kb. 20 perc olvasás
BOLDOG-BOLDOGTALAN PARADICSOMA ÉS POKLA
NAPI SZELLEMI ÚTRAVALÓK ÉS LELKI TÁPLÁLÉKOK
A POÉZIS PEGAZUSÁN
ARANY JÁNOS
EGYNÉMELY NAGYOCSKA EMBERRE
Nagy emberek, nagy emberek,
Oh, mily kicsinyek vagytok,
Ha vész üvölt, ha reng a föld
S az ég villáma csattog!
Ilyenkor a nagyok sora
Fogyton apadva gyérűl;
Miért ne mást? – könnyhullatást
Választani kenyérűl?
Mint a hajós, midőn zajos
A tengerek dagálya,
Mindazt, miért fáradt, remélt,
Hullám közé dobálja:
A koszorút, ti nyomorúk!
Elszórni úgy siettek,
Mellyel erény s közvélemény
Övezte volt fejetek.
Még a minap kolosszilag
Verétek a felhőket,
Föl sem vevén minket, szegény
Alant járókelőket:
Most sárba – nem döntve, hanem
Önként borulva, másztok,
S annak, ki rúg, színes, hazug
Szóval allelujáztok.
Csak menjetek a förgeteg
Elől biztos tanyára;
Bárhogy mutat az öntudat:
Kényelmetek nagy ára.
Ha szintelen a honszerelem
Köntöse és kitágul:
Bölcs gondolat így ujolag
Szabatni azt – fonákul.
(1850 aug.)
*
ÍRÓSZOBÁM
Ez a szoba, hol én most
Tillaárom haj!
Pusztítom a papirost
Tillaárom haj!
Se nem csapszék, se nem bolt,
Csizmadia műhely volt.
Tillaárom haj!
A fő céhmester szabott
Tillaárom haj!
Benne csizmát, papucsot,
Tillaárom haj!
Ha megvarrta, eladta,
Jól eresztett a kapta.
Tillaárom haj!
Nem volt ártalmas annak
Tillaárom haj!
Sem a ragya, sem a nap,
Tillaárom haj!
Sem az árvíz, sem a hó,
Sem a revolúció,
Tillaárom haj!
Bezzeg, de nem megy nékem
Tillaárom haj!
Ez az én mesterségem,
Tillaárom haj!
Ha dolgoztam, kirakom:
Azt se kérdik, hogy adom.
Tillaárom haj!
Háborúban azt mondták,
Tillaárom haj!
Most keveset adunk rád;
Tillaárom haj!
Béke-időn azt vetik,
Másra kell a pénz nekik.
Tillaárom haj!
Ne volnék csak ilyen vén!
Tillaárom haj!
Írótollam letenném,
Tillaárom haj!
S beszegődném maholnap
Csizmadia inasnak.
Tillaárom haj!
(1850)
* * *
ÉLETKÉPFESTŐ – JELLEMRAJZOLÓ
A CSÚNYÁK
Tanúja voltam annak a jelenetnek, amint egy vidéki vendéglő üvegtetős étterméből tüntetően kivonult kedves és lelkes barátnőm, a feminista, talán az első magyar szüfrazsett, aki forradalmi tettel vallotta az elvét. Utána lopóztam a folyosóra, meg akartam tudni, miért szökött meg. A cigány valami nótát játszott, amely a vért az agyába korbácsolta, és megvesszőzte feminista-önérzetét. Messze a sarokasztalnál gutaütéses, véres szemű urak mulattak, citromszeleteket áztattak a poharukba és óbégattak, félrehúzva boros, vastag szájukat: Nekem olyan asszony kell. Később hallottuk, hogy milyen asszony kell. A dal paraszt szadistája úgy festi ki a házasélet mennyországát, hogy a némber az ember érkezésekor keljen fel a dunyhából, még akkor is, ha belégebed, még akkor is, ha beteg s – amint tudni méltóztatnak – főzze meg a vacsorát, és úgy várja-várja az urát. Csak nem ez volt a deliktum? Mi tűrés-tagadás, ez volt. A népdal sértette? A népdal, de még inkább azok a „reakciós” férfiak, akik kedvüket lelik ilyen cudar idill kifestésében. Csak nem tréfál? Dehogyis tréfál. Nem gondolja, hogy akkor maga, aki nem érti, nem akarja megérteni a népdalt, és hátat fordít ennek az együgyű és kedves költészetnek, itt, a kultúrában szegényebb magyar földön hasonló az angol társnőjéhez, aki a múzeumban késsel vagdalta szét a szépség írott mását, a meztelen istennőt? Lehet, de nem törődik vele. Nincs humora? A forradalmárnak soha sincs humora.
Emlékezem, hogy a beszélgetés után lenéztem a kis nőt, és a torkom a nevetés is karcolta, de befelé elkomolyodtam, és ma is ebben a groteszk, mosolyogtató képben látom a komoly tanulságot, mit jelent nálunk a feminizmus, és mit jelenthet másutt, más országok számára. Mert a kis jelenet világítóbb és beszédesebb minden tudományos könyvnél. A forradalmak előestéjén szoktak történni olyan meglepetések, hogy valaki hirtelenül nem érti meg törvényt, hogy valaki először mosolyog olyan dolgon, amit addig mindenki komolynak és magától értetődőnek tartott, s először vesz komolyan olyan tréfát, amin addig minden épeszű ember nevetett. Csúnyák a forradalmárok. A szép katolikusok után csúnyák voltak a kálomisták, a szép romantikusok után csúnyák voltak a naturalisták, a szép varázslók után mindennél csúnyábbak és kiábrándítóbbak voltak a tudósok. Nem lehet rossz néven venni a jakobinustól, hogy a királynő parfümjét büdösnek tartja, és nem gyönyörködik sem a gobelinekben, sem a hárfamuzsikában. Neki az a filozófiája, a versailles-i parknak van egy nagy-nagy szépséghibája, az, hogy nem az övé, és a művészet, mely ebből az aranybőségből fakadt, szintén annyiban fogyatékos, hogy üres gyomorral nem élvezhető. Maguk a feministák is hasonlóan vélekednek a mai társadalomról. Eddig szépek voltak, és nem véletlen, hogy most, mikor okosakká és veszedelmesekké lettek, hirtelenül csúnyákká is változtak.
Pankhurst Sylvia kisasszony is azért ugrott itt a szószékre, hogy a sebeit mutogassa. Semmi esetre se előkelő gesztus. Csakhogy a világ kezdete óta sebekkel korteskedtek. Az a nemes római, aki krétával fehérített tógával kunyorálta a voksokat a fórumon, a szenátorválasztás előtt, már tudta a módját, hogy a háborúban szerzett sebeit kicsillantassa a művészi redők alul, és bolond, hogy ha nem úgy tesz. Szerencsére az angol kisasszony, a szőke, huszonkét éves agitátor sem kevésbé szemérmes. Szüksége van rá, mert voksokat koldul. Egyelőre ő is csúnya akar lenni és okos. Kevés ily száraz és megrázó beszédet hallottam. A panamista szónoklatában van harang, bitó, görögtűz, az övében az a megdöbbentő, hogy egyetlen hasonlat sincs, csak tények, adatok és számok, a vékony hangocskája színezés nélkül, egyhangúan cseng végig a félig üres termen, az elokvenciája azokon a magányos éjeken edződött meg, az éhség delíriumában, amikor lüktető halántékkal, víziók és hallucinációk közepett hevert a börtön ágyán. Szegényke, nagyon lefogyott. Igazi női pszichológia és logika rejlik abban, hogy az egykor szép, most lesoványodott és megcsúnyult testét hordozza végig a világon, egyik városról a másikra, agitálni. Megvárta, amíg az éhségsztrájk és a börtön soványítókúrája elvégzi a hatását, s a régi fényképeiről már rá se lehet ismerni, csak sejteni lehet, hogy ez a hajkoszorú valaha párnás, puha arcot dekorált, és ezek a csontos csuklók valaha gömbölyűek voltak. Hogy ez öntudatos cselekedet, azt a nyilatkozataiból is látni. Kezét az orrához nyomja, és a plénum előtt mutatja, hogy köpte vissza orrán-száján az ételt, amit belékényszerítettek. Nem válogatja a szavakat. Szólt és írt a görcsről, a szédületről, a fejfájásról s a sárga, nyúlós nyálról, amit a koplaló íny izzad magából, egy pillanatig se félvén attól, hogy az ízlést sérti és illúziókat rombol. A szépség a boldogok luxusa.
Azt se igen titkolta, hogy a feddhetetlenség is a boldogok luxusa. Végre büntetett előéletű, rögzött, visszaeső bűnös, most is csak elfutott a börtön elől, és biztos vagyok, csöppet se venné rossz néven, hogy ha valamelyik úri dáma elfordulna tőle a korzón. Olyan politikai bűntények állanak a háta mögött, mint annak a román artistának, akit most világszerte köröznek. Ünnepelni még a híveinek is bajos. Ahhoz azonban, hogy elviselje a sorsát, megvan az egészséges humora, és ez mindenesetre politikai érettségére vall. A forradalmár politikus, akit legazembereznek, nyugodtan mosolyoghat a bíráin, mert tudja, hogy maga hozza majd a törvényt, amelynek értelmében holnap ő lesz a becsületesség mértéke, és azok a hazaárulók, akik ma ráripakodnak. A porkolábot becsukatja, és a hóhért felakasztatja.
A kisasszony is ilyesmit gondol. A bűne az igazság, a józansága a költészet és a csúnyasága a szépség. Amikor kitárja két vékony karját, a teste szónokol, és ez nagyon bájos, nagyon nőies. Ladies and gentlemen, nézzétek, kérlek, az én megcsúnyult testem, az én rongyos és szép lobogómat.
KOSZTOLÁNYI DEZSŐ
A Hét, 1914. április 19.
* * *
ZSIDÓ, KERESZTÉNY ÉS POGÁNY ISTENKÉP
Katolikus Igenaptár
2011. november 17.
(Nagy szent Gertrúd)
Felismerni, ami üdvösségünkre szolgál. Nem mindig könnyű a mai rohanó világban. Annyi minden csábító van, annyi minden próbál megtéveszteni, hogy ma egyre inkább szükség van Isten segítő erejére. Az Oltáriszentségben ezt az erőt nyerhetjük el.
Napi igehelyek
1Mak 2,15-29
Antióchosz király követei pedig eljutottak addig is, hogy azokat, akik Modin városába menekültek, arra kényszerítsék, hogy áldozatot mutassanak be, tömjént égessenek, és elszakadjanak Isten törvényétől. Meg is adták sokan beleegyezésüket Izrael népéből és hozzájuk csatlakoztak. Matatiás meg a fiai azonban állhatatosak maradtak. Antióchosz követei ekkor ezekkel a szavakkal szóltak Matatiáshoz: ,,Te elöljáró és tekintélyes nagy ember vagy ebben a városban. Fiakkal és testvérekkel ékeskedsz. Járj tehát elöl, teljesítsd a király parancsát, amint azt az összes nemzet és Júdea férfiai is teljesítették, meg azok, aki visszamaradtak Jeruzsálemben! Akkor helyed lesz a király barátai között neked is, meg fiaidnak is, és bővelkedni fogsz aranyban, ezüstben, meg sok ajándékban.” Matatiás erre így felelt, és hangos szóval mondta: ,,Ha minden nép engedelmeskedik is Antióchosz királynak, és mindenki felhagy atyái törvényének szolgálatával és az ő parancsaihoz alkalmazkodik, én, a fiaim, meg a testvéreim a mi atyáink törvényéhez ragaszkodunk. Mentsen meg minket attól az Isten! Nincs javunkra, hogy elszakadunk Isten törvényétől és szertartásaitól. Mi nem hallgatunk Antióchosz király szavára, nem mutatunk be áldozatot, nem szegjük meg törvényünk parancsait, hogy más úton járjunk.” Alighogy abbahagyta ezt a beszédet, mindenki szeme láttára előlépett egy zsidó, hogy a király parancsa értelmében áldozzék a bálványoltáron Modin városában. Amint ezt Matatiás meglátta, úgy elkeseredett, hogy megremegtek a veséi. Jogos és igazságos haragra gerjedve odarohant és leszúrta őt az oltáron. Megölte ugyanakkor azt az embert is, akit azért küldött Antióchosz király, hogy az embereket az áldozatra kényszerítse; az oltárt pedig lerombolta. Úgy buzgólkodott ő is a törvényért, mint ahogy Fineesz Zamrival, Sálomi fiával szemben cselekedett. Majd hangos szóval így kiáltott Matatiás a városban: ,,Mindaz, aki buzgólkodik a törvényért és kitart a szövetség mellett, jöjjön utánam!” Aztán a hegyekbe menekült ő, meg a fiai, és mindenüket otthagyták a városban. Akkor sokan, akik jogot és igazságot kerestek, a pusztába vonultak.
Lk 19,41-44
Mikor közeledett és meglátta a várost, megsiratta, s így szólt: ,,Bárcsak te is felismernéd legalább ezen a napon, ami békességedre szolgál! Most azonban el van rejtve a szemed elől. Mert jönnek napok, amikor ellenségeid körülvesznek sáncokkal, bekerítenek és szorongatnak mindenfelől. Földre tipornak téged és gyermekeidet, akik benned laknak; nem hagynak benned követ kövön, mert nem ismerted fel látogatásod idejét.”
* * *
GÖRÖG-RÓMAI MITOLÓGIA
(összeállította Csiky Gergely)
Az ég istenei.
II. MÁSODRENDŰ ISTENEK.
(folytatás)
A MÚZSÁK.
Zeus és Mnemosyne (emlékezet) leányai. Zeus a titánharcz után azért adott nekik életet, hogy az istenek hőstetteit dalokban megénekeljék és megörökítsék. Eredetileg karban léptek fel s csak a későbbi időkben osztották meg maguk között a különböző művészeti ágakat. Kezdetben az Olymposon laktak, később a bœotiai Helikonra és Parnassos hegyére tették által lakásukat, mely utóbbinak tövében fakadt a nekik szentelt kastaliai forrás.
A múzsák száma kilencz volt.
1. Klio, a történetírás múzsája; fején babérkoszorúval s kezében félig nyitott pergamenttekercscsel ábrázolják. Egy monda szerint Pierostól szülte az Apollótól szeretett Hyakinthost.
2. Melpomene, a tragédia múzsája. Fátyollal ábrázolják, egyik kezében a tragikus álarczczal, másikban néha kardot tartva.
3. Thalia, a komédia múzsája. Jobb kezében a komikus álarczot, baljában görbevégű pásztorbotot tartva ábrázolják, fején repkénykoszorúval.
4. Kalliope, a hősköltemény múzsája. Jelvényei: az írótábla vagy pergamenttekercs és a stilus.
5. Urania, a csillagászat múzsája. Jelvényei: egyik kezében az ég-gömb, a másikban kis bot.
6. Euterpe, a lantos költészet és zene múzsája. Jelvénye: a kettős fuvola.
7. Polyhymnia, az ének múzsája. Komoly, elmélkedő arczczal, jobb kezének mutató ujját ajkára helyezve ábrázolják.
8. Erato, a szerelmi és menyegzői dalok múzsája. Rendesen lanttal és a húrverő botocskával ábrázolják.
9. Terpsichore, a táncz múzsája. Tánczoló helyzetben s kezében lanttal ábrázolják.
A rómaiak eleinte Camena név alatt tisztelték az éneklő nymphákat. Ezek közé tartozott Egeria, Numa Pompilius kedvese, ki neki köszönte bölcs és áldásos uralkodását. Egeria a király halála után oly nagy bánatnak adta át magát, hogy Diana szánalomból forrássá változtatta. – Később a római költők azonosították a Camenákat a görög múzsákkal.
CHARISOK (GRATIÁK).
A báj és kellem istennői, s ezért rendesen azon istenek kiséretében lépnek föl, kiknek hatásköre leginkább föltételezi a kellemet. Legtöbbnyire Aphroditét kisérik, azonkívül Apollót, Bacchust és a múzsákat. Származásukról különböző mondák szólnak. Némelyek szerint Zeus és Eurynome, mások szerint Bacchus és Aphrodite leányai voltak. Számukat is különfélekép említik, legtöbbször háromról van szó. A régi időben ruhásan ábrázolták, később meztelenül. Ők voltak egyszersmind a hála erényének istennői is. Több templomuk volt, részint egyedül nekik szentelve, részint közösen azon istenekkel, kiknek kiséretéhez tartoztak.
NIKE (VICTORIA).
A győzelem istennője. Szülei voltak Pallas, a titán és a Styx folyam istennője. Testvérei: Kratos (hatalom), Bia (erő), Zelos (buzgalom). Többnyire szárnyasan, pálmával és koszorúlábra vázolták.
Victoria tisztelete nagyobb volt a harczias római népnél. A diadalmas hadvezérek hálából ez istennő képeit, szobrait állíták fel a Capitoliumban. Ilyen volt azon szobor, melyet Augustus emelt az actiumi győzelem után.
IRIS.
A szivárvány istennője. Hera kiséretéhez tartozik, kinek megbizásait nagy gyorsasággal szokta végezni. Különösen tisztelték a földmívesek, mint a jótékony eső adóját, melyet a szivárványon, mint hidon, visz fel a tengerből a felhőkbe, hogy onnan a vetésekre áraszsza. Irist szárnyasan ábrázolták, kezében a hirnöki pálczával.
A MOERÁK (PÁRKÁK).
A sors istennői, Erebos (homály) és Nyx (éj), más monda szerint Zeus én Themis leányai. Hárman vannak és az emberi sorsot szövik. Klotho a rokkát tartja, Lachesis a szálakat fonja, Atropos ollóval kettévágja az elkészült fonalat; s így ők az ember születésének, élete folyásának és halálának urai.
NEMESIS.
Erebos és Nyx, más monda szerint Okeanos és Nike leánya, a megtorlás istennője, ki felügyel, hogy mindenkit tetteihez méltó sors érjen, s kivált hogy az emberek elbizakodottsága és a gonosztevők büntetlensége által a világrend egyensúlya meg ne hibbanjon. Szárnyasan ábrázolják, melyek a megtorlás gyorsaságát jelentik, kezében zablát tart, mint a mérséklet jelképét.
TYCHE (FORTUNA).
Okeanos és Tethys leánya, a szerencse istennője. Tisztelete igen el volt terjedve és sok görög városban voltak templomai és szobrai. Rómában Servius Tullius király emelt templomot Fortunának s junius 24-ik napjára tette ünnepét.
Jelvényei az evezőrúd vagy a bőség szaruja. Mint a jó és balszerencse adóját vagy golyón vagy kereken állva ábrázolják, ez által jelezve a szerencse forgandóságát.
A HARPYIÁK.
Thaumas és az okeanida Elektra leányai, a bűn boszuló istennői, leányfejű, madártestű, erős karmú szörnyetegek. Számukat kettőre vagy háromra teszik s különféle neveiket említik. Ezek közt leggyakoriabbak: Aëllo, Podarge, Kelaeno. Szárnyaik a gyorsaságot jelentik, melylyel a bűn megboszulására sietnek. Így büntették meg Phineus, salmydessosi királyt, ki két fiát mostoha anyjuk hamis vádjára szemök világától fosztá meg. Boreas, a fiúk nagyapja boszúból a kegyetlen Phineust is megvakította s az istenek a Harpyiákat küldték rá, kik ételeit elragadták előle és felfalták s a mit nem tudtak megenni, úgy bemocskolták, hogy élvezhetetlenné vált.
MORPHEUS.
Az álom istene, Hypnos (alvás) fia. A távol nyugaton lakik palotájában az álmokkal, melyek az istenek küldöttei. Esténkint elhagyja velök palotáját s megszállja az alvó embereket, kiknek nyájas, kellemes alakban jelen meg, míg a rossz álmokat testvére Ikelos küldi az emberekre.
MOMUS.
Nyx (éj) fia, a kifogásolás és birálgatás istene. Mindenben talált kifogásolni valót, így például az ember alakján az nem tetszett neki, hogy keblén nincs ablak, melyen keresztül gondolatait látni lehetne. Csak Venus szépsége ellen nem tudott semmi kifogást tenni s e fölötti boszuságába belehalt. Az Olymposra jutva, folytonosan birálja az istenek tetteit, kik nagy mulatságukat találják benne s mintegy udvari bolondjuknak tekintik.
LARES. PENATES.
A rómaiak házi istenei. Minden háznak megvoltak a maga Laresei és Penatesei, kikhez házuk virágzásáért, különösen a mindennapi kenyérért folyamodtak. Részt tulajdonítottak nekik a család minden dolgában s minden fontosabb családi eseménynél segítségökért esedeztek. Oltáruk a házi tüzhely mellett volt, az úgynevezett atriumban, hol lakomáikat tartották s a látogatásokat fogadták. Itt álltak a házi istenek apró szobrai, melyek a szegényebb házakban durva famunkák voltak. A család lakomáinak egy részét apró tálakon szobraik elé helyezték, a családi ünnepélyeken megkoszorúzták fejöket. Kedves áldozatuk volt a virág, tömjén, gyümölcs. Ha a családfő útra kelt vagy hazatért, a házi istenekhez fohászkodott s áldozatot mutatott be nekik. A Lar, ki Plautus «Aulularia» czímű vígjátékában a prologot mondja, feltünteti a viszonyt, melyben e házi istenek illető családjaikkal s ezek sorsával állottak.
* * *
EÖTVÖS JÓZSEF
VALLOMÁSOK ÉS GONDOLATOK
440
Valamint kevés ember van,
ki valamely hasznos tevékenységre képes ne lenne,
és senki nincs,
ki tehetségei által
minden pályára alkalmatossá válnék,
úgy van az a szerencsével is.
Minden ember,
egyedisége szerint,
csak a boldogságnak
egy bizonyos nemét élvezheti;
s azt tapasztaltam, hogy
még többen csalódnak az iránt,
amit kívánniok,
mint az iránt,
amit tenniök kell.
441
Nem ugyanazon tárgyakban
kereshetjük mindnyájan boldogságunkat,
de mindenikünknek van valamije,
miben e boldogságot feltalálhatná;
s egyik legnagyobb bajunk, hogy
még azok is,
kik kizárólag boldogságunkkal fáradnak,
ezt elfeledik.
Hány ember lehetne szerencsés,
ha kedvesei ahelyett, hogy
őt saját felfogásuk szerént boldogítni akarják,
tűrnék, hogy
a maga módja szerént legyen az.
442
A szerelem az,
melyet adunk,
nem az,
melyet találunk.
443
Ó, hogy azon egy kincs,
melyet e földön találhatunk,
éltünk aranya – a szerelem –
annyi idegen földi anyaggal vegyülve teremtetett,
hogy az idő olvasztó tálában
a kis darab érccel annyi salaknak kell maradni!
444
A szerelem sokszor vízhez hasonló:
mennyivel többet látsz felszínén,
annyival kevesebb ereszkedett belsőjébe.
445
Iparkodjál látni!
Bekötött szemmel
senki sem járhat egyenesen.
446
Tekints körül e világon,
s lények véghetlen sorában,
a nagy anyaföldtől
az utolsó féregig vagy fűszálig
nem öröm s megelégedés lép-e elédbe.
447
A skorpió-szúrást
csak zúzott skorpiók verítékével gyógyíthatni;
ó, s így hány ember vérezett, hogy
azon sebeket,
melyeket társai ütöttek,
gyógyítsa.
448
Valamint
a legkisebb növénynek kifejlődése
nemcsak közvetlen körétől,
de a földteke mozgásaitól függ,
mely,
midőn sajáttengelye
s a nap körül forog,
a nappal s éjszaka
és
az évszakok változását okozza:
úgy nincsen ember
– bármi szerénynek
vagy függetlennek látszik helyzete -,
kinek létére
a világ politikai fordulatai
befolyást ne gyakorolnának,
s azért a politikai közönyösség,
melyre Szolón méltán büntetést szabott,
nemcsak szűkkeblűségnek,
de egyszersmind
igen korlátolt észnek biztos jele.
* * *
JÓÍZŰEN NEVETNI
ÉS
EGY MÁSIK EMBERT MEGNEVETTETNI
− Anyu, mi az a tradíció?
Ami apáról fiúra száll…
− Értem. Akkor a télikabátom is tradíció?
*
Apja fia:
A filmrendező kisfia hazahozza az év végi bizonyítványát, és leteszi az apja elé:
− Na, papa! Nem csak a te filmed bukott meg.
*
− Apu! Sok pénzt spóroltam meg neked.
− Hogyan?
− Mert az idei tankönyveim jók lesznek jövőre is.
*
Elbizakodott apa:
− Fiam, nem vette észre a tanár, hogy én oldottam meg helyetted a házi feladatot?
− Nem, nem hiszem.
− Miért, mit mondott?
− Azt mondta, hogy napról napra hülyébb leszek.
*
− Gratulálok fiam. Hibátlan a házi feladatod. Hogy csináltad?
− A papám elutazott, tanár úr.
*
− Mondd fiam, hogy lehet egyetlen házi feladatban ennyi helyesírási hibát ejteni?
− A mamám is segített, tanító néni.
*
− Apu, a Dezső azt mondta, hogy én nagyon hasonlítok rád…!
− Kedves tőle… És te mit feleltél erre?
− Jól szájon vágtam.
*
A paksi Kovács fia Budapesten tanul, és állandóan pénzért pumpolja az apját, aki már nagyon unja fia pénzszórását. Egy idő után nem küld neki további támogatást. Egy hét után könyörgő távirat érkezik Pestről:
„Küldj pénzt, vagy a Dunába vetem magam!”
Választávirat Pestre:
„Pénzt nem küldök. Paksnál várlak: Apád.”
*
Az egyik vasúttársaságnál a tíz év alatti gyerekek ingyen utazhatnak.
Mielőtt a kalauz jött volna, az apa figyelmeztette a fiát:
− Ne felejtsd el, hogy most csak tíz éves vagy!
Jön a jegykezelő, és megkérdi a gyereket:
− Hány éves vagy?
− Tíz.
− És mikor leszel tizenegy?
− Mihelyt leszállunk a vonatról.
*
Pisti hazaér a tíznapos nyaralásból. Barátai megkérdik:
− Na, milyen volt a Balatonon? Ott is folyton esett?
− Á, dehogy. Csak kétszer. Először három napig, utána egy hétig.
*
Móricka megy haza az iskolából, és látja, hogy egy öregasszony ül a fán.
− Mi van mama, Red Bull?
− Nem fiam, Pitbull!
*
Belép a borbélyhoz egy hosszú hajú fiú:
− Úgy vágják le, mint legutóbb!
− Akkor megkérdezem a főnökömet, mert én még csak két éve vagyok itt.
*
− Fiam, ne menj minden este abba a zajos diszkóba, mert a végén megsüketülsz.
− Kösz anyu, már ettem.
*
Pistike, vagyis most már Pista lázasan tanulja a szóbeli érettségi tételeket. Egy nappal az érettségi vizsga előtt riadtan konstatálja, hogy a történelem tételekre nem maradt ideje. „Mentsük, ami menthető!” – alapon egy tételt azért megtanul, mégpedig a 13-as számút. Ettől rögtön elmúlt a félelme. Másnap, amikor a 8-as számú történelem tételt húzta, egy hirtelen mozdulattal visszadugta a többi közé.
− Nana, fiatalember, mit művel? Hányas tételt húzta?
− A 13-ast, de szörnyen babonás vagyok, ezért ijedtemben visszadobtam.
− Ilyen nincs! Tessék, mondja csak el a 13-as tételt!
Pista jelesre vizsgázott.
*
− Kis unokám, miért nem eszed meg a tojást?
− Nem kérem, nagymama.
− Amikor én gyerek voltam, boldogan megettem volna!
− Az lehet, de akkor még friss volt.
*
− Mama, a házmester bácsi és a házmester néni egy házaspár?
− Igen kisfiam. Hiszen ugyanúgy kezdődik a nevük.
− Értem. Akkor az agglegény az aggszűz férje?
*
Petike megkérdi a nagymamájától:
− Nagyi! Igaz az, hogy a húsvéti tojást a nyulak tojják?
− Igaz.
− És kiscsirke kel ki belőle?
− Igen, Petike.
A gyerek megcsóválja a fejét:
− Na, szép kis családi állapotok uralkodhatnak a nyúléknál…
*
A tanár kiszólítja Pistikét a táblához. A gyerek felsóhajt:
− A francba, mekkora szívás!
A tanár feldühödik, és berendeli Pistike anyját, hogy megbeszélje vele a gyerek stílusát.
− Asszonyom, a fia nagyon csúnyán beszélt az órán!
− A francba, mekkora szívás! Mit mondott az a kurva kölök? – kérdi az anyuka.
* * *
AZ EGYIK KUTYA, A MÁSIK EB
ERDÉLYI JÁNOS: MAGYAR KÖZMONDÁSOK KÖNYVE
1892.
Adjon isten három e-t.
eszet, erőt, egészséget.
1893. a.
Eb a czigány csere nélkül.
1894.
Eb a német kutya nélkül.
1895.
Eb a király ország nélkül.
1896.
Eb az oláh disznó nélkül.
a) „Eb” és „nélkül” szavak közé igy téve két főnevet, melyek egymással rokonszenvi vagy életbeli összeköttetésben állanak, mint: oláh és disznó, czigány és csere, tömérdek km. áll elő, mikor „eb” am. „semmit sem ér,” jól megjegyezvén, hogy ily közmondásokban az első főnév mindig személy, p. oláh, német stb.; miért „eb a zacskó pénz nélkül” s más ilyféle alkatu közmondások, ha nem lehetlenek is, de szokatlanok; aztán megjegyzendő hogy a szótagok száma rendesen középen megszakasztva egyenlő legyen a közmondás első és második részében; p. eb a magyar bajusz nélkül; eb a pap könyv nélkül; noha ez ellen is van kivétel Faludinál: eb a varga bőr nélkül; de amugy mégis hangzatosabb a km.
1897. b.
Eb, a ki nem barát.
Igyunk! eb, a ki nem barát!
Üritse minden poharát. Csokonai.
1898.
Eb, a ki bánja.
1899.
Eb, a ki bánja, kutya, a ki szánja.
b) Ezen közmondások megint typicus alakuak, szerintök ujra lehet akármennyit formálni, megjegyezvén itt is hogy az „eb” szó után ismét személyes viszszaható névmás (a ki) jő, mint a fölebbiekben személy. Azért mondhatjuk: „eb, a ki sir; eb, a ki verekszik” stb. végetlenül, de nem mondjuk soha: „eb, a mi sir, eb, a mi verekszik,” mert az eb csak ugy lesz igazán közmondási alany, ha magánál feljebb valót, épen személyt, képvisel. Azért jelentése ennyi: „nem én vagyok az,” a ki nem barát, azaz én barát vagyok, szeretem a barátságot; „nem én vagyok az,” a ki szánja, azaz én nem szánom stb.
1900. c.
Eb haragszik.
1901.
Eb hiszi.
1902.
Eb fél, kutya fél, mig az öreg ipam él.
1903.
Eb utól ki a világból.
1904.
Agg eb utól.
1905.
Eb lesz Budán király.
1906.
Eb oda fa nélkül.
Latin: Absque baculo ne ingreditor.
1907.
Eb köszönje a jótartást.
1908.
Eb ura fakó.
1909.
Eb ura kurta.
1910.
Eb szeme látta, eb keze vette, akaszszák fel, a ki keresi.
Arra mondják, ki olyat keres, mit maga tett el s nem leli.
1911.
Eb helye, mi nem én dolgom.
1912.
Ebé az, a mi másé.
1913.
Ebnek mondják, eb mondja farkának, farka mondja: eb menjen.
1914.
Ebnek parancsolj.
1915.
Ebnek papolj.
1916.
Ebnek add, ha megnyálaztad.
1917.
Ebet végy többet rá.
Ebem volna sánta, ha ugy folyna dolgom.
A c) alatti közmondások után tétessék tagadólag az első személyes névmás oly formában, mint az „eb” szó, azaz hol ennek tárgyesete áll, az első személyes névmásnak is tárgyesete álljon, és kijő az igazi értelem, p. eb haragszik, nem én, azaz én nem haragszom. Ebnek parancsolj, ne nekem, azaz nekem ne parancsolj; ebet végy többet rá, ne engem, azaz engem többet nem veszesz rá. – És igy tovább az „eb” szó minden utoljárókkal együtt tömérdek közmondási alakot állít elő, p. ebtől hallottad (nem én tőlem); ebbel szóltál (nem én velem), melyek mind kifogás nélküliek, az életben gyakorta hallhatók, a beszédnek erőt kölcsönzők.
1918. d.
Ebet tud hozzá.
1919.
Ebet hallott felőle.
1920.
Ebet sem tud felőle. Ott, az ebet, a pap rétjén.
Azaz nem egyező az igazsággal.
1921.
Ebet volt ott.
d) E közmondásokban az „ebet” szó egyszerü, de nyomatékos, tagadást jelent, p. Ebet tud felőle, am. nem tud, vagy „ugyancsak nem” tud felőle. – A nép szinte igy használja igen gyakran a „fene” szó tárgyesetét, p. fenét tud felőle; ott, a fenét, a pap rétjén. – Ilyképen megint sokféle, nyomatékosan tagadó, közmondásféle szójárat, formálható.
1922. e.
Eb anyja.
1923.
Eb az inge.
1924.
Eb a lelke.
e) Könnyű káromkodások; tagadással vagy nem helyesléssel, mi az „eb” szó fő jelentése a magyar közmondásokban.
1925. f.
Csak eb a kutya.
Rossz a rossz.
1926.
Mind egy eb az.
Nincs köztök semmi különbség a roszaságban.
1927.
Sem eb sem kutya.
Sem egyik sem másik rosz, hanem még roszabb.
1928.
Eb vagy kutya, mind egy tatár.
1929.
Azt se mondta: eb vagy kutya.
Sem jót sem roszat nem szólott, s elment.
1930.
Eben kutyát.
1931.
Eb kutyával hamar összebarátkozik.
Latin: Malus cum malo colliquescit voluptate.
1932.
Eb fujja, kutya járja.
1933.
Eb fujja nótáját, kutya járja tánczát.
1934.
Nosza eb után, komondor.
1935.
Ebrül ebre, paprul papra.
Hasonlórul hasonlóra marad valami, mint ebrül ebre az örv, papul papra a breviarium.
1936.
Ebmarásnak kutyaszőr az orvossága.
Kevésbbé jól igy is mondják: a mely eb megharap, annak szőre gyógyít.
1937.
Ebsógor, kutyakoma.
1938.
Ebszokás, kutyaszokás.
1939.
Eb ebet bolház.
1940.
Ebnek, eb a fia.
Eb kéri, eb adja.
f) Ezen közmondásokban „eb” és „eb”, vagy „eb és kutya,” ugyanazonságot jelentenek.