Miska bácsi levelesládája

Darab idővel ezelőtt hívta fel magára ismét a figyelmet Varga Miska barátunk, amikor a jónépet új televíziók és hűtőszekrények tömeges vásárlására buzdította, mely cselekvésben látta ő a gazdaság felvirágoztatását. No, mármost éles eszű és szemű honfitársaink már akkor joggal tehették szóvá, hogy itten bizony hibádzik valami a kormányzati kommunikációs logisztikai körül.

Még a „Legény a gáton” című országos méretű haknisorozat előtt, de a világmegváltásnak ígérkező, másutt, máskor és másoknál oly jól bevált egykulcsos adó bevezetése után történt, hogy magától a fényességes vezénylő-tábornoktól hallhattuk több ízben is: az egykulcsos adó bevezetése mellett a Fidesz-KDNP tandem adópolitikájának egyik lényeges stratégiai eleme, hogy a munka helyett immáron a fogyasztást terheljék jobban az adókkal. Az a fránya politikai szituáció képződött meg, hogy a minden áron való hiánycsökkentés ellenére a gazdaság csak nem akar magára találni. Ne felejtsük el, a bűvös 3% alá kerüléssel mindösszesen annyit értünk el, hogy innentől olcsóbban adósodhatunk tovább! Nem semmi! Szépségtapaszként ugyan csúcsra tudták járatni az agit-prop gépezetet, akarom mondani a Public Relations (Közönségkapcsolatok) részleget azzal az egy szem negyedéves elmozdulással, ami csodák csodájára ezúttal a „+” jel felé indult el, azonban az előzetes várakozások valahogy a baga úristennek se akarnak bejönni! No, de hát, hogy a viharba is jönnének be?

Már az ez idáig végrehajtott hókusz-pókusz mutatványoktól is gazdaságélénkülést vártak, ’oszt mégse! A lakosságnak esze ágában sincs fogyasztani! Nincs, mivel nem fussa rá! Nincs miből! Akinek meg vóna, az a régi Gorenje hűtőszekrényei lecserélése, illetve az éppen aktuális legújabb 3D térhatású LCD TV-k beszerzésé helyett nem átallja a deviza alapúnak nevezett hiteleit törleszteni hónapról hónapra, csak hogy minél előbb szabaduljon a végzetes béklyóból. Mert hát mink ugye jogkövető magatartást tanúsító birkák, akarom mondani pógárok vónánk a legeslegutolsó leheletünkig, valamint csepp vérünkig. Életünket és vérünket a fülkeforradalom kormányáért és annak nagyságos vezénylő tábornokáért. Komolyan mondom, tisztára kubai feellingje van az embernek, csak nekünk nem Megyó kedvenc helye, a varaderói üdülőparadicsom, hanem Fidel Castro soha véget nem érő forradalmi hevülete jutott sajátos magyarországi kiadásban. Közös pont a valósággal sokszor köszönőviszonyban sem lévő szintén szűnni nem akaró sikerpropaganda.

Persze ők sem hülyék, nincs olyan, hogy nem látnak a szemüktől. Látnak ők, jobban is a kelleténél. Varga Miska kerek perec megmondta, nem jön a várt bevétel, ki kellett hát találni valami jobbat!

Aszonta a góré, a munka helyett a fogyasztást fogjuk mögadóztatni! Ezek meg nem akarnak fogyasztani! Sebaj! Akkor majd sápot vetünk ki a megtakarításaikra, ha egyáltalán vannak még olyanok! Megint kísérteties a párhuzam. Mint az unió bankjainál. Innentől most már meg kell vizsgálnunk a betétes felelősségét is! Értik ugye? Megint és mindig az vigye el a balhét, akinek gyakorlatilag semmilyen ráhatása nincs az eseményekre, önként és dalolva hagyja magát kifosztani! Ja! És ezen felül még kéretik örülni is neki! És most már választásod sem lehet! Egyszerűen leemelik a számládról a pénzt, mielőtt kettőt pislanthatnál, mint annak idején Grisa a körmoziban!

Itt ugyanez képződik meg! Nem fogyasztasz te piszok, te ganéj! Sebaj! Akkor megsarcolom a befizetéseidet, a megtakarításaidat! Ha elő mered venni a pénztárcádat a postán, már azért fizetned kell! Nem is akármennyit, kétszer annyit, mint eddig! Egyáltalán, mindenért fizess! Még többet! Előttünk kel életre a telhetetlen kisgömböc. Erre utal a fülkeforradalmi párt új elnevezése is. Az egykori fiatalságra, valaha volt demokrata szemléletmódra utaló sokáig használt elnevezés helyett immáron a narancsszínű kör közepén virít a hatalmas felirat: FIZESS! Kommunikációért, közlekedésért, létezésért, azért, hogy fizetheted a létezésed költségeit, egyszóval mindenért! Még többet, mint eddig, és még azon is túl!

Varga Miska futó ötletként tán még a levegővétel megadóztatását is bedobta, valószínűleg csak azért nem került bevezetésre, mert az előzetes felmérések szerint rendkívül kedvezőtlen volt a fogadtatása, ezt ma még nem lehet lenyomni az emberek torkán, no de hát, ami késik, nem múlik! És még a technológiai megvalósítás is nehézségekbe ütközik. Az on-line pénztárgépes adózás a dolog főpróbája, ha ez beválik, szép fokozatosan rámegyünk erre a témára is. A kollégák már rajta vannak az ügyön, team-munkában most is ezen wörkshoppolnak.

Gyermekkorom kedvenc rádióműsora „Miska bácsi levelesládája” helyett Varga Miska barátunk adóládája nyílott ki, a szép dolgok helyett ezúttal a népet újabb furfangokkal, úri huncutságokkal, vagy csak egyszerűen srófolás igénybevételével tovább szipolyozó ötletparádé, az oly sokat hangoztatott rezsicsökkentést lenullázó, felháborító adózuhatag ömlött a nyakunkba!

Úgy tűnik, nekünk csak ez jutott. A Soros-pénzen kisorsolt, egykor szebb napokat látott, mára futásteljesítményén jóval túl leamortizálódott önkéntes néptribun, aki valaha papír nélkül is képes volt építő jellegű gondolatokat közölni hallgatóságával.

Mindeközben a politikai lövészárok túloldalán sem tétlenkednek ám!

A másik versenyző a drága külföldi pénzen kistafírungozott erőteljes karizmahiányban szenvedő jellegtelen kis senki, aki szánalmas erőlködéseivel egyre jobban beleássa magát az igénytelenség politikai posványába. Leírni őt azonban még korántsem szabad, hiszen aki látta vagy olvasta George Raymond Richard Martin mester Tűz és jég dala című eposzi regényfolyamát (többiek kedvéért: a sorozatot Trónok harca néven ismerjük a televízióból), az tökéletesen tisztában van vele, hogy pénzért mindent el lehet intézni! Megfelelő helyekre megfelelő időben juttatott megfelelő összegek, sokszor csodákra és a legváratlanabb fordulatok előidézésére is képesek.

Végül, de nem utolsó sorban itt van a szarházi ripacs, aki felelőtlen vezetőként rezzenéstelenül szembeköpött egy egész nemzetet, s aki valamiféle vásári komédiának tekinti csupán egy ország sorsával való játszadozást. Legutóbbi szánalmas le szereplése a vég utolsó elkeseredett próbálkozásainak egyike.

A legmegdöbbentőbb az, hogy ezeket a bukott, levitézlett, hitelüket végképp eljátszott embereket egyáltalán még meghallgatják, mi több, tapsolnak nekik. Ahogyan Francisco bohózatba (vagy tán tragikomédiába?) hajló félőrült ordítozását hangos ovációval megtapsoló embereket látjuk és halljuk, megértjük, buta népnek ostoba vezető dukál.

A több mint két évtizedes beetetés, a megdolgozás, a manipuláció megtette hatását. A kizárólagosság rögzült. Csak ők intézhetik ennek az országnak a sorsát, más nem szólhat ebbe bele, mindig közülük kell, hogy kikerüljön a szeretett vezető.

Az egyik szép lassan, tagoltan, szájba rágósan, amolyan „lassan mondom, hogy mindenki megértse” lendvaiildikósan próbálja elhitetni velünk a tuttit. A másik teátrális hangulatváltozások közepette, hol ordítva, hol valamiféle dörgölőző ájtatossággal adja tudtunkra, hogy mi tulajdonképpen milyen Magyarországot is szeretnénk azzal szemben, ami ma van. Csak egyet felejt el mindkettő, megkérdezni bennünket, hogy mi milyen Magyarországot szeretnénk valójában! A mi változatunkra a lőtéri kutya sem kíváncsi.

A politikai nómenklatúrában általam csak antikarizmatikus senki epitethon ornansszal felruházott harmadik eközben a másik kettőt ekézi, tudtára adva a hallgatóságnak, ezek ketten megbuktak, csak én hozhatom el számotokra a szabadulást. Az apró tény, mely szerint egyfajta „csődbiztosi” vagy végrehajtói funkcióban ő maga is tevékenyen részt vett abban, hogy mostanra odáig jutottunk, ameddig, láthatóan cseppet sem zavarja.

Nem tudunk, de talán már nem is akarunk másban, másokban gondolkodni. El sem tudjuk képzelni, hogy az egykoron senki által fel nem hatalmazva az ellenzékinek és rendkívül beszédesen kereknek nevezett asztalhoz leülőkön és/vagy politikai leszármazottain kívül mások is alakíthatnák ennek az országnak a sorsát. A szó legszorosabb és mindenféle értelmében kizárt.

Állítólag ez lenne a mai politikai osztály. A magam részéről velük kapcsolatban az elit szó használatát 2004. december 5-e óta automatikusan mellőzöm. Nem érdemlik meg. Egyet azonban biztosan tudunk: ők azok, akikre nemcsak vétek vagy hiba, de egyenesen bűn akár egyetlen szavazatot is leadni a jövő évi választásokon! A döntés felelősségét minden szavazópolgárnak magának kell vállalnia és viselnie! Itt most már nincs kecmec, hiszen a Nemzet életben maradásáról, túlélésünkről van szó. Főként akkor kap különösen nagy jelentőséget ez a nézőpont, amikor mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy kifutottunk az időből.

Az idegeneket profitmaximalista módon elvtelenül és rezzenéstelenül kiszolgáló komprádor politikai újburzsoázia kegyeit a hasonló tulajdonságokkal bíró, szintén szolgalelkületű ölebmédia lesi ugrásra készen. A valóság elferdítése, kifacsarása, a hatalom érdekében napi gyakorlat ma már.

Mindeközben a Törvényhozás Házába belépve, mintha egy egészen más világba csöppennénk. A külvilág zavaró disszonanciáit magunk mögött hagyva, csak valamiféle halk duruzsolás marad velünk. Hamar hozzászokik az ember, elálmosít, elandalít. A falakon belül biztonságban érezhetjük magunkat. Legalábbis ideig-óráig. A legfőbb tevékenység ki is merül abban, hogy ezt az időtartamot a lehető leghosszabbra nyújtsuk. Hogy kerültünk ide, kik küldtek ide, tulajdonképpen már nem is érdekes!

Mágikus erő munkálkodik itten. Kicsit emlékeztet a dolog Dante-nak a pokol kapujáról írott soraihoz. Ki itt belépsz, ha nem is minden reménnyel, de azzal végképp hagyj fel, hogy eleget teszel a választói akartnak, amely téged idejuttatod. Egyszer csak hipp-hopp, szinte varázsütésre, a legtöbbje elkezdi elveszteni az emlékeit. Miért is, mivel küldték ide a választók? Akik már huzamosabb ideje tengetik napjaikat országgyűlési képviselőként – ilyen például a miniszterelnök is, gyakorlatilag a rendszerváltozásnak nevezett momentum óta a parlament padsorait koptatja, más munkát eddig még nem végzett –, nos, ők pedig erőteljes hajlamot mutatnak arra, hogy jogszabályi keretek között immáron hivatalosan törvényekbe, olykor alaptörvénybe foglalva, éppen az ellenkezőjét ültessék át a gyakorlatba annak, amire valamikor a felhatalmazásukat kapták az istenadta néptől.

Olyan érzése van az embernek, hogy aki a parlamentbe kerül, annak előbb vagy utóbb, de elmegy a józan esze. A hitelesség pedig szinte pillanatok alatt semmivé foszlik. Egyik pillanatban még országos aláírást gyűjtesz a 300 forintos vizitdíj ellen, teli torokból üvöltesz a tandíj ellen, aztán öt perc múlva, amikor beülsz a bársonyfotöjbe, megcsinálod, csak más nevet adsz neki. Hál’ istennek az emberek közül egyre többen látják, észlelik, hogy itt valami nagyon nagy baj van.

A rendszerváltás rendszere megbukott, mert hazugságon alapult. Hazugok a rendszerváltás emberei is, akik ma a politikai osztály csúcsain trónolnak és a kizárólagosság álságos fényében sütkérezve hirdetik magukról, csakis ők azok, akik gyógyírt hozhatnak az ország bajára. Ők okozták a bajt. Soha többé nem szabad nemhogy hatalmat adni a kezükbe, de a hatalom közelébe engedni őket!

Nekik, a Törvényhozás Házába bezárkózva, az ország valóságától elzárkózva lehet, hogy elment az eszük, de nekünk még megvan! Most már mindenki számára világos és egyértelmű, kikre nem szabad semmilyen körülmények között sem a szavazatunkat adni a jövő évi országgyűlési választásokon.

Aggasztó jelek a Jobbik háza táján is mutatkoznak, de az illendőség úgy kívánja, kapják meg ők is az esélyt arra, hogy megmutathassák, mit tudnak!

A Jóisten áldja meg Magyarországot és adjon egy szebb jövőt!

1 öntudatos pécsi polgár

www.johafigyelunk.hu

p.s.: csak az a vég, azt tudnám feledni:

miért hihetnénk, hogy majd épp a Jobbik???

Ők pont úgy ennek a bukott rendszernek a részei!

Amibe már-mára egész ügyesen bele is simultak

(N.J.)