és csak bámultam addig.
Egyszerre szóltam: hát te mit kerestél
ezen a földön, mily kopott regéket,
miféle ringyók rabságába estél,
mily kézirat volt fontosabb tenéked,
hogy annyi nyár múlt, annyi sok deres tél
és annyi rest éj
s csak most tűnik szemedbe ez az estély?
.
Ötven,
jaj, ötven éve – szívem visszadöbben –
halottjaim is itt-ott, egyre többen –
már ötven éve tündököl fölöttem
ez a sok élő, fényes égi szomszéd,
ki látja, hogy könnyem mint morzsolom szét.
Szóval bevallom néked, megtörötten
földig hajoltam s mindezt megköszöntem.
.
Nézd csak, tudom, hogy nincsen mibe hinnem
s azt is tudom, hogy el kell mennem innen,
de pattanó szívem feszítve húrnak
dalolni kezdtem ekkor az azúrnak,
annak, kiről nem tudja senki, hol van
annak, kit nem lelek se most, se holtan.
Bizony ma már, hogy izmaim lazulnak,
úgy érzem én, barátom, hogy a porban,
hol lelkek és göröngyök közt botoltam,
mégis csak egy nagy ismeretlen Úrnak
vendége voltam.
1933

pppppppppp

Csak az ember lehet
teljes, boldog életű helyett
egy ön- (és társ) sorsrontó,
a végsőkig boldogtalan lény…
.
Vagy rontasz, vagy építesz – csak rajtad múlik…
Vagy a jó vagy a rossz Istent imádod: válasszál…
Legalább ne árts, se önmagadnak, se másoknak…
Ki mennyit használhat, legalább annyi kárt tehet – sőt:
hisz házad gyerek/bolond is felgyújthatja, de felépíteni…?
.
Csak az ember lehet önsorsrontó, akár öngyilkos,
önerőből vagy nagyon boldog, vagy nagyon boldogtalan,
de azért mások is besegíthetnek neki, ha engedi/hagyja…
Önmagamtól és az ún. jóbarátaimtól védjen meg a Jóisten,
ellenségeimmel elbánok magam is, sőt hasznomra lehetnek…
.
A legtöbbet – nyilván!? – én árthatok saját magamnak,
de vigasztaló, biztató, hogy akkor ennek az ellenkezője is igaz….
Használjam magam rendeltetésszerűen, mint egy gitárt/hegedűt,
ami lehet dísztárgy, lehet zaciba tenni, lehet vele verekedni is,
lehet ördögi hangzavart kelteni, de lehet isteni muzsika médiuma…
.
Ez után jönnek – fontossági sorrendben! – az előszeretteink,
az (ál)barátaink, a nyílt hidegháborúzók, az ún. profi segítők,
Mekk mesterek, protokoll orvosok stb., és az (áruló) írástudók,
a jó rossz társadalmi-gazdasági-politikai elitek, vezetők – és
végül, – de talán mégsem utolsósorban? – a rejtett hatalmak….
.
Becsüld meg s gyarapítsd aranyad, ne csinálj belőle sarat,
a sarad nem mondd aranynak, de csinálj még abból is aranyat!
Csak a balga-gyáva embernek nincs/nincs jó örömteli családja,
barátja, szerelme, evése-ivása, játék(osság)a, humora, munkája
-hivatása, otthona/hazája, gyermeke, társasága, mulatsága stb.
.
Ő „él” ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,
önemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,
fóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,
idegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,
közlés/megértésképtelenül, parazitaként, élményszegényen,
.
napi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,
rossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,
alakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban,
hitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,
talentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,
.
elviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,
balekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,
házassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,
betegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,
lelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?
.
A legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.
jószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,
és a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…
Az ún. betegség sem külső sorscsapás, de isteni intő jelzés:
tarts önvizsgálatot és „szertelenül” keresd meg a lelki okot!
.
Magadon nevetsz/szörnyülködsz: a mese nem másról, de pont
terólad szól – ismerj magadra és itt és most változtass életeden!
Szabadságra vagy teremtve, hogy jó szellemben-lélekbátran éljél,
átfogón és mélyen teljesértékű módon, istengyermekként kivirulva,
és nem ördögfajzatként szenvedve: akarót repít, nem vonszol a sors!
ppppppppppppppppppppppppppp


Kapcsolódó írások – Boldog-boldogtalan emberek életminőségei
- Kosztolányi Dezső: Színházi esték2024.11.24.
- Babits Mihály: A gólyakalifa (1917)2024.11.24.
- Krúdy Gyula: Szinbád – Vörös postakocsi + MEK/HK2024.11.24.