kb. 6 perc olvasás
Életminőségünk tükre – ABC
Boldog-boldogtalan, bölcs-balga
Földi/égi pokol vagy mennyország
Pokoljáró dudások sorsa – I.
JÖVENDÖLÉS
„Mondád, anyám, hogy álmainkat
Éjente festi égi kéz;
Az álom ablak, melyen által
Lelkünk szeme jövőbe néz.
Anyám, álmodtam én is egyet,
Nem fejtenéd meg, mit jelent?
Szárnyim növének, s átröpűltem
A levegőt, a végtelent.”
,Fiacskám, lelkem drága napja,
Napomnak fénye! örvendezz;
Hosszúra nyujtja élted isten,
Álmodnak boldog titka ez.’ –
És nőtt a gyermek, lángra lobbant
Meleg keblén az ifjukor,
S a dal malasztos enyh a szívnek,
Midőn hullámzó vére forr.
Lantot ragadt az ifju karja,
Lantjának adta érzetét,
S dalszárnyon a lángérzemények
Madárként szálltak szerteszét.
Égig röpűlt a bűvös ének,
Lehozta a hír csillagát,
És a költőnek, súgarából
Font homlokára koronát.
De méreg a dal édes méze;
S mit a költő a lantnak ad,
Szivének mindenik virága,
Éltéből egy-egy drága nap.
Pokollá lett az érzelemláng.
És ő a lángban martalék;
A földön őt az életfának
Csak egy kis ága tartja még.
Ott fekszik ő halálos ágyon,
Sok szenvedésnek gyermeke,
S hallá, mit a szülő bus ajka
Kínjának hangján rebege:
,Halál ne vidd el őt karomból,
Ne vidd korán el a fiut;
Soká igérte őt éltetni
Az ég… vagy álmunk is hazud?…’
„Anyám, az álmok nem hazudnak;
Takarjon bár a szemfödél:
Dicső neve költő-fiadnak,
Anyám, soká, örökkön él.”
Petőfi Sándor
Kecskemét, 1843.
*
1.
„A géniusz, ha kis nép szüli, kalitkába zárt sas…”
„Kiválasztottságod” jelentése, hogy több a dolgod – Noblesse oblige
Hopp-kopp életmód – ami egyáltalán nem a kivétel: a szabály
„Különc” életmód miatt gyerekeid elvételével fenyegetnek
„Miért ne legyek tisztességes, kiterítenek úgyis!” (József Attila)
Zsarnokod tisztában van a Szellem hatalmával: felír halállistájára
A „kibeszélő” pacifista orosz, zsidó atomtudósokat bebörtönzik, ugye?
A „szaván fogják” a vézna, tüdőbeteg költőt, s kiprovokálják a harctérre
A betegjogi képviselőn vezetődnek le a kórházban felgyűlt feszültségek
A bulvársajtó szabad prédájaként indul családod ellen a hajtóvadászat…
A csatában őt tolják előre, győzelem után nevét is törlik a történelemből
A független értékbecslő se a vevőnek, se az eladónak nem tehet eleget…
A gátlástalan grafománoktól megriadva már-már perfekcionista lehetsz
*
Baudelaire:
AZ ALBATROSZ
Olykor matrózi nép,
kit ily csiny kedvre hangol,
Albatroszt ejt rabúl, vizek nagy madarát,
Mely, egykedvű utas, hajók nyomán csatangol,
Míg sós örvényeken lomhán suhannak át.
Alig teszik le a fedélzet padlatára,
A kéklő lég ura esetlen, bús, beteg,
Leejti kétfelé fehér szárnyát az árva
S mint két nagy evezőt vonszolja csüggeteg.
Szárnyán kalandra szállt, – most sántit suta félsszel,
Még tegnap szép csoda, ma rút s röhejre készt,
Csőrébe egy legény pipát dugdosva élcel,
Egy másik sántikál: hé, így röpűlsz te, nézd!
A költő is ilyen, e légi princnek párja,
Kinek tréfa a nyíl s a vihar dühe szép,
De itt lenn bús rab ő, csak vad hahota várja
S megbotlik óriás két szárnyán, hogyha lép.
Ford.: Tóth Árpád
2.
A gyermekszülés bábáskodására esküdt, de magzatelhajtást várnak tőle
A háborús hisztériában nehéz legalább egy emberként pacifista maradni
A hazai pályán maradsz, pedig jobb feltételekkel „idegenlégióskodhatnál”
A humorista nem kap díjat, vagy ha kap, az annál rosszabb szégyenbélyeg
A jog szerint fel kell mentened ártatlan gyermek elvetemült kéjgyilkosát
A jót elfelejtik, a rossz házasságközvetítést sokáig és sokat átkozzák…
A kibontakozó tehetség főként másnak áldás – ellenkezőleg neked átok…
A király bolondjaként feszegeted a határokat – az ostor rajtad csattan
A kiszámíthatatlanul hullámzó kultúr- és tudománypolitika elszenvedője
A közönség érdekében is ki kell bírni direktorod-rendeződ magalázásait
A lelki szegény és a szent együgyű boldogsága adva van – neked feladva…
A magad útját kell járnod – nincs kit követni, utánozni vagy kérdezni…
A magyar közmondás szerint: mondd meg az igazat és betörik a fejed
*
A Hortobágy poétája
Kúnfajta, nagyszemű legény volt,
Kínzottja sok-sok méla vágynak,
Csordát őrzött és nekivágott
A híres magyar Hortobágynak.
Alkonyatok és délibábok
Megfogták százszor is a lelkét,
De ha virág nőtt a szivében,
A csorda-népek lelegelték.
Ezerszer gondolt csodaszépet,
Gondolt halálra, borra, nőre,
Minden más táján a világnak
Szent dalnok lett volna belőle.
De ha a piszkos, gatyás, bamba
Társakra s a csordára nézett,
Eltemette rögtön a nótát:
Káromkodott vagy fütyörészett
Ady Endre
3.
A margón magadra hagynak, ha a középpontba kerülsz: elözönlenek
Megélhetésüket anyafarkasként védő sarlatánokkal, kontárokkal küzdő
A mély vízen kell járnod: ha gyengül hited, akkor rögtön süllyedsz is el
A mindenséggel méri magát: egyre magasabb csúcsot kell megmászni
A műért hozott áldozatnak jelképes példája Farinelli, a kasztrált énekes
A pápának hadserege, neked pénzed sincs: csak igazságod van, ha van
A papíron még alig valami olvasni érdemes, a papírkosarat üríteni kell
A passzív diákok rád ásítoznak – az aktívabbak köpőcsővel célozgatnak
A rablógyilkos kárvallottjai tömegben mégis inkább Jézust feszítik meg
Régésznek , nyomozónak néhány töredékből kéne az egészet kitalálnia
A rivaldafény, a taps az éltető közege, de mi lesz a kiöregedett bohóccal
A sok fiaskó sem veszi el kedved a további igen drága kísérletezésektől?
A sok tennivalót s lógóst látva neked nehéz, hogy ne légy munkamániás
*
Tragédia
Somló Bódog halálára
A Mester épít, kristályt kristályra rak,
Az Ész áttetsző alabástromát
Nem színezi, nem árnyalja salak.
Az alap gránit, tömör és szilárd,
Természetadta, biztos, ősi kő,
Rajta ível árkád árkád után,
S fölibük tornyosul majd a tető.
A Mester épít, kristályt kristályra rak.
Irígység, önzés, bosszúvágy, harag
A számítását nem keresztezi.
Nem csalnak a gigászi méretek.
A gondolat királyi termei
Visszhangozzák a szót: nem tévedek.
A Mester épít – és nem álmodik.
Itt nincs egy célon túlmenő „talán”,
Itt nincs egy célon innen maradt „hátha”,
Itt minden csupa egyensúly, s arány.
A munka halad, egyre feljebb hág,
Ami még hátra van, talán kevés,
Behálózva a megértett világ,
S leszűrve minden földi szenvedés.
És akkor jő egy váratlan lökés.
A büszke homlokzat végighasad.
Valahol lenn, megnyílt egy mély pokol,
Valahol lenn, mélyen az Ész alatt.
És a repedés tágul, egyre tágul,
A meghasonlott lélek látja ezt,
Látja – és tompán önmagába bámul.
S nincs gyöngéd kéz, mely nyúlna most felé,
S törölné verejtékes homlokát,
Mikor recsegve minden összedűl,
Nincs váll, hol megtámaszthatná magát,
Nincs nyugvópont, nincs kívül, nincs belül,
A végzet mindent, mindent letarol.
Akkor eszébe jut:
Van még egy sírhant, messze valahol.
Reményik Sándor
Kolozsvár, 1920 szeptember 30.
4.
A suszterből lett komisszár, újgazdag beledumál a műhelymunkádba…
A szélhámost leleplezve mindenkit szolgált, ő viszont rajta áll bosszút
Szellemi dolgozó: anno hivatalosan improduktív, népnyelven: lógós…
A szellemi kiskorúak a paternalista tanítómestert mumusnak nézhetik
A szemed láttára égetik el pótolhatatlan kézirataidat, egész életműved…
A szépség erotikus dimenzióját tárja fel, mégis pornográfiával vádolva
A színpadon átszellemülve kivirul, otthon viszont mint kifacsart citrom
A szó elrepül, de írás megmarad: eléd tolják mint terhelő bizonyítékot
A szorgalmas hangyáktól megkapja a muzsikus tücsök a kioktatást…
A szülő élete nyitott könyv a kritikus gyermekszem és gyerekszáj előtt
A te „vétkeidért” gyermekeiden állnak bosszún meggátolva tanulásuk
A te verseddel vallanak szerelmet pont annak a lánynak, aki rád se néz
A tóparton nyugdíjasként horgásznál, de hogy ezek butítsák a „néped”!
Ötletek, címszavak, gondolatbébresztők –
A Hivatások Nagy Jenciklopédiája előmunkálatai
