kb. 10 perc olvasás
a fellegajtó – nyitogató.
Nyitogatom a felleget,
sírok alatta eleget.
Ifjúságom telik el,
azért a szívem hasad el.
Ifjúság gyöngy koszorú,
ki elveszti de szomorú.
Bolond volnék, ha búsulnék,
ha a búnak helyet adnék.
Én a búnak utat adok,
magam, pedig vígan járok.
Tartson neve míg a Föld tart.
Paradicsom hazájában,
Éljen örök boldogságban.
Éljen örök boldogságban!
Töltse békében napjait,
Egyezve lássa fiait.
Tatár, török, s más ellenség,
Minket meg ne rendíthessék.
Minket meg ne rendíthessék!
Isten áldja meg a magyart,
Tartson neve míg a Föld tart.
Isten áldjon meg bennünket,
Minden igaz magyar embert.
Tavaszi szél vizet áraszt, virágom, virágom
Minden madár társat választ, virágom, virágom
Hát én immár kit válasszak, virágom, virágom
Te engemet, én tégedet, virágom, virágom
Mert azt a szél könnyen fújja, virágom, virágom
De a fátyol nehéz gúnya, virágom, virágom
Mert azt a bú földig húzza, virágom, virágom
Ha felveszem, piros leszek, ájna…
Piros leszek, mint a rózsa,
Rám illik a babám csókja, ájna…
Ha felveszem, fehér leszek, ájna…
Fehér leszek, mint a hattyú,
Nem ölel meg minden fattyú, ájna…
Ha felveszem, sárga leszek, ájna…
Sárga leszek, mint a halál,
Elrepülök, mint a madár, ájna…
Ha felveszem, tarka leszek, ájna…
Tarka leszek, mint a mező,
Síromon a fű ki nem nő, ájna…
Ez a világ kígyót-békát rámkiált.
Mondja meg hát ez a világ szemembe,
Kinek mit vétettem én életembe.
Édesanyám, mi zörög a zsebébe?
Ha apró is adjon egyet belőle.
Veszek véle, csináltatok márványkőből koporsót,
Négy sarkára ráveretem a jajszót.
Édesanyám kiáll a kapujába,
Sirat engem fekete gyászruhába.
Édesanyám, ne sirasson engemet,
Másnak adtam cserébe a szívemet.
De fényes csillagot leginkább szeretem.
Sóhajtok éretted egy nap százezeret.
De én úgy szeretlek, majd meghalok érted.
Vagy piros véremmel földet festek érted.
Szép piros hajnalban megöleljük egymást.
Az én édesem is akkor házasodik.
Más ember ajtaján ne arcátlankodjál.
Más ember ajtaján nem arcátlankodom.
Túl a vízen egy kosár,
abban lakik egy madár.://
Abba lakik egy madár,
aki engem rég hogy vár.://
Várj madárkám, várj, várj, vár,
egyszer hozzád megyek már.://
Megvizsgálom szívedet,
s véle szeretetedet.://
Túl a vízen zörgős malom,
ott őröl az én galambom.://
Ott egyebet nem őrölnek,
csak bút s bánatot eleget.://
Nékem is van egy bánatom,
odaviszem, s lejáratom.://
Egy szem búza, két szem rozs,
felöntöttem, járja most.://
Én Istenem, halálom,
nem ér engem az álom.://
Mer az álom nyugodalom,
a szerelem szívfájdalom.://
Én Istenem, teremtőm,
beteg az én szeretőm.://
Hogyha szeret, gyógyítsd meg,
ha nem szeret, fullaszd meg.://
hallgattam a régi babám panaszát.
Éjfél felé, seje-haj, kezdtem elszenderedni,
jaj, de bajos, ki egymást nem szereti.
De meguntam ezt a legényt szeretni,
de még jobban a gyűrűjét viselni.
Csütörtökön, seje-haj, megmondom az anyjának,
köszönöm a jóságát a fiának.
Verje meg az Isten a te anyádat,
mért csinálta, hogy bolonduljak utánad.
Zúgja erdő, seje-haj, csendülj mező, falevél,
szeresd babám, kit idáig szerettél.
Késő ősszel szállnak messze a fecskék,
szomorúan telnek tőlem az esték.
Látod babám, seje-haj, eljöhetnél egy este,
meglátnád a bús szívemet lefestve.
Szivart szívtam, megégette a számat,
más öleli az én kedves babámat.
Más öleli, seje-haj, másnak ül az ölébe,
más kacsingat a fekete szemébe.
Széles a viz, keskeny a hid felette,
Rólad babám minden gondot leveszem.
Úgy felejtsem, sejehaj, hogy még eszembe sem jutsz,
Jóságodért fizessen meg, meg a Jézus.
Szánt a babám a benedeki határon.
Száraz a föld, hármas eke nem állja,
Szép a babám, Benedeken, sej, haj, nincs párja.
Feltöri a villanyél a kezedet.
Fából van a villa nyele, nem másból,
Feltöri a tenyeredet, sej, haj, csúnyáúl.
Madár lakik abban, madár lakik tizenkettő.
Cukrot adnék annak a madárnak, dalolja ki nevét a babámnak.
Csárdás kisangyalom, érted fáj a szívem nagyon.
Annak közepébe kinyílott a rózsa,
Tüskés annak minden ága, nem állja a madár lába,
Kedves kisangyalom, katonahíredet hallom.
Ott lakik a, ott lakik a galambom, ott lakik a galambom.
Ott lakik a városban, a harmadik utcában,
Piros rózsa, kék nefelejcs, ibolya virít az ablakában.
Attól félek, hogy a Tiszába esek, hogy a Tiszába esek.
Lovam hátán seje-haj, félre fordult a nyereg,
A Tiszának habjai közt elveszek, a babámé nem leszek.
Sarjú tüske böködi a tenyered!
Mennél jobban böködi a tenyered,
Annál jobban rakd meg a szekeredet
Otthon hagyta a csizmáját patkolni.
Kilenc kovács nem merte el vállalni,
Egy sem tudott rózsás patkót csinálni.
Tövis közül kék ibolyát kiszedni,
Mert a tüske böködi a kezemet,
A szerelem szorítja a szívemet.
Híres kis Magyarországból.
Visszanéztem félutamból,
Szememből a könny kicsordul.
Bú ebédem, bú vacsorám,
Boldogtalan minden órám.
Nézem a csillagos eget,
Sírok alatta eleget.
Én Istenem, rendelj szállást,
Már meguntam a bujdosást,
Idegen földön a lakást,
Éjjel-nappal a sok sírást.
Szegény embert mindíg ér
Dunáról fúj a szél
Ha Dunáról nem fújna
Olyan hideg nem volna
Dunáról fujj a szél
Hej Jancsika Jancsika
Miért nem nőttél nagyobbra
Dunáról Fúj a szél
Nőttél volna nagyobbra,
Lettél valna katona
Dunáról fúj a szél.
Kályha vállán a cica
Szeretsz-e még Katica
Dunáról fúj a szél
Ha nem szeretsz, Katica
Karmoljon meg a cica
Dunáró fúj a szél
Azt hallottam, kisangyalom, véled esett el a ló.
Kitörted a kezedet, mivel ölelsz engemet?
Így hát kedves kisangyalom, nem lehetek a tied.
De szeretnék a rózsámnak egy levelet küldeni,
Repülj madár, ha lehet, vidd el ezt a levelet,
Mondd meg az én galambomnak, ne sirasson engemet.
Kerek erdő közepében két rozmaring bokor van,
Egyik hajlik vállamra, másik a babáméra
Így hát kedves kisangyalom tiéd leszek valaha.
Subám fejem alá tettem.
Összetettem két kezemet,
Úgy kértem jó istenemet:
Én istenem, adjál szállást!
Már meguntam a járkálást;
A járkálást, a bujdosást,
Az idegen földön lakást.
Adjon Isten jó éjtszakát,
Küldje hozzám szent angyalát:
Bátorítsa szívünk álmát;
Adjon Isten jó éjtszakát!
Nagy ínségben lévén így szólít meg hazánk:
rfr.: Magyarországról édes hazánkról
ne felejtkezzél el rólunk magyarokról.
Krisztus Jézus anyja Szentlélek mátkája:
anyai palástod fordítsd oltalmunkra!
Kegyes szemeiddel tekinsd meg népedet
segísd meg áldással Magyar nemzetedet.
hazánk pusztulásán összetört lelkei.
Nem engedik, hogy téged szeresselek.
Vagy engedik, vagy örökre eltiltják,
A síromat már előre megássák.
Halálmadár szállott a ház falára,
Meghal innen valaki nem sokára.
Én halok meg, mert megöl a szerelem,
Babám nélkül gyászos az én életem.
Akkor van az én babámnak jókedve,
Mikor teli pohár van a kezébe.
A kezében teli borral a pohár,
Háta mögött három cigány muzsikál.
Tele kancsó, jobb kezével köszönti,
Bal karjával szeretőjét öleli.
Engem ölel, másnak kacag a szája,
Jaj, de hamis minden fölgondolása.
Zavaros a Nyárád vize, nem tiszta,
Rávezetem fakó lovam, nem issza.
Hogy is inná, mikor olyan zavaros,
Nem vagyok én a babámban bizonyos.
De a Nyárád vize sem örökké zavaros,
Leszek én még a babámban bizonyos.
