Sütő Gábor: Kik választ(tat)hattak kormányt Magyarországnak? (Tudatunk védelme – 21)

Sütő Gábor *

A politika olyan, mint a számtan, minden,

ami nem teljesen helyes – helytelen.

Gárdonyi Géza

Tudatunk védelme (21)

/KIK VÁLASZTTATHATTAK KORMÁNYT MAGYARORSZÁGNAK?/

Történelmi nemzeti balszerencsénk, hogy nemzeti érdekeinket védelmező, tőkés keretek között is érezhető szociális érzékenységet tanúsító Fidesz-KDNP kormányzat egyes tagjai, a hazai és nemzetközi sikereiktől megszédülve, személyes, avagy idegen érdekeket követve, egy idő után társadalompolitikai és erkölcsi kulcskérdésekben, akár ismerték, akár nem, de nem követték, avagy nem követhették Gárdonyi Géza bölcs tételét. Ennélfogva, a szaporodó „nem teljesen helyes” országlási elemeket, valamint alakoskodó, élősködő, korrupt egyéneket, köztük a Tisza kezére játszókat befogadó politikájukkal önmaguk segítették elő, hogy a globális háttérhatalom anyagi ráfordítást nem sajnáló, megszervezett és irányított szavazási puccsal a sajátjának minősítendő kormányt választathasson Magyarországnak.

Történelmi nemzeti jószerencsénk, hogy a Tisza vezető különítményét eredendő külföldi felépítése és kormányra juttatása, azaz háttérhatalmi indíttatása, eleve ellehetetleníti, hogy tarthassa magát Gárdonyi intelméhez, akár ismeri, akár nem. Ámde hiába is ismerné; neki a létrehozóik által rendelt „helyteleneket” muszáj végrehajtania, akik minél nagyobb hasznot akarnak húzni országunk ismét beindított vadkapitalista kizsákmányolásából. A mind világosabban kialakuló Tisza-külöanítmény (azaz a tiszások tömegétől is elkülönülő) felkészítése az EU-ban, s második száz napja ezt látványosan bizonyítja. Ezért e különítmény mellett elfogultak e pusztító félév után is türelemre intő felhívásai félrevezetési kísérletek. Amit eddig tettek az messze túlmutat a kormányváltáson, a magyarság sorsát veszélyezteti. Ennek kimondását a tiszások sem tekinthetik vádaskodásnak, hiszen kifejezetten következik abból, amit hallunk és látunk tőlük. A vég nélkül sorolható tények közül kiragadunk négyet. 1) Brüsszelben önmaguk beismerték, nyíltan és büszkén érdemüknek tüntették fel a világ előtt a Magyarország elleni ténykedéseiket, amit Budapesten vak becsvággyal és bosszúszomjasan folytatnak. Ezt mindenhol hazaárulásnak minősítik. Ki ne tartaná őket hazaárulóknak nálunk is. Mégis sértődötten követelik, ne nevezzék őket így. Ennek egyetlen feltétele van, amit ők immár merőben képtelenek teljesíteni; éspedig, hogy ne legyen hazaárulás! Megbízóik, szövetségi rendszerünk jelenlegi vezetői, vészjósló politikájának behódolva, rohamléptekben, basáskodóan készítik elő a feltételeket a magyar nemzeti vagyon kiárusítására, az Oroszország elleni háborúra, s álságosan iparkodnak mindennek törvényes látszatot kölcsönözni. 2) Elismerték, hogy e programjukat nem hirdetik meg a választási kampányban, mert akkor elveszítenék a választást. 3) Kimondták, hogy fennmarad a magyarokat másodrangú állampolgárrá leminősítő törvény az antiszemitizmus elleni zéró toleranciáról. 4) Magyar Péter ígérete ellenére titkosnak minősítik az országgyűlési képviselők kettős állampolgárságát. A Mi Hazánk ennek nyilvánosságát javasló előterjesztését egyetlen parlamenti párt sem támogatta! A Fidesz-KDNP sem, ami eleve szemben áll a megújulási szándékukkal!

Az új parlamenti többség hatalmának kiépítése a nyugat-európaiak történelmi pozsonyi vereségük óta melengetett „Hungaria esse delendam” (Magyarországot el kell pusztítani), Trianon befejezésének irányába mutat. Az első naptól kezdve nekiláttak a rendszerváltási kirablás után, a Fidesz-KDNP kormányok alatt, ha kapitalista úton is, de valamelyest magához tért Magyarország ismételt kizsákmányolásához, kifosztásához, kiárusításához, gyarmatosításához, ébredező nemzeti érzelmeinek letöréséhez. Bosszúálló, jogellenes, embertelen eljárásaik elősegítik azonban, hogy a magyar hazafiak tudják, mihez tartsák magukat a kormánykereket közvetve megkaparintó globális hatalmasságokkal és általuk kormányra juttatott ügynökeikkel szemben.

Országunk, nemzetünk óriási veszélybe került, cinkossággal ér fel a hallgatás, a köntörfalazás, a tehetetlenkedés. A nemzetmentő eligazodáshoz a lényegüket kifejező minősítéssel kell illetni mindent, mindenkit. Különben nincs megújulás sem a Fideszben, sem a megtévesztett választóink körében. Jelenre, jövőre nézve történelmi tévedés és nemzetellenes bűn, ha nem ennek tudatában, és tudatosításával, elemezzük és kezeljük a hatalomra juttatott tiszás kormányféleség eljárásait.

Tájolás

Az átélt társadalompolitikai fordulatról a végkifejlet ismerete nélkül nem könnyű történeti igazságot megfogalmazni, sem a résztvevőknek, sem a kívülállóknak. A mélytársadalmi mérvadó hangok mégis erősebben kezdenek szólni. A szélkakasok, helyezkedők a tájékozatlanok bátorságával osztogatják az „igazságot,” a győzelmi bódulatban szónokló vérszomjasabbjaik pedig a rendszerváltás óta minden választásnál riogatóan emlegetett, de soha meg nem valósult elszámoltatásról, még rendszerváltásról is szónokolnak. Holott a rendszerváltás közel négy évtizede lezajlott. Az azt követő egynéhány évben megvolt a lehetőség, a történelmi indok pedig máig fennáll az akkori előtérbeli, főleg háttérbeli szereplők elszámoltatására, hiszen a rendszerváltás nemzeti vagyonunk privatizálása, ellopása és kiárusítása volt, s ugyanez körvonalazódik a tiszás vagyon-visszaszerzési fortélyban. A mindig összezáró külföldi és hazai nemzetidegen magyarellenes szűk érdekcsoport gondoskodott róla, hogy a hazafias erőket kizárja a társadalomtól eltitkolt rendszerváltás előkészítéséből, végrehajtásából, pláne az elszámoltatásból, hiszen annak éppen az ő elszámoltatásukban kellett volna állnia. Álcázásból akkor is ők szónokoltak elszámoltatásról. Mai utódaik ugyanezen megtévesztő módszerhez folyamodnak, amikor még az általuk kierőszakolt sajátos demokráciától is idegenkedő rendszertelenségükben rendszerváltásról prézsmitálnak. Holott csak a haszonélvező tőkéscsoport változott. Nem állíthatjuk, hogy a tőkés társadalom változatlanul maradt, sőt kötelező tudatni, hogy sokkal rosszabbra, magyarokról idegenekre és ügynökeire, kapitalizmusról vadkapitalizmusra változott. A társadalmunkra veszélyes politikai, közéleti, erkölcsi, vadliberális viselkedési kultúraváltásuk pedig kormányzati önkényuralmi ösztönzéssel kezdettől fogva eszeveszetten vágtat a vala-mennyiünket fenyegető szakadék felé.

Az átélt fordulat kapcsán nekünk nem igazságok osztogatása a szándékunk, de súlyos támadások érik társadalmunkat, s védelmében és tanulságként, ezúttal megismételjük a jelen sorozatunkban kifejtett, sajnos beigazolódott meglátásainkat. Ahogy a szólni merő hazafiak is teszik. E megjegyzésünkkel meg akarjuk előzni, hogy bárki bennünket is az utólag okoskodók közé soroljon. Mi az Orbán-kormány váratlannak hitt, de bekövetkezhető vereségének alapvető okairól többször is figyelmeztetően írtunk, óvva, intően megfogalmazva. Ahogy tesszük jelenleg is, mert történelempolitikailag sohasem késő. Ám hozzáteszünk két megjegyzést, amelyek a vereség okai közé sorolandók.

Első: Kiderítendő okokból a Fidesz-KDNP-kormány a sajátjuktól eltérő magyar nemzeti szellemi tőkével nem kereste a szövetséget, hanem a belső, egy ideig helyesen működő, ám egy évtized multán fokozatosan beszűkülő szellemi hátterére támaszkodott, ahol a nem lebecsülendő lojalitás fontosabbá vált a becsülendő rátermettségnél. Emiatt nem tudott megújulni, amikor a globális hatalmasok által megszervezett kritikus helyzetben szinten kellett volna maradnia, ahogy előtte viszontagságokon át is sikerrel tette.

Második: Annak tudatában elemezzük a hatalmi fordulatot, hogy könnyű kívülről véleményt formálnunk, ámde igencsak nehéz belülről és érintettként. Az itt megfogalmazott „kívülről” állapot nem teljesen külső, a társadalmi közvéleménytől sem esik messze. Nemzeti érdeknek, hazafias feladatnak tekintjük, hogy a fejlemények elemzésével, az ismert, de elfeledtetett okviszonyokkal bővítve, megismételjük a vereség alapvető okainak lényegét. A róluk szóló vitát nem lehet lezártnak tekinteni sem a társadalomban, sem a Fideszen belül. Azokat az okokat meg kell tárgyszerűen megfogalmazni, amelyeknek elfogadandóvá fejlesztett téves értékelése eluralkodóban van, főleg pedig azokat, amelyek említésre alig, vagy nem is kerültek. Létezhetnek belső politikai megfontolások, de történelmi jelentőségű eseményekre vonatkozóan nem fogadhatunk el olyan indoklást, amely akadályozná, hogy nemzetünket teljes őszinteséggel tájékoztassuk róla, mi történt/történik vele és országunkkal. Mivel ezek az okok más formákban, módosított tartalommal, fennmaradnak, hatnak, kár lenne figyelmen kívül hagyni mind az érdemes veszteseknek, mind az érdemtelen győzteseknek, de elsősorban a választópolgároknak! Merthogy amit átélünk visszalépés a magyar társadalompolitikai értékrendben, magán a tőkés rendszeren belül is, fenyegetően vészterhes, hogy tilos semlegesen, tétlenkedően kivárni, tűrni. Történeti tanulság, hogy éppen e szemlélet következetes alkalmazásának hiánya is a vesztesek tévedését és hibáját képezte. Ezért előfordul, hogy egy és ugyanazon személyt, szervezetet, pártot, kijelentést, eljárást az egyik eset kapcsán bírálunk, a másik vonatkozásában pedig méltatunk. Úgy, ahogy az életben történik.

A magyar megmaradás érdekében a „nem teljesen helyesnek” minősíthető eljárások őszinte tisztázása messze több, mint pártérdek: a jövőt meghatározó állampolgári jog, nemzeti érdek! Tárgyilagosan, széleskörűen tudatosítani kell a választási vereség belső és külső okait, melyek közül egyeseket a Fidesz-KDNP nem kellő egyértelműséggel, avagy meg sem fogalmazott. Az említésre nem került, vagy történelempolitikai helyett aktuálpolitikai megközelítéssel elemzett okok közül sem tudunk mindent felsorolni, csak a döntőnek minősítetteket érintjük. A hangsúly az őszinteségen van, akkor is, ha kínos, mert olyanok ostorozása, akiknek a vereségét magunk is együttérzően éltük át. Enélkül a ma és a holnap tervezése „nem teljesen helyes”, újabb hibák előidézője lenne.

A vereség legfőbb oka

Elemzésünk szigorú történelempolitikai (emlékezetpolitikai) követel-ményeknek kíván megfelelni. Az emlékezetet nem lehet kihagyni, mert veszélyes űr keletkezik az okviszonyokban. Minél hosszabb idő telik el az események helyes végleges elemzése nélkül, annál inkább feledésbe merülnek, nem töltik be a bennük rejlő tájolás szerepét. Az állítás, például, hogy a Tisza „hazugsággal nyerte meg a választást”, ma igaz, sőt egyre igazabb. Ám a vereségben meghatározó szerepet játszónak minősített okok, a gödi akkumulátorgyár szennyezése, a „Zsolti bácsi-ügy”, a Fideszt és kormányát érintő korrupciós vádak, valamint a Tisza ígéretei, bár fontos szerepet játszattak velük, nem sorolhatók az alapvető okok közzé. A közösségi média hanyagolása, a nem elégséges gazdasági siker, a technológiai újításra nem megfelelő válasz, a fiatalok szerepének alábecsülése, elégtelen válaszok az ellenfél újításaira, a választási esélyek téves felbecsülése, a rosszul megvívott vagy fel nem vállalt politikai csaták is tükröznek igazságot, de ezek sem bírnak perdöntő súlyossággal. Az meg pláne nem, hogy „egy korábban nem kormányzó kihívóval szemben” kellett harcolni, amit inkább előnnyé kellett volna tenni.

Viszont mindössze egy-két szűkszavú említés esett az EU ellenünk foganatosított súlyos szankciói szerepéről, négy külső erő (Soros-világ, EU, ukránok, multinacionális cégek) összehangolt támadásáról. Főleg kezdetben ezeket alig említették, hanem a sikertelen jelszavaikra, kampányukra, üzeneteikre hivatkoztak. Bár e meglátásuk is tartalmaz igazságot, történelempolitikai megítélés szerint ez sem lehetett fő ok. Ellenkezőleg, ez a nemzetek ellen „szent” háborút vívó háttérhatalom, az EU, NATO, ENSZ, WHO, globális nagyvállalatok, valamint a magyarországi „civil” szervezetekbe beépített ügynökei félelem keltette beavatkozásának vált a fő okává. Valószínűleg sokszor kell ismételni, de tegyük meg, ahányszor csak kell, az Orbán-kormányt a globális és a hazai háttérhatalmi erők szövetsége buktatta meg. Élve az összemérhetetlen erőviszonyokkal, s kihasználva, hogy a gyakorlatban a Fidesz-KDNP helyes hármas jelszavának egyik eleme sem valósult meg kellő következetességgel. Ennek ellenére is a „Nem a háborúra, Nem a nemi korcsosulásokra, Nem a betolakodókra” (No war, no gender, no migration) hármas jelszó növekvő hazai és nemzetközi sikerei láttán, ellenfelei összeesküdtek ellene, közösen megszervezett választási puccsal megdöntötték. Ugyanez áll a másik három pillér, az Isten, haza, család jelszóra.

A jelszavak vonatkozásában tehát az Orbán-kormány a helyén volt. Mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a Tisza messze elkerüli e fogalmak érintését is! Ugyanis éppen e jelszavak hadba hívó hazai és nemzetközi térnyerése miatti félelmükben mozgósítottak töméntelen anyagi és tömegtájékoztatási eszközt Magyarország, ahogy Manfréd Weber nyíltan hangsúlyozta is, nem Orbán Viktor, hanem Magyarország (!) megbüntetésére. Ezt nem lehet lekicsinyelni, pláne kihagyni a vereség okai közül! „Az orbáni Magyarország veszélyes példa” volt az EU-vezetés szemében, mert nemcsak a magyar nemzeti érdekeket, hanem az európai országok nemzeti érdekeit is sikerrel védte, példaképpé vált a valódi európai út védelmével. Más alkalommal, Orbán jelenlétében, Weber így fenyegetett: „Orbán úr, ön a múlt, Magyar Péter a jövő!” Ilyen állításokat csak az tehet, aki háttérhatalmi biztosítékokat kapott rá, hogy az EU-vezetés választathat magyar kormányfőt. Weber azt is tudta, ki lesz az. Magyar Péter, aki NER haszonélvező volt 14 éven át, de most eladta magát nekik. E folyamat alapozta meg Ursula von der Leyen az április 12-i választások utáni győzelmi kijelentését is: „Ünnepelni való nap ez,” Magyarország „visszatér az európai oldalra”.

A kormányhatalomból kiesettek pedig, akiknek a kétharmad birtokában, az EU által nyíltan bejelentett puccsista szándékát hallva, ennek megelőzése kötelező és akkor még talán megvalósítható lett volna, érthetetlenül nem álltak a helyzet magaslatán. A választásra feszült hazai, európai és háborús nemzetközi helyzetben, került sor, eredménye már ezért sem a két szembenálló hazai választási fél valós erőviszonyától függött, különben újabb Fidesz-KDNP győzelem született volna. Megtévesztőek a hivatalos szavazási adatok is: a semmiből nem lehet kétharmados hatalomba emelni egy nemlétező pártot. Választ követel, hogy a vereség elismert okai között miért nem találunk erre vonatkozó elmélyültebb elemzést, az arcátlan külföldi beavatkozás miért nem került fő okként megnevezésre. A Fidesz-KDNP-kormány nem megbukott, hanem a sajátnak egyre kevésbé nevezhető szövetségi rendszerünkön belüli vezérlésű sokoldalú választási beavatkozással megbuktatták.

Az Orbán-kormány ellenfelei hagyományos politikai módszerekkel, sem Magyarországon, sem az EU-ban, sem a világpolitikában nem tudták legyőzni a sokszor egyedül küzdő Orbán Viktort, mert a szándékait kifejező jelszavai helyesek, időszerűek, hatékonyak voltak! A legmozgósítóbb hatású jelszavak ma is! Szolgálnak a megújulásban, ellenzékben is. A Fidesz-KDNP a belügyeinkbe korlátlanul beavatkozni képes európai és amerikai globális erők gátlástalan koalíciója, a „szövetséges ellenféllé” vált EU, NATO, a Soros-féle „civil” intézmények, nyugati titkosszolgálatok, az Ukrajnától is nemzetidegen ukrajnai kormány ügynökei, szabadkőművesek, nagyszámú betelepített idegenek, s a mindezeket szolgáló hamisító közvélemény-kutatók lazának semmiképpen nem nevezhető szövetségével szemben vesztette el a választást, nem pedig a pártszerűnek tettetett Tiszával szemben. A választási kampány előtt és során az volt hiba, hogy e nemzetidegen erők megkérdőjelezendő módon lehetőséget kaptak/teremtettek rá, hogy befolyásolják, megtévesszék a magyar választók egy részét abban, hogy kire szavazzon. Töméntelen pénzüket és tömegtájékoztatási előnyüket bevetve, a politikailag tapasztalatlan, a digitális világ által zombisított fiatalkorú választók manipulálásával, valamint beépített „civil”, szabadkőműves ügynökeik szabotázs-jellegű alattomos aknamunkájával sikerült. Lánczi András filozófus mindezt magába foglaló megfogalmazása szerint „választásba csomagolt puccsal” juttatták hatalomra beszervezett ügynökeiket.

Az eddigi fejleményeket látva, az is körvonalazódik, hogy a nemzetközi kapcsolatokat tekintve, a Tisza-különítmény általában Nyugat-Európa, különösen az EU jelenlegi vezetése Magyarország elleni bosszújának az eszköze, amit nemzeti tudatunk védelmében világosan látnunk kell! Sikerüket elősegítette, hogy a Fidesz-KDNP az iráni és a gázai tömeggyilkosság miatt akkor különösen tekintélyvesztett, világszerte elítélt, de szövetségeseinek vélt USA és Izrael vezetői mellett következetesen, sőt kihívóan kiállt. Orbán Viktor nemegyszer barátainak is nevezte Trumpot és Netanjahut. Így a helyes jelszavak szembetűnően ellentmondó gyakorlattal párosultak. E két barát mibenlétét jól jellemzi a heves szóváltás, amikor Trump telefonon, Steve Witkoff elnöki megbízott és a veje, Jared Kushner jelenlétében eredménytelenül ösztökélte Netanjahut, hogy fogadja el a Gázára vonatkozó béketervét, szokása szerint nem téve lakatot a szájára: „te kibaszottul őrült vagy… Mindenkinek elege van belőled, Bibi. Az összes zsidónak elege van belőled. Még annak a két zsidónak is, akik részt vesznek e beszélgetésben, elege van belőled”. Trump ugyanakkor, a palesztin vezetők Izrael általi célzott likvidálásának példáját követve, lefejezte az iráni vezetést, majd kihívóan közölte, hogy Iránt teljesen meg kell semmisíteni. Folyamatosan ellenséges intézkedéseket foganatosít az EU ellen, amely minden eszközt bevetett, hogy Orbán vereségének megszervezésével üssön egyet a vele ellenségeskedő Trumpon is. Orbánnak, Netanjahu sem igyekezett segíteni annak ellenére sem, hogy a Fidesz és a Likud testvérpártok, s külpolitikánk nem győzte hódolatát és támogatását kifejezni Izrael iránt! Hírek szóltak róla, hogy Trump jön kampányolni Orbánnak, de Vance jött helyette, aki a tervezettnél egy nappal korábban elutazott. Orbánra szavazásra buzdította a magyarokat, de alighogy kilépett Magyarországról, kételyeket keltő nyilatkozatot tett: „Az egyik ok, amiért úgy döntöttünk, hogy támogatjuk őt, nem az volt, hogy nem értjük a közvélemény-kutatásokat. Teljesen tisztában voltunk azzal, hogy nagyon nagy a valószínűsége annak, hogy Viktor elveszíti ezeket a választásokat. Azért tettük, mert ő azon kevés európai vezető egyike, akit láttunk, aki hajlandó volt szembeszállni a brüsszeli bürokráciával, amely rendkívül kedvezőtlenül viszonyult az Egyesült Államokhoz. Nem azért mentünk, mert azt vártuk, hogy Viktor könnyedén megnyeri a választásokat. Azért mentünk, mert helyes volt támogatni egy embert, aki régóta támogat minket. Tehát nem Oroszországról volt szó, és lényegében nem is Európáról. Az Egyesült Államokról volt szó, és arról, hogy ő jó partner volt – személyesen számomra és az elnök számára, de az Egyesült Államok számára is. Sajnálom, hogy vesztett.” Amerikai barátai tehát tudták, hogy veszíteni fog, éspedig az USA-hoz ”rendkívül kedvezőtlenül viszonyuló brüsszeli bürokráciával szemben”, de csak sajnálkozó szemlélők maradtak. Vance október végén, sajtókonferencián bejelentette: soha az életben nem fog még egyszer ilyen gesztust tenni, egyetlen politikai vezetővel kapcsolatban sem! Miért nem? Netanjahuval kapcsolatban sem?

Mindez összeadódott, s törvényszerűen befolyásolta a választókat.

Nemzetünknek nagyhorderejű tanulságok ezek a jövőre vonatkozóan. Tagadhatatlanul óriási volt a külső nyomás és a belső „civil” és fellazító aknamunka, s a Fidesz-KDNP-nek e kritikus pillanatban nem volt sem külső, sem belső szövetségese, mert nem volt kidolgozott szövetségi politikája. A tömegtájékoztatási, sőt a kormányzati kulcspozíciókba beférkőzött, de elfogadhatatlanul kíméletesen kezelt háttérhatalmi nemzetidegen ügynöksereg segített elérni, hogy választó ne azt lássa, amit hall, s ezért büntesse a kormányerőket. E körülmények ismeretében még érthetőbb, hogy az állítás a rossz jelszavakról nem több tévesen védekező narratívánál. A kormányváltás döntő oka a tényleges belső hibákat, tévedéseket ügyesen kihasználó háttérhatalmi beavatkozás volt, körítve a Fidesz-KDNP kormány által „teljesen és feltétel nélkül” támogatott és a támogatást elváró, de a kölcsönös támogatásra nem is gondoló külső „baráti” erők megjátszott tehetetlenségével. Elkerülhetetlen, hogy mindez elemzés tárgya legyen, mert nemcsak „nem teljesen helyes”, hanem kifejezetten helytelen volt. Bűn hallgatni róla. Ezzel a globális erők választathattak a befolyásuk alá vont szavazókkal a sajátjuknak minősülő kormányt Magyarországnak.

Nem feltételezhető, hogy a Fidesz-KDNP vezetői mindezt ne tudnák. De akkor mi a magyarázata, hogy e döntő tények és körülmények mégsem kapnak kellő hangsúlyt a választási vereség okai között, sőt szinte elhallgatják? Mintha mentegetnék a barátnak vélt, de gyakorlatilag árulóikká vált „szövetségeseiket”. A társadalmi közvélemény előtt nyíltabban kellene megközelíteni e kérdést. Nem keletkezhet olyan benyomás, hogy a szavazók, s a párttagság hibázott. Hiba abban volt, hogy társadalmunk jelentős részét a hazai „civil” és külföldi háttérhatalom tömegtájékoztatási túlsúlya szinte akadálytalanul megtéveszthette. Valamelyest az is közrejátszott, hogy a társadalom kifáradt, de nem a belső és külső ellenfelek elleni hadakozásból, hanem az érzékelhetőbbé vált ellentmondások, s az erkölcsi romlás látásából és mindennek rákényszerített átéléséből.

Ezek okán nyomatékkal kérdezheti bárki, hogy az elődjeiknél harcosabbnak beharangozott, ám simulékonyabbnak tűnő fideszes (egyesek már SZDSZ-esnek mondják) személyi átrendezés után kulcspozíciókba kerültek milyen okoknál fogva fordítottak hátat a helyes jelszavaknak? Az Országgyűlésben ugyanis nem ezek mentén politizálnak. Nem is említik, hanem a Tisza megtévesztésül felvetett téveszméit, elítélhető eljárásait minősítgetik, vitatkozgatnak róluk minden következmény nélkül, fel-felszólítgatják, mit tegyenek, tudva, hogy úgysem tesznek semmit sem. Szónoki teljesítmény van, eredmény nincs. Mindez a tiszás önkényuralom ellen meg-meghirdetett, de elcsendesedő tettekre hívás mellett, és a tettek helyett.

A formálisan győztessé gyúrt Tisza ugyan magyar pártnak színleli önmagát, de ténylegesen a globális háttérhatalom céltudatos különítménye a bosszúálló „Hungaria esse delendam” burkolt gyalázatos végrehajtására. „Impex-kormány”; importált/exportált kormány, attól függően, melyik oldalról nézzük. Ennek okán nem képes és nem is fog európai értelemben vett pártként viselkedni. Látványosan bizonyítják ezt a kormányzás helyett az összeeszkábált tagságától is elkülönülő vezérének, s féltucatnyi vezetőjének folyamatos zsigeri jogsértő dührohamai, ámokfutásai, bosszúálló önkényuralmi erőszakoskodásai, a rendszerváltás után kialakított viszonylagos demokratikus rendszer jogállami és társadalompolitikai tartópilléreinek lerombolására. Azzal a nyilvánvaló céllal, hogy egyengessék, tisztítsák az utat a globális nagytőkének, a kialakuló, regionális és nemzetközi szinten egyre sikeresebb magyar kapitalizmussal szemben. Nem is törekedtek rá, hogy ellenzéknek tűnjenek, kifejezetten ellenség akartak lenni, és azok is lettek. Ahogy az őket létrehozó globális hatalom igényelte, melynek jeles ügynökei, Ursula fon der Leyen, Manfred Weber és mások vissza is igazolták ezt, szó szerint is kimondva, hogy érdemes volt a Tiszába befektetni.

Külföldi puccsista létrehívóik követelését kielégítve, kihívóan hangoztatott szavajárásuk, hogy le lehet mondani „egy kis nemzeti szuverenitásról” nemzetidegen szervezetek javára. A Fidesz-KDNP kormány e tételüket helyesen és következetesen támadta. Rámutatott, tisztességtelenül igyekeznek elhitetni velünk, hogy a „nem teljesen helyes” a helyes. Ámde ezeréves nemzetünk tudja, bármit is hoznak létre, legyen tárgyi, politikai, szellemi természetű alkotás, ha olyan építőelemeket elegyítenek bele, amiről tudva-tudják, hogy helytelen, folyamat és végeredmény egyaránt helytelen lesz. A legveszélyesebb „nem teljesen helyes” elemek, eljárások azok, amelyek nemcsak kontrázzák a magyar nemzeti érdekeket, hanem a nemzetidegen érdekek mögé is sorolják. Beszédes példa rá, hogy az éppen az ezzel szemben létrehozott Szuverenitásvédelmi Hivatalt megszüntették, s létrehozták a visszás elnevezésű Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatalt (NVVH), amely statáriális felhatalmazásával a nemzet mozgásterét szűkíti. Még a Helsinki Bizottság is jogellenesnek tartja, hogy ellenőrizhetetlen hivatal, felhatalmazással vizsgálatok lefolytatására, vádemelésre és vagyonelkobzásra, az ártatlanság vélelmének megkerülésével! Éberségre szólít bennünket, hogy akik jobban ismerik e körülményeket, a Rákosi Mátyás (Rosenfeld Mátyás) és Péter Gábor (Eisenberger Benjámin) megsemmisítő és gyilkoló szervezetéhez, az ÁVH-hoz hasonlítják. Valakiknek igencsak fontos volt az is, hogy e kétes intézmény élére Ungár Anna politológus személyében olyan vezetőt állítson, aki a tömeges kifogásra, hogy nem jogász, csak azzal tudott védekezni, hogy „Nem teljesen dilettáns és hülye vagyok a joghoz.” Ennél sokkal nyugtalanítóbb, hogy a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványhoz, a Gyurcsány- és Bajnai-kormányokhoz, a BlackRock magántőke alap cégbirodalomhoz kötődik.

A jogállam és az alkotmányosság megerősítése helyett, sőt mindezek fölé milyen céllal hoznak létre minden ellenőrzés felett álló, s mindent és mindenkit ellenőrizhető intézményt, amelyről lerí, hogy nem magyar nemzeti célokat követ. Visszarendeződésre, a kiárusítható vagyon felmérésére, s a globális behatolás elősegítése céljából jött létre. A globális tőke a saját arculatára formálja a társadalmat, pénzkereső szereplővé teszi a politikát és a politikust. Cinikus lemondással ismételgetjük az amerikai videó jelmondatát, hogy „van az a pénz, ami megbolondít”, s egyre több példát látunk rá minden oldalon. Tudnunk kell tehát, a korrupció sem csak a Fidesz-KDNP kormányzás sajátja, ha esetenként tetten is érhető, hanem a rendszerváltás óta uralkodó tőkés rendszeré, amely a Tisza-berendezkedésben vadkapitalizmussá válik. Más jelek is mutatják, a gyarmatosítás globalista pénzügyi és intézményi megszállással történik. Kapitány István (Shell) gazdasági és energetikai miniszter és Orbán Anita (Cheniere Energy) a magyar külügyminiszter tisztségét viselő hölgy után újabb globalista ügynök került a céljukul tűzött átalakuláshoz minden adattal rendelkező NAV élére is Rózsáné Sádt Mónika (BlackRock kör) személyében.

A Tisza, mint politikai szerveződés, főleg a vezető különítménye nyíltan szövetkezett az EU korrupt és háborúpárti vezetésével, s a nemzetidegen ukrajnai kormányzattal. A Tisza-kormány hatalompolitikai szempontból a globális nagytőke kormánya. A kevés gazdasági-pénzügyi intézkedése félreérthetetlenül a multiknak és a bankoknak kedvez, az ország újabb Horn-Gyurcsány féle kiárusítására mutat. Globálispárti „teljesítménye” előrevetíti, hogy soha nem is lesz nemzeti. A beígért jóléti intézkedéseknek, pláne a hangoztatott „meglévők duplázásának” nyoma sincs. Ide kívánkoznak a Védett Társadalom Alapítvány 2026-01-02-i hírlevelének szavai: „Magyarországnak nincs más esélye, mint hogy az országon belül a pénz összefogjon a pénzzel. Magyarország vagyona vagy magyar lesz, vagy külföldi körök szerzik meg. Hogy Magyarország magyar maradjon, annak nem lehet alternatívája! Ez viszont úgy érhető el, ha a gazdaságban létező erőterek – bármely politikai kurzust is „ácsingózzák” – vágyaiktól függetlenül együttműködjenek. Nem kell félretenniük politikai meggyőződésüket, de most úgy alakult – sajnos vagy sem, az mindegy is –, hogy a magyar „pénznek” – annak birtoklóit értve alatta – kell megmenteni a magyar értékeket. Ha viszont ezt elmulasztják a megmentők, akkor ugyanők Magyarország elveszejtői lesznek. A benyomulni kész külföldi tőke pedig mindent visz, függetlenül attól, hogy a magyar pénzemberek közül ki milyen politikai platformon állt az elmúlt néhány évben. Amiből viszont egyetlen dolog következhet: Magyarország volt, van, de nem lesz.”

Véssük agyunkba, a sorsunkat meghatározó világpolitikai szembenállás hazai vetületeivel állunk szemben. Emiatt számunkra a választási vereség elemzett fő okainak kell kiinduló pontként szolgálnia mind a Fidesz-KDNP-hez, mind a Tisza alakzat vezető különítményéhez való magabiztos sziklaszilárd viszonyunk meghatározására. Ezért helyes az optimista hozzáállást, hogy a vereség nem vég, hanem új kezdet, amelyben meghirdetett szándék, hogy egyértelműbb nemzeti tartalommal töltik fel a politikájukat. Helyes jelszavaik közül soha ne maradjon ki a magyar Magyarország helyreállítása, újjáépítése, ami megmaradásunk kulcskérdése. Tragikus történelmi tévedés volt elhallgatni, hallgatásra kényszeríteni, korlátozni a megvalósítására irányuló társadalmi törekvéseket. E kérdés a nemzetidegen nyomulás több évszázados, most vészjóslóan felerősödött gátlástalan mesterkedései nyomán van napirenden. Nem feledhető történelmi tanulságunk, hogy a vele szembeforduló népi-nemzeti irányzatnak mindvégig igaza volt, ám igaza tudatában is hol nagyvonalúan, hol kishitűen hagyta magát háttérbe szorítani, de a legtöbbször elnyomták, mert e kérdésben a kormányaink nem álltak a helyzet magaslatán. Következésképpen a nemzeti erőknek azokat kell képviselnie, akiknek történelempolitikailag ma is igazuk van, akik nem eleve mások ellenében, hanem nemzetünk felségjoga alapján rendíthetetlenül a magyar Magyarországért szállnak síkra.

Az elhallgatott alapvető ok

A rendszerváltás utáni kormányaink által elhanyagolt magyar hazafias szellemi tábor szerint a Fidesz-KDNP újabb választási sikeréhez következetes történelempolitikai eljárásra és szövetségeseket kereső helyzetelemzésre lett volna szükség. Nem pedig elvont, nemzetbutító elfogult okoskodásra. Ősi államalkotó nemzetünket soha, semmilyen tekintetben nem lehet a betolakodott nemzetidegen ómigránsok mögé sorolni, amit az Orbán-kormány az illegálisnak minősítendő antiszemitizmus elleni zéró tolerancia törvényesítésével megtett. Az antiszemitizmus kifejezést Beamish Henry neves angol újságíró szerint 1848-ban a zsidóság találta ki, hogy elejét vegye az egyértelmű zsidó, zsidóellenesség kifejezések használatának, s a nagyobb hatás érdekében kiterjesztette a többi szemita népre is. Gyakorlatilag azonban kizárólag önmagára érti. Erre utalva Voltaire figyelmeztetett máig érvényesen: „Nézd meg, kit nem szabad bírálni, az uralkodik fölötted”. E magyarellenesnek minősíthető rendelkezés szinte vallási szintű bevezetése jogilag-politikailag törvényesítve, nemzetünkön uralkodó szintre emelte a zsidóságot, védernyőt képez részükre, másodrendű, alárendelt szintre szorítja az államalkotó magyarságot. A zsidóság számára az érinthetetlenség, bírálhatatlanság, büntethetetlenség törvényi oltalmát biztosítja, amivel gátlástalanul visszaélhetnek. Kimondani is nehéz, de nemigen találunk a világban nemzetidegeneknek érdemtelenül, jogtalanul (azaz faji alapon) nyújtott, a saját nemzetét hátrányos helyzetbe hozó hasonló kormányzati lépést. Gátlástalanságukat mintegy bizonyítva, sem Izrael, sem a zsidó diaszpóra nem elégedett meg e megalázkodással. Rákényszerítették az Orbán-kormányt az „Antiszemitizmus elleni nemzeti stratégia” elfogadására is. A magyar társadalommal szemben „nemzeti” stratégia idegen, a legtöbbször mondvacsinált izmus ellen, az értelemszerű parancsolóan szükséges magyar nemzeti stratégia helyett? E törvények következménye a hangoztatott céljaikkal is ellentétes, mert logikusan szülik a jogos antiszemitizmust. E két rendelkezés, s tüntetően szigorú megvalósításuk ugyancsak a választási vereség alapvető okai közé sorolandó, ám egy szó nem sok, annyi sem hangzott el róluk. Remélhetőleg belső fórumokon kivesézték, de a közvélemény eligazításának mulasztása csak súlyosbítja a hibát! Pedig a megújulás céljával kialakított jelenlegi Fidesz-KDNP vezetésnek számolnia kellene vele, hogy a magyarsággal szemben a zsidó diaszpóra elsőbbrangú állampolgárként kezelése, a behódolás Izrael előtt sokakat, köztük nem kevés Fidesz-KDNP-barát hazafit, késztett és – ha fennmarad – késztet rá, hogy másra adja a szavazatát.

Mindezt fenntartva is elismerendő, hogy a magyar nemzeti érdekek védelme a Fidesz-KDNP kormányok meghirdetett és folyamatosan jól teljesülő célja volt a világban, Izrael, a zsidó diaszpóra és pár egyéb eset kivételével. Megbocsáthatatlan mulasztás miatt azonban nem állt rendelkezésre a kritikus helyzetek kezelésére mindenkinek irányelvként szolgáló magyar nemzeti stratégia. Bár Tusnádfürdőn említésre került nemzetinek is felfogható „nagystratégia” kidolgozása, létre is jött a Stratégiai Tanácsadó Testület, de ennél többre nem futotta. Nemzeti stratégia hiányában az Orbán-tábor hiába telítette túl a tömegtájékoztatást a Magyar Péter kisebb-nagyobb ballépései miatti panaszkodással oly nevetséges végletekig, hogy már-már ellenkező eredménnyel járt. Észre kellett volna venni, Magyar Péterről minden lepereg, mert olyan háttérerők építették fel, hogy bármit is tesz, hatalomra juttatják. Nem egyetlen személy ellen kellett volna összpontosítani a politikai harcot, hanem még nagyobb erővel kitartani a magyar nemzeti érdekek, s a helyes jelszavak mellett. A kétharmad birtokában pedig, amikor látták, hogy közel másfél évtizedes NER kedvezmény után árulójukká válik, megtehették volna, ám ugyancsak magyarázatot követelő okból, nem merték ellehetetleníteni, amit most ő kíméletlenül, önjelölt rögtönítélő bíróként megtesz velük, sőt országunkkal is.

Ez volt a Kötcsén említett „politikai feladvány”, amelyet meg kellett volna oldani. Ám a hazai és külföldi erők elleni politikai harc és a harckész hazafiak csatába hívása helyett, feltűnő gondossággal az „Antiszemitizmus elleni nemzeti stratégiát” szülték meg. Ki is derült, hogy ez nemcsak „nem teljesen helyes”, hanem nincs is olyan szempont, amelyből helyesnek ítélhető a magyarellenes kivételezés. Mindennek most velük együtt isszuk a levét, s vétek hallgatni, tétlennek maradni. A remélhető megújulásra gondolva állítjuk, ez a felróható legsúlyosabb tévedések közé tartozik, s a helyzetet súlyosbítja, hogy hallgatás övezi.

Nem kevésbé nyugtalanító, hogy a Fidesz-KDNP e tévedését az őket megsemmisíteni akaró Tisza is folytatja, sőt felülmúlja. Nem is akárhogy. Köztársasági elnöknek a magyar-izraeli kettős állampolgár Polgár Judit sakkozót ajánlotta. „Nemzetegyesítő államfőnek” olyan személyt, akiről nem ismert, hogy a magyar nemzettel kinyilatkoztatott sorsközösséget vállalt volna. Alapvető kérdés merül fel: a Tisza-különítmény miért nem talál a fontos kulcspozíciókra igazi magyar hazafiakat? Mert nem azokat keresi! Az meg mintha még jó pont is lett volna szemükben, hogy a közismerten rabbi unoka, őszintén ki is jelentette „Nagyon büszke zsidó vagyok” „Zsidó mivoltom motivál a győzelemre”, s nyakláncon függő Dávid-csillaggal versenyzett. Magyar Péterrel szemben azonban helyesen döntött, visszautasítva ajánlatát. Helyesen járna el akkor is, ha cáfolni tudná a kitartóan ismétlődő sajtóhíreket, miszerint hosszabb ideje segíti amerikai zsidók betelepítését az újbudai Sasadi Liget emelt színvonalon kivitelezett lakóparkba, amit amerikai információk is megerősítenek. Még álnokul is folyik, mivel nem azt közlik, hogy zsidók költöznek be, hanem hogy amerikai állampolgárok.

Országunk lakossági összetételének megváltoztatása, minden önkényes magánszorgalmú betelepítés törvénytelen, büntetendő cselekmény, kifejezetten magyarellenes tett. Ha pedig fabrikált, eltitkolt „engedéllyel” végzi, nevezze meg, kik hatalmazták fel erre ugyancsak jogtalanul, s haladéktalanul, a nyilvánosság elé tárva a részleteket, végelegesen állítsanak le minden betelepítést, akárki is engedélyezte és végzi. Remélhetőleg azóta Kapu Tibor űrhajósunk tájékozódott idelent is, s megváltoztatta e véleményét: „Azt hiszem, ma mindannyian vétettünk egy kapitális hibát a sakkban: nem vigyáztunk a királynőre.” Kapu Tibor és Orbán Viktor között űrbeli beszélgetés is folyt, s a miniszterelnök feltette a kérdést, „a háború az látszik-e onnan föntről?” Kapu válasza nem értelmezhető; szerinte Orbán e kérdéssel „teljes mértékben” megsértette a NASA-val kötött megállapodást, „ezek a szabályok világosak és színtiszták a NASA-nál”. Nemzeti űrhajós hősünket változatlanul tisztelni fogjuk, de kritikus helyzetben nem az őt kinevelő nemzet mellé állt, politikai megjegyzéseiről pedig lerí, hogy nem Csillagvárosban képezték ki.

E fejleményekkel párhuzamosan özönlenek a haszid zsidók Ukrajnába (Galíciába), hogy előkészítsék a Második Izrael létrehozását, ami térségünket, hazánkat életbevágóan érinti. Kapcsolódik ide közéleti elvárásunk, hogy államhatalmi, s ennek hiányában társadalmi ellenőrzés alá vonjuk azokat a szerveket, amelyek a fővárosunkban, s más helyeken óriási mennyiségű üresen álló iroda-és lakóépületeket tartanak fent, s újabbakat építtetnek. Kiket várnak oda? Nem mondják ki, de a közvélemény tudja.

Aláhúzzuk, mindez elhallgatott alapvető oka volt annak, hogy április 12-én sokan nem oda húzták az ikszet, ahova szokták és ezúttal is szerették volna. Ám ők nem tévedtek, a filoszemitizmus gyakorlatát polgárjogra emelők kényszerítették rá őket. Filoszemita nézeteit Orbán Viktor, Szijjártó Péter, Bóka János és más vezető politikus sem titkolta, s a kiérdemelt tisztelet mellett, ezekért nem kaptak és nem is várhatnak elismerést a magyar hazafiaktól. A tömegtájékoztatásban, még a HírTV Sajtóklub műsorában is elhangzottak hasonló törvényellenes betelepülési hívogatások. Gulyás Gergely a kormányinfón, s más alkalommal is leszögezte, a magyar kormány várja a Nyugat-Európából „az antiszemitizmus elől menekülő” zsidókat. Lemondásakor fontosnak tartotta megnevezni, hogy Bóka Jánost tekinti legmegfelelőbb utódjának, aki ugyanennek az idegenvédelemnek élharcosa. Egyik beszédében saját maga ismerte el: „nem ebbe a politikai közösségbe született.” Az európai ügyekért felelős miniszterként, majd az antiszemitizmus elleni küzdelemért felelős miniszterelnöki megbízottként, az EU-ban, izraeli látogatásai során, más külföldi országokban, s itthon is túlhajtott energiával dolgozott rajta, hogy a szemitizmus és a filoszemitizmus eluralkodjon. Olyan képtelenségeket állított itthon és külföldön, hogy „A zsidó hagyományok az európai hagyomány részei, nélkülük Európa nem lenne Európa”, „Felelősséget érzünk az összes európai zsidó közösség biztonságáért és jólétéért”, „Európa nélkülük megszűnne Európa lenni.” E nemzeteket megalázó történelmietlen nézetekkel talán csak Schmidt Mária történésznek a Hír TV-ben ugyancsak hamis megállapítása versenyezhet, miszerint „az antiszemitizmust az iszlám hozta be Európába.” Nem hihető, hogy nincs tisztában az antiszemitizmus történetével és természetével. Történész kollégái megsúghatnák neki az örök történelmi és közéleti igazságot: az antiszemitizmust a zsidók hozták be Európába és viszik mindenhova, ahová engedik őket betolakodni.

Mindig akad tehát jól meghatározható harcias csoport, amely e kérdéskörben történelmi folyamatossággal félre akarja vezetni a magyar közvéleményt. A túlbuzgó filoszemiták mindenhol antiszemitizmust látnak, keresnek és „találnak” is, amivel meghamisítják a társadalompolitikai jelenségek valós természetét! A hasonnemű kérdések kapcsán nagyritkán hallhat az ország ettől eltérőt. Ezért érdemes felidézni, hogy Breuer Péter, a Heti TV tulajdonosa, az M5 Kérdések órája című közéleti műsorában, Zelenszkijt jellemezve, így fejtette ki álláspontját: „egy őrült zsidó, szóval én nem tudok mit mondani, aki a népét egy húsdarálóba hajtja … Amikor azt mondom, hogy ő egy őrült zsidó, én nem zsidózok, egy zsidó ember mondhatja a barátjáról.” E fura állítás igazságot is kimond, de magyarok csak büntetés terhe mellett mondhatják ki. Az antiszemitizmus elleni zéró toleranciáról szóló törvény értelmében ugyanis ezzel zsidózik, akár valóban barátja Zelenszkij, akár nem, hiszen a törvény nem tesz kivételt. Nincs „zéróbb, vagy kevésbé zéróbb tolerancia”, csak maga a zéró tolerancia. Az is súlyos történelmi hamisítás, hogy a saját népét hajtja húsdarálóba, ugyanis a jelenlegi ukrajnai hatalom önmaga által elismerten nem-ukrán, hanem zsidó hatalom. A Jerusalem Post legutóbbi listáján Zelenszkij bekerült az 50 legbefolyásosabb zsidó közé is, mégpedig a 21. helyen! Ám nem a saját népét, hanem az ukrán népet hajtja húsdarálóba, helyet teremtve a „Második Izraelnek” Ukrajna, Galícia, s a Kárpát-medence egy részén. Zelenszkij, a háttérhatalom uszítására ezért kész is „az utolsó ukránig harcolni”. Elnöksége kezdetekor önmaga jelentette be a „Második Izraelt”, mint célt, bár azóta leintethették, mert nem emlegeti, de tettei ebbe az irányba mutatnak, és soha nem látott háttérhatalmi támogatásban részesül! Látnunk kell, a nem történelmileg kialakult, hanem mesterségesen létrehozott Izrael Állam, valamint a világ sok országában ugyancsak mesterségesen létrehozott háttérhatalommá kinövesztett izraeli diaszpórák messze túlléptek minden határt. Visszafordulásra nem is tesznek erőfeszítést. A nemzetközi közösségnek kell kimondani végre teljes határozottsággal, hogy a holokauszttal, meg az indokolatlan, avagy kiprovokált vádaskodásokkal nem lehet bármit igazolni, s kényszerítenie kell Izraelt a nemzetközi jog tiszteletben tartására. Ez Izraelnek, ha államként meg akar maradni, ugyanolyan érdeke, mint más államoknak.

További tanulság, hogy Orbán Viktor jelentős külpolitikai sikere volt a V4-ek létrehozása, ám amikor be akarta vonni az ide semmilyen jogcímen nem illő Izraelt, nem kapott egyértelmű támogatást, sőt a V4-ek majdhogynem abbahagyta a működését. Amikor ugyancsak az ő aktív segítségével létrejött a sikeres CPAC (Konzervatív Politikai Cselekvés Konferencia), a rendezvényén Netanjahu fia, s az ugyancsak sikeres hazai MCC (Mathias Corvinus Collegium) rendezvényén pedig Soros fia tartott fejtágítót; ettől kezdve e két szervezet is megbicsaklott. Nem nőtt Orbán Viktor népszerűsége attól sem, hogy a magyar-brazil és a magyar-argentin kapcsolatok akkor lendültek fel, amikor a „betegesen Izrael-barátnak” nevezett Bolsonaro lett a brazil elnök, illetve amikor Argentínában a zsidó Milei lett az elnök. Szerbiával történelmileg jó kapcsolatunk alakult ki az utóbbi években, amiben szerepet kapott Vucsics szerb elnök, ámde feltűnést keltett nyilatkozata után, miszerint Szerbia mindig a zsidó nép és Izrael mellett fog állni, az esedékes választásokat elvesztette ő is! Az egy és ugyanazon okot ki sem kell mondanunk.

A legnagyobb szövetségesnek vélt, s egymástól elválaszthatatlan USA és Izrael gyilkos rémtetteket követ el Gázában, Irán, Venezuela, Kuba és más államok ellen, de az Orbán-kormány legilletékesebbjei hibásan és tévesen, nemzetünk és a világ felé is kihívóan és ismétlődően „feltétel nélkül és teljes mértékben” támogatták őket. Ilyen eljárás nem létezik nemzetközi diplomáciában, rossz fényt is vetett a kormányra. Akárcsak az, hogy a zsidó diaszpóra és gyakorlatilag a kormány kóserjobboldalnak elnevezett része, a szabadkőművesek közös erőfeszítésével gyakorlatilag létrejött a nemzetidegen párhuzamos állam. S mintha e nemzetidegen szervezeti megerősödés nyomán kialakult volna olyan taktikai vélekedés, amire a „Zöld Íjász” álnév alatt író állampolgárunk utal, miszerint a mórok megtették a kötelességüket, a mórok mehetnek, s ezért eszükbe sem jutott április 12-én, hogy segítsenek a móroknak, akiknek köszönhetik a kiváltságos helyzetüket. E szempontból vizsgálva, az egyházakat sem illeti dicséret. Még az agyondédelgetett, földi javakat korlátlanul élvező, sőt egyetemet kapott, de ott nem magyar hazafiakat nevelő EMIH vezetőjét sem, aki április 12 után, köpönyeget váltva, szemrebbenés nélkül bírálóan kezdett beszélni az Orbán Viktorról. Akárcsak a Mazsihisz és a juttatásokat követelő sokasodó zsidó és más nemzetidegen szervezetek, amelyeket nemcsak a törvényesített antiszemitizmus elleni zéró tolerancia, az „Antiszemitizmus elleni nemzeti stratégia”, hanem a zsidóságot a hazai költségvetés is előnyösebben kezel, mint a magyar hazafiakat.

Az ellenzékbe szorult pártok bejelentett és mindenképpen igenelendő megújulásukat sem lehet megvalósítani, ha mint érintett felek nem szakítanak az Izrael Állam előtti megalázkodással, gyilkos faji politikája bejelentett „feltétel nélkül és teljes mértékben” támogatásával nemzetközi szinten, melynek mind hangsúlyozottabb tétele, hogy Izrael határa ott van, ahol zsidók élnek! A magyarokról elfeledkezve, néha már vezető politikusok is úgy beszéltek Magyarországról, mint ahol „zsidók és nem zsidók”, illetve „romák és nem romák” élnek. A zsidó diaszpóra tekintetében pedig a zsidó felsőbbség, a zsidó-kereszténység téveszméjével kapcsolatban látni az ismert történelmi folyamatot: ha akadnak is tisztelendő számon tartandó kivételek, sem nálunk, sem máshol történelemformáló méretekben nem ez a valóság. Kimondhatatlanul súlyos tévedés nemze-tekfeletti előjogokkal elhalmozni az egyébként is hamis felsőbbségi tudatú, újabb és újabb előjogokat követelő nemzetidegen ómigránsokat. Ha e magyarellenes kánon megmarad, s a pártjaikban ezt valló vezetők továbbra is kulcspozíciókba kerülnek, ami a megújuló Fideszben e pillanatban tendenciának látszik (Nemrég maga Orbán Viktor, ugyancsak a Bayer showban, sokak megrökönyödésére, Bóka Jánost nevezte a Fidesz-frakció „csapatkapitányának”, ahonnan a harcos Kocsis Mátét eltávolította) gyakorlatilag reménytelen az ellenzékbe szorultak megújulása, sikeres jövőbeli választási szereplése.

Országunk idegen megszállása más formákban is folyik. Neves politológusok, újságírók, országgyűlési képviselők, hivatalnokok, legfelsőbb szintű Fidesz-KDNP vezetők untig győzködtek bennünket, hogy nem akarunk „bevándorló ország” lenni. Nehéz lenne másik olyan kifejezést találni, amely fogalmilag, ténybelileg, politikailag értelmetlenebb lenne. A hazai közvélemény a vállát vonogatja az értelmetlenségen, élén az erről is hallgató MTA-val (nevezték is már Magyarellenes Tudománytalan Alakulatnak). Az ezt sulykolók közül a mai napig senki nem jött rá, hogy országok nem lehetnek sem bevándorlók, sem kivándorlók. Félelmetes, de senki nem mondta ki helyesen, hogy nem akarunk a bevándorlók országa lenni. Mindössze egy „k” és egy „a” betűvel több, s érthető, támogatható. Az így, vagy úgy védelmezett másságok is spóroltak e két betűvel, ködösítettek e közhellyé dicsőült balgasággal. A közember meg nem értette, hogy szerintük pontosan mik is nem akarunk lenni, de azt látta, hogy bevándorlók országa lettünk. Az utcán lépten-nyomon látja, hogy megkérdezése nélkül és ellenére elzsidósították, elukránosították, elkínaiasították elnémetesítették országunkat. Erre senkinek nem volt és nem lehet felhatalmazása, s a választásokon mindez tükröződött is. Még felháborítóbb, hogy az illetékesek annak tudatában ismételgették, hogy éppen azzá tették országunkat, amit állítólag nem akarnak: bevándorlók, betolakodók, ómigránsok, újmigránsok országává! Ezért nem antiszemitizmus, ha valakik Judapestnek nevezik fővárosunkat, hanem a magyarellenes ómigráns nyomulás tényszerű megnevezése. A gyanús szorgalommal antiszemitázóknak, legyenek akárkik, azzal kellene foglalkozniuk, hogy senkinek ne legyen oka Judapestnek nevezni Budapestet.

Történik mindez hosszú ideje, minden következmény nélkül, sőt a betolakodók egyre kedvezőbb helyzetbe manőverezik magukat. Két alapvető oka az ő gátlástalanságuk és kormányszerveink önkényes, rendeltetésükkel ellentétes eljárása. Bizony az előző kormány alatt esetenként sokakban felmerült, ki kormányozza az országot? A Mazsihisz, az EMIH, a Tett és Védelem, az izraeli miniszterelnök? Pedig azt hittük, a kétharmaddal magunkat szavaztuk be a hatalomba. Senki ne ütközzön meg ezen az utólag számonkérő kérdésen, mert nem a kérdés durva, hanem a benne tükröződő valóság. A választási ígéretekben sem szerepelt soha semmi hasonló, s a kétharmad nem adta és nem adhatja hozzájárulását magyarellenes törekvések ajnározásához. Mindenkinek keresnie kell a módot, hogy demokratikus úton, a magyar megmaradás védelmében a nemzeti oldal érezhetőbben diktáljon. Számára nem létezhet fontosabb kérdés az egységesebb és hatékonyabb nemzeti oldal uralkodó helyzetének kialakításánál, amely megmentheti a nemzetet anélkül, hogy bárkit is kizárna belőle.

A nyitott szemmel járók hazánkban és a világban, mindezen megütközve, szörnyülködnek, hogy a magyarságnak az egyenrangúságért kell harcolnia a saját hazájában. A magyar jövő érdekében parancsoló, hogy e vészterhes nyomulásra annyiszor hívjuk fel mindenki figyelmét, a kormányokat és a pártokat beleértve, ahányszor csak alkalom nyílik rá. A Fidesz-KDNP vereségének egyik alapvető okaként kell elkönyvelni. A jelen írás céljának helyes értelmezése céljából leszögezzük, az „érted haragszom, nem ellened” szellemében, közös érdekünkben, segítő szándékkal, ámde a nemzetidegenek tudatának kötelező kedvező társadalmi javulását elvárva.

Rá kell végre jönnünk arra is, hogy az antiszemitizmussal vádaskodás elleni védekezésgetésünk helyett nekünk kell bátran elutasítanunk a faji politizálást, amit betolakodók, ómigránsok és újmigránsok egyaránt folytatnak ellenünk. Politikusaink félnek még elhatárolódni is ettől, nem beszélve a parancsoló szembefordulásról. Magyar nemzeti érdekeken alapuló, s mellettük töretlenül kitartó kormányzati és társadalmi elvi és gyakorlati hozzáállást követel, amelyben semmilyen magyar szempont és érdek elsőbbsége nem mellőzhető, akár tetszik ez másoknak, akár nem. Természetesen, el kell fogadni, hogy létezik sokféleség, másféleség, szembenálló érdekek, de minimum a kölcsönös megértés. Együttműködésre törekvés, főleg pedig annak elismerése nélkül, hogy e csonka országban mi vagyunk otthon, nem jutunk semmire. Meg kell végre tanulni a hajlongás helyett megtörhetetlenül egyenrangúan, de nemzetpárti alapállásból kezelni őket, ami azt jelentse, hogy az alapvető társadalompolitikai kérdéseket, a vitás eseteket parancsolóan, az őslakos államalkotó nemzetünk érdekeinek megfelelően kell megoldani. Ezt minden kisebbségnek és másságnak, ómigránsoknak és újmigránsoknak feltétel nélkül el kell fogadnia. Teremtsük szigorú jogi-politikai, törvényi feltételeket ahhoz, hogy a történelmünk minden értelemben magyar legyen. Akik e nemzetpolitika megvalósítására kerülnek felelős posztokra, de nem ezt teszik egyértelműen, tartózkodjanak a politikától. Akiknek pedig ez a jogi-politikai megközelítés nem tetszik, tartózkodjanak máshol.

Egyéb „nem teljesen helyes” lépések

A Fidesz-KDNP „nem teljesen helyes” lépései között történelmietlen irányba mutat kiérezhető vonakodása annak elismerésétől, hogy helytelen volt egyesek mértéktelen meggazdagodásának elnézése. Közvéleményünk érti, elfogadja, a felelős tisztségekre választottaknak olyan életkörülményeket kell biztosítani, hogy ne legyenek anyagi gondjaik, ámde joggal várja el, hogy ne legyenek korruptak „egy kicsit” sem. Nem nézhetik el, ha pénzsóvár kollégáik, pártfogoltjaik magánpénzzé ügyeskedik a közpénzt, ahogy a sajtóban közöltek szerint a végrehajtó maffia, Völner Pál, Matolcsy György és mások tették. Nem akarták/merték egymást figyelmeztetni, kivéve Varga Mihályt, aki még pénzügyminiszterként a közpénz védelmében nyílt vitában nemegyszer megtette, de sem az érintettek, sem az illetékesek nem hallgattak rá. A megszellőztetett „ügyleteket” és sokasodásukat látva a közvélemény korruptnak tekintette a kormányzatot, ami nem elhanyagolható szerepet játszott a választási vereségben.

Példának hozható, hogy közvéleményünk a sajtóból értesült Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda miniszterének korrupciósnak minősített ügyleteiről. Köztük, hogy Rogán 2012-ben, az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnökeként kezdeményezte letelepedési kötvények árusítását. Pályáztatás nélkül kiválasztott főként offshore cégek forgalmazhatták, így a tulajdonosi kör leplezve volt. A kötvényvásárlók jelentős összegért schengeni tartózkodási engedélyt, félév után letelepedési engedélyt kaptak, szabadon mozoghattak, céget alapíthattak a schengeni övezetben. 2013-2017 között nemzetbiztonsági kockázatot jelentő mintegy húszezer személy, 87% kínai, juthatott be hozzánk, majd az EU-ba, amely nem tett ellenlépést, hiszen önmaga is nagymesteri szinten gyakorolta a korrupciót. A sajtó szerint dőlt a pénz, de a sok botrány és ezek nyomán növekvő politikai kockázatok miatt a kormány az 2018-as választások előtt leállította a kötvényprogramot.

Ha az EU figyelmét nem is keltette fel az ügy, a távozóban lévő Biden-kormány 2025. januárjában szankciós listára tette Rogánt, amerikai érdekeltségű vagyonát zárolta, megtiltotta vele az ügyleteket. Pressman amerikai nagykövet szerint Rogán „a korrupciós rendszernek az elsődleges tervezője, megvalósítója és haszonélvezője”, sérti az USA és szövetségeseinek az érdekeit, biztonságát. A hivatalba lépő Trump-kormány eleinte a magyarországi korrupcióval is magyarázta még a más országokra önkényesen kivetett vámokat. Ám hamarosan bejelentette, levették Rogánt a listáról, mert nem összeegyeztethető az USA jelenlegi külpolitikai érdekeivel. Amerikai részről azonban senki nem mondta, hogy Rogán nem korrupt.

Az esetnek a jobboldal megújulása szempontjából levonható következtetése nem megnyugtató. Az akkori jobboldali sajtó, még a felvetődött kérdések nagy többségét helyesen értékelő Sajtóklub és Bayer show is kizárólag Pressman személyes bosszújának tekintette az eljárást, holott a tényeket soroló sajtó bizonyította a korrupciót, s ők még annál is többet tudtak. A közvéleményt félrevezetve, mindvégig, kitartottak a személyes bosszú téveszméje mellett, tehát a magyarok közül sem mondta ki senki, sem akkor sem, azóta sem, hogy Rogán nem korrupt. Ez eset miatt is sokan nem oda húzták az x-t, ahova az előző szavazásokon.

A Fidesz-KDNP történelmi felelőssége, hogy a hasonló gyarapodó romlasztó hatású jelenségeket a saját köreiben nem vette időben észre. Híján volt az önkritikus elemzésnek, avagy könnyelműen túltette magát rajta, hogy egyes tagjai, szövetségeseinek vélt érdemtelen mássági és kisebbségi hírességei olyannyira dúsgazdagokká váltak, hogy az a társadalmi közvélemény szemében tisztességtelennek, jótevőket és kedvezmé-nyezetteket egyaránt büntetendőnek minősült. A társadalmi közvélemény nem dőlt be a kíméletes elhallgatásnak, sem a bebeszélésnek. Észrevette, hogy a Weöres Sándor által versbe öntött visszás helyzetet: „A polgár, ha lop, rabol, gyilkol:/jogaitól megfosztják, bezárják./Az állam, ha lop, rabol, gyilkol: övé a győzelem, megcsodálják/. A Fidesz-KDNP többek között e számára szükségtelen, a társadalom számára pedig idegen jelenségek elnézésével önmagát, s lehetséges szövetségeseit is hátrányba hozta. Segített a globális háttérhatalomnak kormányra juttatni ismeretlen, képtelenségekre rászedhető, intésre tapsoló szavazógépezet, amely azonban – és ez figyelmeztető körülmény – a vagyonnyilatkozataik szerint máris gazdagabb, mint a Fidesz-KDNP képviselők voltak! Ígérgetéseik ellenére kormányon létük óta rajtuk kívül senki sem él jobban, s máris jóvátehetetlen károkat okoztak országunknak.

A Fidesz-KDNP kongresszusán és Tusványoson a választási vereség súlyos okairól csak pár óvatos utalás hangzott el. A társadalompolitikában azonban olyan horderejű kérdésekben, mint a nemzeti méltóság, szuverenitás, migráció, korrupció, a történetileg hivatkozási alappá kerekedő, ezért legveszélyesebb első „nem teljesen helyes” lépést nem szabad nemcsak megtenni, elhallgatni is. A betolakodó főleg iszlám migránsok tekintetében a Fidesz-KDNP kormány ezt az EU-val, azaz a saját szövetségi rendszerével szemben történelmileg helyesen látta, hirdette és akadályozta meg a kerítéssel és a határozott bátor politikájával. Felismerve hogy az első engedékeny lépésnek törvényszerűen tragikus össztársadalmi hatása lenne, nemzetellenes folyamattá válna. Hasonló hozzáállás mellett kellett volna kitartania e szorongató és nyomasztó problémakörökben is. Ennek elmulasztása szintén sok tiltakozó szavazatot szült, s az idősebb korosztályokban is. Alapvető kérdésekre egyértelmű, elvileg, gyakorlatilag helyes és következetes Igen, vagy Nem adandó. A társadalom a maga egészében ezt érti meg, számára nincs egyrészt-másrészt kibúvó sem szavakban, sem tettekben. Ellenkező esetben mindkét válasz téveszmévé növekszik, tömeget, vagy korosztályt mozgósíthat hamisnak bizonyuló célokra. Főleg a mai tömegtájékoztatás gyorsasága és diktatúrája mellett, és különösen az egyre kevesebb gyakorlati élettapasztalatot szerző, már a virtuális világban élő, a tényeket a hamis tálalásuktól megkülönböztetni nem képes, korosztályoknál, ahogy történt is. Kiszolgáltatottságukban mindent elhisznek, csak ismételgetni kell nekik a napirendi narratívát. Ők azok, akiknek akkori hírnökeiről már Gárdonyi Géza is megírta: „Akik az arcukat festik, mások haját fordítják maguk hajává, hajuk színét mérgekkel is megszőkítik, hamis ékszereket tudva viselnek, mért éppen az igazságot ne festenék, fordítanák, hamisítanák?”

Nálunk áprilisra még arról is meggyőzték őket, hogy az EU-tól, a mesterségesen keltett hőkupolától, az ukránoktól, a napi kellemetlenségektől és minden mástól azért kell szenvedniük, mert a Fidesz-kormány nem tett ellenük semmit. Így hát le kell szavazniuk, csak jobb jöhet utána. Elhitették velük, el is hitték, így is szavaztak. Holott a rendszerváltást követőn egyetlen kormány, még megközelítőleg sem tett annyit bel- és külpolitikailag az országért, a szétszórt nemzetért, mint a Fidesz-KDNP kormány. Ha ezekről az eredményekről kérdezik az önmagukat még-még hősnek is tekintő korosztályosokat, teljesen tájékozatlanok, nem tudnak értelmes választ adni, vagdalkoznak, nevetgélnek, vagy színvonaltalanul motyognak valamit. Az interneten ezres tételeket tartalmazó listákat találhatnának másfél évized megóvó, építő, alkotó tetteiről. A kormányzás mintha elfáradt volna, ezeket nem ismertette eléggé, pedig nyomós érvek lehettek volna.

A fiatalabb korosztályok tájékozatlanságát elérve, a hazai és nemzetközi puccsisták nem is választhattak mozgósítóbb megtévesztő „irányelvet”, mint hogy „Mindegy, hogy ki jön, csak Orbán menjen!” Villámsebességgel bizonyosodott be, messze nem mindegy! Hasonló sikert értek el Szerbiában is, félrevezetve az egyetemistákat, akik hamarosan szintén megtudják, kinek/minek köszönhetik, hogy eddig egyetemisták lehettek. A mieink is morfondíroznak már, hogy amíg Orbán „lopott”, érdekes, volt minden, most meg sorra tűnnek el a jó dolgok, a bevált intézkedések, a beígértek pedig a látóhatáron sincsenek. Hagyták bebeszélni maguknak, hogy ki ellen szavazzanak, de élettapasztalat hiányában nem tudták, hogy valójában mire/kire szavaznak. Most észrevehetik, mit okoztak önmaguknak és országunknak. Működött a vak bizalom az ismeretlen jövőben, csak azért, mert jövő, világpolitikai és a hazai társadalompolitikai elszakítottság, a facebook-politika. Egy országot azonban nem lehet facebookon kormányozni, akkor sem, ha „Bukfenc mindent tud” négyóránként próbálkozik vele. Közvéleményünkben szerencsére naponként jobban tudatosodik, hogy a miniszterelnöknek a politikán túleső szereplése ragályos a kormányzatra. A fél életen át kialakult személyisége nemigen fog változni, még ha időnként meg is próbál magára erőltetni egy kis türelmet. Nagyon veszélyes izmusok irányába halad, láthatólag tántoríthatatlanul elégedett önmagával. Személyi környezete, külföldi megbízói e jellemzőit ösztönzik.

Mindez világosabb a világosnál, mi a honpolgárok feladata, akik magyarként akarnak élni, dolgozni, s az utca embereként is akarnak végre politizálni. Most nemcsak a hazafiaknak, s a közvéleménynek, hanem a gondatlanul szavazott korosztályoknak is halogatás nélkül kell arra az útra lépniük, hogy mindegy ki jön, csak a nemzetünk életébe betolakodott, külföld által a nyakunkra ültetett elidegenedett Tisza-különítmény tűnjön el.

Magyartalanítás

A magyartalanítás (antimagyarizmus), a „Hungaria esse delendam” mellett a betolakodott ómigránsok és nemzetidegenek, szabadkőművesek, magyar tévelygők, s a tiszás különítmény iparkodása nyomán egyre pusztítóbban nyomuló, parancsolóan felszámolandó történelmi tényünk. Sajnos, folyt az előző kormányok alatt is, jelenleg felerősödik. Magyarázatot követel, hogy mindvégig zavartalanul, a mindenkori magyar kormányszervek bűnös, mára a jóvátehetetlenség és a hazaárulás határáig hátrált elnézéséből, kishitűségéből. Külön elemzést igényelne az anyaország szerepének, a magyar-magyar kapcsolatok politikailag nem kívánatos oktalanul változó értelmezése. Megemlítjük a világ magyarságát 1938 óta összefogó Magyarok Világszövetségének a politikai ellenségként, a civilizálatlanság határát súroló kezelését, elzárkózást az együttműködés elől. Párosul a szomszédos országok magyar szervezeteivel való zaklatottan módosuló kapcsolatokkal, indokok nélküli elégedetlenkedéssel. Mindez komolyan rontotta az áprilisi választás kormányzati esélyeit.

Értetlenséget szült legnagyobb kötőnknek, Petőfi Sándornak kijáró végtisztesség és méltó ereklye emelésének megmagyarázhatatlan mulasztása. Nem lehet említés nélkül hagyni a Petőfi laktanya indokolatlan kihívó visszanevezését Mária Teréziára.

Jellemző magyartalanítási folyamat a zsidó párhuzamos állam szerepére törő igazgatási igénnyel fellépő szervek (különösen a TEV) létrehozásának feltétel nélküli támogatása. E témakör döntő fontosságú, mert közéletünk növekvő elzsidósítása a magyartalanítás egyik fő, ha nem a legfőbb hosszú idő óta alkalmazott módszere.

Vegyük azt a magyarázatot követelő tényt is, hogy a magyar diplomáciai karban, persze kiemelt kulcspozíciókban, miért teljesítettek szolgálatot Habsburg-ivadékok. Hihetetlen, de a Vatikánhoz rendelt magyar nagykövet tíz évig (2015-2025, a szokásos 4-5 év helyett) Habsburg-Lotharingiai Eduárd volt. Versenyez vele Habsburg György, akit 2009-ben az MDF Európai Parlament választási listájának második helyére jelöltek, 1996-ban Horn Gyula utazó nagykövetnek nevezte ki, 2004–2012 között a Magyar Vöröskereszt elnöke volt, majd a paraolimpiai pályázat nagykövete, 2021-től párizsi, 2025-től madridi nagykövet. Habsburg-Lotharingiai József Károly főherceget az állítólagos honi és nemzetközi „kultúr-diplomáciában” kapcsolatépítő tevékenységéért a Szent Kristóf Érdemkereszttel tüntette ki a Magyar Autóklub. Habsburg Ottó Alapítvány és külön Habsburg Történeti Intézet is létezik. A Habsburgok évszázadok óta folyamatosan magyartalanítást, sőt népirtást végeztek. A Rotschildok által pénzelt Habsburg családot jelenleg is a háttérhatalom első háromszáz családja között tartják számon, de van olyan tanulmány, amely az első tizenhárom között a hatodik helyen említi. Mi lehetett az a nyomós ok, vagy indok, amely elnyomta a fentieket kinevezőkben, s a mindezt jóváhagyókban a magyar nemzetnek a jogosnál is jogosabb történelmi ellenszenvét a Habsburgokkal szemben? Senki ne gondolja, hogy a magyarellenesség a szavazásnál és más fontos esetekben nem játszott és nem fog politikai szerepet játszani.

A magyarellenesség számtalan egyéb módon is tükröződik. A Tisza-különítmény olyan döntéseket latolgat, amelyek tovább csökkentik a máris veszélyesen alacsony szülésszámot, fontolgatják a szívhangrendeletet enyhítését, vagy eltörlését, az abortusztabletták engedélyezését és vény nélküli hozzáférhetővé tételét. Ahogy az Orbán-kormány, a Tisza sem tanúsít elegendő ellenállást a WHO hasonló irányú és végcélú intézkedéseivel szemben.

Nem nélkülözi a magyartalanítást világpolitikánk sem. Ezen belül a közélet művi elukránosítása, az ukrajnai menekültek luxusszintű fogadása, sőt hívogatása, kiterjedt ukrán titkosszolgálati akciók elnézése. E célok koordinálására már tervezték önálló kormányszerv létrehozását is. Külpolitikánk a legutóbbi időkig önfeláldozó és alárendelt módon, éles szóbeli vitáink, sőt a nem-ukrán ukrajnai kormány kifejezett ellenséges magatartása, halállistázása ellenére, érthetetlenül és tévesen, de gyakorlatilag hallgatólagosan a nem-ukrán vezetésű Ukrajna mellett állt. Közvéleményünket is ilyen értelemben próbálták befolyásolni, sőt közéletünket elukránosítani. Sokoldalú segítségünk, összességében volt olyan jelentőségű, ha nem jelentősebb, mintha az EU által követelt pénzügyi és katonai segítséget nyújtottuk volna. Belpolitikailag káros, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy e felelőtlenség miatt társadalmunk elukránosítása felzárkózott a kínai, zsidó, német, holland és más nemzetidegen diaszpórák szintjéhez, azaz a kormányváltás óta erősödőben van országunk magyartalanítása.

Súlyosbítja helyzetünket, hogy a felsorolt kérdések többségében, de azokon túl is, a Tisza-különítmény rövid idő alatt is erőn felül teljesített nemcsak a nemzetegység, a nemzeti tudat gyengítésében, a bosszú szellemének erősítésében, hanem az idegen érdekek előtti kapuk minél szélesebbre tárásában, valamint akadályok gördítésében a tisztánlátás elé.

A kommunistázás zsákutcája

A rendszerváltás óta a szocialista korszak a maga egészében számos vakbuzgó politikus, politológus, újságíró, közéleti személy, valamint tv-programok lekicsinylő, kifigurázó, vádló megjegyzéseinek céltáblája. Még Schmidt Mária történész is azt állította a Bayer showban, hogy „a szocialista kormányok csak rombolni tudtak.” Nincs egyedül a példátlanul elfogult történelmietlen állásfoglalásával. Hasonló tudományellenes ítéleteket hallunk sokaktól, s hallottunk időnként Orbán Viktortól is. Még a Tisza-kormányt is baloldalinak nevezik. Súlyos fogalomzavar, amit helytelenül, de félő, hogy egyesek megtévesztésül ismételgetnek.

Történelempolitikai ábécé, hogy a baloldal szemben áll a tőkével, a kapitalista rendszerrel. Magyarországon jelenleg egyetlen baloldali párt van, a Munkáspárt. Az összes többi párt, köztük úgy a Fidesz, mint a Tisza párt egyaránt a tőkésrendszer híve, azaz jobboldali! „Nem teljesen helyes” eljárás tehát, hogy aki fideszesként lebaloldalozza a Tiszát, hiszen még azt is tévesen ítéli meg, ami e két jobboldali pártot lényegesen megkülönböztet: a nemzethez való viszony. A Fidesz a nemzeti értékek és érdekek, a Tisza a globalizmus mentén politizál. Hogy mekkora különbség van a kettő között, azt, sajnos, április óta mindenki láthatja. Ezért súlyos politikai hiba az átgondolatlan dobálódzás e fogalmakkal.

Nem azt kifogásoljuk, hogy nem dicsérik a szocialista rendszert, hanem a történelemhamisításukat. Bár tárgyszerűbbek is lehetnének, ha észrevennék, hogy hasonlíthatatlanul jobb lenne helyzetünk, ha a rendszerváltás nem veri szét, árusítja ki a szocialista korszak világhírű iparágait és mezőgazdaságát. Annak lenne értelme, ha a kommunistázók – legyenek fideszesek, tiszások – ha nem is szárnyalnák túl, legalább elérnék az „átkos” életszínvonalat, s ha nem az egyéni és csoportérdekeket követnék, hanem a közhasznot néznék, s nem rontanák a lelkeket az alaptalan kommunistázással, baloldalizálással. A fideszes harcra hívás a múlt ellen öntévesztő, időszerűtlen, tárgyszerűtlen, társadalmilag káros. Akárcsak a Tisza-különítmény hasonló „történelmi” ámokfutásai, mert mindkettőjük eljárása a tőkésrendszer mai bajairól, a jelenlegi bűnösökről, hazaárulókról vonja el a figyelmet, akik közismerten nem kommunisták.

Az esetek többségében a rendszerváltás óta folyamatosan kommunistázók, mostanában újkommunistázók sokszor sem életkorban (ez feltűnő), sem tapasztalatban (ez még feltűnőbb) sem hitelességben (ez a legfeltűnőbb) nem elhívatottak, hanem felbéreltek. Nem hisszük, hogy sokan akadnának közöttük, akik meg tudnák fogalmazni, mi az ideológiai különbség a baloldalozás és a kommunistázás között, da habozás nélkül harsogva ítélik el mindkettőt. Értékeléseik vagdalkozóak, színvonaltalanok, előítéletesek, a legtöbbször egyszavas „komcsizásban” merülnek ki. A „posztkommunistázás” és a „neo-kommunistázás” időben próbálja elhelyezni az eseményeket, de ugyanúgy zavaró, hiszen a most és itt az így nevezetteknek sem a kommunistaság a fő jellemzőjük, hanem az hogy ugyanúgy a tőkésrendszer hívei, mint az őket lekommunistázók. A Fidesz megújulásában vezető szerepre kijelölt Bóka János által használt „újkommunista tempó” minősítésről sem mondható más. Az a legvisszatetszőbb, ha azok teszik ezt, akik megjátszott, vagy igaz kommunistából a szemünk előtt vedlettek át antikommunistákká. Mindegyikükre vonatkozik Hankó Balázs minapi találó meglátása, ha ő másokra is vonatkoztatta: „Ha úgy vádolnak, hogy a tényeket nem ismerik, az hiba. Ha úgy vádolnak, hogy a tényeket ismerik, az pedig bűn!”

A múlt fogalmaival való vádaskodás a tiszás jelen fejleményeivel és szereplőivel szembeni tehetetlenségre, szellemi beszűkülésre utal, s annyira elharapódzott, hogy már nemcsak megtévesztő és káros, hanem nevetséges is. Politológusok, újságírók, közéleti személyiségek, még országgyűlési képviselők is, legyenek kormánypártiak, vagy ellenzékiek lekommunistázzák egymást, mintha azt hinnék, e ráolvasással el is intézték ellenfelüket, észre sem veszik, milyen mulattató, hogy nyilvánvalóan nem kommunisták lekommunistázzák egymást. Ebben még a hasonló esetekben emlegetett diszkrét bájt sem találunk, annál inkább szellemi restséget, kétszínűséget, eligazodási képtelenséget, közvéleményünk félrevezetését. Óhatatlanul felmerül még az is, nincs-e mögötte összjáték, alku-féleség, nem takargatnak-e valamit a semmi jogi, politikai következménnyel nem járó, már-már családias kommunistázással?

A problémákat a múltra hárító „kommunistázás” szellemileg-politikailag téves, elvonatkoztatott apolitikus gyakorlata azoknak, akik félnek, vagy képtelenek helyesen minősíteni a jelent fejleményeit, szereplőit. Nagy hangon állítják, „Ezek – ugyanazok”, gúnyosan ki is mondják, „bolsik, komcsik”. Évtizedek teltek el, személyként nem ugyanazok, gondolatilag, politikailag különböznek. A világ helyzete, a felmerülő társadalmi problémák sem ugyanazok, sőt nagyon is eltérőek. Következésképpen a minősítéseknek, a teendőknek is másféléknek kell lenniük. Nem tudják bizonyítani sem a minden értelemben alaptalan vádaskodásukat. Nem tudnak iránymutató javaslatot sem megfogalmazni velük szemben, csak rágalmaznak. Az üres hangoskodás pedig felelőtlen, történelmietlen, félrevezető, kártékony. A jelenlegi tőkésrendszer megnevezhető, minősíthető, sőt minősítendő személyeiről, a szemük előtt zajló konkrét eseteiről beszéljenek, azokat ellenezzék a maguk valóságában. Ha erre nem képesek, vagy nem merik megtenni, jobb, ha hallgatnak.

A bizonyíthatatlan kommunistázás azért is álságos, mert tévesen ítéli meg és sérti az igazi kommunistákat. Akik pedig, a múltjuk tapasztalataiból tanulva, a világgal együtt változnak, s igyekeznek eligazodni és eligazítani az embereket a közös problémákban, ahogy erről kis odafigyeléssel bárki meggyőződhet. A jövőre vonatkozólag mindenki számára megszívlelendő Thürmer Gyulának, a Munkáspárt elnökének meglátása a közelmúltról: „Nyitni kellett volna, megérteni, hogy a béke védelme nem c0sak a Fidesz, azaz a konzervatív erők feladata és küldetése. Hiába jeleztük, hogy a Munkáspárt is a béke mellett érvel, még a rádióba sem engedtek be bennünket. Pláne a tévébe! Amit a Tisza művel, az fasiszta diktatúra. Össze kell fogni ellene, a nemzet függetlenségét csak széles fronton lehet megvédeni.”

Elősegítené a jobb tájolást, ha a kommunistázók abból indulnának ki, hogy országunk, vezetésünk soha nem légüres térben élt és működött, hanem egyre bonyolultabb nemzetközi, ezen belül szövetségi rendszerbeli feltételek között. Sőt ezeknek a szerves részét alkotjuk ma is, s valamilyen szinten alkalmazkodni kell hozzájuk, ami óhatatlanul csorbítja szuverenitásunkat, korlátozza nemzeti érdekeink érvényesítését. A jelenlegi helyzetben emiatt vádaskodók tehát ugyanezzel vádolhatóak, csak elvakultságukban, eltájolódásukban észre sem veszik. Azt sem, hogy a nemzeti érdekeink védelmében, mind a Kádár-rendszer, mind az Orbán-kormány egyaránt küllőfelezett a saját szövetségi rendszerén belül; azzal, hogy láttatták és értelmeztették a külső világot is. Leginkább azt kell látniuk, hogy a Tisza-kormánnyal gyökeres változás, a behódolás tolakodott életünkbe: a kormányt maga a szövetségi rendszer hozta létre ellenünkre, így még küllőfelezésre sem gondolhat, hanem a tollbamondást kell teljesítenie; helyzete a Rákosi-rendszerre hasonlít, amelynek törvényszerűen buknia kellett.

A lakosság dolgos, értékteremtő, nemzetfenntartó tagjait „Mocskos parasztoknak” nevező tiszások ugyanebbe az irányba tartanak. Az elítélésük mellett álljon itt Schopenhauer tisztánlátó felismerése: „A józan parasztész a műveltségnek majd minden fokát pótolhatja; de semmilyen műveltség nem pótolhatja a józan parasztészt.”

A múlttal való érvelés zsákutcájának példájaként sajnos megemlítendő az is, hogy a Rétvári Bence KDNP frakcióvezetője, akit világos gondolkodású, kulturált politikusnak, kemény harcosnak ismerünk, talán a múlttal való eluralkodott érvelés hatására, „a Kárpátok Fidel Castrójának” nevezte Magyar Pétert, ahelyett, hogy azt mondaná ki ő is, akár sokadszorra, kivel állunk szemben. Magyar Péter egy lapon említése Fidel Castróval ugyanolyan történelmietlen felfogás, amilyenekről a jelen írásban bőven esik szó. Castro történelmi személyiség, akire a világ csodálattal és elismeréssel fog emlékezni. Amerikai források szerint az USA-ban hatszáz tervet dolgoztak ki a meggyilkolására, s mintegy százat meg is próbáltak végrehajtani. Hazáját pedig az USA, a geopolitikai adottságokkal visszaélve, félévszázada nemzetközi fojtogató blokád alatt tartja és tartatja más engedelmes kormányok segítségével, s Venezuelához és Iránhoz hasonló agresszióval fenyegeti.

Mindannak tehát, ami ma körülvesz bennünket, semmi köze sem a kommunistákhoz, sem a baloldalhoz, sem a volt szocialista társadalmi rendszerünkhöz. Minden, de minden a most átélt vadkapitalizmus, s ide-odalógusainak, vitézkedőinek a saját, vagy kikényszerített terméke. Ha nem így kezelik, s nem nevezik néven, eltájolják önmagukat és a közvéleményt. Ami a történelmi felelőtlenség „nem teljesen helyes”, azaz a megújulást ellehetetlenítő jele. A tényszerűtlen kommunistázás ideológiát kér számon, így sokakat kizár a nemzetből. Az elemeiben helyes politika pedig ügyeket intéz el, helyzeteket old meg, nem tévesztheti szem elől az ideológiát, de kizárólag a megingathatatlan hazaszeretet vezérli.

Titkos háttérhatalmi döntések miatt nincs béke

A nemzetidegenek uralta tömegtájékoztatás, valamint a hazai külpolitika bűne, hogy a térségben folyó háború valós okairól, szereplőiről közvéleményünk második évtizede nem kap valósághű tájékoztatást. Viszont háttérhatalmi bebeszélést kéretlenül és bőven, és sajnos, ez uralja a közvéleményt, nem a valós helyzet. A Tisza-kormány bűnös háborúpártisága miatt mindinkább érintett felekké válunk e háborúban. Parancsoló tisztában lennünk az elhallgatott eredeti világpolitikai okaival, s hogy kik hozhatják meg a döntést a békéről, amely mindenképpen kihat a helyzetünkre, arra is, hogy kikkel leszünk határosak.

Időrendileg a külső okok szerepét játszó első két döntést a magukat békepártinak feltüntető agresszorok hozták. Egyik sem nyilvános, de már eléggé ismert. Nyugat, az USA-val élén remélte, hogy a proxy-háborúval térdre kényszerítheti a peresztrojka és glásznoszty gorbacsovi gyakorlata, valamint a hidegháború állítólagos elvesztése miatt meggyengült Oroszországot, feloszthatja csatlós államokra, megszerezheti hatalmas természeti kincseit. Könnyű dolguk volt a ritkán józan Jelcinnel, a hiszékeny Gorbacsovval, a „nem teljesen helyes” alkuk nagymestereivel. A nem-ukrán ukrajnai vezetők pedig felajánlkoztak, hogy kiprovokálják fegyveres összecsapást Oroszországgal. Meg is tették az Donbasz orosz lakosságának nyolc éven át folytatott gyilkolásával.

A politikánk elhallgatta/elhallgatja az első döntést, a Bush elnöksége alatt Oroszország ellen megtervezett proxy-háborút. Obama elnöksége alatt indították be, majd Trump és Biden beavatkozási politikájával folytatódott, s jelenleg ismét Trump vezényletével, ma is folyik. Immár abban a formában, hogy Oroszország ukrán hadszíntéren a NATO és a vele összefonódott EU ellen harcol, amelyek gyakorlatilag Oroszország – Kollektív Nyugat háborújává bővítették a másfél évtizede indított, akkor még közvetett amerikai háborút.

A második döntés abban áll, hogy az előbbiekkel egyre szorosabb szövetségben ugyanezeknek a céloknak az elérésén mesterkedik a tőlük inkább csak módszereiben megkülönböztethető multinacionális háttérhatalmi pénzügyi-üzleti elit, élén a BlackRock vagyonkezelő befektetési óriással. Mindkét döntésnek megvan a maga világpolitikai fontossága, holott éppen a világ sorsával nem törődik egyik sem. Önérdekű, követhetetlen alkukra, fenyegetésekre, programozott káoszteremtésre, vagyonszerzésre szorítkoznak, kegyetlenül dolgoznak elérhetetlen végzetes céljukon, a másik fél elpusztításán, ami egyetlen véletlen, vagy szerencsétlen gombnyomás miatt az emberiség megsemmisülésével járhat. Tehát a Kollektív Nyugat vívja, pontosabban vívatja a nemzetidegen ukrajnai vezetéssel az „orosz-ukrán háborút”. (A „Kollektív Nyugat” kifejezést Oroszország vezette be a politikai irodalomba) Trumpnak azért nem megy a „béketeremtés”, mert önmaga, s az őt támogató háttérhatalom az említett célokért folytatott háborúban érdekelt. Ukrajnát nem Zelenszkij, nem is ukránok, hanem ez a globális hatalom irányítja, amelynek Trump is csak az eszköze.

A két döntés nem nyilvános a világ előtt, kevesebb figyelmet is kap, pedig az alapvető okot képezik. A második szorosan kapcsolódik az elsőhöz, dátuma 2022. december 18, amikor Zelenszkij és Larry Fink, a BlackRock vezérigazgatója hosszas titkos tárgyalások után „megállapodott abban, hogy Ukrajna újjáépítésében részt vevő összes potenciális befektető és szereplő erőfeszítéseinek összehangolására összpontosítanak, a befektetéseket az ukrán gazdaság legrelevánsabb és leghatásosabb ágazataiba irányítva”. E fogalmazás lényegét sajátképpen szemlélteti Vatlay nevű BlackRock vezető 2022. február 24-i sajtónyilatkozata, aki a világban mind szokásosabbá váló kendőzetlenséggel fejezte ki magát: „A háború kibaszottul jó az üzlet”, ezért a Black Rock azt akarja, hogy az ukrajnai konfliktus a lehető leghosszabb ideig folytatódjon. Részletezte is, hogy „Minden kibaszott nap szó szerint én döntöm el, hogyan alakul valakinek az élete.” Ennek az „újjáépítésnek” a gyakorlati megvalósítása gőzerővel folyik, olyannyira, hogy a BlackRock már azt is igyekszik elkerülni, hogy az általa megszerzett ukrán földekre elesett ukrán katonákat temessenek, azaz nem ukrán földként akarják „újjáépíteni”. Larry Fink 2026 végétől immár központi szereplőként részt vesz a béke gazdasági alapjainak kialakításában. Zelenszkij maga dicsekedett vele, hogy Fink csatlakozott az amerikai tárgyalófélhez. „Csapatommal együtt eredményes megbeszélést folytattunk az amerikai féllel” s meg is nevezte Bessen pénzügyminisztert, valamint Trump vejét Kushnert és magát Larry Finket. A BlackRock nem véletlenül jelent meg a mindig változó összetételű tárgyalóasztalnál, (ahol az egyik oldalon mindig csak Oroszország ül, de voltak esetek, amikor meg sem hívták az „orosz-ukrán háborúról” folyó tárgyalásra), hanem az új globális Ukrajna-stratégia részeseként, hogy a külföldön lévő, minden törvényt felrúgva megszerzendő orosz vagyonból részesülhet.

A harmadik döntés az első kettő kényszerű, ám logikus következménye, s az áldozatnak kiszemelt fél, Oroszország hozta. Teljes mértékben nyilvános. Jogos céljait nyíltan megfogalmazza, az emberiség érdekeit tartja szem előtt. A meghátrálásának a gondolata sem merül fel, s a világ egyre erőteljesebben támogatja. Bár az első két döntést hozók nem hajlandóak tudomásul venni, e döntés nem veszít teret, céljai nem változtak, teljesülőben vannak. Politikailag, katonailag egyaránt uralja a helyzetet, s nem szűken vett geopolitikai, hanem világpolitikai sorskérdésként kezeli kezdettől fogva.

E fennálló döntések érvényessége és kibékíthetetlensége miatt nincs, s minden tiszteletre méltó erőfeszítés, mint a magyar békemisszió, avagy a vérrontást szavakban elítélő, de ügyeskedő izgága és csak szankcionálni képes Trump agresszív csapkodása miatt mindaddig nem is lesz béke, amíg mindkét oldal kitart a döntései mellett. Ezért, bár az erőltetett és egyre több szereplős tárgyalásos megoldás nem kizárható, valószínűbb a csatatéri döntést követő és azt rögzítő megállapodás.

A világ előtt ismert harmadik döntés dátuma 2022. február 24, és a történelembe Oroszország Különleges Hadművelete (a továbbiiakban KHM) elnevezéssel vonult be, s messze túlmutat az „orosz-ukrán háborún.” Geopolitikai és világtörténelmi jelentőséggel bír: nemcsak lefékezte a NATO keletre nyomulását, hanem a világpolitikában, első ízben, megálljt parancsolt az elbizakodott, globálissá válni akaró, az emberiségtől elidegenedett, s digitális rabságba hajszolását tervező globális háttérhatalomnak. Ezt a világban a mai napig kevés politikus értette meg, kimondani pedig senki nem merte. A KHM egyértelművé tette, korunk fő ellentéte az elembertelenedett háttérhatalom és az emberiség között húzódik, s mindenkinek ezt tudva kell oldalt választania. E világtörténelmi jelentőséggel bíró, napjaink eseményeit meghatározó körülmény azért nem tudatosulhatott a világ nagy része előtt, mert sem a politika, sem a tömegtájékoztatás nem érti, vagy nem is akarja érteni, ezért nem is érinti. Közvetve, vagy közvetlenül ez okozza az orosz-amerikai szembenállást Ukrajnában, Európa önmaga elleni fordulását, a faji alapú népirtást Közel-Keleten, az agressziót a világtengereken, a szankciózást a gazdasági- pénzügyi világban és más háborús fejleményeket. A kapkodó, izgága, agresszív Kollektív Nyugat nem tud mit kezdeni Oroszországnak e történelmi tettéből adódó erkölcsi fölényével, ami lassan, de biztosan kezd tudatosodni nemcsak a BRICS országokban, hanem a világban. Álláspontja világos, ismert és változatlan, miközben akár a Kollektív Nyugatot vizsgáljuk, akár az USA-t, vagy más országot, álláspontjuk folyamatosan módosul, az USA-é néha naponta kétszer is.

Tudatunk védelmében ebből az alapvető okviszonyból kell kiindulnunk és mindvégig szem előtt tartanunk. Az Orbán-kormány a békemissziójával mintha ehhez igyekezett volna tartani magát. Orbán Viktor egyes állásfoglalásaiban akadtak ennek tudatára utaló fogalmazások. Putyin pedig, aki Trumptól eltérően tartózkodik más politikusok minősítésétől, ezt mégis elismerte: „Ő azok közé tartozik, akik a földi realitások alapján határozzák meg politikai álláspontjukat”.

A Kollektív Nyugat mindezek ellenére, a tömegtájékoztatási monopóliumának, s nyílt és titkos ügynökeiknek köszönhetően elhitette a fél világgal, hogy az USA által indított folyamatot orosz-ukrán összecsapásnak tekintse. Nekünk azonban látnunk kell, az okviszonyokat nézve, ez a folyamat egyben a „Keletre nyomulás” a szerves része, a „gyökeres ok”, amiről Putyin folyamatosan beszél, mint megszüntetendőről, de amit a Kollektív Nyugat meg sem hall, hanem feltétel nélküli részleges fegyverszüneteket erőltet az „orosz-ukrán háborúban”. Az orosz türelem eléggé megkésett véget érése, a KHM, tehát következmény, mégpedig a legfontosabb világpolitikai fejlemény, amelyet említésre sem méltatnak, de egyre inkább közismertté válik. Gyakorlatilag nem is új orosz követelésekről van szó, hanem korábban tett nyugati ígéretek betartatásáról, a NATO keletre nyomulásának leállításáról. A Kollektív Nyugat a KHM-et, mint olyat nem is támadja, nem is kommentálja, hanem elhallgatja.

Súlyos politikai tévedés tehát az orosz-ukrán fegyveres összecsapássá, világpolitikai szembenállássá mesterkedett közvetett amerikai agressziót az eredeti okok említése nélkül „orosz-ukrán háborúként” beállítani, ahogy a Tisza-kormány teszi. Esetenként még vezető amerikai politikusok is (Maga Trump, Rubio külügyminiszter, nem beszélve a politológusokról) elismerik, hogy az USA-nak az Oroszország elleni proxy háborúja folyik, amely egyre inkább Kollektív Nyugat (benne a kihátráló USA-val) háborúja Oroszország ellen, ahogy ezt még a G7 legutóbbi értekezlete is így egyértelműsítette.

A Független Államok Közösségén belül kiprovokált és orosz-ukrán szembeállássá ügyeskedett orosz-amerikai proxy háborút tehát történetileg a Kollektív Nyugat tette háborúvá. A Kollektív Nyugatban egyre érezhetőbb zavart és rémületet kelt, hogy a KHM céljai kezdettől fogva nyilvánosak és változatlanok, s nincs bennük – sem pedig Oroszország vonatkozó állásfoglalásaiban – a nemzetközi joggal és normákkal szembemenő orosz cél, vagy követelés. Nem tudnak vele mit kezdeni, ragaszkodnak az eszközeikhez, ami a háború és a szankciózó politika. Mivel mindezt a magyar külpolitika sem hangoztatta, s ma még kevésbé teszi, érdemes más szempontból is áttekinteni a témakört.

A háború nem orosz-ukrán, az áldozatai oroszok és ukránok, s egyre inkább magyarok is!

Alcímünk állításával az Orbán-kormány tisztában volt. A helyes politikai állásfoglaláshoz történelmi fontosságú lett volna, hogy őszintén szembenézve a tényekkel, tisztázza ország-világ előtt azt is, ki az igazi agresszor, ki kivel is áll hadban valójában. Ezt a szövetségi rendszerünk kötelékei akadályozták. Személyesen Orbánnak volt azonban néhány fontos utalása, s háborúellenes politikája nyílt, őszinte és megkérdőjelezhetetlen volt. Ezért a magyar érdekeket súlyosan érintő világpolitikai kérdésekben is folyamatos vitában állt a szövetségi rendszerünkkel. Az általa beindított nemzetközileg nagyra értékelt békemisszió érdemben és helyes irányban lényegesen változtatott is a helyzeten, amit az EU-vezetés és számos nyugat-európai vezető ellenségesen, s irigykedve fogadott.

Az őszinte tisztázást mások sem szívesen vállalták. A kormányok nagy többségének bűne volt és ma is az, hogy ezt elmulasztja, így az agresszorok sikerrel elfeledtetik a világgal a saját bűnüket. Gondoljunk csak vissza a legfontosabbakra. Elfogadtatták a világgal, hogy 2001 szeptember 11-én a pakisztáni hegyi barlangokból Bin Laden romboltatta le a Világkereskedelmi Központ három (nem kettő) tornyát és melléképületeit; Kennedyt Lee Oswald lőtte le elavult Mannlicher puskával egy könyvtár tízedik emeletéről; Izrael önvédelemből folytat népirtó politikát az ugyancsak szemita palesztinok ellen; Irán az amerikaiak létét veszélyezteti, és sorolhatnánk.

Hazug állításaik lelepleződtek, sok kormány nem is szól mellettük, de ellenük nem elegen. Az „orosz-ukránnak” beállított háború sem a 2022. február 24-én beindított orosz Különleges Hadművelettel kezdődött, ahogy elhitetik a világgal! Újságírók, politológusok, politikusok, hihetetlen, de még illetékes külpolitikusok is lépten-nyomon követik is e hamis narratívát. Ezt teszi a Tisza-kormány is. Engedelmesen „orosz-ukrán háborúról” beszél, visszhangozza, hogy „az oroszok rátámadtak Ukrajnára”, mintha nem lett volna másfél évtizedes oroszgyilkoló előzménye. Ezért kell elutasítanunk a Trump által hangoztatott, s más politikusok által szorgalmasan ismételgetett állítást is, miszerint ha 2022. február 24-én Trump lett volna az elnök, nem tört volna ki „a háború”. Tényekkel szemben a „ha” nem érv. Levegőben lógó állítások alapján nem értékelhetjük helyesen e bennünket is érintő háború mai, főleg nem a holnapi fejleményeit. Ezért politikai fontosságú, hogy Ben Hodges amerikai altábornagy, az Európában állomásozó amerikai szárazföldi erők korábbi főparancsnoka, a NATO egyik legelismertebb elemzője, nemrég leszögezte: „tizenkét év háború után – igen, tizenkét év, hiszen 2014-ben kezdődött, nem ’22-ben”! Megismételjük: e proxy-háborút Bush elnöksége alatt tervezték, Obama kezdte el, első elnöksége alatt Trump, majd Biden is folytatta, s 2025-ben Trump ismét megörökölte és folytatja a mai napig. Eközben úgy tesz, mintha közvetítene, s az USA által kezdeményezett és elveszített korábbi háborúkhoz hasonlóan, amikor megreked, egyre inkább áthárítja terheit az EU-ra és a NATO-ra, amivel el szeretné hitetni a világgal, hogy ő nem résztvevő fél a háborúban. Tény azonban, hogy a béke csakis az USA-tól függ! Szégyen, hogy a világ, a magyar politikusok is, rendre elfogadják, hogy „orosz-ukrán háború” folyik, elítélik Oroszországot, anélkül, hogy tisztességesen eligazodnának!

Trump igyekszik kifarolni „az ukrajnai háborúból”, holott 24 óra alatt valóban teremthetett volna békét, ha az őt támogató globális háttérhatalom nem abban lenne érdekelt, hogy a háború minél tovább folytatódjon, minél több hasznot hozzon részükre, s ami nem kevésbé fontos számára, elősegítse a feltételek kialakítását a „második Izrael” létrehozására térségünkben. Tüntetően sajnálkozik, hogy „túl sok ember hal meg, hetente ezrek, egy szörnyű és értelmetlen háborúban”, amit a magyarországi „média” az ukrajnai hadijelentésekkel együtt a kezdet kezdetétől engedelmesen szó szerint ismételget, elfeledkezve minden előzményről. Pedig Putyin folyamatosan felhívja a figyelmüket, amikor „a gyökeres okok” megszüntetését igényli. A háború folytatása az EU jelenlegi vezetőinek is érdekében áll, sőt azt is bejelentették, hogy 2030-ra készek lesznek háborúzni Oroszországgal! Még olyan nevetséges követeléstől sem riadnak vissza, hogy az USA által Oroszország ellen indított háborúban, amely mindinkább Kollektív Nyugat-Oroszország háborúvá válik, az oroszok és az ukránok kössenek békét. Az uralkodóvá vált hamis narratívákkal szemben nem lehet elégszer ismételni: Trumpnak, az agresszor állam jelenlegi képviselőjének, a Kollektív Nyugatnak, nem a konfliktus áldozataira kellene nyomást gyakorolnia, szankciózni őket „a béke érdekében”, hanem le kellene állítaniuk a saját és amerikai fegyverszállítást, a hírszerzési segítséget, a burkolt politikai és más támogatást a nem-ukrán ukrajnai vezetésnek. E parancsoló szükségesség felismerését jelentheti Trump októberi állítása, miszerint Zelenszkij a háború lezárásának akadályává vált, a békemegállapodás csak nélküle jöhet létre. Jól hangzik, de Trump izgága következetlenségét ismerve, várjuk ki a holnapot, amikor ismét az ellenkezőjét mondja és teszi.

Lássuk világosan, akárki, aki az Oroszország ellen indított amerikaiból nyugativá vált agressziót „orosz-ukrán háborúvá” szelídíti, akarva-akaratlanul hamisít, hazudik közvéleményünknek, a világnak. Akárcsak Rutte NATO-főtitkár, aki szó szerint fel is szólította a tagállamokat: minden gyanús esetért eleve Oroszországot hibáztassák, akkor is, ha nincs rá bizonyítékuk! Ezzel rímel Magyar Péter, aki mint a hangoskönyvi „Bukfenc mindent tud”, az ankarai NATO-csúcson „egyértelműen a magyar kormány nevében” kinyilatkozta: „Ukrajna áldozat, Oroszország pedig brutális agresszor.” Ez a háborús veszélyt hordozó tiszás álláspont beláthatatlan károkat okoz önmagunknak, s az amerikai, orosz és ukrán félnek egyaránt.

A Tisza-kormány a V4-eknek a többi tagállam részére kényelmetlenné vált erőltetésével akarja fedezni, hogy az EU rája kényszerített irányvonala miatt elveszítettük tényleges külpolitikai önállóságunkat, világpolitikai jelenlétünket, kiépült kapcsolatainkat a nagyhatalmakkal. Mindez körítve Orbán Anita külügyminiszternő diplomáciai ábécét mellőző külpolitikai iparkodásával: bohózatba illő energetikai együttműködés kezdeményezése Lettországgal (Paks-2 helyett?); kivitelezhetetlen orosz-ukrán energetikai fegyverszünet követelése; tiltakozás az ukrajnai Kárpátalja elleni orosz dróntámadás miatt; tíz orosz diplomata kiutasítása gyermeteg mentegetődző magyarázattal, hogy nem jelenti a diplomáciai kapcsolatok megszakítását.

Mindehhez jön a diplomáciai gyakorlattól eltérően a Magyar Közlönyben meghirdetett, baklövés, az új külpolitikai stratégia, amit az ENSZ-ben is képviselni akarnak. A 1266/2026. (VIII. 25.) sz. kormányhatározat baljóslatú, fennhéjázó, kihívóan oroszellenes uszítása: „Oroszország magatartása fenyegetést jelent Magyarországra, Európára és a globális rendre, valamint a Kárpátalján élő magyar kisebbséget is komoly veszélybe sodorja.” Az eddigi országgyűlési döntést felülírva, szeptember 11-én pedig az 1300/2026. (IX. 11.) sz. félelemkeltő kormányhatározat, hogy „külföldi katonai missziók indításáról, a csapatok állomásoztatásáról és bevetéséről már nem az Országgyűlés, hanem közvetlenül a Kormány dönt.” A Fidesz-KDNP frakciók mintha nem is vennék észre, hogy sorsunk a Tisza-különítmény kezébe került! Az ellenzéknek mindent meg kellene tennie az életveszélyes döntés haladéktalan visszavonásáért! Baka András köztársasági elnök az ENSZ szeptemberi közgyűlésén igencsak érdemes megfogalmazásai mellett, sajnos, szintén felmondta a narratívát: Magyarország elítéli Oroszország teljes körű, támadó háborúját és kiáll Ukrajna önvédelemhez való joga, szuverenitása, valamint területi integritása mellett, valamint, hogy „a szabadság, amelyért a magyarok 1956-ban harcoltak, az a szabadság, amelyet ma az ukránok számára is meg kell védenünk.” Szinte nincs benne kifogásolhatatlan állítás. Figyeljük meg, mi is ennek az álláspontnak a logikátlan lényege: nem értem, mit mondanak, tesznek az oroszok, de nincs igazuk! Vagyis megyünk a háborúba az ukránokért? Nem, hihető, hogy Novák Katalin után a jelenlegi köztársasági elnök sem ismeri e háború valós történetét, okviszonyait, céljait. Méltatlan a pozíciójukhoz, vállalt esküjükhöz, hogy szolgaian felmondják a háttérhatalom által követelt leckét. Megfosztják külpolitikánkat önálló cselekvési lehetőségeitől, világpolitikai zsákutcába kényszerítik az országot. Ez a külpolitika ellentétes a magyar függetlenség eszméjével, a külpolitikai hagyományainkkal, gyarmattá süllyeszt bennünket.

A Fidesz-KDNP megújulását vezénylő Bókának és társainak, az egész jelenlegi ellenzéknek nem Magyar Péter botrányos, félrevezető, titkos paktumairól figyelmet elterelő kijelentéseivel és tetteivel kellene vitatkozgatni, hanem az országot tragikus helyzetbe hozó említett rendelkezések megakadályozásával, de még szóvá is alig tették. Holott mindez már nem egyszerűen téves kártékony külpolitika, hanem nemzeti tragédiával fenyegető háborús bűncselekmény, mert fegyveres konfliktusba kényszerülhetünk miattuk. A Tisza-különítmény által folytatott nem-magyar külpolitika a NATO és az EU háborús elvárásainak teljesítése, a nemzeti érdekeink háttérbe szorítása, figyelmen kívül hagyása árán.

A jövőre nézve

A rendszerváltás utáni kormányok, politikai pártok egyike sem tartott a jogerővel nem bíró, ám mikor eljön az ideje, döntőnek bizonyuló történelempolitikai ítélőszéktől, amelyen a nemzet ítél. Ítélt is mindegyik esetében. Ítélete ma ismét esedékes. A demokráciából az önkényuralomba torkolltatott békétlen visszaesésért a politikai-jogi felelősséget a nyugati háttérhatalom, elsősorban az EU áruló vezetése, s hazai ügynöke, a Tisza-különítmény viseli. A történeti felelősséget, következetlensége, belpolitikai szövetségi politikájának hiánya, külpolitikai szövetségi politikájának ellentmondásossága, a Tisza-különítmény hazánkra szabadítása miatt a Fidesz-KDNP kormány és utódjai viselik. A nemzeti ítélőszék látja, elfogult, kártékony eljárás, hogy mind a globális politika, mind a tiszás önkény, úgy a kormányváltás előtt, mind jelenleg, mind hazánkban, mind Európában szinte mindenért Orbán Viktort teszi felelőssé. (Világpolitikai szinten pedig Putyint). Megállapítja, mindez a valós okviszonytól eltekintő, együgyű, jogtalan és embertelen eljárások formájában a csúcspontjához közeledik, ideje meghozni az ítéletet. Annak tudatában, hogy a jelenlegi helyzetünk az alapvető világpolitikai ellentét, az emberellenes globalizmus és a nemzetállami politika közötti szembenállás vetülete.

Nemzetünk védelmében a választóknak is ennek tudatában kell dönteniük. E döntések elősegítéséhez, a jövőben is sarkalatos iránymutató, elkerülhetetlenül érvényesülő különbségekre hívjuk fel mindenki figyelmét. Más szavakkal, megváltoztathatatlan fennmaradó tényekre, történeti különbségekre a Tisza és a Fidesz-KDNP között, amelyeket életbe vágó választási szempontokként kell kezelnünk.

Megváltoztathatatlan fennmaradó tény, hogy a Tiszát cakompakk külföldön, az EU-ba, a Néppártba telepített háttérhatalmi erők, két német globális ügynök, Manfred Weber és Ursula Leyen ügynökösködése alatt, nyugat-európai és ukrajnai közreműködéssel hozták létre és plántálták országunkba. Ennek okán a magyar hazafiak szemében a Tisza hiteltelen! Fentebb idéztük Webert: „Orbán úr, Ön a múlt, Magyar úr, a jövő”, azaz e hiteltelenséget önmaguk bejelentése erősíti meg. A Tisza-külö-nítmény mélységesen hallgat róla. EU-beli tudatos, dicsekvő magyarellenes szereplésük nemcsak nyílt, őszinte is volt; önmaguk által elismert bűnözés, hazaárulás. Ezen belül Magyar Péter a szemünk láttára árulta el a Fidesz-KDNP-t is, amelynek tizenegynéhány évig feltűnően az első soraiban tapsolt, s nem átallott busás fizetést kijárni/kijáratni magának. Ilyen nyomasztó megalapozó kezdet után nincs másféle folytatás.

A Tisza párttagsága kezdetben 27-re korlátozódott (rohamos fejlődésnek indulhatott, mert a minap már 29-ről beszéltek), de sokoldalú külföldi ráfordítással sikerült politikailag tájékozatlannak látszó, a közéletben ismeretlen 141 képviselőt beültetni az Országgyűlésbe. Ez is azt erősíti meg, hogy kérdéses beállítottságú, külföldtől függő alakulattal állunk szemben, amely nem tud, s nem is akar másképpen eljárni, ezért eszközei törvénytelenek, rombolóak, idegenek a demokráciától. A Tisza és vezetői előéletéről a negatív előzményeken, köztük a feltűnő gazdagodásukon túl kevés ismert. Igazi céljaikat titkolták azzal a jelszavukkal, hogy „Választást kell nyerni, utána mindent lehet!” E szavaikkal és tetteikkel is bizonyított kétes múltjuk múlhatatlan, így jövőjük is kétséges. Ámokfutóként lebontják a fékek és ellensúlyok rendszerét, eltávolítják a begyakorlott tisztségviselőket, sietősen újabb érvénytelen alkotmányt akarnak összetákolni, valamint az NVVH égisze alatt felgyorsítják az önkényuralmi politikai pereket és letartóztatásokat, hogy megtisztítsák az utat a nemzetközi nagytőke behatolása előtt. Már nem hallgatólagosan, hanem kifejezetten a háború, a migráció és a nemi korcsosulások irányvonalán masíroznak. Gazdáik „nagylelkűen” engednek nekik néhány kis eredményt, némi magyarkodást, de már nemcsak „egy kis szuverenitást”, hanem „27 mérföldkőnek” minősített részben tartalmilag a mai napig titkos engedményeket követelnek. Azoknak a járandóságoknak kis részéért, amelyek minden tagállamnak szerződésileg, és feltételek nélkül a maguk teljességében járnak, de amelyeket évek óta visszatartottak, hogy megdönthessék a Fidesz-KDNP kormányt!

Orbán Viktor kemény céltudatos munkával elérte, hogy volt és van nemzetközi tekintélye, ütőkártyái a globális háttérhatalommal szemben; Magyar Péternek egyik sincs, s az ismert előzmények és jelenlegi műveletei után nem is lehet. Orbán a nemzetállamért harcolt, s szavai általában egybeestek a tetteivel. Magyar Péter szavakban fennkölt, de nemzetvesztő politikát kell folytatnia. A szemünk előtt vannak felelőtlen ígérgetései és hazugságai, amelyek őt láthatóan egyáltalán nem zavarják, ahogy a választási kampányban sem okoztak neki gondot. Számára minden ellenvélemény rossz, sőt minél helyesebb, annál rosszabb. Színészkedése mellett valótlanságok és tévítéletek tömegét állítja még az Országgyűlésben is. Például, hogy „az előző kormány által okozott pusztítás mértéke, jó lelkiismerettel vethető össze a tatárjárással.” Az efféle végletekig elfogult történelemhamisító kirohanások a társadalompolitikától messze eső másféle következtetésekre késztetnek, amire egyre többen döbbennek rá. A nagyrészt a globális nagytőke által kormánytagjainak delegált személyek nem tanúsítanak hazafias szemléletet, nézeteik, törekvéseik nemzetellenesek.

A Tiszával úgy számoljunk, hogy a háttérhatalmi indíttatásánál és belső természeténél fogva „nem teljesen helyes” elemekre épül és épít. Mintaszerű idegen testként választatták meg, ekként is viselkedik. Eddigi tettei szerint irányelve a Fidesz-KDNP álláspontjának az ellentéte: Igen a háborúra, Igen a genderre, Igen a migrációra! Orbán Viktor rémítő, de reális megfogalmazása szerint önkényuralmuk országunk újabb kifosztásához, újragyarmatosításához vezet. Tudatunk védelme megköveteli ennek ismeretét és a vele szembeni állásfoglalást és tetteket. Gárdonyi másik gondolatát idézve, ők nem hazafiságból politikusok, hanem politikai indíttatásból „hazafiasok”. Szavazóik, híveik már mondogatják, örülnek a Fidesz vereségének, de rémítő a Tisza önkénye. Lássanak még világosabban, a szavazóurnákban idézzék önmaguknak Szentmihályi Szabó Péter „Térdre, magyar” című versének e szakaszát: Te választottál engemet,/te bamba, arctalan tömeg, elszívom lassan életed,/ nem lesz házad, se gyermeked,/ nem lesz hazád, nem lesz hited. Volt választóik jól teszik hát, ha figyelnek az ítélőszék eljövetelére, s átfogalmazzák jelszavukat: Jöjjön akár a Fidesz, csak a Tisza-különítmény tűnjön el.

Megváltoztathatatlan fennmaradó tény, hogy a Fidesz Magyarországon született, ismerjük a történetét, a vezetőit, nagyrészt a tagságát is, azaz a magyar hazafiak szemében hiteles! Tudjuk ugyan, hogy az SZDSZ ifjúsági tagozata volt, de politikailag fokozatosan szétváltak. Ezért ma sokan nem tartják véletlennek, hogy ellenzékbe szorulva, ellenjavallt visszaközeledése érzékelhető a diaszpórából beékelődött volt SZDSZ-tagokhoz és eszmeiségükhöz, ami semmiképpen nem a megújulás iránya. Orbán Viktor a bonyolult hazai és nemzetközi hatások alatt elkerülhetetlen politikai sorsfordulókkal együtt a szemünk előtt vált az ország vezetőjévé, nemzetközileg elismert államférfivá, akivel nagyhatalmak vezetői is kölcsönös tisztelettel, szívesen tárgyaltak. Zavaros, veszélyes nemzetközi helyzetben, fokozódó nemzetközi nyomás alatt gazdaságilag, pénzügyileg, politikailag, közéletileg stabilizálta országunkat és nemzetközi helyzetét. Másfél évtizeden át nemcsak a környező országok, hanem a nyugat-európaiak is ismételgették, hogy ők is „Orbán-kormányt” szeretnének. A Fidesz-KDNP-kormány az EU európa-ellenes és nemzetellenes vezetésével szemben erős Patrióta pártszövetséget hozott létre, amely hatékonyan akadályozza a föderális Európa, az európai kormány létrehozását, s menetel a győzelem felé. Hazai és nemzetközi politikáját elismert történelmi jelentőségű tettek jellemezték. Közben nőtt nemcsak hazai és külföldi ellenfeleinek, hanem irigyeinek a száma is. Mindezek miatt egyre hatalmasabb belső és külső nyomás nehezedett rá, s történelmi jelentőségű hibás, téves, bírálatot kiváltó eljárásokra kényszerült, amelyekért elkerülhetetlenül fizetnie kellett. Sokan érezték, maguk a felelősök is, hogy az éltető demokratizmus úgy az országban, mint a Fideszben, mind a fentről lentre, mind a lentről fentre viszonylatban kiüresedőben volt, de senki közülük nem merte kimondani, pláne nem tenni, amit megtehettek volna, pedig megmenthették volna országunkat a vadkapitalizmustól.

Történelmi tanulság ez nemcsak a fideszeseknek, hanem mindenkinek. Az is, hogy a Fidesz-KDNP a magyar hazafiakra, szellemi hátterükre támaszkodva, a hibák, mulasztások jó részét, nagy valószínűséggel a választási vereséget, legalábbis ekkora méretűt, elkerülhette volna. S ha szebb jövőt akar magának és e hazának, a jövőben, ellenzékben is messze el kell kerülnie az efféle „nem teljesen helyes” eljárásokat. Nyíltabban kimondva, a nemzetidegeneknek, az ómigránsoknak, az ukrajnaiaknak, a kínaiaknak és másoknak nyújtott, a magyarokét meghaladó törvényesített jogait vissza kell vonni. Egyszóval, nyíltan magyarabb gyakorlati politika a követelmény, s ez legyen a tettekkel bizonyított állandósított jelszó is.

A Fidesz-KDNP vezetése magyar jóléti kapitalizmust akart, tőkésosztály, erős középosztály nemcsak jelszó volt, s a pénz logikája szerint lettek milliárdosaik is. De magyarok, legalábbis magyarországiak voltak, éreztek közösséget velünk, s a hasznot itthon fektették be, ami egyre inkább bosszantotta Nyugatot. A szegénység felszámolásában haladtunk, de többre lett volna lehetőségünk. Vezetőink mindehhez kerestek szövetségeseket. De „nem teljesen helyesen” olyanokat is találtak, akikről csak feltételezték, elvárták, hogy mindebben szövetségeseik lesznek. Csakhogy a tőkének nincs nemzetisége. Trump, Netanjahu, a zsidó nagytőke, a fél világon szétszórt zsidó diaszpórák, a BlackRock, a valamennyijükkel szövetkező napraforgó szabadkőművesek pont annak a politikának harcos hívei, amely előtt most a Tisza kormányféleség gátlástalanul tisztogatja az utat mindattól, amire másfél évtizeden át igeneltük, s most kényszerűen le kell mondanunk róla. Sajnos, ennek megalapozott a mindenkori politikusaink, beleértve a Fidesz-KDNP egyes volt, de új vezetőinek megalázkodása az említettek előtt, akik mégis ellenük fordultak. A pénz urai lelkiismeretet, becsületszót nem ismerő személyek és szervezetek, s a nemzetek sorsát sanyargató fordulataikra számtalan példa van a világtörténelemben. A Fidesz-KDNP eszközei tisztességesek, céljaik nyíltak voltak, de fokozatosan megjelentek ellenkezőek, amelyeket joggal helytelenítettünk. Ha a Fidesz-KDNP mostani vezetői szavakban ellenezve, de simulékonyan a társadalom által elutasított efféle politikához tartják magukat, nem lesz egyértelműbb önkritika, sem pedig biztosítékok felvonultatása az egyértelműbb magyarabb nemzeti jellegű megújulásukra, nem lesz visszatérés a kormányzáshoz.

Bízva abban, hogy ez nem így lesz, most minden erőnket be kell vetni, hogy megszervezett közös erőfeszítésekkel jóvátegyük a jóvátehetetlent. Függetlenül attól, hogy áprilisban ki kire szavazott, olyan helyzet állt elő, hogy mindnyájan veszélybe kerültünk. A hazai és külföldi puccsisták jelszava a „Hungaria esse delendam”, ha nem is mondják ki! Országunk, nemzetünk létét, magyarságunkat fenyegetik! Tudatunkban és tetteinkben érvényesítsük jelszóként, s tegyük meg, amit milliók vártak Orbán Viktortól Magyarországon és a világban. Ő nyílt kártyákkal játszott, ha tévesen is, de nem titkolta, kiket tekint barátainak és ellenfeleinek. Jelenleg is kimondja, az önkényuralommal szemben ellenállásra, harcra van szükség. Azt is kimondta, „Én nem adom fel. Soha, soha, soha! Én sohasem adom fel!” Mi sem adjuk fel, ám e kijelentés szintjén nem állhatunk meg. Nevezzük meg, s követeljük, hogy választott vezetőink is nevezzék meg, mit nem adunk fel: az ősi államalkotó magyar nemzet megmaradásért, szuverenitásáért, jólétéért, hazai jogelsőbbségéért folytatott munkánkat és harcunkat! Véssük agyunkba, és tartsunk ki mellette, hogy a történelmileg kialakult nemzeteknek az emberiség által kiszenvedett, örökre és világméretekben érvényes önrendelkezési joga kötelező jellegű – ius cogens – azaz elidegeníthetetlen. Nemcsak be kell tartani, és tartatni, hanem lemondani sem lehet róla. Trianonban a magyarságnak sem volt joga lemondani, s nem is mondott le a saját nemzete önrendelkezési jogáról. Minden szerződés, amely megszegi e jogot, a hatályos nemzetközi jog szerint semmis akkor is, ha kikényszerítik a teljesítését.

A következő időszak politikájának parancsolóan a nemzeti oldal pártjai, szervezetei, képviselői közötti együttműködés kialakításának és biztosításának, a stratégiailag megfogalmazott szövetségi politikának kell elsőbbséget adni. Mindennel és mindenkivel szemben. Határozottan a nemzeti oldalon álló pártokat kell támogatnunk. Akkor is, ha szerintünk sem makulátlanok, s ha nemcsak tenniük, hanem még jóvátenniük is bőven van mit. Vagy nekik adjuk meg a lehetőséget, vagy azoknak, akiket külföld ültetett a nyakunkra. Körvonalazódik a harmadik lehetőség, de ma még nem elég erős. Befejezésül, Gárdonyi ugyanazon gondolatát itt is idézve, a Fidesz-KDNP-vel együtt mi ne politikai indíttatásból legyünk hazafiak, hanem hazafiasságból nemzeti politikusok.

(Van egy vonatkozás, nevezhető kényesnek, valóságtól elrugaszkodottnak, de tájékozottaknak kell lennünk, ezért zárójelben megemlítjük. Április végén egy orosz, szeptember végén egy román politológus nem hétköznapi elmélkedést tett közzé. Fejtegették, hogy az Orbán-Magyar „szerepváltás” ügyes manőver, hatalomátjátszás, az EU-val szembeni erőviszonyok tudatos kijátszása, túljárás Weber és Leyen eszén. Orbán, látva, hogy nem tudja elfoglalni az EU-t – amiről tényleg beszélt ­– s ellenfelei annyira előkészítették a leváltását, hogy elkerülhetetlen, a saját pártjából, előhúzott egy ellenlábast, titkos alkut kötve vele, hogy rövid átmeneti szereplését követően a Fidesz-KDNP visszatérhessen a hatalomba. Tetszetős tűnődés, s megkockáztatható a latolgatás, hogyha csakis a két főszereplő képességeit vesszük, nem teljesen elképzelhetetlen. Azonban ők sem légüres térben mozognak. Ha végigfutunk mindazon a károkozáson, bosszúálláson és színészi mutatványon, amit a Tisza-különítmény tett és tervez, szinte nem is akad benne olyan elem, amely ilyenféle tűnődésbe beleszuszakolható. Hacsak nem az történt – tételezzük fel – hogy az egyik fél áruló módon felmondta az alkut, mert úgy vélte, hogy így véglegesen hatalmon maradhat. Az eddigi történelmi mértékű visszalépést, káros társadalmi rombolást látva, másképpen nem elképzelhető, hogy bárki is tudatosan elfogadná a felmérhetetlen árat, amit a hatalomváltás miatt Magyarország máris fizet.

Időközben kiderült, az USA, Kína és Oroszország szívesen látná Orbánt az ENSZ főtitkári pozíciójában, s a tűnődések e tisztségre való felkészülésnek is tűnhetnek. Ha létezne ilyen titkos terv, abba már beépíthetőek olyan jelentős eljárások, amelyeket az előzőekben bíráltunk. Például, el kell veszíteni a választást, a vereség okai között az EU beavatkozását nem kell feszegetni, a legérzékenyebb okot el kell hallgatni, stb. Így értehetőbb Vance nyilatkozata, s az is, hogy Netanjahu nem segített barátjának. Izrael ugyanis így megmenekülhet az általa elkövetett tömeggyilkosságokat elítélő ENSZ-határozatoktól, könnyebb kiiktatni az EU-t, mint konkurenst, fájdalommentesebben megvalósítható a világ esedékes újrafelosztása, és így tovább. Ám a bökkenő itt is ugyanaz: Magyarországnak túl nagy árat kell fizetnie, s igazán felelős politikusok ezt nem vállalhatják.

E politológusi tűnődéseket inkább úgy lehet felfogni, mint annak sajátos tükröződését, hogy a világ elítéli a globális háttérhatalom arcátlan beavatkozását a saját útját járó Magyarország belügyeibe, azt pedig ellenzi, hogy a globális háttérhatalmasok kiszorítsák a világ ügyeinek intézéséből az államférfivá kinőtt magyar politikust, Orbán Viktort.).

A „Hungaria esse delendam” vérbosszúval szembeszállva is tudomásul kell vennünk, hogy „Rákóczinak dicső kora, nem jön vissza többé soha.” Viszont vezéreszménkké kell tennünk, hogy az ármánykodó rákosiknak, globalizálódott újkülönítményeiknek átkos kora se kerüljön uralomra többé soha. Ehhez a mindennél fontosabbra, a magyar megmaradás feltétlen biztosítására összpontosítsuk erőfeszítéseinket. Tudva, hogy magyar valóság is csak egy van, de ruhája és öltöztetője számtalan akad. Ezért alkotmány és eskütétel kötelezze a kormányokat, valamint a tömegtájékoztatási eszközöket, hogy kötelesek a hazai és a nemzetközi valóságot ismertetni az országgal; nem azért választjuk őket, hogy a szövetségi rendszerünk, nagyhatalmak, vagy következetlen barátok iránti lojalitásból félrevezessenek bennünket akár egetlen kérdésben is! Ne engedjünk abból, hogy e történelmi feladatnak parancsoló, ugyancsak alkotmányozandó feltétele, hogy a legfelsőbb pozíciók mindig bizonyítottan, társadalmilag is szigorúan ellenőrizhetően, magyar nemzeti születésű és beállítottságú, történelempolitikailag képzett közismert politikusok kézében legyenek.

A felsorolt megváltoztathatatlan tényekre visszatérve, a választóknak a következtetése csak ez lehet: a Fidesz tiszta kézzel kezdte a politikát, kisebb ingadozások, néhány súlyos tévedés ellenére alapvetően nemzeti érdekvédelmi politikát folytatott, s ezért puccsolták meg. Idővel egyes tagjai, ki erkölcsileg, ki politikailag idővel megbicsaklottak. A politikailag újonnan induló Tisza-különítményt viszont külföldiek építették fel, érdekeik szolgálatában elkövetett hazaárulásukat érdemnek, rohamos meggazdagodásukat tisztességesnek tünteti fel, nyíltan nemzetellenes érdekeket véd. Tehát ők eleve megbicsaklottként kezdik. Fontos, hogy mindenki, a tiszás is megértse, ezekből az előzményekből törvényszeren mi következik. Mindenkit érint a saját felelősségét is magába foglaló kérés: Hideg fejjel gondolja át, hová tart a Tisza-különítmény, s hová akar juttatni bennünket?

Legyél állampolgár, politikus, közéleti személy, akárki más, akármilyen poszton, vagy anélkül, de tetterővel, szellemi és lelkierővel bíró, a nemzetedért felelősséget érző magyar lelkületű hazafi, ha mindennek az ismeretében „egy kicsit” is engedsz annak, amiről tudva tudod, hogy téves, hibás, elfogult, erkölcstelen, nemzetellenes, vagy nem magyar talajon termett, önmagad már nem az leszel, aki voltál. Nem az, akit a környezeted, a társadalom látott benned. Ha az első lépést megtetted e tévúton, már csak olyan áldozattal tudsz megújulni, amire nagyon kevesek képesek, a közvélemény pedig még ennél is kevesebbeknek bocsát meg. Óvatlanságodnak súlyosabbnál súlyosabb, egyáltalán nem váratlan következményei lesznek nemcsak a te, s a környezeted, hanem a társadalom, a nemzet, s lehet, az emberiség sorsára nézve is. Ahhoz, hogy egyaránt helyes legyen a gondolatod, a mondandód, és a tetteid is, lépéseid előtt fontold meg, tartsd be, és másokat is bírj rá, hogy a közjót, s a magyar megmaradást építve, kövessék Gárdonyi bölcs intelmét, „minden, ami nem teljesen helyes – helytelen!”

2026-11-03

—

* A szerző közíró, nyugalmazott nagykövet.