kb. 6 perc olvasás
SZABAD ÖTLETEK EGYMONDATOS JEGYZÉKE
A POKOL, AZ ÁLLATORVOSI LÓ ÉS A BALGA
A merengőhöz
Laurának
Hová merűlt el szép szemed világa?
Mi az, mit kétes távolban keres?
Talán a múlt idők setét virága,
Min a csalódás könnye rengedez?
Tán a jövőnek holdas fátyolában
Ijesztő képek réme jár feléd,
S nem bízhatol sorsodnak jóslatában,
Mert egyszer azt csalúton kereséd?
Nézd a világot: annyi milliója,
S köztük valódi boldog oly kevés.
Ábrándozás az élet megrontója,
Mely, kancsalúl, festett egekbe néz.
Mi az, mi embert boldoggá tehetne?
Kincs? hír? gyönyör? Legyen bár mint özön,
A telhetetlen elmerülhet benne,
S nem fogja tudni, hogy van szívöröm.
Kinek virág kell, nem hord rózsaberket;
A látni vágyó napba nem tekint;
Kéjt veszt, ki sok kéjt szórakozva kerget:
Csak a szerénynek nem hoz vágya kínt.
Ki szívben jó, ki lélekben nemes volt,
Ki életszomját el nem égeté,
Kit gőg, mohó vágy s fény el nem varázsolt,
Földön honát csak olyan lelheté.
Ne nézz, ne nézz hát vágyaid távolába:
Egész világ nem a mi birtokunk;
Amennyit a szív felfoghat magába,
Sajátunknak csak annyit mondhatunk.
Múlt és jövő nagy tenger egy kebelnek,
Megférhetetlen oly kicsin tanyán;
Hullámin holt fény s ködvárak lebegnek,
Zajától felréműl a szívmagány.
Ha van mihez bizhatnod a jelenben,
Ha van mit érezz, gondolj és szeress,
Maradj az élvvel kínáló közelben,
S tán szebb, de csalfább távolt ne keress,
A birhatót ne add el álompénzen,
Melyet kezedbe hasztalan szorítsz:
Várt üdvöd kincse bánat ára lészen,
Ha kart hizelgő ábrándokra nyitsz.
Hozd, oh hozd vissza szép szemed világát;
Úgy térjen az meg, mint elszállt madár,
Mely visszajő, ha meglelé zöld ágát,
Egész erdő viránya csalja bár.
Maradj közöttünk ifju szemeiddel,
Barátod arcán hozd fel a derűt:
Ha napja lettél, szép delét ne vedd el,
Ne adj helyette bánatot, könyűt.
1843. február vége – március eleje
Korpa közé keveredsz és felfalnak a disznók
*
Vérdíj
Élve vagy halva
Hajtóvadásznak rád,
Emberfarkasok kiszolgáltatott prédaállata vagy,
És nincs sehol menedékhely, nincs mentsvár, nincs oltalom
(Mindenki egy ellen – az egész világ a halálos ellenséged…!?)
*
Aki egyszer hajótörött volt,
Az a csendes óceán látványától is retteg.
Amikor először megtapasztaltad, hogy a kés kétélű,
És nemcsak a kenyeret, de az ujjadat is el/le lehet vágni,
Azóta nem is mersz a kezedbe kést fogni – kenyértörés…
*
Az önhittség ára
Mások, légáramok vittek fel magasra,
De te azt hitted: csak magadnak köszönheted,
Vagy a nagy szerencsédben nagyon elbíztad magad,
Így keserves a mélyrepülés, a magasból mélyre zuhanás,
Mert ezek után meg teljesen, végleg elveszíted az önbizalmad
*
First thing first
Nem tudod eldönteni, mivel kéne kezdeni,
Előbb a cipőt a lábadra vagy a sapkát vedd fejedre –
Így ott ülsz és maradsz a hálóingedben az ágy szélén…
*
Irreverzibilitás
Előbb vág, azután mér
Kolbászból már nem lehet disznó
A sorsfordító döntéseket nem lehet visszacsinálni:
Az élet nem játék, ami bármikor nulláról újrakezdhető
*
Vakrepülés
Bekötött szemmel átrohanni egy taposó-aknamezőn
Avagy a félelem bére: robbanószeres autóval szerpentinen
*
Leblokkoló lámpaláz, vizsgadrukk –
Vagy gyilkos rutinnal, mechanikusan ledarált produkció
*
Addig-addig válogatsz,
Míg minden valamirevaló kérőd odébbáll,
S be kell érned azzal, aki egyáltalán hajlandó elvenni,
Különben élhetsz penészvirág és stigmatizált vénlányként
*
Nemi élettelenül
Vagy a potencia hiányzik,
Vagy a vágy már nincs meg,
Vagy nem egyszerre van meg,
Vagy a lehetőség, a partner várat magára,
Így nem jöhet létre a beteljesedés, az aktus
*
Nem a pártok képviselik embercsoportok érdekeit,
De mi képviseljük őket a családban és a baráti körben,
Egyre inkább szakadékká tágítva a közénk vert éket…
*
Vegetáriánus
Csak egy elved van, amiből nem engedsz –
Pótvallásként szigorúan vegetáriánus vagy,
Ami annyiból áll, hogy nem eszel húst, zsírt stb.
Emiatt nemcsak anyádnak/vendéglátódnak kell duplán főzni,
De már eleve csökkented a valószínűségét, hogy párra találsz…
*
Hol a székrekedés gyötör,
Hol a hasmenéstől nem tudsz elmenni otthonról
*
Nagyon finom lenne az étel,
De minden módon elveszik az étvágyad –
Beleköpnek a levesbe, a vécében tálalják…
(És ezer más primitív és rafinált gusztustalanság)
*
Pokoljáró dudás
Amiért elismerést, jutalmat, kitüntetést érdemelnél,
Azért meghurcolnak, pellengérre állítanak, mint közellenséget –
És nemcsak a te karriered törik ketté, de családodat is sújtják
(Henrik Ibsen: A nép ellensége)
*
Cassandra
Látnoki képességgel megverve
Mindent látsz előre, ráadásul nem is hisz neked senki
*
A görcs áll beléd
Kicsavarva, gúzsbakötve, kificamítva, elzsibbasztva
*
Hogy magadat másoknál különbnek tekinted
Az nagyon megnehezíti, szinte ellehetetleníti,
Hogy a legértékesebb kapcsolataid létrejöjjenek,
(így aligha lesz barátod, élettársad, csak rajongód stb.)
*
Szükséges, hogy legyenek megbotránkoztatások,
De jaj annak, akik megbotránkoztat (pláne, ha kisgyereket)
*
– Fiam, hol van a vasvilla?
– A gereblye mellett.
– És, hol van a gereblye?
– A vasvilla mellett.
– Hát a vasvilla és a gereblye hol van?
– Egymás mellett, édesapám!
*
Egy egész és két fél
Hiszel abban a mítoszban,
Hogy az emberiség büntetésből lett kétnemű,
S mindaddig hasadt a tudatod, félembernek érzed magad,
Amíg azt a bizonyos egy másik feled meg nem találod a Földön…
*
A trehány munka drága ára
Csak a patkószeg esett ki először,
Csak a ló botlott meg és bukott fel utána,
Csak a katona lett harcképtelenné emiatt,
Csak a csata, s majd a háború is elveszett így,
Ami miatt odalett, a hódítóké lett az egész ország
*
Először még mellbe vág a büdös, facsarja orrod,
De akkor rögtön nem szólsz, hisz még itt olyan új fiú vagy.
Azután meg már te is megszokod, az újakat meg beszoktatod…
*
„Miért nem lettem boldog?
Ezt a titkot semmi meg nem magyarázza
Valahol az ember mindig elhibázza… „
*
Aki hozzám hű volt, azt kikacagtam,
Aki megalázott, azért jobban dobogott szívem?!
*
Szerelmi fokmérő
Ha nem lehetsz az enyém,
Akkor viszont másé se legyél –
Inkább megöllek, én meg utánadhalok
*
Itt és most
Minden valaha volt
És minden elképzelhető világban
Ezerszer szívesebben élnél mint most –
És ott boldog is lennél, de tényleg, isten bizony…
*
Rossz borokat adnak el jó cégérrel, a jóból ecet készül…
*
József Attila
Aki az őt szerető, kiszolgáló,
érte súlyos áldozatokat hozó nőnek
Egy olyan szerelmes verset olvas fel,
amit bevallottan és tüntetően másnak írt
*
Alkotáslélektan
Aki szántszándékkal akar boldogtalan lenni,
Hogy így állítsa elő a nagy szellemi mű alkotásának fedezetét…
(Lásd pl. a fiatal Lukács és anarchista szerelme szakítását stb.)
*
Angyalkám
Földönjáró tökéletes és ezért kegyetlen angyal vagy (Rilke) –
Ha meg mernéd mutatni esendőséged, szerethető lettél volna
*
Ha lehull a függöny, véget ér a protekció
*
Ha elveri az úristen a szőlőt,
Akkor a maradékot a gazda bottal töri össze –
Hadd lássa, mire mennek ők ketten, a gazda és az Úristen
*
Cseberből vederbe
A kisebb baj elől menekülve a nagyobb elé rohan
(Egy apai pofont megúszandó beleszalad az útonállókba)
*
Egy egész népbe kisebbrendűségi érzést táplálni:
Utolsó csatlós, fasiszta, munkakerülő, kirekesztő, bunkó stb.
(Múltját is letagadva, meghamisítva, nevetségessé téve stb.)
*
A boldogság csak a gyerekkor és az udvarlás néhány pillanata,
Az élet többi része súlyos keresztek cipelése, Kálvária járások…
(Az előbbi egy része is csak hiú ábránd, hamis illúzió, önáltatás)
*
MENNY ÉS FÖLD
Isten hozzád, gyönyörű hazugság,
Eszményképek, ábrándok világa!
Már kezemben tartom ajtód kulcsát,
Még egy perc s örökre zárva lész.
Túl az éjnek fejér szivárványán,
A tejúton túl röpűltem egykor,
S ott az égi magasokban járván
Épitélek, szép tündérvilág.
Ott töltöttem ébren álmodozva
A csapongó ifjuság időit,
Álmaimnak nem volt vége-hossza,
S szebbnél-szebbek voltak álmaim.
De az álom bármi szép, csak álom,
S hogyha ma nem, holnap elmulandó;
Elment, elment pajkos ifjuságom,
Fölkeltett a komoly férfikor.
Isten hozzád, ábrándok világa!
Miért várjak, amíg összeomlasz
S romjaidnak eltemess alája?…
Jobb, leszállnom innen idején.
Le a mennyből, le tehát a földre!
Vígy le, vígy le, képzeményim szárnya,
Mielőtt lebuknám összetörve,
Mint lebukott egykor Phaëton.
Hogy jön e könny szemem pillájára?
Aggalom s bú, hagyjatok, hadd menjek,
Hisz a föld az emberek hazája,
Embereknek csak a föld való;
S ha nem is oly szép ez, mint szeretnők,
Nem is oly rút, mint az ifju véli…
Nincs itt angyal, ámde nincs is ördög,
S ha van itt tél, van kikelet is.
Koltó, 1847. október
***
