A magyar bölcselet történészei és művelői

Ezen az oldalon elkezdem külön is gyűjteni a magyar eredetű, nyelvű, szellemű – tág értelemben vett – bölcseleti irányultságú irodalmat. Persze messze nem a teljesség igényével – inkább az én szubjektív reprezentatív mintavételem lesz ez. Ami nem azt jelenti, hogy csak az általam eredetinek, jelentősnek, korszakalkotónak tartott szerzők/művek kerülnek a lajstromba – lesznek „elrettentő példák” is: kik, mikor és mit gondoltak a filozófia történetéről és műveléséről… Nyilván befolyásol a keresésben és a válogatásban honlapom főtémája, a boldogság, s így különösen figyelek a gyakorlatiasabb, az ember életvitelét közvetlenebbül orientáló bölcseleti művekre. (És példákat az álproblémákról rágódókra és/vagy tolvajnyelven fogalmazókra.) A magyar filozófiai kultúra sajátos és sokszor (élet)idegen hagyományai miatt is látókörömbe vonom a népi bölcsességet, a prédikációs-igehirdető irodalmat, az ún. füveskönyveket stb. és nem utolsósorban a bölcseleti költeményeket, színműveket stb. is. A bölcselő vagy a legnemesebb értelelmiségi hivatás, vagy a legfeleslegesebb, sőt: a legkártékonyabbb. Mint az emberi butaság, balgaság és aljasság maga. Csak annak minősített esete: amikor a segítő árt a rászoruló tanácskérőnek. Mint amikor az orvos tovább betegíti, vagy megöli a szenvedő páciensét… A filozófia első és legfontosabb része az, amely tanítások gyakorlati alkalmazásáról szól; például az, hogy nem szabad hazudni. A filozófia második része a bizonyításokat tartalmazza: miért nem szabad hazudni? A harmadik rész az előzőeknek alapvetésül és megvilágosításul szolgál. Miért bizonyítás ez? – kérdezi. Mi a bizonyítás? Mi a következtetés? Mi az ellentmondás? Mi az igaz és mi a hamis? A harmadik rész tehát a második rész miatt szükséges. A második pedig az első miatt. A legfontosabb azonban, amivel mindig foglalkoznunk kell, az első rész. Mi viszont fordítva csináljuk. A harmadik résszel töltjük időnket, és minden buzgalmunk ebben merül ki. Az első résszel egyáltalán nem törődünk. Így történik, hogy hazudozunk ugyan, de annak a bizonyítási módja, hogy nem szabad hazudni, kéznél van nekünk” (EPIKTÉTOSZ Kézikönyvecskéje)