kb. 17 perc olvasás
BÉKÉS PÁL
BÉLYEGGYŰJTEMÉNY
(Részletek egy készülő, 100 szavas
történeteket tartalmazó kötetből)
KÉPANYAG:
http://irodalom.elender.hu/bekespal/
ARANYKOR
Az Alcatrazt, a San Francisco-i öböl sziklasziget-börtönét
gyilkosoknak szánták – többszörös visszaesőknek. Szökni nem
lehetett. Aki rászánta magát, átjutott az őrökön, a magasfeszültségű
szögesdróton, annak jeges tengeráramlatokkal kellett szembenéznie.
Az egyetlen börtönlázadást vérbe fojtották. Az egyetlen szökevény,
aki mégis legyőzött minden akadályt, a vízbe veszett. Az őrizeti
rendszerről a sziget hírhedt vendége, Al Capone is keserves
elismeréssel nyilatkozott.
Az Alcatrazt, az Egyesült Államok legembertelenebb intézményét
folyamatosan támadta a sajtó. Végül bezárták.
Májusonként, a bezáratás évfordulóján a Volt Őrök Baráti Köre vacsorát
rendez a börtönudvar gyomverte betonján. Sörözgetnek, dalolásznak.
Meghatottan emlékeznek az aranykorra, amikor még életfogytosok eleven
zsivaja töltötte be a ma oly csöndes cellákat.
SZÓCIKK
Bailey, Philip, James (Nottingham 1816. ápr. 22. – uo. 1902 szept. 6.
angol költő) Jogot végzett, de nem praktizált. 23 éves korában Goethe
Faustja nyomán megírta egyetlen jelentős művét, a Festust. (költői
dráma 1839) mely a maga idejében rendkívüli hírnévre tett szert. A
szerző e művét élete hátralévő ötvenhárom évén át mindegyre átdolgozta,
terjedelmes és csekély értékű betétekkel bővítette, míg végre a 11.
kiadásra a dolgozat élvezhetetlen és olvashatatlan monstrummá nőtt.
A pályát összegző Cambridge History of English Literature szerint:
„a népszerű költő egyetlen alkotásának -, melyet a kortárs kritika
a század csúcsteljesítményeként ünnepelt, és követendő példaként
állított az utódok elé -, gondolati sekélyességével csak költői
megformálatlansága vetekedhet”.
IRODALOM
Robert Heichele düsseldorfi irodalomtanár 1960-ban tananyaggá tette
Saint-Exupéryt. A kérdésekre azt felelte: A kis herceg írója a század
óriása.
Hamarosan megbuktatta egy diákját, aki elvétette az író eltűnésének
dátumát, 1944. július 31-ét, amikor Exupéry felderítőgépe az Azúrpart
fölött beleveszett a tengerbe vagy az égbe.
Tíz év múlva, tartományi tanfőfelügyelőként, érettségi tétellé
nyilvánította Exupéryt. Rendelkezését értetlenkedés fogadta és
sajtóössztűz követte.
Kényszernyugdíjaztatását követően csak egyszer nyilatkozott. Azt
mondta, eseménytelen életének egyetlen pillanata érdemel említést;
1944 július 31-e, amikor a Luftwaffe vadászpilótájaként az Azúrpart
fölött üldözőbe vett egy ellenséges felderítőt. Lőtte amíg látta,
lőtte, amíg a lángoló gép beleveszett a kékbe, a tengerbe vagy az
égbe.
KÖNYVTÁR
A határmenti falucska könyvtárosnője kávéval kínált, aztán azt mondta,
ráérünk még, nézek-e addig háborút?
A könyvtár lapos tetején bámészkodók. Úgy száz méterre csíkos sorompó
két uzsonnázó határőrrel, a túloldalon falu, épp mint ez.
Égett a főutca. Egy szélső ház udvarán aknavető, hárman sürögtek
körötte, a rézsútos csőből gránátok süvítettek a messzibe. Aztán
menekülők rohantak a főutcára, megpakolva, görnyedten a sorompó felé.
A határőrök feleresztették a rudat, aztán le. Uzsonnáztak tovább.
– Ez van minden délután – mondta a könyvtárosnő. Az órájára nézett;
terelgetni kezdte a bámészkodókat befelé.
A teremben üdvözölte a megjelenteket, és felém fordult: – Most
hallgassunk meg egy szép előadást az irodalomról.
EJ, MI A KŐ
Gőz János 47 éves mosógépszerelő gyakran sétál a Dunaparton. Magányos,
nem hisz már a mesékben. Tarka követ talál, zsebreteszi, reméli, hogy
szerencsét hoz. De nem hoz. Zsebe lyukas, nincs aki megvarrja, a kő
kiesik.
Pecze Anni 40 éves zálogházi becsüs is gyakran sétál a Dunaparton.
Tudomásul vette: a gyerekről lemaradt. Akkor legalább utazni kéne.
Ha volna kivel. Tarka kőbe botlik, zsebreteszi, hátha szerencsét hoz.
De nem hoz. Kutyaszarba lép, elcsúszik.
Hazarohan, undorodva hajigálja ruháját a mosógépbe.
A kő a zsebében maradt, a mosógép hörögve leáll.
Sírva telefonál.
Gőz János mosógépszerelő közel lakik, Pecze Anninak öltözni sem jut
ideje.
Pongyolában fogadja.
HA LETAPAD
Richárd a válás óta nem talált senkit. És amikor mégis, nehezen értett
szót vele. Fél évébe telt, míg Hanna feljött. Halk zenével, vörösborral
várta.
Hanna késett; eltartott míg a teendőket anyja szájába rágta – a mama
őrzi a gyereket.
Richárd bólogatott; megérti, neki is két fia van. Töltött, ittak,
Mozartról beszéltek, Internetről, Hamvasról, faxmodemről, Joyce-ról,
esztétikai relevanciáról. Richárd kigombolta a nadrágját.
Hanna sikkantott. – Hol a telefon?
– Nem lehetne később? – vergődött Richárd, hátulról hajolt Hanna
hajához, beszívta édes illatát.
– Halló! Mama? A fütyijét megtornáztatta?
Richárd hátralépett.
– A gyerek fütyijét!! Neeem? Fitymaszűkülete legyen?! –
Richárdhoz fordult: – Bocs. Ha letapad, műthetjük.
Richárd kapkodva gombolkozott. Azt kérdezte: – Bort?
SÍN ÉS HULLÁM
John Watershed Angliából, Kentből és Csaru Szingh Indiából,
Pandzsábból nálam ismerkedtek meg, az előszobában, a szőnyegen, már
csak ott volt hely; beszéltek egész este, John Watershed felesége
tavaly halt meg, Csaru Szinghgel nemrég tudatták, hogy rákja van,
Watershed azt mondta: sínpár, kirobbansz az alagútból a világosságra,
és mire megértenéd mit látsz, ott a következő alagút, és annak nincs
vége; Szingh azt felelte: hullám, nemzedékek hullámai, egyik sem ért
többet a tengerből a másiknál, csak mozog, mert mást nem tehet, a
hullámmozgás végtelen és változatlan, nincs előtte és nincs utána;
elment mindenki, ők maradtak ülve a szőnyegen, és mondták, mondták,
mondták
NÉV
Október volt, napsütéses, a kislány a homokozóban ült, öt éves
lehetett, seszínű ruhát hordott, mint a többiek, akik körötte másztak,
homokoztak, csúszdáztak. Az egyik odaszólt: Juli! A másik rákiáltott:
Erzsi! A harmadik: Kati! A negyedik meg: te! Nem hallgatott egyikre
sem. Kérdeztem, mi a neve, azt felelte, nem tudja, kérdeztem, hogy
szólítja a mamája, azt felelte, nincs mamája, azt mondtam, attól még
hívják valahogy, azt felelte, őt mindenki úgy hívja ahogy akarja,
kértem, árulja el, melyik tetszik a legjobban, hogy úgy szólíthassam,
azt mondta egyik se, és ne szólítsam sehogy. Aztán elment a többi
seszínű ruhásokkal vissza az intézetbe.
DÍSZELŐADÁS
Kollódi Júliának, az Operaház örökös tagjának hirtelen rengeteg
ideje támadt. Hatvan évesen kínlódva újrakezdett mindent: vidéki
meghívásokra várt.
Egy alkalommal hazaútban defektet kapott az ernyesztősuhatagi
elágazásnál. Míg a szerelőt várta, körülnézett a tenyérnyi faluban –
de nem volt mit nézni. Talán csak a düledező, húsz éve üresen álló
mozit. Kollódi Júlia megvette, az ezermester pallérral rendbehozatta,
páholyokat festetett a meszelt falakra, a páholyokba közönséget.
Ott volt mindenki, aki számít. Erkel, Verdi, Bartók, Wagner. Beethoven,
Liszt, Puccini, Mozart. Nem derogált nekik Ernyesztősuhatag. Az
áriaest premierjét a díszvendégeknek szánta. Maradt az ezermester
is; Beethovent javítgatta. Dörgött a taps, Azucenát megújráztatták.
Azóta minden este díszelőadás. Hétfő szünnap.
SZKALD
A kilencedik században főnyeremény volt udvari szkaldnak lenni
Izlandon. Ha a szkald így szólt a királyhoz: „Költöttem egy verset
uram, kérhetek-é csendet?” tanácsos volt hallgatni.
Idővel a szkaldok befelé fordultak, kizárólag önmagukra figyeltek.
Egill Skallagrímsson és Sighvatr Thórdarson például csak együtt
érthetők, mivel javarészt egymást idézik.
Költészetük egyre kifinomultabb lett; merev megkötések szabályozták a
szótag- és sorszámot, a vég- és belső rímeket, a hármas alliterációk,
emeletes metaforák rendjét. Aki nem így énekelt, nem volt szkald.
A korszakvégre ketten maradtak: Rögnvaldr Kolsson és Eysteinn
Ásgrímsson. A korabeli följegyzések szerint csakis egymást olvasták –
más nem értette műveiket. Azt nem tudjuk, ők értették-e egymást.
ALEPPÓ
A Török Birodalom szíriai tartományának aleppói katonakórházában
áldatlan állapotok uralkodtak az 1850-es tífuszjárvány idején.
Haldoklók mindenütt: kórteremben, folyosón, udvaron… Még Murad
Tevfik pasának sem jutott méltó halál. Pedig a Porta nagy becsben
tartotta.
Született katona volt, költők barátja, a szabadság szerelmese.
Most azonban „a lázadók ostoraként” – újabban így nevezték –
hetek alatt felszámolta a végeérhetetlennek látszó kurd
szabadságharcot. Irgalmat nem ismert. Hívebb harcosa a szultánnak
törzsökös törökök közt sem akadt. Holott alig egy éve, hogy munkát
keresve Konstantinápolyba érkezett és az igaz hitre tért.
A kórházírnok a halotti bizonyítványon feltüntette a „lázadók
ostorának” korábbi, hitetlen nevét is. Oly furcsán festett szépen
kalligrafált arab betűkkel: JOZEF BEM.
HA ELJÖN AZ IDŐ
Amikor Kossuth Lajos partra szállt New York-ban, százezrek tolongtak
a kikötőben, a nők sikoltoztak és ájuldoztak „Európa Washingtonja”
láttán.
Kossuth végigutazta az Egyesült Státusok északi államait, és
meghódította az amerikaiak szívét. Szükség lesz rokonszenvükre
később is, ha eljön az idő.
Érvelt, szónokolt fáradhatatlanul és kibocsátotta a Magyar Kölcsönt.
Dollármilliókat remélt – ebből könnyedén fölszerelhető lesz az új
forradalom új hadserege, hogy készen álljon, ha eljön az idő.
1851-es távozásakor tizenkétezer korszerű, hozzáértően bezsírozott
puska várta a New York-i Fegyvertárban, hogy Európába szállítsák –
ha eljön az idő.
A szolidaritást és a szakszerű tárolást dicséri, hogy még az 1913-as
selejtezéskor is használható volt valamennyi.
PAULUS
Paulus tábornokot, a Sztálingrádnál odaveszett német hadsereg
parancsnokát egy porrá lőtt nagyáruház pincéjében fogta el egy fiatal
hadnagy, bizonyos Baljutyin.
Baljutyint kitüntették, aztán menetelt tovább Berlin felé, míg
fogságba esett Poroszországban. Egy lágerben várta felszabadító
bajtársait. Azok végül meg is érkeztek, és nyomban bevagonírozták
Szibéria felé, mondván: csak azért élhette túl a fogságot, mert
árulóvá lett.
Tíz év múlva Friedrich Paulus, a Szovjet-Német Baráti Társaság
alelnöke kerülő utakon üzenetet kapott egy észak-szibériai
bányavárosból. A tintaceruzával telefirkált irkalapon bizonyos
Baljutyin könyörgött: tegyen valamit kiszabadításáért. Emlékeztette
sztálingrádi találkozásukra.
Paulus érdeklődött az illetékes szerveknél. Azt a választ kapta:
Baljutyin nevű fogoly a Szovjetúnióban nem él. Paulus elhitte.
RENDESEK VOLTAK
A bajomi erdőben körbezártak az oroszok egy német ezredet. Égett
az erdő egy hétig. Nem jött ki senki. Odavittek a börtönből minket,
akiket még a magyarok ítéltek halálra, csak jött a front, nem maradt
idő végrehajtani. Nem voltam én politikai. Rajtakaptam a feleségemet
egy hadnaggyal és… hát, mindkettőt.
Egy utász megmutatta, hogy kell aknát hatástalanítani. Azt mondta:
aki kihoz ötöt, hazamehet. Csatárláncba’ mentünk, aztán meg mindenki
egymaga a szenes fák közt; alul akna, hátul szurony. A robbanásból
tudtuk, ki meddig jutott. Öten maradtunk. Huszonegyből.
De a karom nem ott maradt. Az odaveszett még kamaszkoromba.
Behajtottak aknaszedni félkarral is.
Azér’ rendesek voltak, nem? Hazaengedtek tényleg.
PATRICIA
Négyszemélyes kórterem volt, igazán kényelmes. Plusz tévé.
Az ablaknál Gulyás baljós köhögéssel. Vigasztalták: az ő korában
lassú már a rák. Átellenben Szélyes, akit tolószékbe görbített a csúz.
Az ajtónál a két Lakatos, egyik cigány, másik nem, egyik szívbeteg,
másik cukorbajos hajléktalan.
Vérvétel, vizsgálatok, infúzió.
Ment a tévé egész nap. Összefolytak a sorozatok. Csak egy villanyozott
fel mindenkit, a Pénz és gyönyör. Amikor topmodell-Patriciának
választania kellett – filmproducer vagy sztárügyvéd? – Gulyás
összevitatkozott Szélyessel.
Az adás végén a szívbeteg Lakatos összerándult. Rohanva vitték az
intenzívre. Nem jött vissza.
Lehozták helyette a torokbajos Cseresnyést. Köszönés helyett
belesisteregte a gégemikrofonjába: épp műtötték az adás alatt –
kit választott Patricia?!
FANTOM
Gellei őrnagy, a rendőrség sorozatgyilkossági egységének pszichológusa
évek óta dolgozott a hat fiatal nő halálával gyanúsítható drótos
fojtogató ügyén. Az idő múltával egyre biztosabb volt benne, ha
van életcélja, hát ez az: a drótos fojtogató kézrekerítése.
A tanúvallomások alapján többször is újrarajzoltatta a gyilkos
fantomképét. Beleásta magát kóros személyiségébe. Lassanként
jobban ismerte, mint önmagát. Tudta, közel a megoldás. Az utolsó,
legpontosabbnak vélt képet az íróasztalára állította. Farkasszemet
nézett vele, és lassuló szívveréssel látta: a fantom rezzenetlenül
visszanéz.
Akkor belépett az irodába a küldönc néhány új aktával és futólag
megkérdezte: miért a saját képét tartja az íróasztalán, őrnagy úr?
666 KARÁT
Csóthi Donát Erdélyből gyalogolt Amszterdamba 1722-ben. Teológiát
tanult, de az ég fényénél jobban vonzotta a drágakövek tüze.
Gyémántcsiszoló lett.
Harminc évvel később elé tették a világ legnagyobb nyersgyémántját,
egy 666 karátos követ.
Egy hónapig csak nézte. Beszélt hozzá. A gyémánt tiszta volt mint a
forrásvíz, nappal lángolt, éjszaka izzott.
Amikor kézbe vette, megváltozott minden; egymás részévé váltak. A
gyémánt nem a halandóké, hanem az örökkévalóságé és Csóthi Donát
tudta: megadatott néki a halhatatlanság.
Egy évig készült a vágásra-csiszolásra, modelleket öntött. Gyakorolt.
Négyszáz modellt hasított hibátlanul, az utolsó százat behunyt
szemmel.
És eljött a nap. Csóthi Donát melléütött. A világ legnagyobb gyémántja
huszonhét semmirevaló szilánkra tört.
ELŐJEGYZÉS
A Halál telefonon jelentkezett. Ötödszörre végül bekapcsolták
Verhovinai Árpádhoz. A Halál szabadkozott, hogy csak így ismeretlenül,
majd a tárgyra tért. Rövid munkamegbeszélés halaszthatatlan ügyben.
Létfontosságú.
Verhovinai sajnálkozott, tömérdek teendője szinte kicsordult a
noteszből, egyik tárgyalás a másikat éri, egyszerűen képtelenség.
Az egyik erősködött, a másik hárított, mindkettejükből előtört némi
ingerültség, már-már veszekedtek; kinek több a dolga. Végül Verhovinai
az asztalra csapott; a szabadságáig most már semmiképp! A Halál
engedett. Rendben. Nem kívánja partnere jól megérdemelt pihenését
megkurtítani. Hanem azután rögtön.
Verhovinai a nyaralás utáni első napra előjegyezte a Halált. Amikor
letette a kagylót rájött, elfelejtette megkérdezni; pontosan miről
is van szó?
AFRIKA
A búrok megindultak Afrika belseje felé.
Összeültek a hosza nép varázslói; az egyik keselyűtoll-pörzsölést
javasolt, a másik kígyóbélbog-rontást.
Nhasza, a legifjabb, esküdözött, beszélt az istenekkel, azt üzenik,
öljék le marháikat. Akkor leszakad az ég, agyonsújtja a fehéreket.
Szavában nem kételkedtek; hiszen beszélt az istenekkel.
Valaki megkérdezte: ha leszakad az ég, csak a fehéreket sújtja agyon?
Ezt ledöfték.
A hoszák lemészároltak állataikat.
Többségük hamarosan éhen halt.
Nhasza azt mondta, az istenek azt üzenik: így gondoskodtak róluk.
Hiszen ha harcba küldik őket, ott vesznek mind. Így meg mégiscsak
maradtak néhányan.
Valaki megjegyezte: ha nem ölik le állataikat, többen maradnak. Ezt
ledöfték.
Hosszan hálálkodtak a hoszák Nhaszának, legifjabb varázslójuknak.
EURÓPA
1550-ben Valladolid kolostorában összegyűlt a Tizennégyek Tanácsa,
hogy meghallgatván Las Casas és Sepúlveda atyák vitáját döntsön:
emberek-e az Újvilág lakói?
Sepúlveda úgy érvelt: értelemmel nem bírnak, éppúgy vadászhatók, mint
az erdő vadjai. Las Casas úgy: beszélnek. A beszéd emberi sajátosság.
Hetekig vitáztak. Végül Sepúlveda felolvasta a Chilét dúló Pedro de
Valdivia minapi levelét: „Minek tekintsük a lényeket, akiknek
koponyája oly vastag, hogy katonáinknak ügyelniük kell, kardjukkal
belsőségeiket forgassák ki s ne sújtsanak fejükre, mert pengéjük
kicsorbul?”
Ez döntő érvnek bizonyult. A Tizennégyek Tanácsa kimondta: az indiánok
a felületes hasonlóságok ellenére sem emberek. A kérdés évtizedekre
lekerült a napirendről. Hiszen a Tizennégyek voltak Európa
legbölcsebbjei.
JEGYZŐKÖNYV
Helye: földszint. Jelenlevők: tulajdonosok
Képviselő: az egyetlen napirendi pont a Hornyákné.
Ácsné: csupa kosz a ház.
Szabó Vajk (Donna Tonna pizzéria KFT): vállalja, hogy esténként
kitolja a kukákat.
Zomboriné: Szabó hiteltelen. A múltkor se tolta ki.
Képviselő: térjenek Hornyáknéra. Mióta nyugdíjas, nem látja el
házmesteri feladatait, mégsem költözik ki.
Ácsné: kényszer-kilakoltatást javasol.
Képviselő: törvénytelen.
Szirmainé: kapjon másik lakást.
Képviselő: az felemészti a felújítási alapot.
Bakáné: vegyenek föl hitelt.
Szabó Vajk: ilyesmire nincs hitel.
Zomboriné: Szabó hallgasson. A múltkor se tolta ki.
Ácsné: javasolja Hornyákné kivégzését.
Képviselő: ha felhatalmazzák, utánanéz a kivégzéssel kapcsolatos
hatályos rendelkezéseknek.
A közgyűlés megadja a felhatalmazást.
A közgyűlés további érdemi indítványok hiányában feloszlik.
RÖGZÍTÉS
Kardos G. Gyurit már fél éve eltemettük, amikor még mindig az
ő hangja szólt a rögzítőről. Tagoltan, kicsit mereven beszélt,
elmondta a számot, a saját, meg a családtagok nevét, aztán sípszó.
Annyira felháborított a hiánya, hogy időről időre felhívtam.
Meghallgattam a hangját és letettem a kagylót.
Később megtudtam, hogy a család rövidesen elköltözik. Telefonáltam,
füleltem: a szám, a nevek, – vártam a sípszót. Helyette rövid mondat
következett, épp olyan tagoltan és mereven: – Na, most már ne
hülyéskedj Palika.
Azt hittem hallucinálok, tárcsáztam újra, és a reszelős hang
megismételte: – Na, most már ne hülyéskedj Palika.
A sípszó után rámondtam a rögzítőre: – Jó. – És letettem végleg.
HOLTPONT
A neve Mwarungi. Alacsony, fekete, lapos orrú. Dől belőle a szó, de
senki sem érti. Repülőn érkezett, potyautasként, papírok nélkül, be
nem engedik, visszatoloncolni nincs hová. Poggyásza egy
Adidas-szatyor, benne koponya.
Valaki rájött: ausztráliai bennszülött. Tavasszal elvetődött
Budapestre egy Sorbonne-professzor, aki évekig tanulmányozta az
ausztráliai őslakók nyelvét.
Kiderült: Mwarungi az apja koponyáját őrzi a reklámszatyorban, mert
törzse őt bízta meg, hogy tartsa a kapcsolatot a holtakkal. Apja
kérdőre vonta: miért nem képviseli senki a halottak érdekeit a
felvilágon? Mwarungi a fejébe vette: ő lesz az ENSZ-közgyűlésben
a világ holtjainak szószólója. Nekiindult. Eddig jutott.
Az illetékesek az ENSZhez fordultak. Mwarungi vár. Sokat beszélget
az apjával. Ügye holtponton.
ÉLETTAN
Lavoisier egész életében kémiával foglalkozott. Élettannal csak
halálakor.
A siralomházban, ahová a jakobinus diktatúra sodorta, ráébredt:
sorsdöntő kísérletre nyílik lehetősége. Bebizonyíthatja, hol lakik
az akarat: az agyban vagy a szívben.
Búcsúlevelet csak segédjének írt: a guillotine alatt pislogni fog,
azután is, hogy a nyaktiló bárdja lehull. Ha levágott fejének szeme
rebben, eldőlt a kérdés: a szív ebbe már nem szólhat bele, tehát az
akarat központja az agy! A segéd dolga, hogy figyeljen, és feltétlenül
Lavoisier név alatt publikálja az eredményt.
Utolsó percében a feladatra összpontosított.
Imádkozni nem jutott ideje.
Tizenháromszor pislogott Antoine Laurent de Lavoisier.
A segéd ujjongva jegyzetelt.
NÉHÁNY ÉSZREVÉTEL AZ ÍTÉLETVÉGREHAJTÁS MINDENNAPI
GYAKORLATÁBAN BEÁLLOTT ZAVAROKRÓL
A Konventhez.
Dr. Joseph Ignace Guillotine találmányának bevezetése súlyos zavart
okozott az ítéletvégrehajtás mindennapi gyakorlatában. A nyaktilógép
olyan tévképzetet kelt a hatóságokban, hogy kezeléséhez szakértelem
szükségtelen, így azok, akik gyakorlatot szereztek a hagyományos
fővétel, négyelés, kerékbetörés, etcetera értő kivitelezésében,
fölöslegesek, és díjazásuk megtakarítható.
A hóhér- és hentesmunkát összetévesztő, forradalmár-pózban tetszelgő
kontárokat alkalmaznak, (fölösleges hangsúlyoznom, hogy a többszöri
nekihuzakodás micsoda kínszenvedés az áldozatnak, és nagyonis elüt
korunk humánus eszméitől!)
Legjobb mestereink elkeseredésükben a munkamegtagadást fontolgatják,
ez pedig ilyen történelmi időkben súlyosan veszélyeztetné az
államgépezet olajozott működését.
A helyzet orvoslása halaszthatatlan.
Charles-Henri Sanson polgártárs
városi ítéletvégrehajtó
Párizs, 1792
Utóirat: Mellékelem javaslatomat a díjazások észszerű rendezéséről,
nevezetesen a fejpénz bevezetéséről.
RÓZSA
A lapos szikla a tengeren Skóciától északra: Orkney.
Sokan harcoltak érte, ki tudja miért. Csak követ termett. Aztán
elunták – annyira nem kellett senkinek, hogy független lett.
Pogány lakóit Magnus, az ír vándorszerzetes térítette meg. Rózsával
ábrázolják, ki tudja miért. Orkney szigetén azelőtt sosem élt meg a
rózsa.
A főváros főtéren tömzsi templom, a Szent Magnus, mögötte üvegház.
Hajnalonta a kertész kiültet tíz tő rózsát a főtérre. Vöröslenek
egész nap, éjjel feketére fagyasztja őket az északi szél. Hajnalban a
kertész kiássa a megfagyottakat, és tíz friss tövet hoz az üvegházból.
Vörösen ragyognak Orkney rózsái egész évben, ha esik, ha fúj. És
mindig esik és mindig fúj.
TÖVIS
A közép-afrikai Burkina Faso vidékén, a gyarmatosítás előtt szabad
szellemiség uralkodott. Ha egy lánynak két kérője akadt, nem a szülők
alkudoztak, mint Afrika más népeinél, hanem ő maga, dönthetett.
Nem kis dolog ez.
A leány letépett egy szál rózsát, háta mögé rejtette a kezét, egyikben
a szár, másikban a virág. A kérők választhattak: jobb vagy bal? Azután
– annak jeléül, hogy fejet hajtanak sorsuk előtt – ki mit nyert,
megette.
Akinek a virág jutott, illatos lett a szája. Akinek a szár, kínhalált
szenvedett a torkán akadó tövisektől. A vesztes temetése volt a
lakodalom fénypontja.
Születhettünk volna Burkina Fasoba is.
NAPRAFORGÓ
A szelecsénybodoki barlangrendszer víz alatti oldalágának feltárására
Térmeg Albánt, Európa legtapasztaltabb barlangászát kérték fel.
Szűk, vízzel telt szifonokon nyomakodott keresztül, és hamarosan
elfogta az ismerős mámor: itt előtte ember nem járt még soha.
Földalatti tóban tempózott, fölötte mérhetetlen kupola, a falakon a
sisaklámpafényben csillogó cseppkődárdák. Térmeg Albán tudta: ennél
többet nem nyújthat az élet.
Ekkor látta meg a falba faragott, sápadt mészkőnapraforgót. Nem a
természet műve volt. Emberkézé. Ha ugyan.
Taposta a vizet, szédelegve bámulta a kővirágot – ugyan ki és hogyan?
Csak abban volt biztos, ilyet életében egyszer lát az ember. Elvesztette
időérzékét, mire műszereire pillantott, már késő volt, nem maradt elég
oxigén a visszaútra.
REZERVÁTUM
Ha az ember idegen vidékre téved, ideje van, teendője nincs, látott és
elunt már mindent, jobb híján megnézi a térképet.
Ha ott útbaigazítást talál: MAGYAR FÖLDIKUTYA REZERVÁTUM, – odamegy.
Ha a sziken gacsoslábú őrbe ütközik, megkérdi: és a földikutyák?
Ha a gacsos azt feleli: lejjebb, a Marhabitanglás meg a Hullajtó-dűlő
közt, – hát odaballag.
Ha nem történik semmi, visszaporoszkál a gacsoshoz: hova tűntek a
földikutyák?
Ha az úgy felel: mostan basznak előjönni, mert ilyenkor basznak –
akkor megértőn bólint.
Ha a földikutyaőr hozzáteszi: ne sajnálja, ronda állat, mint a
patkány, inkább agyonverni, nemhogy rezervátum! – akkor az ember
szíve fájni kezd a magyar földikutyáért.
CSAK HA ÚGY ALAKUL
1978-ban még gőzösök jártak Rhodoszra. Az éjszakai járat orrán-tatján
az állt méteres betűkkel: HOMÉROSZ. Indultunk éppen, a lenyugvó nap
szembetűzött, a mindenhonnan összeverődött hátizsákosok az éjszakára
készülődtek a kémények tövében.
Időtlen béke a sós szélben; füstarany ég, borszínű tenger. A szőke
holland rámnevetett.
– Amszterdam – mondta bemutatkozás helyett.
– Budapest – válaszoltam.
– Óh Budapest! – És csámpás kiejtéssel, derűsen sorolta: – Petőfi híd,
Szabadság híd, Erzsébet híd…
– Ez igen!
– Csak térképről tudom; Széchenyi híd, Margit híd, Árpád híd… aztán
a vasúti híd – baaammmmm!
– Baaammmmm?!
– Százszor megcsináltuk a szimulátoron! NATO, 4. bombázóhadosztály.
Néztük a borszínű tengert.
A holland nyugtatóan karomra tette a kezét.
– De csak ha úgy alakul.
TÜCSÖKZENE
Ronyva-alján mindenki tudja: a temetőben, holdtöltekor, friss síron
fogott tücsök a legjobb harcos.
A zsákmányt cukros vízbe áztatják. A cukor édes páncéllá merevül, a
ciripelés csikorgássá válik.
A tücsköt a viadalig jóltartják, szüntelenül hergelik, aztán vastag
fahengerbe helyezik – oldalán rések, hogy a fogadók követhessék a
küzdelmet.
Ha elegendő a tét, összeillesztenek két hengert, és a
tücsökgladiátorok egymásnak rontanak.
A küzdelem halálos.
Merő üvöltés egész Ronyva-alja. A viadalnak mindig van emberáldozata
is; a megittasult fogadók nem ismernek sem istent sem embert.
A temetés után csend van a következő holdtöltéig. Akkor újrakezdődik
a tücsökvadászat, mindig a legígéretesebb sírokon; a frisseken.
SALÁTA
Borhy Erik későn ért haza. Új szerelme, a griberlis Editke, aki aznap
hurcolkodott be lakásába, a hűtőben talált alapanyagokból készített
vegyessalátával várta.
Borhy a saláta láttán nekirontott a griberlis Editkének, leütötte és
megtaposta.
A kihallgatáson tettét részletesen indokolta: az Extrém szinkronstúdió
főhangmestereként ő találta fel a zöldségeffektet. A különleges
hanghatásokat válogatott zöldfélék tördelésével, suhogtatásával és
zizergetésével hozza létre. (A mélyhűtött-som-pergetés, valamint a
sütőtöknek brokkoli általi cuppogtatása már szabadalmi oltalom alatt
áll.) Másnap a dinoszaurusz-párzás hangvilágát kellett volna megalkotnia
megaparadicsom, tömbribizli, vérdinnye és tökfejessaláta segítségével,
ám Editke a munkazöldség elsalátásításával keresztülhúzta terveit,
felmérhetetlen erkölcsi és anyagi kárt okozott, ha ugyan derékba nem
törte pályafutását.
Borhy szabadlábon védekezik.
SOR
1945 dermesztő januárjában anyám sorban állt a koncentrációs tábor
latrinája előtt. Tizenhét éves volt és kopasz. Néhány hónappal
korábban Dr Mengele úgy döntött, korai még a gáz, és azóta anyám
Messerschmidt-propellereket esztergált. Ezúttal hihetetlen
szerencséje volt; papírhoz jutott, használható újságfecnihez.
Míg várt, a tenyerébe rejtette, úgy lesett belé. A papíron kép
feketéllett, azonosíthatatlan folt, talán egy irdatlan lyuk. És
alatta:
BUDAPEST OSTROM UTÁN
Anyám nem tudta, hogy a front elérte Budapestet. Könnyei nem voltak
már, de zokogni még tudott. Megakasztotta a sort. Kilökték; beállt a
végére.
Mindezt a Halászbástyán mesélte. Nyáreste volt; a csipkés oromzaton
villódzó gépekkel turisták álltak sort.
GELLER
1945 dermesztő januárjában apámat kivégezték.
Kiugrott a Dunapartra vezetett menetből, de utánaeredtek és
utolérték. Két méterről lőtték fejbe egy parabellummal. Utoljára
a závárzatcsattanást hallotta, meg azt: „Ne pazaroljál, Béci…”
Olyasmi történt, amire nincs esély: a lövés pillanatában oldalt kapta
a fejét – a golyó gellert kapott a szem és a halánték közötti csonton.
Katonák botlottak belé, látták, még mozog, egy pincekórházba vitték.
Három nap múlva már ő vánszorgott vízért, mert neki legalább volt
lába, és egy hét múlva átvonult fölötte a front.
Ha nevet ma is látszik a heg.
Két születésnapot ünnepel.
Gyereket akart, amint lehet; meg is születtem 1956-ban.
A BOMBA
Mindenkinek van egy amerikai nagybácsija. Az enyém csak egyszer
látogatta meg apja szülőföldjét, de nem tudott vele mit kezdeni.
Komor, kemény, magányos ember volt – nyugdíjas hajós.
Csak egyszer rendült meg életében. Egy csapatszállító kapitányaként
szolgált a Csendes-óceánon, amikor az atombomba híre elérte. Rajta
kívül még egy zsidó volt a hajón: a szakács. Sosem beszéltek. De akkor
a nagybátyám lerohant a parancsnoki hídról a konyhára. A szakács
a kezébe kapaszkodott. Azután némán ültek egymás mellett sokáig –
maguk elé bámultak. Végül a kapitány visszament a hídra.
Még egy évig szolgáltak együtt de sem ő sem a szakács nem említették
az esetet.
…