kb. 6 perc olvasás
Boldogtalan, ön- és társsorsrontó felebarátaim gyülekezete:
Milyen emberek között, hol, miként/kiként nem szeretnék élni
ILLYÉS GYULA
EGY MONDAT A ZSARNOKSÁGRÓL
Hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van
nemcsak a puskacsőben,
nemcsak a börtönökben,
nemcsak a vallató szobákban,
nemcsak az éjszakában
kiáltó őr szavában,
ott zsarnokság van
nemcsak a füst-sötéten
lobogó vádbeszédben,
beismerésben,
rabok fal morse-jében,
nemcsak a bíró hűvös
ítéletében: bűnös!
ott zsarnokság van,
nemcsak a katonásan
pattogtatott „vigyázz!”-ban,
„tűz!”-ben, a dobolásban,
s abban, ahogy a hullát
gödörbe húzzák,
nemcsak a titkon
félignyílt ajtón
ijedten
besuttogott hírekben,
a száj elé hulltan
pisszt jelző ujjban,
ott zsarnokság van
nemcsak a rács-szilárdan
fölrakott arcvonásban
s e rácsban már szótlan
vergődő jajsikolyban,
a csöndet
növelő néma könnyek
zuhatagában,
kimeredt szembogárban,
ott zsarnokság van
nemcsak a talpraálltan
harsogott éljenekben,
hurráhkban, énekekben,
hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van
nemcsak az ernyedetlen
tapsoló tenyerekben,
kürtben, az operában,
épp oly hazug-harsányan
zengő szoborkövekben,
színekben, képteremben,
külön minden keretben,
már az ecsetben;
nemcsak az éjben halkan
sikló gépkocsizajban
s abban,
megállt a kapualjban;
hol zsarnokság van, ott van
jelenvalóan
mindenekben,
ahogy rég istened sem;
ott zsarnokság van
az óvodákban,
az apai tanácsban,
az anya mosolyában,
abban, ahogy a gyermek
idegennek felelget;
nemcsak a szögesdrótban,
nemcsak a könyvsorokban
szögesdrótnál jobban
butító szólamokban;
az ott van
a búcsúcsókban,
ahogy így szól a hitves:
mikor jössz haza, kedves;
az utcán oly szokottan
ismételt hogy-vagy-okban
a hirtelen puhábban
szorított kézfogásban,
ahogy egyszercsak
szerelmed arca megfagy,
mert ott van
a légyottban,
nemcsak a vallatásban,
ott van a vallomásban,
az édes szó-mámorában,
mint légy a borban,
mert álmaidban
sem vagy magadban,
ott van a nászi ágyban,
előtte már a vágyban,
mert szépnek csak azt véled
mi egyszer már övé lett;
vele hevertél,
ha azt hitted, szerettél,
tányérban és pohárban,
az van az orrban, szájban,
hidegben és homályban,
szabadban és szobádban,
mintha nyitva az ablak
s bedől a dögszag,
mintha a házban
valahol gázfolyás van,
ha magadban beszélgetsz,
ő, a zsarnokság kérdez,
képzeletedben
se vagy független,
fönt a Tejút is már más:
határsáv, hol a fény pásztáz,
aknamező; a csillag:
kémlelő ablak,
a nyüzsgő égi sátor:
egyetlen munkatábor;
mert zsarnokság szól
lázból, harangozásból,
a papból, kinek gyónol,
a prédikációból,
templom, parlament, kínpad:
megannyi színpad;
húnyod-nyitod a pillád,
mind az tekint rád;
mint a betegség,
veled megy, mint az emlék;
vonat kereke, hallod,
rab vagy, rab, erre kattog;
hegyen és tenger mellett
be ezt lehelled;
cikáz a villám, az van
minden váratlan
zörejben, fényben,
a szív-hökkenésben;
a nyugalomban,
e bilincs-unalomban,
a zápor zuhogásban,
az égigérő rácsban,
a cellafal-fehéren
bezáró hóesésben;
az néz rád
kutyád szemén át,
s mert minden célban ott van,
ott van a holnapodban,
gondolatodban,
minden mozdulatodban;
mint víz a medret
követed és teremted;
kémlelődsz ki e körből?
ő néz rád a tükörből,
ő les, hiába futnál,
fogoly vagy, s egyben foglár;
dohányod zamatába,
ruháid anyagába,
beivódik, evődik
velődig;
eszmélnél, de eszme
csak övé jut eszedbe,
néznél, de csak azt látod,
mit ő eléd varázsolt,
s már körbe lángol
erdőtűz gyufaszálból,
mert amikor ledobtad,
el nem tiportad;
s így rád is ő vigyáz már,
gyárban, mezőn, a háznál,
s nem érzed már, mi élni,
hús és kenyér mi,
mi szeretni, kívánni,
karod kitárni,
bilincseit a szolga
maga így gyártja s hordja;
ha eszel, őt növeszted,
gyermeked neki nemzed,
hol zsarnokság van,
mindenki szem a láncban;
belőled bűzlik, árad,
magad is zsarnokság vagy;
vakondként napsütésben,
így járunk vaksötétben,
s feszengünk kamarában,
akár a Szaharában;
mert ahol zsarnokság van,
minden hiában,
a dal is, az ilyen hű,
akármilyen mű,
mert ott áll
eleve sírodnál,
ő mondja meg, ki voltál,
porod is neki szolgál.
1950.
(Irodalmi Újság, 1956. nov. 2.)
***
Porhintés és figyelemelterelés –
A tömött buszon hozzád dörgölőzik egy szexbomba,
Miközben a bűntársa megszabadít pénzedtől, értékeidtől
*
Ott állnak a sírodnál
És Ők mondják meg, hogy ki voltál
*
Elveszik és összetörik a szemüveged,
Nem kaphatsz könyvet, olvasnivalót,
És átkutatják cellád papír és ceruza után,
*
Az édes szülő majomszeretettel, kényeztetve
Nevel magának magánéletét terrorizáló zsarnokot
*
Nemi erőszakból fogantál,
Nem sikerült kikapartatnod téged,
Majd kihalásztak a pöcegödör tetejéről,
Azután meg gonosz mostohaanyád lett…
*
Leoltják a villanyt
És a sötétkamrában szabad a „szerelem”
Senki nem ismer senkit – mindenki mindenkivel
Majd mindenki inkognitóját megőrizve távozik el
*
Vagy komplikálsz, túlbonyolítasz
vagy szimplifikálsz, túlegyszerűsítesz
*
Összekevered a vizet és a vizeletet,
S amnesztiának hiszed, ha amnéziát kapsz –
Sokat hiányoztál és pont akkor az élet iskolájából
*
Tantaluszi kínokat kell kiállni:
Nem csak úgy éheztetnek egy zárkában,
De egy terített asztal, dínom-dánom mellett
*
Ügyeletes sztárként
Előbb nagyon magasra emelnek,
Majd onnan nagyot zuhanva esel pofára
(hiába várva egy újra felkapó divatáramlatra)
*
Előbb felfűtik,
Majd lehűtik a várakozásodat
*
A vendég túl korán jön,
Nem hoz semmi ajándékot,
Berúg és kötekedik, botrányt csinál,
És három napnál is tovább marad
*
Szereptévesztésbe esel és úgy maradsz:
A gyereked szülője helyett annak barátja leszel
(aminek az lehet a vége, hogy egyik sem sikerül)
*
Amit kegyelemből megengedtek,
Arra te legközelebb jogot formálsz,
S így örökre kiesel ezekből a kegyekből
*
Sokat ígérnek, keveset adnak, s az is keserű
*
Senki nem bánt,
Csak valaki pontosan mindenben utánoz,
És ez ellen nem tehetsz semmit, el kell tűrnöd…
*
Amit szabad Jupiternek, azt nem a kisökörnek
*
A zajártalom ellen a füldugó kicsit véd,
De a penetráns bűz ellen már nincs védőeszköz
*
Kígyót melengettél a kebleden –
Akit befogadtál édes otthonodba,
Az elszereti nőd és kitúr a lakodból
*
Aki barátként ölelget,
Az a gyenge pontod keresi,
Hogy majd hova döfje a tőrét
*
A babérkoszorú, a virágvasárnap igen,
A töviskoszorú, a korbács és a Golgota nem?
*
Amikor hegyek vajúdnak és egérke születik
*
Nincs türelmed kivárni az időd,
Félkész munkával állsz elő, ami megalapozza rossz híred
*
Vagy eladod gyereked egy pedofil kéjencnek,
Vagy ő is, meg a többiek is hamarosan éhen halnak
*
A középszer
nem nyílt, de igen hathatós terrorja
*
Egy púp a hátadon, egy kolonc,
Egy ballaszt, ami miatt nem emelkedik fel a léghajó
*
Nincs társ a bajban,
Előtte sokan voltak az asztalodnál
De kevés volt az emberismereted átlátni a szitán.
*
El kéne titkolni, vissza kéne tartani
A köhögésed, a csuklásod, a tüsszentésed
(ja és még heteken, hónapokon, éveken át a szerelmedet)
*
Egy tyúkért mentél pereskedni,
S mire évek múltán véget ért a hercehurca,
Az időn és idegeid épségén túl már több disznót is vesztettél
*
Ököljog van – az erősebb kutya párosodik
Semmit nem kell indokolni – az ütés az ultima ratio
*
A legjobban attól félsz,
Hogy magaddal maradsz kettesben,
Egy festmény vagy egy vers tükrében magadra ismernél,
S ettől a pillanattól már nem élhetnél úgy tovább, mint eddig
*
Mindenki beléd rúghat,
A kutyádba te is beletörölheted a csizmád
*
Senki nem meri a fogában tartva
Átvinni a Szerelmet a túlsó partra
*
Nem találod meg a műfajod,
S teknősként a nyúllal futsz versenyt
(eleve biztos kudarcra ítélve önmagad)
*
Éppen a saját hazádban nem lehetsz próféta?
*
Semmi paternalizmus,
A gyerek majd eldönti: mi akar lenni: fiú vagy lány
*
Alacsony a bizonytalan bér,
holtbiztosan emelkedő élelmiszerárak táguló ollója…
*
Aki már maga sem tudja,
hogy mikor, kinek és mit hazudott