Schopenhauer: A szerelem metafizikája

Bürger „Azt fejtsétek meg, bölcs urak, Hogy engemet mi ért? S hogy rajtam ez hogy eshetett ”. mottójával indít Schopenhauer, de senki ne számítson itt a mottó lágy romantikájára.
Filozófiatörténetileg, kultúrtörténetileg érdekes talán leginkább ez a kötet: mi változott, változott-e és hogyan 1818 óta.
Schopenhauerral együtt gondolkodni jó és… mondjuk ki na: igazán szórakoztató is néha. spoiler
Én mégis maradnék Philip Roth romantikusabb meghatározásnál, ha a szerelemről kellene beszélnem : link *

Hogy az a magasztos bivalytöke… Megvilágosodtam! A szerelem pusztán a tökéletes utód létrehozása utáni vágyódás. Testiség, mondhatnánk, és ennél nem is kell több. spoiler
Nagyon-nagyon sok mindent tudnék írni erről az értekezésről, de félő, hosszabb és nyersebb lenne, mint ez az írás. Ráadásul nőként elég nehéz higgadtan véleményezni a könyvet.
Egy klasszikust, egy szépirodalmat szeretek úgy olvasni, hogy tudom, részben örökértékű, vagy igazán beránt az adott korba. Az író idejében is másként gondolkodtak, más volt a nők, a házasság és a szexualitás megítélése, mégis felbosszantottak a sorok. Már korábban is születtek olyan művek, amelyek a szenvedélyre, a vak szerelemre és a tiszta érzelmekre alapoztak, ezzel szemben Arthur bácsi tárgyilagosan megcáfol mindent, ridegen ledönti a romantikát, és állatias ösztönöket léptet a helyébe.
Ha ezt a könyvet egy kortárs író dobta volna piacra, akkor garantáltan megfosztanák a férfiasságától, vagy veszett nők egy csoportja annál fogva lógatná fel. Az elfogadó és szivárványos társadalomról már nem is beszélve. Ez az, ami miatt ez egy érdekes filozofálás, de már most nem nevezhető örökértékűnek a mondanivalója.
Továbbá úgy vélem, a kedves író előszeretettel állítja pellengérre a romantikus alkotásokat, a filozófusok elméleteit, csillog a széles tudásával, de a történelem nem az erőssége. (Pl.: telt nőideállok, a józan ész, politikai és anyagi kérdések a szerelemmel szemben.)
Lmbtq terén mindösszesen a pederasztiát említi, azt is botrányos magyarázattal. Mondhatni, az azonos neműek kapcsolatát a jó öreg nem természetes dologgal magyarázza.
Van ami elképesztően tökéletes a műben, méghozzá a hatás, amit generál. Nem lehet szó nélkül elmenni mellette, nem lehet nem vitázni a sorokkal, nem lehet nem reagálni az olvasottakra. Ha valamiről érdemes beszélni, akkor ez az.

Mivan értékelésolvasók? Hát Schopenhauer, tudjátok. Logikus, szókimondó, néha egy igazi bunkó. Így tökéletes.
Ez is érdekes, nyugi.
Aki érzékeny a gender kérdésre igenis olvassa el ezt is, aztán fejezzük már be ezt a hisztit.

Tagadhatatlanul szórakoztató egy tanulmány, viszont erős cinizmus íze van. A szerelemet tudományosan közelíti meg és vannak is igazságok benne, de leginkább csupán spekuláció. Érdekesnek érdekes mű, de egy ilyen bonyolult lelki,biológiai és kémiai folyamatot ennyire leegyszerűsítve lehetetlen leírni.

Az előszóban kifejti a fordító, hogy a címben szereplő Geschlechtsliebe kifejezést miért fordította szerelemnek nemi szerelem helyett, az előző fordítások zömének ezzel ellentmondva. Nem teljesen értettem egyet vele. A könyv nagyobb részében ténylegesen a nemi szerelemről esik szó, a szerelemmel, mint átlagos fogalommal szemben, azonban ott is inkább hívnám csak nemiségnek, mint szerelemnek. Schopenhauer a szerelmet mintha lenézte volna, szerinte ez csak a fajfenntartás miatti közérdek műve, nincs olyan, hogy két ember pusztán magáért, egymásért legyen szerelmes, ez már mindig a kapcsolatukból később születendő egyén akaratának megnyilvánulása. Mintha csak állatok lennénk, mindent csak ösztönből cselekednénk, az ember egyéni akarata felnőtt korában már nem létezne, ezzel szemben az általuk létrehozandó gyermek rendelkezik vele.
Hogy biológiailag nem mindig megalapozott a mai kor igényeire nézve, betudható annak, hogy körülbelül másfél évszázaddal ezelőtt alkotott. Bizonyos fokig még a férfi és nő egymáshoz való viszonyát is indokolják a különböző korszakokból, világnézetekből fakadó társadalmi és kulturális különbségek, de van, ami felett nem tudtam elsiklani. Hiába tudja az ember, hogy így bántak a nőkkel, hiába volt ennyi joguk egy férfival szemben, mégse túl jó olvasni az ilyesmiket:
„Így tehát a nő házasságtörése nemcsak objektíve, a következményei miatt, hanem szubjektíve, a természetellenessége miatt sokkal megbocsáthatatlanabb, mint a férfié.”
A férfiak közti szerelemről alkotott véleménye is számomra érdekesen hatott, de mindenképp pozitívum az, hogy egyáltalán számításba vette azt is.
Bár Schopenhauer eszméivel azonosulni nem teljes mértékben tudtam, néha nem feltétlen elmaradottnak éreztem őket, hanem már abban a korban is különösnek, mégis jól felépítette. Ha nem foglalkoztam a saját elképzeléseimmel, úgy be bírt szippantani, mintha a világ legtermészetesebb, leglogikusabb dolgait ecsetelné.

Oké, azt hiszem, nem csípem Schopenhauert. Ezt a könyvét egészen biztosan nem. Ennek persze több oka lehet: egészen más korban élt, és el tudom hinni, hogy voltak emberek, akik így gondolkoztak a szerelemről. De ettől még nem értek egyet vele.

A szerelem egyetlen célja a következő nemzedék utódainak nemzése, hiszen kizárólag ez a magasztos cél, a tudat alatti szinten lejátszódó, ösztönös fajfenntartás érhet fel a szerelem mindent elsöprő, mély érzelmeivel. Még a megerőszakolás is simán beleillik a képbe: akik nem tudják beteljesíteni szerelmüket (vagyis a gyermeknemzés vágyának kielégítését), azok azért erőszakolnak, hogy legalább egy ilyen kerülőúton elérhessék a gyermeknemzést.

Schopenhauer ebből a meglehetősen egyedi nézőpontból próbál magyarázatot találni a vak szerelemre. De még ennél is tovább megy, és kifejti, hogy igazából minden egyes szerelmes pillantás egy új élet csírája, amely létezni igyekszik, de persze a legtöbb csírából végül nem lesz élet. Ám ha történetesen két tökéletesen egymáshoz való személy találkozik, akkor közöttük igazi, szenvedélyes szerelem szövődik, hogy végül beteljesíthessék a legfőbb célt, a fentebb említett ösztönös és minőségi fajfenntartást. Schopenhauer mindent erre az elméletre húz fel, ezzel magyarázza, hogy bizonyos embereket miért találunk szépnek, akkor is, ha esetleg objektíven nézve nem feltétlen azok, vagy éppen az ellentétek vonzását (amiről azóta tudjuk, hogy nem igaz), esetleg a férfi-nő barátságot, a hűtlenséget, a tönkrement házasságokat, a se-veled-se-nélküled viszonyokat és számos más, a szerelmi kapcsolatokra jellemző viselkedésformát. Sőt, nem csak ezeket, hanem az öngyilkosságot, de még a kiterjesztett öngyilkosságot is a fajfenntartási vágy be nem teljesülhetőségével magyarázza. No, de hogyan férnek bele ebbe az elméletbe a melegek? Természetesen sehogyan, és Schopenhauer maga is érzi, hogy itt azért kilóg a lóláb, mert a függelékben jó tíz oldalon keresztül magyarázza a pederasztia segítségével a nem fajfenntartásra szolgáló szerelmek létének jogosultságát. (A függeléket tizenöt évvel később írta, és egy kicsit azt érzem, hogy ő sem veszi az ebben leírtakat túl komolyan, inkább csak trollkodik az őt bírálókkal.)

A szerelem metafizikája mára bőven meghaladott mű, nem tudományos írás, inkább csak filozófiatörténeti érdekesség. Annak azonban egészen kiváló, Schopenhauer remekül tud fogalmazni és a maga korában úttörőnek számított ezzel a mai szemmel megmosolyogtató elmélettel. Az viszont mindenképpen érdekes, hogy eltelt 170 év, már nagyon sokat tudunk a különböző hormonok és egyéb ingerületátvivő anyagok működéséről; ismerjük például a dopamint, az oxitocint vagy a szerotonint, tudjuk, milyen anyagok okozzák a boldogságunkat, miért élvezzük a szexet, vagy mitől érzünk empátiát, és egyre több mentális zavar esetében sikerül feltárni a kiváltó hormonális okokat. Ám ma sem tudjuk, hogy miért azok a hormonok és miért azon a módon aktivizálódnak, amikor az ember szerelmes lesz, például hogy miért a Joli tetszik meg nekünk és miért nem a Juci. Magáról a szerelemről igazából még most sem tudunk sokkal többet.

Drága Arthur, szöveged megalapozott és szórakoztató volt, bizonyos pontjainak talán még létjogosultságot is adok, de nem bírom nem kiérezni a csalódottságodat belőle, te drágacsúnyakistörpe! 😉

A Függelék az azonos neműek közötti szerelemről szól, de Schopenhauer pontosan ugyanabba a hibába esik, mint akikre hivatkozik: azt hinné az ember, nők nem is léteznek a világon! Szóval a homoszexualitás nála csakis a pederasztia; a nők közötti szerelmet nem említi, pedig ez esetben is hivatkozhatna Szapphóra például.

Nem is tudom mire számítottam, egy XIX. századi metafizikus elmélkedésétől… a szerelemről…
Ehhez képest még a Freud-i elmélkedések sem fárasztóak… bár… nem… komolyan, egyáltalán nem fárasztóak ehhez képest!
70 oldalon keresztül igazából arról értekezik, hogy csak azért esik „szerelembe” egy férfi és egy nő, hogy gyereket csinálojon és fenntartsa a fajt… és ez elsődleges szempontunk a szerelemben, és ha majd megtörtént aminek meg kell, el is múlik a „szerelem”… Milyen szép gondolat!
Na kérem nem is lettünk végletekig leegyszerűsítve, ááá de hogy… bájos elképzelés…

Persze értem én, hogy XIX. század, de ezt most nagyon fájt…