R.Kovács László: A Rojtos kontra Ács per története

A Rojtos kontra Ács per története

Sohasem terveztem, hogy benősülök az árvaházi szocialista arisztokrácia fenemód felsőbbrendűnek tartott Rojtos családjába. Később tudtam meg, legendájukat ügyesen megkreálták: Rojtos elvtárs valójában csóró alvégesi csavargóként nőtt fel Árvaháza külvárosában, a későbbi szovjet laktanya szomszédságában.

Apja már adószedő volt a tanácson. Az ötvenes évek közepén alkoholizmusa miatt az adóbevételekkel nem tudott elszámolni, ezért a vonat elé feküdt. Öngyilkossága egy ideig tépázta Rojtosék hírét, de adósságai kifizetése után a család élete újra a régi lehetett, mert a párt megbocsátott mindent.

A nagy prolikiemelések során figyeltek fel Rojtos agilis személyiségére az ÁVH-nál, ahol sorkatonai szolgálatot teljesített. Az 56-os forradalom leverése utáni „pufajkás” múltjával sohasem dicsekedett, bár a bezsebelt Munkás-Paraszt Hatalomért érdemrendjére mindig büszke volt. Soha senki nem tudhatta meg, hány megkínzott 56-os forradalmár vére tapadt csillagos plecsnijéhez.

Vörös oklevele nagy keretben, kiemelt helyen, a társalgóban elhelyezett zongora fölött díszelgett. Ha pártügyekben valaki meglátogatta, elég volt rámutatnia bizonyítványára, amely igazolta, hogy ő valóban a munkásököl hiteles képviselője a szocialista érában.

Rojtost munkáskáderként nevezte ki a gazdasági szférát elárasztó megyei pufajkás generáció – minden szakképzettség nélkül az árvaházi bank igazgatójának. Kellett, hogy pénzügyi vonalon legyen, aki a munkás-paraszt hatalom élenjáróit a lakáskiutalásoknál előnyben részesítse. A hetvenes évek közepéig nagyon úgy tűnt, Rojtos bankigazgatói székét pesti támogatói örök időre megerősítették.

Sokáig nem derült ki, hogy egy évtized után aztán Rojtost elvtársai mégis miért is taszították le váratlanul a bankvezéri trónról. Merev, hízelkedő viselkedése miatt a hivatalban háta mögött mindig csak Nyálas Fáraónak csúfolták. Közvetlen modora miatt csupán egy ideig tisztelték. A foga fehérét a központi ellenőrzések során mutatta ki igazán. Az apró hibákat elkövető beosztottait látványosan raportra hívatta és gúnyosan megalázta az ellenőrök előtt. Ezért egyszerre gyűlölték és reszkettek tőle.

Munkahelyén kívül munkásőrgyakorlatokon két lövöldözés közben – a banktrónról leereszkedő, – olcsó poénjain nevető bohóc címét érdemelte ki. Saját puritánságát kiemelve, építő kritikáit jól időzítve gyakran tett gúnyos megjegyzéseket a felsőbb kasztokban harácsoló elvtársakra. Nagyon hazabeszélt, mert a kádári konszolidáció kezdetétől ő is közgazdasági, pénzügyi szakértelem nélkül majdnem egy évtizedig tudott fővárosi pártfogói segítségével a megyei zavarosban halászni.

Bukása után ellenségei szétkürtölték, hogy Pistát lakáskiutalási umbuldák miatt menesztették. Azért nem lett ügy belőle – állították, – mert Fehér János elvtárs, a központi bankvezér levédte piszkos üzelmeit és átrakta egy másik lakásértékesítő szocialista szövetkezethez, – érdemei elismerése mellett. Nem így volt! Rojtos bankvezéri vesztét Don Juan-komplexusa okozta! Bizalmas viszony fűzte cége egyik titkárnőjéhez. A nő kiemelt jutalmát a „kehelyszolgáltatásokért” megirigyelte néhány tisztviselő hölgy, és jelentették a párt „erkölcsrendészeténél” a banki „lamurt”. Odafönn pedig kapva-kaptak az alkalmon, hogy a pénzügyileg totál analfabéta pártkatonát végre egy frissen végzett, igazi szakemberre cserélhetik, ráadásul erkölcsi okokra hivatkozva.

A „minta családapát” így válthatta fel Duna elvtárs, aki egész véletlenül egy még nagyobb kommunista mártír özvegye ágyán keresztül érdemelte ki ezt a pozíciót.

A Rojtos család ezután puritánságát, a felsőbb pártrégióval megmaradt jó kapcsolatait még jobban igyekezett hangsúlyozni. Különösen azokkal a körökkel ápolta a jó viszonyt, amelyek helyben el voltak kötelezve neki.

Az érdemei elismerése mellett menesztett Rojtost kárpótlásul az Árvaházi Érem- és Bélyeggyűjtők Szövetségének vezetőjévé is megválasztották. Minden, a megyébe érkező érem és bélyeg csak rajta keresztül juthatott el a gyűjtőkhöz. A különleges ritkaságokból csak azok részesülhettek, akik a bennfentes körhöz tartoztak. Rojtosék hamis felsőbbrendűségi tudata így tovább fennmaradhatott a hetvenes évek közepén, amíg berobbantam ebbe a furcsa famíliába.

Kezdetben el sem fogadtak; egy cigányképű, hosszú hajú rock-imádó vadmotorost láttak bennem, aki egyáltalán nem tűnt az elvárt tipikus polgári férj-alanynak kislányuk, Vanda számára. A család tiltása olaj volt a tűzre; aranyketrecben lázadó kislányuk csipkelődő cinizmussal reagált minden babusgató szülői intelemre.

Aztán a családba beütött a krach, amikor a mama regisztrálta egy szennyesbe dobott bugyi után kislánya szüzességének elvesztését. Kiadós családi veszekedés után sürgősen a házasság szentsége mellett döntöttek. Ács Lajos sorsa így előre megpecsételődött. Rojtos Vanda bejelentette: terhes, esküvő kell! Nem kockáztat abortuszt, a gyereknek apára van szüksége.

– Nem akarok mindenáron férjhez menni, de ha szeretsz és ez a kölyök fontos neked, úgy válassz! – hangzott az ultimátum.

Apuci ezzel egy időben elintézte pártvonalon Ács katonai behívóját Lentibe.

– Ha nős lennél, úgy közelebb is kerülhetnél. – biztatta lánya udvarlóját, aki végül beleegyezett a számára előírt frigybe. Ezután beindult a szokásos procedúra: esküvői meghívás, vendéglő lefoglalása, ruhák bérlése és a zenekar megrendelése. A menyegző előtti napon viszont kiderült, mégsem lesz baba! A vőlegény begurult – de aztán a meghívást elfogadó családtagokra és barátokra gondolva, – végül fejet hajtott a Rojtos család előre megfontolt átverése előtt.

– Sohasem vetted volna el a lányunkat másképp! – érvelt a lakodalom alatt becsípett anyós, megelőzve az ifjú vő várható számonkérését. – Különben is, neked örülni kellene, hogy egy kis falusi értelmiségi középső fiaként elismert megyeszékhelyi ex-bankigazgató lányának férje lehetsz, aki széleskörű kapcsolatrendszerével mindent el tud intézni neked, fiacskám. – folytatta borgőzös okfejtését.

Néhány évi házasság után ráéreztem, hogy valami különleges mesterkéltség lengi körül a Rojtos család hamis mítoszát. A külvilágnak feltüntetett puritánságot majdnem elhitették velem is. Aztán kaptunk egy lakást – anyám pénzén, – holott sohasem adtunk be lakáskérelmet. Kezdtem gyomorrontást kapni a Rojtos család által élvezett privilégiumoktól – holott élvezhettem volna azokat.

Mind gyakrabban elhangzó epés megjegyzéseimet kis feleségem a szülei ellen irányuló támadásnak vette, aztán ágysztrájkot hirdetett. Harsány nevetések közepette költöztem át a másik szobába.

Ezzel kezdetét vette a megye leghírhedtebb válópere, a Rojtos kontra Ács.

*

Lali látványosan átpakolta ágyneműjét és ruháit a másik szobába és a házasság intézményét csúfolva – mint annyiszor megtette az utóbbi évben, – bejelentette válási szándékát. Egy hétig durcás játszadozásnak vettem viselkedését, de aztán apám kapott egy telefont a Városi Bíróságról:

– „Szexuális okok miatt válni akarnak a lányától.” – súgta meg az egyik ügyintéző.

Lali válóperkeresetét formai hiba miatt visszaküldték – nem csatolta be a házassági anyakönyvi kivonatot, amit mi időben eltüntettünk.

– Azonnal lépnünk kell, kislányom. – mondta apa. – Elvégre egy Rojtos-lány, aki rangon alul ment férjhez, nem lehet alperes.

Árvaháza „legveszettebb” ügyvédnőjének irodájába vitt el. Dr. Bugyi Olga jogásznőt a „kakaskopasztó” előkelő címmel ruházták fel. Válóperekben annyi férjet fosztott már ki a megyében, hogy férfiperzselő módszereivel kétes hírnévre tett szert.

Válóperi keresetemet sablonos szöveggel adtuk be. Lali nem törődik velem és Ibolya gyermekünkkel. Elvette tőlem a jegygyűrűmet és ezzel megszűnt közöttünk minden érzelmi kapcsolat. Férjecském bosszantásául a beadványban jeleztük a bíróság felé, mindent kérek; gyereket, lakást, bútort.

– Egy disznó pasi értésére kell adni, hol a helye, és mit várhat a családjogi törvénytől – jegyezte meg Dr. Bugyi és rákacsintott apára.

– Nem túl durva az indítás? – kérdeztem az ügyvédnőt. – Valójában én vissza szeretném kapni a férjemet.

– Higgye el, a békéltető tárgyaláson maga már egy megjuhászodott, bocsánatért esedező férjet fog kapni. – ígérte Dr. Bugyi sejtelmes hangsúllyal. – Viszont el se kell jutni a békéltető tárgyalásig, ha Vandácska többször átlátszó hálóingben, vagy bébidollban suhan át este a lakáson. Egy koplaló férj hamar elveszti a fejét, és akkor együtt vethetnek véget a pernek.

De hiába vonultattam fel a legszexisebb ruhadarabokat, férjem kinevetett. Márkás francia parfüm illata terjengett a lakásban, de pacsuli orosz kölninek minősítette.

A békéltető tárgyaláson aztán hamar elszabadultak az indulatok. A „ki dob több sarat a másikra” vetélkedőt azért én nyertem meg. – állapította meg apám. Lali előadott sérelmeimre túlságosan líraian válaszolt. Dr. Bugyi szerint nem volt meggyőző, mert elveszett a senkit sem érdeklő részletekben. A békülés elmaradt, és azon az éjszakán vele álmodtam. A hosszú hajú, fékezhetetlen rockerrel, akit a főiskolás diszkóban ismertem meg. 21 évesen bosszantott férfiúi közömbössége. Végül nagy nehezen, a barátnőmtől eltanult apró trükkökkel csak sikerült felhívnom magamra a figyelmét. A motorozás iránti rajongása is elragadott, az MZ járgányán, a háta mögé bújva a sebesség rabja lettem. Lali volt menyasszonya valós veszélyt jelentett kapcsolatunkra, így félig hozzáköltöztem elhunyt nagymamája kertes házába, a Réz utcába. Azóta eltelt hét év, és ide jutottunk…

November közepén fogyott el a türelmem. Lali közös barátaink tudomására juttatta határozott szándékát a válásról, – ezzel elvágott minden lehetőséget a „visszaútra”.

Szüleimmel aprólékosan elterveztük, kissé barátságtalanná tesszük a szobáját. A könyvespolcot és a kanapét átpakoltuk – azaz bezsúfoltuk – a nagyobbik szobába, ahol Ibolya lányommal laktunk. A bosszantását célzó akciónkra másként válaszolt: Ibolya lányunkat az óvodából bejelentés nélkül elvitte, a dajkák előtt eltitkolva folyamatban lévő válásunkat.

*

Vitéz János éppen az ördögöt kezdte püfölni, amikor két fakabát kihivatott bennünket a kultúrház folyosójára

– Az igazolványát kérem. – emelte fel öblös hangját egy kölyökképű rendőrőrmester.

– Nincs nálam. – kezdtem volna mentegetőzni, de a magasabb, bajszos főtörzsőrmester rám mordult:

– Gyerekrablás ténye forog fenn itt, kérem. – mondta mérgesen. – Maga elhozta ide a gyermeket az anyja engedélye nélkül, ugye? – kérdezte és összehúzta sűrű szemöldökét.

Ibolya lányom kétségbeesett zokogásba kezdett és a rendőr combját – hiszen csak addig ért, – kezdte el ütni apró ökleivel:

– Ne vigyék el az apukámat! Ő tanár, és jó ember. – ordított keservesen. – Maguk is olyanok, mint az ördögök. Apa, szólunk Vitéz Jánosnak és őket is elpüföli, mint Belzebubot.

Közösen próbáltuk csitítani lányomat, aztán higgadtan kiosztottam a rend őreit:

– Máskor ne dőljenek be az ilyen süket riasztásnak! Ibolya az én lányom; még nem váltam el, nincs odaítélve az anyjának. Oda viszem, ahová akarom. Holnap a maguk gyerekére fogok vigyázni, ha beíratják az iskolámba. Miért féltik tőlem a saját gyerekemet?

– Látod, igaza volt a főhadnagy elvtársnak, nem kellett volna ebbe a családi balhéba beleavatkozni, Gusztikám. – mondta a főtörzs fiatalabb társának, mielőtt leforrázva elviharzottak.

Este Vanda hisztérikus jelenete végén megismertem, kit is vettem feleségül valójában. Magánprodukciója után a lányunkat kezdte el babusgatni, de azt elfelejtette megkérdezni tőle, hogyan is érezte magát apjával a bábszínházban.

A cirkusz ment tovább… Négy nap múlva az Árvaházi Városi Tanács Gyámügyi osztálya idézett be. Feljelentettek a „család zaklatása és kiskorú veszélyeztetése” címén. Azonnal elfogultsági kifogással éltem, mert Rojtos mama – azaz anyósom, – munkahelye vizsgálta a beadványt. A gyámügy munkatársai előadták, hogy Rojtosné valóban megpróbált rémmesékkel eláztatni a hivatalban, de ők szkeptikusan fogadták és megígérték; korrektül fogják lefolytatni az eljárást. Udvariasan meghallgattak, és jegyzőkönyvbe foglalták saját verziómat a „gyermekrablással” kapcsolatban, majd kitűztek egy tárgyalást a láthatás megállapítására.

Naivan belementem, hogy láthatási időpontokat állapítsanak meg a jogerős bírósági ítélet előtt. Megegyeztünk Vandával egy olyan időpontról, amit később aztán sohasem tartott be.

*

A Városi Tanácson rólam suttogtak, hogy dobott Lali, mert csak kéthavonta mozgott az ágyunk. Anyának a szexmániás férjekről kellett sopánkodó litániákat hallgatnia a Hatósági Osztályon, miközben a háta mögött összesomolyogtak a pletykaéhes hivatalnokok. A Közigazgatási Osztály titkárnője – anyuci legfőbb ellensége, – egyenesen azt terjesztette rólam, hogy perverz vagyok. Körbecsacsogta, amit férjem vallott be neki – holott sohasem beszélt vele, – hogy nem bírta elviselni szegény a korbácsot, a szíjakat, a bilincset és a szado-mazo etyempetyem pózokat a hitvesi ágyikóban… Ezért koptatott le!

Ezt tovább nem tűrhettük, ezért találkozót kértünk Dr. Bugyitól, aki egy régi, kipróbált módszert ajánlott férjem kicsinálására.

– Ha egy városban erkölcsileg ellehetetlenítenek valakit a munkahelyén, vagy éppen a felettes szervénél, elfogy körülötte a levegő. – mondta ravaszul mosolyogva aranykeretes szemüvege mögött. – Válaszút elé kell állítani a férjecskét. Ha a könnyebbik utat választja, elpályázik, és messze elköltözik innen. Így lehet a lakás kizárólagos használatát megszerezni a legkönnyebben, aranyom. Lalikád elmenekülése után már csak a szociális helyzetedre és a gyerekre kell hivatkozni és minden az öledbe hull. Az alperes résztulajdonát aztán ráérsz kifizetni húsz év alatt is, részletekben.

Dr. Bugyi átszólt gépírónőjének és három feljelentés-változatot hoztunk össze. Lali iskolaigazgatójánál „család zaklatása” címén tettünk panaszt. A Megyei Művelődésügyi Osztály középiskolai csoportvezetőjéhez „kiskorú gyermek veszélyeztetése” címén írtunk levelet és sejtelmes célzással utaltunk arra, Ács Lali ellen hatósági eljárás folyik a Tanács Gyámügyi Osztályán is.

A Városi Tanácsra hasonló levél ment, itt viszont már azt ecseteltük körmönfont jogi csavarokkal, hogy a Megyei Művelődési Osztály vizsgálatot folytat egy olyan pedagógus ellen, aki éjszakánként rettegésben tartja családját és veszélyes a társadalomra. Italozást nem mertünk beírni okként; Lali ugyan néha ivott egy sört, de sohasem látták még spicces állapotban sem.

Nem számoltam azzal, hogy a feljelentések mennyire pokollá teszik együttélésünket. Lali a bútorok visszapakolásával kezdett el bosszantani. Elkezdődött a „bútor-csikicsuki”; amit délelőtt átpakolt, este visszarendeztem, – volt időm, mert olykor késő estig dolgozott.

Anya megígérte, végre véget vett ennek az áldatlan állapotnak. Szabadságot vett ki és délelőtt vállalta a bútorok őrzését. Lali otthon maradt, de nem reagált szidalmaira, a másik szobában olvasgatva kivárt. Hiába.

Anyu eltökélte, a délutáni váltásig megőrzi a szekrényeket. Csak rövid időre távozott a fürdőszobába. Lali ekkor elkövette az első hibát. Benyomta a két szoba közötti ajtót és a nagyszoba asztalán fekvő táskájából kiemelte a kulcstartóját. Leszedte a lakásunk pótkulcsát, majd visszasomfordált a kisebbik szobába. Anya nem vett észre semmit, csak Lali távozását, amikor búcsúzóul rányitotta a bejárati ajtót és megcsillant kezében a kulcs:

– Hiába őrködtél itt, vén szipirtyó! – kiáltotta oda neki fölényesen. – Most bezárlak, hogy jobban érezd magad. – tette hozzá vigyorogva, miközben újra megvillantotta előtte a zsákmányolt kulcsot.

Távozása után anyának az erkélyről kellett szólongatni a járókelőket, mert még a szomszédjaink sem voltak otthon. Sírva, jajveszékelve kért meg az egy ismeretlen csavargót, – ledobva neki egy százast egy rajzlappal, rajta apa telefonszámával, – hogy értesítse szorult helyzetéről.

Kora délután viharzott be apa. Iszonyatosan dühös volt; képtelen volt megemészteni, Lali milyen nevetségessé tette anyát. Azonnal intézkedett. Kora este megérkeztek az Otthon Kft lakatosai és hamar kettéosztották a lakásunkat. A nagyobbik ajtóra külön zárat szereltettünk, a két szoba közötti átjárót 12 óriásszöggel lezárattuk. A bútorokat előtte azért még átpakoltuk úgy, hogy férjecském ruháit és könyveit bedobáltuk az egyik sarokba.

Lali kölcsönkért gumimatracát nem én szúrtam ki. Apa megviccelte lányunkat, Ibolyát, átküldve egy tűvel:

– Apuci fekhelyét meg kell varrni, lyukas. – adta lányunk kezébe a tűt, aki hamar kilyukasztotta Lali ideiglenes vackát.

Rossz húzás volt, mert férjem hazaérkezésekor kislányunk eldicsekedte tettét:

–Nagyapa azt mondta, varrjam meg gumimatracodat papa. – fogadta apját. – De nem tudtam megvarrni, mert sziszegett.

Ekkor már éreztem, túlfeszítettük a húrt, – lelkileg fel is készítettek egy-két nagy pofonra. Ha az elcsattan, azonnal át kell rohanni Hanáknéhoz a szomszéd lakásba. Onnan két tanúval tovább a kórház baleseti sebészetére, látleletért.

– Ne feledd, mit mondott az ügyvédnő. – emlékeztetett apa. – Ha csak kicsit ütött, köpj a szemébe és nevezd gyáva pöcsnek. Utána automatikusan megrándulnak izmai és jön a brutális ököl… A fejed úgy fordítsd, hogy pontosan a szemed alá érkezzen. Egy lakásért megéri, drágaságom. Nem kell mindennap egy házban ébredni azzal az emberrel, aki semmibe vesz. Ráadásul a környezetednek – monoklival a szemed körül, – bizonyítani tudod; nem szexuális problémák miatt válik egy Rojtos-lány!

*

Az Árvaházi Rendőrkapitányságon írásbeli feljelentést tettem Rojtos István és felesége ellen. Részleteztem, hogyan törtek be otthonomba a lakás megosztása címén, jogerős bírósági ítélet előtt. Az Otthon Kft lakatosainak nevét és címét is megtudtam házunk gondnokától. Koroknai és Pimku szerelőket fel is kerestem a cégüknél. Azt hittem, rájuk ijeszthetek, holott balga lépés volt megosztani velük problémámat. Riasztották főnöküket, aki Rojtos elkötelezettje volt, így ő azonnal semlegesíteni tudta az ellenük induló rendőrségi eljárást.

Nemcsak megszűnt a lakásunkban garázdálkodók ellen a büntetőeljárás, hanem bumerángként ellenem indult rendőrségi vizsgálat „személyi szabadság megsértése és lopás” címén.

Hogy miért? Mert: „Anyósomat bezártam a saját lakásomba és a táskájából kiloptam ezer forintot!”

Iskolámban harsány nevetések között értesültek róla – amikor munkahelyi jellemzést kértek, – milyen címen indult meg a büntetőeljárás ellenem 5151/198. szám alatt. Nem kaptam idézést, csupán telefonos behívást elbeszélgetésre Rétsági zászlóstól. (Később tudtam meg, együtt szolgált Rojtossal az ÁVH-nál, onnan került át a BM-hez.)

Rétsági göndör, barna hajú, vizslaszemű nyomozó volt. Úgy játszott velem, mintha unatkozva, rutinból tenné a kihallgatást, miközben provokatív kérdéseire egyenes válaszokat várt. Baráti hangulatú csevegésbe kezdett velem, és végig azt hittem, hogy az én feljelentésemet tárgyaljuk, ugyanis elfelejtette közölni gyanúsítotti jogviszonyomat. Hallatlan profi módon állította fel a csapdát; másfél órai barkóbázás után közölte, gyanúsított lettem, hiszen az előbb ismertem be; bezártam Rojtosnét a házamba. Panasszal éltem a gyanúsítással szemben, de ügyvédre büszkeségből nem tartottam igényt, amit később megbántam.

A nyomozó telefonált. Kabaréba illő jelenetnek tartottam az utána bevonuló lakatosok tanúvallomását. Ők voltak, akik feltörték, és felosztották lakásomat új zárakkal és most vádló tanúkként szerepeltették őket. Az utolsó tanút, Nejmannét, megkülönböztetett figyelemmel tüntette ki a zászlós, hiszen apósa főtiszt volt a yardnál. Nejmanné a tanácsnál ráadásul anyósom munkatársa volt. A hölgy hitelesnek tűnő vallomása az ezerforintos lopás tényét próbálta felvázolni. Rojtosnéval a bezárását követő délután vásárolni ment, de munkatársa sajnos nem tudott fizetni a kasszánál. Valószínűleg akkor fedezhette fel a pénz hiányát, amit csak veje lophatott el szegény asszonytól.

Ez a néhány tanúvallomás elég volt, hogy öt hónapon keresztül büntetőeljárás alatt tartsanak. Rétsági zászlós hivatkozva arra, hogy beismertem saját lakásom bezárását, személyes szabadság megsértéséért vádemelési javaslatot nyújtott be az ügyészségre. A kihallgatás során azt várták, elismerem, hogy benyúltam Ilonka asszonyság táskájába a lakásom pótkulcsáért, és így rám kenhették volna az ezer forint kiagyalt eltulajdonítását.

*

– Ma egy kicsit meggyötörték Lalit a zsernyákok – súgta fülembe apa férjem kihallgatása napján az új instrukciókat iskolám sportpályáján. – Este, ha hazajön, ne bosszantsd fel túlságosan, csak egy ütés erejéig. Nem is fog annyira fájni, ha arra gondolsz, egyes nők évekig fekszenek idegen pasik alá, hogy végre összekaparhassanak egy lakást maguknak.

Férjem negyed 11-kor érkezett meg. A kulcsomat a zárba felejtettem – ahogy Dr. Bugyi ügyvédnő meghagyta, így saját kulcsát többszöri próbálkozás után sem tudta elfordítani.

Kopogni kezdett, aztán pár perc múlva dörömbölni. Kivártam ötperces dühöngését, majd kiszóltam az ajtó nyílásán a biztonsági láncot zárva tartva.

– Ide csak akkor jöhetsz be, ha tisztességesen fogsz viselkedni! – kiabáltam ki a lépcsőházba. – Ha megígéred, hogy békét hagysz a gyereknek és nekem!

Halk káromkodásokkal válaszolt. Amikor Istent is kezdte emlegetni, már eléggé felfokozottnak éreztem dühét, kinyitottam az ajtót. Kivágott, divatos csipkés hálóingem előtt keresztbefontam karomat és útját álltam:

– Megjöttél, te mocsok. – szóltam oda fitymálóan és szembeköptem. Láttam, amint keze ökölbe rándul, be is hunytam a szemem. Ütése nem az arcomon, az ajtófélfán landolt. Majd letörölte a nyálat az arcáról és a fürdőszobába ment. Leültem a konyhába és vártam megtorlását, bár kicsit féltem, hogy Ibolya felébred, és tanúja lesz az újabb összecsapásunknak. Lali a kétliteres szifonnal tért vissza és nagy sugárban szódavízzel kezdett locsolni. Dupla patront tehetett bele, nagy nyomással spriccolta rám a szódát. Sikoltozva rohantam ki a lépcsőházba:

– Segítség! Meg akar ölni minket!

Utánam jött és az előszobából eltorzított, mély hangon kiszólt:

– Emberek! Lakótársak! Ki akar tanúskodni a válóperünkben? Várjuk szeretettel, csak jöjjön ki!

Nagy csönd volt a válasz. Morbid jelenetünknek kislányunk vetett végett. Lila hálóingében álmosan kibotorkált a szobából és a lépcsőház visszhangozta számonkérő mondatát:

– Apa, te minek locsolod anyát? De hisz még nincs is húsvét!

Egymásra néztünk és visszavonultunk a szobákba,… Azt hiszem, mindkettőnk a holnaputáni csatákra gondolt azon az éjszakán.

A vagyonmegosztási tárgyalásra alaposan felkészültünk; mindent felleltároztunk, a szekrényektől a sótartóig. Sikerült minimális összegre leértékeltetni vagyon- tárgyainkat Lali távollétében egy szakértővel. A lakás felbecsülésére is megjelöltünk egy lakásszakértőt.

Dr. Dörmendi bírónő ezt nem fogadta el, és kijelölt egy másikat. Az sajnos, túl magasra, 600 ezerre értékelte fel a lakást. A tárgyalásokra beidézett rokonságom önfeláldozóan tanúsította, minden ingóság az én külön vagyonom. Csupán a tárgyalás előtt, a bíróság folyosóján kellett közöttük felosztani, ki mit vett nekem, nehogy véletlenül ugyanazt vallják eskü alatt.

Butuska férjecském – ügyvéd híján, – faragatlan beszólásokkal reagált két nagynéném és az unokatestvéreim tanúvallomására. A családi vagyon fölötti civakodás végén Dr. Bugyi ügyvédnő két ászt nyújtott be! Lali ellen büntetőeljárás folyik személyes szabadság megsértéséért és ezer forint lopásért, valamint egy látleletet, mely szerint Lali március 7.-én este 22.30-kor megütött és megvert. Becsatoltuk a Dr. Spritek József sebész ügyeletes orvos által aláírt látleletet. Dr. Dörmendiné nem zárta le a tárgyalást, hanem azonnal kihallgatott, pedig ügyvédnőm direkt a végére tartogatta az ászt. Sajnos a kihallgatásba belezavarodtam, az inzultus körülményeit nem tudtam elég hitelesen leírni. Olyan ellenmondásokba keveredtem, hogy végül kiböktem: ”Tettleg nem bántalmazott Lali férjem, csak a karom horzsolódott meg, amikor összevesztünk az ágyneműn. Kitépte a kezemből, át akarta vinni a szobájába… Pedig az én hozományom volt.”

A bírónő szikrázó pillantásokat vetett Dr. Bugyi ügyvédnőre és a tárgyalást kemény mondattal zárta le:

– Ha nem tudnak egymás között megegyezni a peres felek, vagy kifizetni egymást, úgy a lakást a bíróság elárvereztetheti.

Ügyvédnőm utolsó kérésként még gyorsan előadta, kéri a válás kimondását, és a vagyonmegosztás történjen meg később. Kérésünket elutasították.

– Két ászból tökfilkót csináltál lányom! – dohogott apa. – Hogyan akarhatod a lakást, ha nem tudsz hitelesen hazudni!? Tudod te, mibe került nekem ez a látlelet?

*

Nyilvános telefonfülkéből hívtam Dr. Spritek József lakását. A felesége vette hívásomat:

–Elnézését, a Bélyeggyűjtők Szövetségétől hívom. – szóltam bele a kagylóba. – A doktor úr megkapta a legújabb bélyegsorozatot?

– Nem tudok róla. – válaszolt készségesen egy női hang. – Annyi bélyeg van a szekrényében, abban csak ő tud kiigazodni. Próbálja hívni a kórházban.

Letettem a kagylót. Elbotorkáltam a legközelebbi vendéglőig, ahol megpihenve bosszút terveltem Dr. Spritek ellen.

A kórház igazgatójánál, a baleseti sebészet osztályvezetőjénél, az orvosi etikai bizottságnál és az Egészségügyi Minisztériumban is panaszt tettem, mely szerint Spritek doktor úr nem hiteles látleletet adott ki, hogy Ács Lajos megverte a feleségét. A bírósági jegyzőkönyvben az áldozat az ellenkezőjét vallotta, mint amit megállapított. Külön kitértem arra, Spritek József szenvedélyes bélyeggyűjtő és a Megyei Bélyeggyűjtő Szövetség vezetője lányának, Rojtos Vandának állította ki az ellentmondásos dokumentumot.

Postázás után maradt 17 másolat a feljelentésemből, amikkel elindultam a Sóskúti utca 12/c. alatti bérházba. A telefonkönyvből lestem ki Spritek doktor címét, hogy minden lakótársának a postaládájába bedobhassak egy-egy példányt.

A lábam is a földbegyökerezett a csodálkozástól, amint megláttam, hogy a lépcsőház bal oldalán, a középső postaládán nagybetűs felirat hirdette Dr. Bugyi Olga nevét. Majdnem táncra perdültem a bejárat előtt az örömtől!

A következő héten már ügyet sem vetettem a feljelentéseimre érkező elutasító határozatokra, viszont a márciusi perünkre beidéztettem a doktor urat.

– Egy komoly sebészi beavatkozástól kellett iderohannom. – indított a tárgyaláson tiszteletet parancsoló hangon a középmagas, festett barna hajú, negyvenes évei végén járó férfi.

– Ön állította ki a látleletet? – kérdezett rá a bírónő.

– Nekem hetente 5-10 látleletet kell kiállítanom, legtöbbször ügyeletes orvosként hárul rám ez a kötelesség. – mondta Spritek. – Azt viszont nehezen viselem el, ha feljelentenek mindenhová, mert kötelességemet teljesítem, még ha véletlenül egy bélyegkörben is vagyok a felperes édesapjával.

A bírónő és a két ülnök nehezen tudta leplezni megvető pillantását az orvos vádló szavai után. A sebész már-már őszinte sajnálatot ébresztett maga iránt, amikor félbeszakítottam:

– Doktor úr, maga azt írta a dokumentumra; Rojtos Vandát a férje megütötte, megverte. Viszont a felperes itt a tárgyaláson nem ezt vallotta. Hogyan lehet ez?

– Kérem, akkor nálam ezt állította, de ez nem jogalap arra, amit maga velem művelt.

Nagyot nyeltem, mielőtt nekiszegeztem utolsó kérdésemet:

– Dr. Spritek úr, ismer maga valakit ebben a teremben Rojtos Vandán kívül?

– Nem, kérem…! – válaszolta ingerülten.

– Biztos?

– Egészen biztos! Sőt, a felperes apját is csak messziről ismerem. Ne haragudjon, de csacsi képzelgésnek tartottam eszmefuttatását, amit feljelentéseibe belefogalmazott.

Nem vártam meg további szócséplését, a bírói pulpitushoz mentem és átnyújtottam Dr. Dörmendinének egy megyei telefonkönyvet.

– Tisztelt Bíróság! – kezdtem az otthon annyiszor elpróbált szöveget. – A 87. oldalon megtalálják Dr. Bugyi ügyvédnő címét és telefonszámát, a 119. oldalon szerepel a doktor úré. Mindketten Árvaházán, a Vaskúti út 12/c. szám alatt laknak. Kérem jegyzőkönyvbe venni ezt a tényt! Jegyzőkönyvön kívül szeretném megjegyezni, kábé egy a százmillióhoz az esélye annak, hogy pontosan aznap veri meg a férj a feleségét, amikor az asszony válóperes ügyvédjének a lakótársa adja az orvosi ügyeletet, hogy aztán az látleletet állíthasson ki neki. Ezért kérem, hogy az ítélet meghozatalában részletesen foglaljon állást a bíróság a látlelettel kapcsolatban.

*

Lali nagyon nyeregben érezte magát a tárgyalás után, de sikerült kihoznunk a béketűrésből. Megszüntették ellene a büntetőeljárást bizonyítékok hiányában, így azt hitte, neki áll a zászló.

Most mi következtünk; feljelentettük anyját, Ács Sándornét az Illetékhivatalnál. Férjem három évvel ezelőtt kifecsegte az ágyban, hogy anyósom örökösödési illetékére kedvezményt kapott. Jogtalanul elengedték a teljes összeg hetven százalékát, mert az előadó a rovatba azt írta be, hogy mi – azaz a rokonság, – állandó lakcímre voltunk bejelentkezve a lakásba. Volt anyósomra ezek után büntetésül ötvenezer forint illetéket szabtak ki, három év kamatos kamatával.

Az illetékügy kipattanása után tovább folytatódott otthon az állóháború. A rendőrségi kocsit is kihívtam egyszer. Lali egy kora délután szitkozódni kezdett az illetékügy miatt és én szembeköptem. A locsolási technikája ezúttal nem jött be, kidobtam a szemetesbe a szifont. Bement a fürdőszobába, megtöltötte hideg vízzel a nagyobbik vödröt. Trisót tett bele. A konyhában későn vettem észre támadását, mindent rám borított. Ordítva rohantam ki a lépcsőházba.

A barátnőm, Hanákné a szomszédban hallotta, hogy bajban vagyok és riasztotta a rendőrséget. Jó félóra múlva két járőr a küszöbnél igazoltatott bennünket és felhívta a figyelmet a tisztességes viselkedésre.

– Maguk pedagógusok. – mondta ízes tájszólással az idősebbik. – Hogyan fogják tanítani a jövő nemzedékét, ha maguk miatt  riasztják az egyszerű zsarukat? Még azt mondhatják magukról; két bunkó diplomás nem tudja elosztani a sajtot egymás között, ezért tombolnak hónapok óta lakótársaik és a gyermekük idegrendszerén.

Lekísértem a rendőröket a bejárathoz, és hangosan, – hogy mindenki hallhassa, – köszönetet mondtam nekik, hogy megvédtek attól a „vadorzótól”. Felírtam az adataikat, ahogy Dr. Bugyi kérte. Az állandó civakodást akartuk a tanúvallomásaikkal bizonyítani, a lakásmegosztás esélyei így minimálissá zsugorodtak.

*

Vanda késő este, jóval 23 óra után tért vissza a lányunk nélkül. Félálomban feküdtem a megfoltozott gumimatracon. Bejött a szobámba és egy vödör habos vizet zúdított rám, – meglepetésként ért, milyen ügyesen átvette a módszeremet. Mosószeres víz volt, nagyon csípte a szemem, miután a felindultságtól prüszkölve beledörzsöltem a szemembe az oldatot.

Könnyes szemekkel üldözni kezdtem. Aztán egy belső hang megállított:

– De hiszen azt akarja, hogy behúzz egyet neki!

Vandácska beállt a bejárati ajtó előtti sarokba és várt, hívogató tenyérmozdulattal jelezte, nem fél támadásomtól.

– Takarodni fogsz a városból – sziszegte a fogai között. – Még a megyéből is elzavartat apám! – toldotta meg kéjes hangon.

– Mi van, szivi? – próbáltam csúfondáros hanglejtéssel válaszolni. – Esti fürdővel akarsz provokálni? – Nagy lendülettel meglendítettem a bal tenyerem, majd lágyan megsimogattam vele ütésre váró, megfeszített arcát. Elkapta jobbjával a kézfejemet, és beleharapott. Felkiáltottam a fájdalomtól. Aztán a másik kezemmel próbáltam eltolni magamtól, erre abba is beleharapott.

– Ennyire veszett a kiscica? – kontráztam gúnyosan és kinyitottam a bejárati ajtót.

Vanda halk nyávogás után kilépett a lépcsőházba és sikoltozni kezdett:

– Segítség! Meg akar erőszakolni…! Segítség! Erőszak!

Csak Hanákné ajtajának ablaka nyílt ki. Szemüveges, hosszú, csontos arcú nő hajolt ki a nyíláson.

– Gyere be hozzánk Vandácska! – sipogta vékony hangon. – Nálunk mindig lesz menedéked.

Azon az estén – igaz, már éjfél után, – de végre nyugodtan aludhattam, mert a kulcsomat a zárban „felejtettem”, így nejem nem tudott visszajönni reggelig.

Az igazi nyugalom a következő héttől kezdődhetett. Vanda összepakolta cuccait és Ibolyával kiköltözött a sóskuti Rojtos-villába.

*

Dr. Bugyi a bíróság folyosói pletykáiból megtudta, Dörmendiné bírónő táppénzen van epebántalmakkal és valószínűleg műtétje miatt a tárgyalásunkat egy darabig nem tűzik ki. Valamit ki kellett találnunk, hogy sürgős tárgyalást kérhessünk egy másik bíróval. A nemi erőszakról szóló mese ötletét anya vetette fel. Aztán apával továbbszőttük az ötletet. Amíg Lali dolgozott, hazamentünk és többször eljátszottuk a „jelenetet” a lakásban.

Néha ötször ugyanazt. Utána apu elmondatta velem, és többször rákérdezett a részletekbe, amíg élethűen nem mutogattam el mindent.

– A látleletet elszúrtad, kislányom, ha viszont most nem leszel elég meggyőző, hamis vád miatt vehetnek elő. – mondogatta többször, amikor már fáradt voltam a visszatérő kérdéseitől.

A „megkonstruált” nemi erőszak kísérleti „ágyjeleneteit” hitelesen összehoztuk. Többször „átéltem”, hogyan támadt rám Lali, milyen fogással tepert az ágyra, csavarta hátra egyik kezével mindkét kezemet. Aztán másik kezével simogatta melleimet és nemi szervemet. Megpróbált közösülni velem, de sikerült elhárítani a támadásait.

Először úgy állapodtunk meg, hogy véraláfutás „lesz” a karomon, de a nagyi ezt túlzásnak tartotta, ezért a harapás mellett döntöttünk. Ha már ütésnyomokat nem tudtunk produkálni, provokáljak összetűzést és néhány jó látható helyen harapjam meg. Apának sikerült elintéznie még a feljelentésünk előtt, hogy a nyomozást és a büntetőeljárást Péntekhy János főtörzsőrmester vezesse. Valamikor az OPREX bankban dolgozott ügyintézőként, apa titkárságán. Dr. Majzinger Zoltán ügyész véletlenül került az ügyhöz, mi nem örültünk neki, mert ő is bélyeggyűjtő volt.

Az „erőszakos nemi közösülés kísérlete” címén beadott feljelentésünkkel megkerestük az árvaházi Városi Bíróság elnökét. Már érkezésünk előtt telefont kapott a pártbizottságtól, hogy egy Rojtos-lány bírócserét és gyorsított eljárást kér, családvédelmi okokból. Az Elnök elvtárs udvarias fogadtatás után együttérzéséről biztosított és jelezte, a betegsége miatt sokáig távolmaradó Dr. Dörmendi bírónő helyett új bírót nevez ki, gyorsan elrendeznek mindent! Győztünk!

*

Lyukas órán, a tanáriban szendvicsemet majszolgattam, mikor az igazgatóm szobájába hívatott.

– Meddig tart még a válási balhéd, Lalikám? – szögezte nekem a kérdést.

– Ha rajtam múlna, azonnal lelépnék. – válaszoltam. – Ha otthagynám a lakást fillérekért, már holnaptól nyugalmam lenne.

– Betereltek a rendőrség, ügyészség és a bíróság útvesztőjébe, pajtás. – mondta figyelmeztetően. – Ne engedd, hogy az anyagiak miatt folytatott harcban elvadítsanak! Kösd fel a fehérneműdet, Lajos! Telefonon szóltak a rendőrségtől, hogy a városi kapitányság 206-os szobájában kihallgatásra kell megjelenned, holnap 9 órakor. Több rendbeli erőszakos nemi közösülés kísérletével gyanúsítanak. Vigyázz kolléga, apósodnak nagy befolyása van Árvaházán! Hat évvel ezelőtt a talpraesettséged miatt döntöttem a felvételedről. Utána öt telefonáló lobbizott érted. Most a barikád másik oldalán állsz, ezért nagyon-nagyon tisztellek. De ezek kiborítanak, ha nem figyelsz!

Második büntetőeljárásomra már felkészülten, bár megint ügyvéd nélkül jelentem meg. Panasszal éltem a gyanúsítás ellen. Vallomást tettem, amelyben megcáfoltam Vanda okosan kitervelt hazugságáradatát. Kértem, hogy minden OPREX bankban dolgozót, érem- és bélyeggyűjtőt zárjanak ki az eljárásból. Vandával szembesítettek. Pocsékul játszotta el az agresszív férjtől szenvedő mártír anyát, viszont a „megerőszakolási” kísérletre utaló szituációkat meglepően „élethűen” dramatizálta. A szemközti lakó volt az első tanú, aki csak a lépcsőházi cirkuszok zajáról tudott beszámolni.

A „koronatanú” szerepét Hanákné vállalta be. Erőszakra utaló zajokról beszélt, bár nem látott semmit. Nagyon kilógott a „lóláb”; Vanda feljelentésében először háromszoros, majd négyszeres nemi erőszak kísérlete szerepelt. Rojtos István is megjelent konzultációra a nyomozóval, miközben engem az előtérben várakoztattak.

Később Péntekhy nyomozó foghegyről megjegyezte, hogy valamikor apósom beosztottja volt a banknál, ügyintézőként. Elfogultsági kifogásomat ennek ellenére elutasította a városi rendőrkapitány. Péntekhy csupán szóban közölte felettesével panaszomat, olyan hangsúllyal, hogy a mindenkit feljelentő sebzett pszichopata bélyegét rám süthessék.

A kihallgatások során többször utalt arra, hogy orvosi vizsgálatnak akarnak alávetni. Bogár Álmos sportorvos elérhető lett volna – de ő is érem- és bélyeggyűjtő volt, ezért keresne helyette mást, lehetne elmeorvos is. Provokáló mondatain lezsibbadtam, aztán megtagadtam a vizsgálatot. Végül kibökte az orvosi vizsgálat igazi okát; harapásnyomokat keresnek rajtam. Ismét elutasítottam a vizsgálatot. Cserébe viszont jegyzőkönyvben elismertem és felsoroltam, hol és miért vannak harapásnyomok a kezemen, így az egész tortúra okafogyottá vált. Búcsúzóul Péntekhy nyomozó azért még megfenyegetett, hogy kérni fogja elmeorvosi vizsgálatomat Dr. Majzinger Zoltán ügyésztől.

A rendőrség épületéből egyenesen az ügyészség felé vettem az irányt, hogy bemutatkozhassak Majzinger ügyésznek. Már előre jelezhették érkezésemet. Flegma lezserséggel félbeszakította panaszáradatomat és szemtelen beszólással zavart elmeállapotomra utalt. Mosolyogva táppénzt javasolt, sok-sok nyugtatóval és néhány ideggyógyászt is ajánlott, név szerint. Talán azt várta, ráborítom az asztalt? Visszafogtam magam és egy laza beszólással próbáltam leforrázni önérzetét:

– Azért akarnak gyagyássá nyilvánítani, mert kirúgtam egy velejéig korrupt bankvezér frigid lányát? Az ön ajtaja előtt áll egy diplomás nő, ügyész úr…

– Ügyész elvtárs! – kérte ki a magának.

– Ha annyira tetszik magának a titulus, ám legyen! – hagytam rá. – Ez a hölgy elkísért ide és bizonyítani akarja, aznap kétszer szerelmeskedett velem, amikor maguk szerint én többször le akartam teperni azt a nőt, aki sajnos a gyermekem anyja. Akarja meghallgatni?

– Nem!

– Ügyész úr! Azt hiszi, nem láttam hét év házasság alatt; Rojtos Pista egyetlen füttyére hogyan járt csárdást Árvaháza városának szocialista arisztokráciája? Most nem is fütyült, csak csettintett egyet-kettőt és az én becsületemen táncolnak az igazságügy levajazott apparatcsikjai. El tudom képzelni, meddig süllyedhet ez az épület, az IGAZSÁG HÁZA, ha nem válóperi presztízskérdésről, hanem nagyobb pénzről, valódi bazinagy umbuldákról van szó!

Majzinger arca megrándult. Megsimogatta kopasz fejét, sötétbarna arcáról leemelte szemüvegét és mélyen a szemembe nézett:

–Nézze, Ács Lajos! A tudatzavar első formája, ha a pszichopata összeesküvést sejt és elméletet gyárt maga körül, nem tudja feldolgozni, hogy vélt igazát nem fogadják el. A jog patikamérlegén az érzelmeknek pehelysúlya van. Ön ezekkel a száraz tényekkel nem tud szembenézni. Vagdalkozik, feljelenti az igazságügyi apparátus dolgozóit, mert…

– Mert túl sok a véletlen egybeesés. – szakítottam félbe. – És tudom, volt apósom mindenkit el tudott és el tud intézni, aki az útjában állt.

– Magát azért fogom elítéltetni, mert bűnös. – mondta Majzinger. – Ez független az apósa pozíciójától!

– Akkor viszlát a bíróságon! – mutattam a neki a „V” jelét búcsúzóul. – Jegyezze meg, ügyvédem se lesz, mégis felmentenek.

Akkor még sejtelmem sem volt; a szerencse mennyire mellém szegődött. A Búza téri piacon összefutottam Hanák Laci szomszédommal. Hét év alatt a köszönésen kívül szót sem váltottunk a lépcsőházban. Laci magának való hivatalnok volt. Most azonban megszólítottam és néhány mondattal megcsipkedtem felesége hamis tanúskodására utalva:

– Olyan jó hallása van a maga asszonykájának szomszéd; két vastag falon keresztül is képes meghallani a feleségem sikolyait. Képzelje, nemi erőszakra utaló hörgéseket is tanúsított ellenem a rendőrségen!

Hanák habogni kezdett a meglepetéstől:

– Hogyan… Hogyan? Valóban igaz, amit mond? Ne haragudjon, de a maga felesége tanúskodott az én válóperi tárgyalásomon, hogy én is…! Én is meg akartam erőszakolni a nejemet.

Nosza, beültünk a közeli kávézóba kielemezni a két asszony mesteri húzásait. Hanák két napon belül örömmel megszerezte Vandácska tanúvallomását, amit elküldtem a rendőrségnek és az ügyészségnek.

A másik válóperi tárgyalást néhány irodával távolabb tartották, de nem vették észre a két némber összejátszását. Így a második büntetőügyemet is megszüntették. Hab volt a tortán a megkésve érkezett információ a csonkakezű Majzinger Zoltán ügyészről, mely szerint ő is rajta szerepelt a bélyeggyűjtők listáján…

Bírót nem szokás meccs közben lecserélni, de Rojtos elérte a lehetetlent. Dr. Dörmendiné helyett Dr. Suták Lajos, Ostoros utca 5/b. szám alatti lakost nevezték ki. A megye összes bírója közül az Árvaházi Bíróság elnökétől „véletlenül” a Rojtosék fölött egy emelettel lakó törvényszolga kapta meg válóperi aktánkat. A Suták Lajos nevet könnyű volt azonosítanom, mert a garázsok előtt gyakran összefutottunk velük házasságunk alatt. Vanda mindig pitiáner, pénzéhes családnak festette le őket, akik a közös költséggel többször elkéstek, ezért Rojtos papa nagyon nem szívelte őket.

Rojtosék a bírócserével óriási hibát követtek el, és én ezt balgán nem használtam ki, helyben! Készítettem egy beadványt három példányban, amelyben kértem Dr. Suták Lajos bíró leváltását. Gúnyos érvként felsoroltam 14 „véletlent”, ami a válóperünkben és ez ellenem indított büntetőeljárásokban előfordult. A megyei igazságügyi apparátust enyhén szólva maffiózó polipként tüntettem fel benne. A harmadik példányt az Igazságügyi Minisztérium kapta. Naivan azt hittem, majd leszólnak az elvtársak, hiszen a Rojtos kontra Ács botrány egyre kellemetlenebbül dagadt.

*

Valaki súghatott a családból, máskülönben hogyan jöhetett rá Lali, hogy Suták Lajos bácsival egy házban laknak apáék? Dr. Bugyi ügyvédnő megnyugtatott minket; Lali nagyot hibázott. Pesten próbálta lejáratni egy Megyei és Városi Bíróság tekintélyét meglehetősen vagdalkozó stílusban, így mihamarabb szabadulni próbálnak tőle.

Különlegesen visszataszítónak fogják megítélni; itt nincs is nagy lóvé a perben, mégis ehhez az eszközhöz folyamodott. Úgy is volt. Minden forgatókönyvszerűen ment. Suták bácsi (bíró úr!) lemondott perünk tárgyalásáról, és ügyünket Dr. Róthné Birkási Zsuzsannának passzolta át. Szobájukról leszereltették a névtáblákat, hogy alperes még véletlenül se tudhassa meg, hogy évek óta iker-íróasztal mellett, együtt dolgoznak; fél szóból is megértik egymást. A feladatot felosztották egymás között. Dr. Róthné a tárgyalásainkat tartotta, az ítéletet viszont Suták Lajos bácsi útmutatásai alapján hozta meg. Időközben Dr. Dörmendiné visszajött táppénzről. Aggódtunk, hogy Lali fülébe jut a hír és visszakövetelheti bírónak.

Suták Lajos bácsi mentora volt a fiatal Dr. Róthnénak, taktikai tanácsai egészen megváltoztatták a per menetét. Hirtelen mindent lelassítottak. Lali férjem beadványai miatt ügyünk nemkívánt reflektorfénybe került, ezért Dr. Róthné igyekezett mindent elaprózni. Óvatos bírói kérdésekkel; kié a fazék, ki vette a tányérokat, igyekezett abba az irányba vinni a tárgyalásainkat, hogy kifelé demonstrálhassa, itt két szőrszálhasogató peres fél ügyéről van szó. „Fülemüle” játszmát produkált több szólamban, a végletekig elnyújtva. A jegyzőkönyvet is úgy fogalmazta, hogy visszatetszést keltsen a megyei bírói tanácsban, ha másodfokon elemzik azt. A pitiáner szintre lesüllyedt két értelmiségi gyerekes torzsalkodását igyekezett bemutatni benne.

Néha csak a kákán kellett keresni a csomót, hogy az előre szétosztott szerepekkel eloszlassuk a gyanút. Lali önérzetének megpiszkálását Dr. Bugyi különösen jó érzékkel végezte, Dr. Róthné a bírói talár becsületét védte. Lalit megvezettük, – kontár, autodidakta jogi ismereteivel azt hitte, így a természetes.

Hiába ajánlott fel férjecském 165 ezret a lakásért, megkaptuk 90 ezerért. Az ítéletet valójában apa sugallta Suták Lajos bácsinak, amit aztán Dr. Róthné rokonságunk tanúvallomásaiból állított össze. Valójában mindent megnyertem, mint egy taroló pókerjátékos. Ex-férjem utolsó dobásán jót kacagtunk. Kérte, hogy másodfokon más megyében tárgyalják az ügyet, miután megtudta, az ítélet előtt Dr. Róthné nem konzultált Dr. Dörmendiné bírónővel a perünkről. Persze, elutasították! Utána már gyerekjáték volt Dr. Gyurinkó bíró tanácsának jóváhagyni az elsőfokú ítéletet másodfokon.

Sajnos újabb közjáték zavarta meg a peres eljárást. Az elsőfokú ítélet előtt birtokháborításra hivatkozva anyám tanácsi munkatársaival elhoztam néhány holmit a közös lakásból. Lali ezután a teljes lakást kipakolta, a gyerekbútorokat kivéve. Csak később szereztünk aljas tettéről tudomást. Hiába becsültettük fel az ingóságokat minimális értékösszegre apa haver szakértőjével, saját csapdánkba estünk, minden a Lalié lett fillérekért…!

*

Az elsőfokú ítélet előtt három nappal Vanda kora délután beállított egy hórihorgas, bajuszos alakkal és Nejmannéval, anyósom jól ismert munkatársával. Az őket kísérő, kackiás bajuszt viselő barna bőrű férfi tanácsi igazolványt mutatott és birtokháborításra hivatkozva közölte, hogy Vanda és a gyermek személyes holmiját szeretnék elvinni. Felírtam Nejmanné és társa adatait, aztán otthagytam őket.

Másnap panaszt nyújtottam be Árvaháza jegyzőjénél. A Városi Tanács dolgozói bírósági ítélet nélkül vagyontárgyakat, pedagógiai könyveket osztanak meg két peres fél között, számlákat vittek el, hogy befolyásolhassanak egy bizonyítási eljárást.

Nagyot füllentettem. Ugyanis Rojtos apuka már előzőleg ellopta a számlákat Suták Lajos bíró úr javaslatára, hogy szobatársa, Dr. Róthné tartalmukra hivatkozva különvagyonként állapíthassa meg az elsőfokú ítéletében, amit esküvőnk után összegüriztünk. Az se számított, hogy a számlák nem névre szólók voltak.

Nejmanné is butuska hibát követett el. Elfogult tanácsi dolgozóként „rekvirált” a lakásban, hiszen egyszer már ezer forintos lopást próbált terhelő tanúként rám bizonyítani az „anyós-bezárásos” balhéban. Ráadásul a tanácsi határozatot aláíró Hovács Mihály hatóságügyi osztályvezető éveken át a város lakásügyi bizottságában közvetlen munkatársa volt Rojtos Istvánnak az Otthon Kft-n keresztül.

A Megyei Ügyészség törvényesnek, míg a Legfőbb Ügyészség törvénysértőnek ítélte meg a tanácsi beavatkozást, de Dr. Cserepes János főjegyző „elfelejtett” meghívni az ügyünk tanácsi tárgyalására. Telefonon behívott egy baráti beszélgetésre. Diplomatikusan elnézést kért tőlem, fülembe súgta, mennyire lecseszte az anyósomat a hivatalban. Egy válóperi eljárásba belevonta munkahelyét, ezt a következő években éreztetni fogják vele. Nem nyugtatott meg.

Hazatértem a félig kifosztott lakásba, és úgy döntöttem, hazaviszem anyához a maradékot – hiszen engem illet, mindent együtt vettünk házasság után a keresetünkből, – közös vagyont nem lehet ellopni. Tévedtem.

*

Mindent megnyertünk – de Gabi szomszédnőm jelezte, Lali egy tehertaxival elvitte a bútorokat és a háztartási gépeket. Két diákforma fiúcska segített neki a pakolásban. Azonnali végrehajtást kértünk.

Követeltük, a bíróság kötelezze az alperest az ingóságok visszapakolására. Ex-férjem a Legfőbb Ügyészség határozatával válaszolt, jelezve, hogy mi is vittünk el vagyontárgyakat a tanácsi dolgozók segítségével a közös lakásból. Ügyvédünkön keresztül kértük, Lalit lakoltassák ki Megecsére, egy tirpák bokorba. Nagymama távoli rokona lakott itt és felajánlotta kamráját Lali holmijának.

Nem jártunk sikerrel, Lali hamar hírt kapott tervünkről és taxival kiment a tanyára. A szerencsétlen flótás szerepét játszotta el, hogy most tették ki a végrehajtók a lakásból és könyörögni kezdett, fogadják be. Jajveszékelést mímelve utalt arra, hogy az ingóságait szállító végrehajtó kocsija minden pillanatban jöhet! Félóra alatt szánakozó rokonaink a bizalmukba fogadták. Ügyesen kifaggatta Panka nénit és testvéreit, hogyan szerveztük meg befogadását. Aztán műanyag szatyrából egy diktafont vett ki, végigrohant vele a tanyán. Olykor bekapcsolta – a felvétel sikerességét körbekürtölve, – és a tanyán elő rokonságunkat börtönnel fenyegette. Sikerült minden szomszédjuk előtt lejáratni Panka néniéket.

Lali minden fórumon feljelentést tett ellenünk, megjósolva, hogy a megítélt összeg átadása nélkül akarjuk megkaparintani a lakást. Most ügyvédet is fogadott. A Végrehajtó Iroda felé jelezte, azonnal átadja a lakást a megítélt összegért, amelyből a hiányzó ingatlanok értékének megfelelő összeg levonható. Vagyis ha birtokba akarom venni az üres lakást, alá kellett írnom ezt a szégyenletes megegyezést.

Tehát hiába írattuk át a közös takarékbetétkönyvünket, hogy ki ne derüljön, mennyi pénzt spóroltunk össze házasságunk alatt. Feleslegesen szereztük meg apunak a számlákat is, amelyek bizonyították volna, hogy mindent közösen szereztünk a házasságunk alatt. Értelmetlenül tanúskodtak rokonaim hamisan az ingóságaink eredetétől. Huncut módon értékeltettünk le mindent a megkent igazságügyi szakértővel és mégis Lali ölébe pottyant az egész.

Apám dühében és tehetetlenségében ordítozni kezdett Dr. Bugyi ügyvédnővel, de az kifogyhatatlan volt ötletekből. Jogi sasszéval éltünk. Apa saját tulajdonának vallotta a bútorokat – hiszen az elvitt számlák a mi kezünkben voltak, így a saját lányának ajándékozott ingóságok ellopásaként állíthatta be a Lali által elvitt a dolgokat. Néhány tanút könnyű volt összeszednünk, hogy Lali az ítélet után szállított el mindent tehertaxival. Megtettük az utolsó feljelentésünket „lopás” címén.

Hogy Péntekhy János nyomozó kaphassa ismét az ügyet, azt már gyerekjáték volt elérnünk. Péntekhynek sikerült megtalálnia a tehertaxist. Megfenyegette, hogy elveteti az iparengedélyét, ha nem árulja el, hová vitte Lali a cuccot. Az nagy nehezen kibökte, hogy volt anyósom rámaházi otthonába szállította, amint azt sejtettük. Két diák is segített a pakolásnál. Lali tanítási óráról kérte el pakolni a fiúkat igazgatójától.

A főtörzsőrmester azonnal lépett, házkutatási határozattal kereste meg ex-anyósomat. Az viszont nem engedte be a házába, hiába fenyegette. Nem tudta lefoglalni az ingóságokat!

Lali másnap panasszal élt az üggyel kapcsolatban Dr. Paranyicza Gyula ügyésznél. Péntekhy nyomozó – apu irányítását megszívlelve, – Lali iskolaigazgatójánál szerette volna kideríteni, ki volt az a két diák, akik pakoltak. Milyen szép is lett volna, ha egy tanárra rábizonyítják, lopásra bírta diákjait, ráadásul az iskola vezetője erre áldását is adta! Örökké eltiltathattuk volna a tanári pályától!

A nyomozás sajnos megtorpant, hiába járt be apa naponta Paranyicza Gyula ügyész úrhoz, aki Mátészalkán hagyta ott a tanári katedrát, hogy jogász lehessen. Paranyicza akkor apának köszönhette rendkívüli lakáskiutalását, amikor megkapta ügyészi állását.

A második házkutatásba már az Állambiztonsági Szervek is besegítettek. Szamizdat keresése ürügyén hatoltak be anyósom rámaházi házába, de a bútorokat nem találták meg. Nem lepett meg akciójuk, és az, hogy Lali a szocialista rendszer ellensége lett.

Dr. Paranyicza Gyula, Árvaháza vezető ügyésze kettős nyomás alá került. Apa és Lali felváltva látogatták, a bizonyítási eljárás teljesen megfeneklett. Péntekhy nyomozó – apa tanácsát követve, – folyamatosan panaszkodott, hogy a gyanúsított hátráltatja a nyomozást, ezért elmegyógyintézetbe kellene zárni és gyógyszeres kényszerkezelésnek alávetni. Így az ügyet könnyebben lezárhatnák.

Dr. Paranyicza ügyész elfogadta a javaslatot és elmeorvosi vizsgálatra kötelezte Lalit.

Ex-férjem azonban dörzsölt módon kibújt a pszichiátriai vizsgálat alól! Végül mégis kaptunk egy ügyészi határozatot arról, hogy flúgos, és ezért nem perelhető semmilyen vonatkozásban. Viszont Lali dokumentumot szerzett arról, hogy elmeorvos sohasem vizsgálta meg és nem szerepel egyetlen elme- vagy ideggyógyintézet nyilvántartásában sem.

Csukafogta róka állapottal zárult ügyünk. Megmaradt emberi érzéseink odavesztek, hiszen a paragrafusok hálójában vergődtünk két éven át és az egymáson ejtett láthatatlan sebek mélységét, éjszakai sajgását csak mi éreztük. Meg kellett volna egyeznem Lalival, tisztességesen kifizetni, ha már el akart menni tőlem. Az értelmetlen perek legvégén – belül teljesen kiszáradva, – eszméltem rá az üres lakásban pürrhoszi győzelmem meddőségére. És arra, hogy mennyire egyedül maradtam Ibolya lányommal.

R.Kovács László