Boldogság és életbölcsesség ABC - A teljes élet: poézis és bölcselet

Bölcs/balga boldog(talan)ok  Emberélet-minőség +/- ABC – X.

Írta: Nagy Jenő · 2023. június 21.

kb. 28 perc olvasás

Eugéniusz:

Emberélet-védelem ABC – X.

ppppppppppppppp

Megfontolandó-megszívlelendő

Kulcsmondatok jó magyarán írva

Létjavítás, őrzés – és/vagy rontás

Mind egy: sok kis részben az egész

pppppppppppppppppp

Bölcs-balga, boldog-boldogtalan lélek

A táltos paripák vagy állatorvosi lovak

A Jóisten aranykora vagy vaskori pokol

Emberélet-minőség vizsgáló példatáram

pppppppppppppppppppppp

Amit ember a maga/más javára-kárára tehet

Szellemi, lelki, testi és társas életek és halálok

Szándékok-következmények és okok-okozatok

(Elvek/tettekðmagatartásokðjellemekðsorsok)

ppppppppppppppppppppppppp

Arany János

ÁGNES ASSZONY

Ballada

Ágnes asszony a patakban
Fehér lepedőjét mossa;
Fehér leplét, véres leplét
A futó hab elkapdossa.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Odagyűl az utcagyermek:
Ágnes asszony, mit mos kelmed?
„Csitt te, csitt te! csibém vére
Keveré el a gyolcs leplet.”
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Összefutnak a szomszédnők:
Ágnes asszony, hol a férjed?
„Csillagom, hisz ottbenn alszik!
Ne menjünk be, mert fölébred.”
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Jön a hajdu: Ágnes asszony,
A tömlöcbe gyere mostan.
„Jaj, galambom, hogy’ mehetnék,
Míg e foltot ki nem mostam!”
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Mély a börtön: egy sugár-szál
Odaférni alig képes;
Egy sugár a börtön napja,
Éje pedig rémtül népes.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Szegény Ágnes naphosszanta
Néz e kis világgal szembe,
Néz merően, – a sugárka
Mind belefér egy fél szembe.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Mert, alighogy félre fordul,
Rémek tánca van körűle;
Ha ez a kis fény nem volna,
Úgy gondolja: megőrülne.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Ím azonban, időtelve,
Börtönének zárja nyílik:
Ágnes a törvény előtt
Megáll szépen, ahogy illik.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Öltözetjét rendbe hozza,
Kendőjére fordít gondot,
Szöghaját is megsimítja
Nehogy azt higgyék: megbomlott.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Hogy belép, a zöld asztalnál
Tisztes őszek ülnek sorra;
Szánalommal néznek ő rá,
Egy se mérges, vagy mogorva.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

„Fiam, Ágnes, mit miveltél?
Szörnyü a bűn, terhes a vád;
Ki a tettet végrehajtá
Szeretőd ím maga vall rád.”
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

„Ő bitón fog veszni holnap,
Ő, ki férjedet megölte;
Holtig vizen és kenyéren
Raboskodva bünhödöl te.”
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Körültekint Ágnes asszony,
Meggyőződni ép eszérül;
Hallja a hangot, érti a szót,
S míg azt érti: „meg nem őrül.”
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

De amit férjéről mondtak
A szó oly visszásan tetszik;
Az világos csak, hogy őt
Haza többé nem eresztik.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Nosza sírni, kezd zokogni,
Sűrü záporkönnye folyván:
Liliomról pergő harmat,
Hulló vizgyöngy hattyu tollán.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

„Méltóságos nagy uraim!
Nézzen Istent kegyelmetek:
Sürgetős munkám van otthon,
Fogva én itt nem űlhetek.”
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

„Mocsok esett lepedőmön,
Ki kell a vérfoltot vennem!
Jaj, ha e szenny ott maradna,
Hová kéne akkor lennem!”
Oh! irgalom atyja ne hagyj el.

Összenéz a bölcs törvényszék
Hallatára ily panasznak.
Csendesség van. Hallgat a száj,
Csupán a szemek szavaznak.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

„Eredj haza, szegény asszony!
Mosd fehérre mocskos lepled;
Eredj haza, Isten adjon
Erőt ahhoz és kegyelmet.”
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

S Ágnes asszony a patakban
Lepedőjét újra mossa;
Fehér leplét, tiszta leplét
A futó hab elkapdossa.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el

Mert hiában tiszta a gyolcs,
Benne többé semmi vérjel:
Ágnes azt még egyre látja
S épen úgy, mint akkor éjjel.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Virradattól késő estig
Áll a vízben, széke mellett:
Hab zilálja rezgő árnyát,
Haja fürtét kósza szellet.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Holdvilágos éjjelenkint,
Mikor a víz fodra csillog,
Maradozó csattanással,
Fehér sulyka messze villog.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

És ez így megy évrül-évre;
Télen-nyáron, szünet nélkül;
Harmat-arca hő napon ég,
Gyönge térde fagyban kékül.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Őszbe fordul a zilált haj,
Már nem holló, nem is ében;
Torz-alakú ránc verődik
Szanaszét a síma képen.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

S Ágnes asszony a patakban
Régi rongyát mossa, mossa –
Fehér leple foszlányait
A szilaj hab elkapdossa.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

(1853)

p Nem tudva

p magát kivonni

p a csoportnyomás alól:

p tucatból volt második –

p magától nem vetemedett volna

p ilyen aljasságra: nemi erőszakra…

p (és áltatja magát, hogy a bűne súlya

p így csak a tizenkettede az egésznek…)

p De éjjel/később várja a kisbíró kínpadja,

p és szerettei nem értik: mitől oly morcos,

p morgós. rosszkedvű, kötekedő stb. stb.

p Cinkostársak –

p egymás bűneinek falaztok,

p egymás bűneit takargatjátok

p a házastársi összetartás nevében…

p Ideig-óráig ez tartja egyben a párt,

p de az óhatatlan szakadás után

p viszont lesz elég vád-muníció…

p Kirakat

p Ketten nem

p kétségben, de

p egységben vagytok,

p de csakis mások előtt,

p csak a külvilág felé…

p Egymás között meg

p folyton veszekedtek,

p nincs családi-házi béke….

p És mindenki értetlenkedik,

p ha „hirtelen” el is váltok…

p Látszólag

p egységben vagytok,

p de úgy, hogy az egyik

p mindenben alkalmazkodik –

p teljesen hasonul, felolvad,

p egy, a kiadott utasításokat jól

p betartó háztartási alkalmazott lesz…

p Mindent

p tudni akarsz

p a másikról, az előéletéről –

p felesleges, sőt káros dolgokat is:

p addig nyomozol, követelőzöl, zsarolsz,

p míg vesztedre eléred, amit úgy akartál…

p Szerelmi

p bánatodat

p nem a tanulság levonásával,

p és javítással/új társ keresésével,

p de egyre több és nagyobb mértékű

p ivászattal kúrálod, „gyógyítod”?

p A részegség őrültsége meg még

p akár egy végzetes tettre is rávihet…

p Micsoda

p megcsalás az,

p ha szerelmeskedés közben

p másra gondol, mást képzel ide

p Mintha csak önkielégítést végezne…

p Ő amúgy „hűséges”, nem lép félre,

p „papíron” nem tör házasságot…

p Az

p intim

p szerelmi együttlét

p varázsát meg/széttörő

p hangok, szagok, mozdulatok,

p szavak, arckifejezések, történések

p bő tárházából bosszúból direkt merítő…

p Szex

p aktíva

p helyett passzíva –

p úgy gondolod, hogy egy nő,

p ha ő nem egy profi kéjnő, kurva,

p semmiben sem kezdeményezhet:

p se ismerkedésben, se ölelkezésben…

p Vagy az ún. frigid nő játszmáját űző…

p Zavartalan

p meghitt, édes

p együttlét helyett

p folyamatos bujkálás –

p állandó erős rettegés

p a lebukástól, rajtakapástól,

p a tetten érés szégyenétől,

p a kipellengérezéstől…

p Pont azt

p igyekszik

p reménytelenül

p a világ, de akár még

p maga előtt is titkolni,

p végleg elfojtani, rejteni,

p amit pedig eleve lehetetlen:

p a köhögést és a szerelmet…

p Ön-

p magát

p se szereti,

p vagy éppenséggel

p Isten helyett önmagát imádó Nárcisz:

p hogy tudna így egy másikat szeretni?

p De azért hagyományból megnősül, hogy

p így még valakit boldogtalanná tegyen…

p Isten

p ugyan

p magyarán Atya,

p – ami hímneműt jelent,

p de van Anya minősége is -,

p aki bár nőt és férfit teremtett,

p de ő maga kétnemű teljesség,

p mondhatjuk hermafroditának is –

p ezért még jobban hasonlítunk őrá,

p ha mi is bi-szexuálisak vagyunk…!?

p Gyanakszik

p a „melegségre”,

p a neoliberális médiában

p kiegyengetett ferde hajlamra,

p pedig csak apa/férfiminta nélkül,

p csonka családban/intézetben nőtt fel…

p Melegedés…

p Ha kényszerűen,

p és elég sokáig, sokat

p hasonneműek közé zárva:

p sereg, intézet, hadifogság stb.,

p akkor igencsak megnő a kísértés

p egészséges nemi ösztöne perverz kiélésére…

p Pláne, ha ezt a „korszellem” a nemi identitás

p bátor és büszke vállalásának kiáltja ki…

p Rossz

p gyermekkori

p beidegződése miatt

p havi virágzását havi bajnak

p mondja és majd így is éli meg –

p előtte, közben, és utána

p elviselhetetlenül hisztis

p ingerlékeny stb. stb.

p Nincs

p türelmetek

p szépen összeszokni,

p egymást finoman és

p tapintatosan tanítgatni,

p akár külső segítséget kérni,

p de főleg és mindenekelőtt

p lelki harmóniát teremteni –

p és marad a szexuális nyomor,

p élvezet-kéj helyett szenvedés-kín

p (majd külön-alvás, megcsalás, válás…)

p Nincs

p türelme

p megvárni, amíg

p a másiknak is megjön a kedve,

p illetve nem tud kedvet csinálni hozzá

p (marad az ún. házastársi kötelesség

p mechanikus, ön-gyilkos rutinja…)

p Maga

p sem veszi észre, hogy

p folyton valami alibit keres:

p csakhogy ne kelljen összebújni,

p s nem is keresi az elhidegülés okát…

p Netán frigid nő játszmával impotens

p „férfit” gyárt az amúgy egészségesből…

p Pszichoszomatikus-

p bármikor fejfájós/migrénes lesz,

p csakhogy legyen mindig kifogás,

p hogy most éppen miért ne

p közeledjen hozzá a férje,

p aki így másfelé lép félre…

p Aki

p össze-

p téveszti

p a szerelem érzést

p a szánalom, a hála,

p a tisztelet, az imádat,

p a nagyrabecsülés érzésével,

p és már többgyerekes család-

p anya, mikor erre rájön/döbben…

p A házasság

p a szerelem halála?

p Hála Istennek: nem.

p Arra mindenesetre

p nem lehet esküt tenni,

p hogy holtodiglan feltétlen

p szerelemmel fogod szeretni.

p De arra igen, hogy kitartasz

p jóban-rosszban a Másik mellett,

p különösen, ha gyermeket neveltek!

p Egy

p pillanatnyi

p hangulatnak,

p ill. hipnózisnak engedve

p csak egyetlenegyszer, de

p elcsábulsz – méregdrága árat fizetsz:

p válás, kisemmizés, nem kívánt gyermek,

p sokáig fizetett gyerektartás, nyomor stb. stb.

p Csak

p ideiglenesen,

p jobb híján állunk,

p bútorozunk össze,

p de már kezdettől félszemmel

p más, épp most, távolról még

p kívánatosabbra kacsintgatva,

p a menekülési útvonalat tervezve…

p Ráció

p Ész-érves,

p érdekből nősülő,

p ha nincs is vonzalom…

p Az majd vagy megjön, vagy

p mindegy: egyforma minden nő,

p neki csak az egzisztenciájára,

p a karrierjére kell tekintettel lennie…

p Ki

p miatt

p nincs gyerek –

p ki megy el előbb

p megalázó orvosi vizsgálatra –

p mennyi önkínzás és orvosi tortúra,

p míg netán ki nem derül a lelki ok,

p ami miatt meddők/nemzőképtelenek…

p És a lombikbébi, vagy örökbefogadás után

p lássunk csodát: a nő természetesen fogan…

p Ki

p dönt

p orvosi nyelven

p az „abortuszról”,

p magyarán szólva:

p magzat-megölésről,

p kié a megfogant élet –

p ez egy lehetséges válóok,

p ha előtte nem egyeztettétek

p egymással az alapértékrendeteket…

p Ha

p nincs egység

p és sok a kétség,

p a legfőbb dolgokban,

p az elérendő életszínvonalban

p és a tervezett családnagyságban,

p és a gyerekek nevelési elveiben stb.,

p akkor aláaknázott terepen lépkedtek…

p A

p kezdeti

p nem is kis

p korkülönbség

p 50-60 felett még

p folyamatosan nő is!

p Nem számtani értelemben…

p És nem tudtad, vagy inkább

p nem is akartad ezt előre látni…

p A

p gyorsan

p és könnyen jött nőt,

p akit nem kellett meghódítani,

p ily hamar tovább is passzolod,

p vagy pedig azon csodálkozol,

p és szerfelett méltatlankodsz,

p hogy tőled is könnyen elcsábul…

p Törpe,

p alacsony

p és sovány férfi

p egy magas növésű,

p óriástermetű és kövér

p nővel az oldalán/ágyban?

p Nem a méret a lényeg?

p A szerelem minden akadályt

p könnyen legyőz, a fizikait is?

p Tök-

p részegen

p nem esküdhet,

p színjózanon pedig

p nem akar elvenni,

p mert annyira azért nem

p tette őt vakká a szerelem…

p De ha sikerül a női bűbájjal

p egy ideig elvarázsolni, akkor…

p Micsoda igények!

p A nőd úrhölgyi szabóhoz,

p kozmetikushoz, lovagolni jár,

p és még bejárónőt, társalkodónőt stb.

p is szeretne, sőt egyenesen akar tartani…

p Ezt a házasságkötés előtt sem titkolta,

p csak te annyira elvakított-süket voltál,

p hogy nem hallgattál a baráti intelmekre…

p Nőd

p mára már csak

p egy konyhai biorobot-gép:

p szakács-, és mosónő forma,

p ilyen szagú, kezű és bőrű…

p Önként vállalta a mindenes

p cseléd szerepét, a család

p szolgálatának a hivatását…

p A gyerek dajkája, pesztonkája,

p etetője, nevelője, gondviselője –

p már minden, csak nem Nő…

p Három

p nő kéne neked:

p egy a konyhádba,

p egy a hálószobádba,

p egy társalgó a szalonba -,

p csak arra kéne vigyáznod,

p hogy egymásról ne tudjanak,

p vagy legalábbis ne nagyon,

p ne sokat találkozzanak…!?

p A

p feleséged

p módszeresen

p lejárat a gyerekeid előtt,

p így próbál nyomást gyakorolni,

p hogy ne annyira hivatásodnak élj,

p de jóval több legyen a konyhapénz…

p (Korábban is tudta, mi a hivatásod,

p de most eljött az ideje: Ő megváltoztat!)

p Nincs

p ínyedre

p a vagyonközösség –

p amit te hoztál, az a tied?

p Ezt sokszáz oldalas, ún.

p házassági szerződésben

p le is fekteted, és alá is iratod…

p Így zárod ki a hozományvadászt?

p Tűz

p és víz

p A férj ateista,

p és antiklerikális,

p és veszettül istenkáromlós –

p a nő bigott, fanatikus katolikus,

p aki szent hivatásának érzi férje

p napi agitpropos direkt térítgetését…

p Mindig

p a másiknak,

p vagyis nekem

p kéne egy kicsit,

p de inkább nagyon

p és mielőbb megváltozni!?

p És téged meg úgy elfogadni,

p ahogy éppen itt és most vagy…

p x

Arany János

TENGERI – HÁNTÁS

Ballada

Ropog a tűz, messze süt a vidékre,
Pirosan száll füstje fel a nagy égre;
Körülállja egynehány fa,
Tovanyúlik rémes árnya;
S körül űli a tanyáknak
Szép legénye, szép leánya.

„Szaporán, hé! nagy a rakás; mozogni!
Nem is illik összebúva susogni.
Ki először piros csőt lel,
Lakodalma lesz az ősszel.
– Tegyetek rá! hadd lobogjon:
Te gyerek, gondolj a tűzzel.

– Dalos Eszti szép leány volt, de árva.
Fiatal még a mezei munkára;
Sanyarú volt beleszokni:
Napon égni, pirosodni,
– Hüvös éj lesz, fogas a szél! –
Derekának hajladozni.

Deli karcsú derekában a salló,
Puha lábán nem teve kárt a talló;
Mint a búza, piros, teljes,
Kerek arca, maga mellyes,
– Teli a hold, most buvik fel –
Az egész lyány ugyan helyes.

Tuba Ferkó juhot őriz a tájon:
Juha mételyt legel a rossz lapályon,
Maga oly bús… mi nem éri?
Furulyája mindig sí-ri,
– Aha! rókát hajt a Bodré –
Dalos Esztert úgy kiséri.

Dalos Eszti – a mezőre kiment ő,
Aratókkal puha fűvön pihent ő;
De ha álom ért reájok,
Odahagyta kis tanyájok’
– Töri a vadkan az „irtást” –
Ne tegyétek, ti leányok!

Szederinda gyolcs ruháját szakasztja,
Tövis, talló piros vérit fakasztja;
Hova jár, mint kósza lélek,
Ha alusznak más cselédek?…
– Soha, mennyi csillag hull ma! –
Ti, leányok, ne tegyétek.

Tuba Ferkó a legelőt megúnta,
Tovahajtott, furulyáját se fútta;
Dalos Eszter nem kiséri,
Maga halvány, dala sí-rí:
– Nagy a harmat, esik egyre –
Csak az isten tudja, mér’ rí.

Szomorún jár, tébolyog a mezőben,
Nem is áll jól semmi dolog kezében;
Éje hosszú, napja bágyadt,
Szive sóhajt – csak egy vágyat:
– De suhogjon az a munka! –
Te, halál, vess puha ágyat.

Ködös őszre vált az idő azonban,
Törik is már a tengerit Adonyban;
Dalos Eszter csak nem jött ki:
Temetőbe költözött ki;
– Az a Lombár nagy harangja! –
Ne gyalázza érte senki.

Tuba Ferkó hazakerűlt sokára,
Dalos Esztit hallja szegényt, hogy jára;
Ki-kimén a temetőbe
Rossz időbe’, jó időbe’:
– Kuvikol már, az ebanyja! –
„Itt nyugosznak, fagyos földbe.”

Maga Ferkó nem nyughatik az ágyon,
Behunyt szemmel jár-kel a holdvilágon,
Muzsikát hall nagy-fenn, messze,^[*]
Dalos Eszti hangja közte,
– Ne aludj, hé! vele álmodsz –
Azt danolja: „gyere! jöszte!”

Nosza Ferkó, felszalad a boglyára,
Azután a falu hegyes tornyára;
Kapaszkodnék, de nem éri,
Feje szédűl: mi nem éri?…
– Tizenkettőt ver Adonyban:
Elég is volt ma regélni. -„

Lohad a tűz; a legények subába –
Összebúnak a leányok csuhába;
Magasan a levegőben
Repül egy nagy lepedő fenn:
Azon ülve muzsikálnak,
Furulyálnak, eltünőben.

(1877 júl. 15)

^[*] Mezőn háló emberek sokszor vélnek magasan a légben felettük
áthúzódó kísértetes zenét hallani, a (daemoni) zenészek valami
nagy, kiterült ponyván repülnek tova. – A. J.

Arany János

VÖRÖS RÉBÉK

„Vörös Rébék általment a
Keskeny pallón s elrepült -„^[*]
Tollászkodni, már mint varju,
Egy jegenyefára űlt.
Akinek azt mondja: kár!
Nagy baj éri és nagy kár:
Hess, madár!

Ő volt az, ki addig főzte
Pörge Dani bocskorát,
Míg elvette a Sinkóék
Cifra lányát, a Terát.
De most bezzeg bánja már,
Váltig hajtja: kár volt, kár!
Hess, madár!

Pörge Dani most őbenne
Ha elbotlik se köszön,
S ha ott kapja, kibuktatja
Orrával a küszöbön.
Pedig titkon oda jár,
Szép asszonynak mondja: kár!
Hess, madár!

Cifra asszony színes szóra
Tetteti, hogy mit se hajt:
„Kend meg köztünk ne csináljon
Háborodást, házi bajt,
Nem vagyok én csapodár.”
Rebi néni mondja: kár!
Hess, madár!

Másszor is jön, hoz fehér pénzt,
Piros kendőt s egyebet:
„Nesze, lyányom? e mézes bor
Erősítse a szived:
Szépnek úgy nem tenni kár!”
– „Hadd jöjjön hát a kasznár.”
Hess, madár!

Háborúság, házi patvar
Attól kezdve van elég;
De nem hallik a szomszédba:
Pörge Dani tűri még.
A bölcső is ott van már:
Künn egy varju mondja: kár!
Hess, madár!

„Asszony, ördög! vidd apádnak
Haza ezt a gyermeket –
Ne! a varjut (hol a puskám?)
Útra meglövöm neked.”
Varju azt se mondja: kár!
El sem is rebbenti már:
„Hess, madár!

Híre terjed a helységben:.
„Tudjátok, mi az eset?
Pörge Dani egy varjút lőtt
S Rebi néni leesett!”
Rebi lelke nem vón’ kár:
De, mint varju, visszajár
Hess, madár!

Gyilkost a törvény nyomozza;
Szegény Dani mit tegyen?
Útnak indul, bujdosásnak,
Keskeny pallón átmegyen.
Szembe jött rá a kasznár.
Varju elkiáltja: kár!
Hess, madár!

Keskeny a palló kettőnek:
Nem térhet ki a Dani;
Egy billentés: lent a vízben
Nagyot csobban valami.
Sok eső volt: mély az ár.
Varju látja, mondja: kár!
Hess, madár!

Bujdosónak kín az élte;
Reszket, ha levél zörög:
Felvont sárkányt vesz kezébe,
Hajtja éh: „megállj, görög!”
Varjú mind’ kiséri: „kár!…
Fennakadsz te, szép betyár!”
„Hess, madár!”

„Most ebédre, hollók, varjak
Seregestül, aki van!
De szemét ne bántsa senki:
Azzal elbánok magam.”
Fekete volt; mint bogár:
Asszony ott sír: „mégis kár!
Hess, madár!”

Vörös Rébék általment a
Keskeny pallón: most repűl;
Egy varjúból a másikba
Száll a lelke, vég ne’kül
S kinek ő azt mondja: kár!
Nagy baj éri és nagy kár.
Hess, madár!

(1877 szept. 26)

^[*] E két sor népmondai töredék. – A. J.

p Az új asszony,

p ha nem cselédnek jön,

p vagy nem te alkotod meg őt,

p mint a szobrász a nőideálját,

p fenekestől felforgatna mindent,

p eddigi agglegény életed rögzült formáit…

p (G. B. Shaw: Pygmalion – My Fair Lady)

p Aki

p mindig úgy

p könnyít magán, hogy

p elviselhetetlen anyagi,

p vagy más lelki terhet rak rád…

p És ha már csak ballasztnak lát,

p akkor lazán ki is dob a léghajóból,

p hogy karrierje feljebb szárnyalhasson…

p Aki

p benned

p csak eldobható

p eszközt, ugródeszkát

p lát az ő magas céljaihoz,

p vagy egy kiszolgáló személyt,

p aki biztosítja a nyugodt hátteret,

p az ún. anyagi létbiztonságot, hogy

p ő a magasztos hivatásának éljen…

p Aki

p elhúzza előtted

p a mézesmadzagot,

p kikezd, flörtöl veled,

p nagyon sokáig hiteget –

p majd meg kicsúfol, kiröhög,

p köznevetség tárgyává tesz,

p amivel végzetes lépésre is vihet…

p Aki

p élettársát

p törvényes cselédnek,

p házi mindenesnek tekinti,

p és így is bánik – el – vele:

p cselédszobába száműzi,

p a kosztért is dolgoztatja,

p csengőszóra ugráltatja…

p („Nem volt a Szása…”)

p Aki

p dologházat,

p csatateret, kuplerájt,

p kórházat, női klubot,

p raktárt, állatmenhelyet,

p hidegháborús csatateret stb.

p „varázsolna” az otthonodból…

p „Legyen bár

p az asszony ilyen vagy olyan –

p van egy házassági szabály,

p amelyben mindegyik hisz és

p amelyet mindegyik tart és ez:

p az én férjem

p a legrosszabb valamennyi között

p és a legtehetetlenebb a szerelem dolgaiban”.

p (Antoine de la Sale:

p A házasság tizenöt örömei)

p Aki

p csal-

p étekkel

p – szexepil –

p előbb lépre csal,

p elhiteti veled, hogy

p tetszel neki, vonzónak talál,

p majd verembe esel, foglyul ejt

p és megbabonázva rosszra használ…

p Aki

p téged vádol

p erőszakoskodással,

p ha nem tud elcsábítani

p – ahogy pl. ezt nekünk

p az Ószövetség nyomán

p Putifárnéről (be)mesélik…

p (tudva, hogy neki hisznek,

p s nehéz a vádat megcáfolni,

p ami egy életre tönkre is tehet…)

p Aki

p bókolás,

p széptevés címén

p körülötted legyeskedik,

p szexuálisan zaklat, molesztál stb.,

p és zokon veszi, ha ez neked tolakodás,

p s ha te elutasítod közeledését, rossz híred költi,

p hogy megnehezítse-ellehetetlenítse az életedet…

p Akinek

p tudtomon kívül,

p illetve engem megtévesztve:

p kísérleti alany-tárgy vagyok,

p mert ő a szerelem lélektanát

p kutatja és hipotéziseit tesztelgeti…

p Akinek

p csak egy

p dekoratív, mutatós

p státusz-szimbólum kell,

p és ezért még azt is vállalja,

p hogy tartósan próbálgatna

p nagy szerelmet színlelni…

p Aki

p házaspári

p vitáinkban

p mediátorként

p közvetíteni jött,

p de csak nagyobbat,

p illetve veszekedést,

p sőt verekedést

p idézett elő…

p Vadkacsa

p (Ibsen színműve)

p Jön a „családsegítő”,

p a nagy leleplező moralista,

p az élethazugság megnevező,

p aki nemhogy segíteni a családnak,

p de egyik/fő előidézője a tragédiának…

p Pont a legártatlanabb, a gyerek hal meg…

p Aki

p meghasonlást,

p viszályt idéz elő

p családodban, hogy

p – ha már neki sincs –

p legalább ti is széthulljatok,

p amivel azt is bizonyítaná,

p hogy a házasság mára

p már elavult intézmény…

p Aki

p saját

p kudarca után

p téged is lebeszél

p a házasság kötéséről

p az össze lehetséges hátrányt

p egyetlen várható valóságként bemutatva…

p Aki

p feleségként

p jól tudja, hogy

p lopott/csalt pénzből éltek jól,

p de ha lebuksz, adja az ártatlant,

p és nyilvánosan is megtagad téged…

p Aki

p köszönet

p nélkül áll tovább,

p ha mindent kiszedett belőled,

p ha már több hasznod nem veheti:

p csak ugródeszkának kellettél neki…

p Nőd

p olyan szeszélyes

p mint az áprilisi időjárás,

p és még erre rá is játszik…-

p te meg próbálsz alkalmazkodni,

p mert ezen úgysem lehet változtatni…!?

p A

p szex

p nyomor

p olyan szintjére jutsz,

p jobban mondva: juttatod magad

p hogy akár erőszakkal is lefekteted őt

p nem gondolva előre, pl. a börtönévekre…

p (mint ki éhhalála küszöbén bármire képes)

p Aki

p nem tudja

p összeegyeztetni

p a hűséget a szabadsággal,

p ezek nála egymást kizárják,

p (pedig a hű-szabad: paradoxon)

p s éli szabados, kicsapongó életét…

p Aki

p úgy tud

p téged manipulálni,

p hogy közvetve éri el,

p amit ő akar, ami csak neki jó,

p mégpedig úgy, hogy ezt te magad is akard,

p és még higgyél is benne, hogy a javad szolgálja…

p Aki

p nem azt

p látja, ami van,

p hogy kicsi az önbizalmad,

p hanem pont az ellenkezőjét érzi,

p és magára vállalja a „hálátlan szerepet”,

p hogy arra vigyázzon, nehogy elbízd magad…

p Akivel

p ugyanazon

p a pályán vagytok,

p például: színészek –

p és az irigykedése és

p a (szakmai) féltékenysége

p miatt nem oszthatod meg

p a szakmai sikereidet…

p Vita,

p veszekedés,

p sőt verekedés hangjaira

p a nem közönyös szomszéd

p átkopog megelőzni a bajt –

p de kiderül, hogy a színész-

p házaspár csak próbált…

p Legközelebb csak legyint,

p pedig akkor élesbe ment

p a drámai összetűzés…

p (és családon belül esik

p a legtöbb gyilkosság)

p Aki

p elmenekül,

p messzi elkerül,

p ha épp bánatod van,

p nem oszthatod meg vele,

p mert ő csak az örömödet

p akarja látni, hallani, osztani…

p (jóban együtt, rosszban külön)

p Aki

p elfogadja, hogy

p hűséges hitvesként

p évekig gondosan és

p áldozatosan ápoltam –

p de felépülésemkor meg

p végleg otthagy, mert

p ezt az óriási adósságát

p ő már soha nem törleszthetné…

p (lásd pl. Kosztolányi novelláját)

p Aki

p unja,

p röstelli már

p az örök hálálkodást

p és megneheztel jótevőjére,

p mert én emeltem ki a sárból,

p a nyomorból és züllöttségből,

p vagy csak hálából tart ki velem…

p Aki

p kapcarongyként,

p vagy lábtörlőnek használ,

p a testem/nevem mögé bújik,

p ha éppen valami nagy baja van –

p de őrá én soha nem számíthatok,

p párkapcsolatunk ily aszimmetrikus…

p Aki

p megírva,

p elmondva

p ki is adja,

p és így értékesíti

p a családi szennyest

p (a piaci siker érdekében

p egész jól beazonosíthatóan…)

p Oltja bosszúszomját, és tölti zsebét…

p Aki

p az ún. gyengébb

p nemhez tartozva

p csak egy habkönnyű testi,

p de ólomsúlyos lelki sértegető…

p (mivel közelről és így jól ismer,

p a legjobban tudja, hogy mi fáj nekem)

p Aki

p kotnyeles,

p minden levedben kanál,

p mindenbe beleüti az orrát,

p vagy pedig épp ellenkezőleg:

p ő úgymond nem avatkozik

p bele más dolgába,

p még az enyémbe se:

p még a krízisben is közönyös,

p mint egy katasztrófaturista…

p Aki

p humánus

p démont éleszt:

p ne irtsd/ne gátold

p a macskaszaporulatot –

p és így kiszorít életteremből,

p amit büdös állatmenhelynek rendez be…

p Aki

p olyan élettársat,

p házasfelet közvetít,

p aki csak messziről szép,

p házias és okos gazdaasszony –

p közelről egy csúnyácska Szusza,

p aki kárt kárra halmoz, s nem okul,

p vagy a népmese székely asszonya,

p aki dafke mindent fordítva csinál,

p mint ahogy az ura kéri…

p Akivel

p törököt fogsz,

p de ő nem ereszt el,

p és levakarhatatlanul

p rád tapad és leszívja erőd,

p felőröli idegeidet, szétzilálja agyad stb.

p Közben meg magát úgy sajnáltatja, hogy

p ne is legyen szíved megválni tőle…

p Aki

p énrám

p tukmálja

p saját megunt

p és eldobott szeretőjét

p mint egy szende szüzet…

p Én meg a rádöbbenéstől

p egy világvégi remete leszek,

p aki itt önkínzó aszkétaként

p el is hitetné magával, hogy

p ő már nem akar nőt látni…

p (Lev Tolsztoj: Szergij atya)

p Aki

p elvből,

p megszokásból

p mindig rosszkedvű,

p cvíder, nyűgös stb. stb.

p és mindig pont tetőled

p várja, hogy felvidámítsad,

p és még neki áll feljebb, ha

p ez neked épp most nem sikerül…

p Aki

p mindent

p tudni akar rólad,

p de ő inkognitóban marad,

p de ő örök rejtély maradna,

p ez az ő egy vagy fő szexepilje –

p legalábbis ő ezt képzeli be…

p Aki

p – hogy,

p hogy nem –

p mindig megalázó,

p kínos helyzetbe hoz

p a legjobb barátok előtt is…

p (vagy leginkább ilyenkor,

p és nem egyszer látott

p idegenek előtt…)

p Aki

p nem

p hallgat meg,

p pláne nem végig,

p pedig ő lehetne az egyetlen,

p akitől ezt legelőször elvárhatnám –

p de ő rögtön magáról, bajáról beszél…

p Aki

p saját

p gondját

p önzőn dramatizálja,

p a tiéd meg bagatellizálja,

p és ilyenkor megnyugszik,

p mert a kettő átlaga pont jó…

p Aki

p nemcsak elnézi,

p de még rád is hagyja,

p netán fel is dicséri a hibád,

p hogy a – csak neked nem

p átlátszó – hízelgéssel

p megkedveltesse magát…

p Az

p a gonosz varázsló

p aki előbb hipnotizál engem,

p majd nagy szerelmem ellen

p uszít, hergel, lázít, ugraszt –

p ami végül az ő életébe kerül,

p de belőlem meg gyilkos lesz,

p igaz, komoly mentő körülménnyel…

p (Thomas Mann: Mario és a varázsló)

p Aki egy

p krokodil-

p könnyeket síró

p modern kori Piroska,

p amikor felfalja Farkas nevű,

p ez idáig igen gavalléros, de

p ezért mára koldus eltartóját…

p Aki

p a fő

p dolgot

p maga eldönti,

p kész helyzetet teremt,

p de viszont a mellékesben

p igen nagy szabadságot ad

p az élet/házastársának…

p Aki

p csak

p csupa olyat ígér,

p aminek a betartása

p abszolút nem tőle függ,

p vagy ami emberileg

p már eleve lehetetlen…

p (de a hálálkodásomat

p már előre besöpörné…)

p A

p rém-

p álom asszony,

p akitől soha nincs,

p mert nem is lehet

p egy perc nyugalmad,

p folyton zsémbel, perel stb. –

p max. vészjósló csendben van…

p (pl.: Arany János – Jóka ördöge)

p Milyen

p volt-lehetett

p annak a költőnek

p a szerelmi-házasélete,

p aki sok évtized alatt se írt

p egyetlen szerelmes verset,

p amit pedig minden ember

p ír vagy mond, amikor először

p nagyon-nagyon szerelmes lesz…

p (de Arany balladában, ami tragédia

p dalban elbeszélve, figyelmeztetett

p a szerelem-démon hatalmára…)

p A ballada műfaj

p lényeges vonása, hogy

p az embereket kiélezett lelkiállapotokban,

p lélektani szituációkban ábrázolja, gyakran

p a megzavart emberi lélek magatartását mutatja be.

p Legjellemzőbb témái a hűség és hűtlenség, féltékenység,

p házasságtörés, általában a szerelem gyötrelmei és bűnei

p (Arany J.: Ágnes asszony, Tetemre hívás, Tengeri hántás)

p x

Arany János

TETEMRE HÍVÁS

A radványi sötét erdőben
Halva találták Bárczi Benőt.
Hosszu hegyes tőr ifju szivében;
„Ime, bizonyság Isten előtt:
Gyilkos erőszak ölte meg őt!”

Kastélyába vitette föl atyja,
Ott letevék a hűs palotán;
Ki se terítteti, meg se mosatja:
Vérben, ahogy volt, nap nap után
Hever egyszerű ravatalán.

Állata őrzeni négy alabárdost:
„Lélek ez ajtón se be, se ki…”
„Hátha az anyja, szép huga már most
Jönne siratni?” – „Vissza neki;
Jaj, ki parancsom, élve, szegi!”

Fojtva, teremről rejti teremre
Halk zokogását asszonyi bú. –
Maga, pecséttel, „hívja tetemre”
Kit szemre vesz, ölyvként, sanda gyanú:
Legyen a seb vérzése tanú.

A palotát fedi fekete posztó,
Déli verőn sem süt oda nap;
Áll a tetemnél tiszti pörosztó,
Gyertya, feszűlet, kánoni pap:
Sárga viaszfényt nyughelye kap.

„Jöjjenek ellenségi, ha voltak!”
Jő, kit az apja rendre nevez;
Hiába! nem indul sebe a holtnak
Állva fejénél az, vagy emez:
„Gyilkosa hát nem ez… újra nem ez.”

„Hát ki?…” riad fel Bárczi sötéten,
„Boszulatlan nem foly ez ösi vér;
Ide a gyilkost!… bárha pecsétem
Váddal az önnön szívemig ér:
Mindenki gyanús nekem, aki él!”

„Jöjjenek úgy hát ifju baráti!”
Sorra belépdel sok dalia:
Fáj nekik a hőst véribe’ látni,
S nem harc mezején elomlania.
Erre se vérzik Bárczi fia.

„Jöjjön az udvar! apraja, nagyja…
Jöjjön elő Bárc, a falu, mind!”
Megkönnyezetlen senki se hagyja,
Kedves urára szánva tekint.
Nem fakad a seb könnyre megint.

„Jöjjön az anyja! hajadon húga!”
Künn a leány, már messze, sikolt;
Anyja reárogy, öleli búgva:
Mindre nem érez semmit a holt:
Marad a tört vér – fekete folt.

„Jöjjön utolszor szép szeretője,
Titkos arája, Kund Abigél!”
Jő; – szeme villan s tapad a tőrre,
Arca szobor lett, lába gyökér.
– Sebből pirosan buzog a vér.

Könnye se perdűl, jajja se hallik,
Csak odakap, hol fészkel az agy:
Iszonyu az, mi oda nyilallik!…
Döbbenet által a szív ere fagy:
„Lyányom, ez ifjú gyilkosa vagy!”

Kétszeri mondást – mint lebüvölten –
Hallgat el, aztán így rebegi:
„Bárczi Benőt én meg nem öltem
Tanum az Ég, s minden seregi!
Hanem e tőrt én adtam neki.

Bírta szivem’ már hű szerelemre –
Tudhatta, közöttünk nem vala gát:
Unszola mégis szóval „igenre”,
Mert ha nem: ő kivégzi magát.
Enyelegve adám a tőrt: nosza hát!”

S vadul a sebből a tőrt kiragadja,
Szeme szokatlan lángot lövell,
Kacag és sír, s fennvillogtatja
S vércse-visongással rohan el.
Vetni kezet rá senki se mer.

Odakinn lefut a nyilt utca során,
Táncolni, dalolni se szégyell;
Dala víg: „Egyszer volt egy leány,
Ki csak úgy játszott a legénnyel,
Mint macska szokott az egérrel!”

(1877 okt. 27)

pppppppppppppppp

Boldog-boldogtalan emberek életei/halálai

Szellemi önvédelmi segítség lélekbátor keresőknek

Vagy rontasz, vagy építesz – csak rajtad múlik…

Vagy a jó vagy a rossz Istent imádod: válasszál…

Legalább ne árts, se önmagadnak, se másoknak…

Ki mennyit használhat, legalább annyi kárt tehet – sőt:

hisz házad gyerek/bolond is felgyújthatja, de felépíteni…?

Csak az ember lehet önsorsrontó, akár öngyilkos,

önerőből vagy nagyon boldog, vagy nagyon boldogtalan,

de azért mások is besegíthetnek neki, ha engedi/hagyja…

Önmagamtól és az ún. jóbarátaimtól védjen meg a Jóisten,

ellenségeimmel elbánok magam is, sőt hasznomra lehetnek…

A legtöbbet – nyilván!? – én árthatok saját magamnak,

de vigasztaló, biztató, hogy akkor ennek az ellenkezője is igaz….

Használjam magam rendeltetésszerűen, mint egy gitárt/hegedűt,

ami lehet dísztárgy, lehet zaciba tenni, lehet vele verekedni is,

lehet ördögi hangzavart kelteni, de lehet isteni muzsika médiuma…

Ez után jönnek – fontossági sorrendben! – az előszeretteink,

az (ál)barátaink, a nyílt hidegháborúzók, az ún. profi segítők,

Mekk mesterek, protokoll orvosok stb., és az (áruló) írástudók,

a jó rossz társadalmi-gazdasági-politikai elitek, vezetők – és

végül, – de talán mégsem utolsósorban? – a rejtett hatalmak….

Becsüld meg s gyarapítsd aranyad, ne csinálj belőle sarat,

a sarad nem mondd aranynak, de csinálj még abból is aranyat!

Csak a balga-gyáva embernek nincs/nincs jó örömteli családja,

barátja, szerelme, evése-ivása, játék(osság)a, humora, munkája

-hivatása, otthona/hazája, gyermeke, társasága, mulatsága stb.

Ő „él” ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,

önemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,

fóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,

idegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,

közlés/megértésképtelenül, parazitaként, élményszegényen,

napi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,

rossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,

alakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban,

hitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,

talentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,

elviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,

balekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,

házassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,

betegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,

lelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?

A legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.

jószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,

és a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…

Az ún. betegség sem külső sorscsapás, de isteni intő jelzés:

tarts önvizsgálatot és „szertelenül” keresd meg a lelki okot!

A mese nem másról, de pont terólad szól –

ismerj magadra és itt és most változtass életeden!

Szabadságra vagy teremtve, hogy jó szellemben-lélekbátran éljél,

átfogón és mélyen teljesértékű módon, istengyermekként kivirulva,

és nem ördögfajzatként szenvedve: akarót repít, nem vonszol a sors!