Utópisztikus társadalomképek a sci-fi regényekben, 1870–1914

S. SÁRDI MARGIT
Utópisztikus társadalomképek a sci-fi regényekben, 1870–1914
Múltunk, 2008/4. | 61–72.

Az irodalmi utópia bonyolult dolog. Több mint műfaj: tematika, ezért összefüggése
az irodalom témaköreivel, műfajaival összetett, számos átfedô területtel,
logikus rendszerbe nem állítható csoportokkal. Történetének megrajzolását
nehezíti, hogy az emberiség történelmében karöltve jártak az irodalmi
utópiák és a valóságos utópisztikus kísérletek: hol az egyik szülte a másikat,
hol a másik az egyiket.
Az utópia szűkebb, eredeti értelmében egy olyan társadalom-, illetve államelméleti
elképzelés, amely az adott korban megvalósíthatatlannak látszik
(bár íróik szinte mindig hisznek megvalósíthatóságukban); késôbb, tágabban
értelmezve bármilyen fantasztikus színezetű államelméleti, sôt ma már
bármilyen légvárnak tetszô elképzelést érthetünk rajta. A szó maga hangsúlyozottan
fikciós modellt jelent (u fosztóképzô + toposz = „Seholország”).
A fiktív világban az embernek jutott életminôség szerint különböztetünk
meg eutópiákat és disztópiákat. Olykor elôfordul az antiutópia szó is
disztópia értelemben, de valójában az antiutópia elromlott világot jelent,
azaz egy már létezô elképzelés (utópia) hamis, téves, rossz mivoltát. A társadalmi
feszültségek jelzésére mindhárom képes, csak a módszer más: az
eutópia megoldja a társadalmi problémákat, a disztópia és antiutópia a kontraszthatás
révén mérsékli ôket.
Noha az utópia csak a 16. században vált önálló műfajjá (Morus Tamás
1516-ban alkotta meg a tudósok vezette eszményi társadalom, Utópia képét),
írók és gondolkodók már két évezred óta élnek az utópia mint tematika
eszközével, hogy reményeiket vagy félelmeiket egy lehetséges szebb és jobb,
avagy fenyegetô társadalomról artikulálják. Eszközként használták az eredetmítoszok;
a mítikus-vallási irodalom (ilyen a legtöbb vízözöntörténet);
a pásztori költészet; a népi és közösségi irodalom (Eldorádó- és Cuccagnaképzetek,
János pap országa stb.); az eszkatologikus (messianisztikus, chiliasztikus)
irodalom; a túlvilág- és jóslatirodalom; a lovagi irodalom; a középkori
fejedelmi tükrök és a felvilágosodás kori államregények; a
fantasztikus útleírások; a társadalomszatírák. Különösen sűrűn bukkant föl
a nagy művelôdéstörténeti korszakok határán, gondolati kísérletként vizs-
gálva vagy modellálva a jövô lehetôségeit. A 17. század gondolkodói az utópia
eszközével fejezték ki ragaszkodásukat a mítosszá vált reneszánsz eszményekhez
(Tommaso di Campanella: Napváros. 1602; Francis Bacon: Új
Atlantisz. 1626; Johannes Comenius: A világ labirintusa és a szív paradicsoma.
1626; Cyrano de Bergerac: Holdbéli utazás. 1657; uô: A Nap államai.
1662). A 18. században az írók szívesen használták a felvilágosodás eszméit
terjesztô államregényekben (François Fénelon: Telemakus bujdosásának történetei.
1699, magyarul 1755, egyiptomi fejezet), de fölbukkant a társadalombírálat
eszközeként is (Jonathan Swift: Gulliver utazásai. 1726, teljes
magyar fordításai csak a 20. században; Ludvig Holberg: Klimius Miklósnak
föld alatt való útja. 1741, magyarul 1783). A romantika aztán új területet
fedezett föl benne: a civilizált világ ellenpontjaként szolgáló, romlatlan,
természetes világot (Dugonics András: Etelka Karjelben. 1794; Jókai Mór:
Az arany ember. 1873; Ahol a pénz nem isten. 1902, kötetben 1904).
E sokféle terület egyike a sci-fi, a tudományos-fantasztikus irodalom, amely
szintén sokszor villant föl az ábrázolt jövôben vagy idegen társadalomban
a valóságban nem létezô társadalom- és államformákat. Emiatt az utópia
témacsoportjával igen sokszor keresztezôdik, s az európai sci-fi a születése
utáni idôben sokáig szoros kapcsolatban is maradt az utópiával.
Utópiáink eleinte térben elkülönülve ábrázolták az utópisztikus (ekkor
még alighanem mindig eutopikus, ôsi, romlatlan) világot (Bessenyei György:
Der Amerikaner. 1774, magyarra fordította Kazinczy Ferenc, 1776; Jókai
Mór: Az arany ember. Ahol a pénz nem isten). Ezek bizonyára hatottak a
születô sci-fi irodalomra, de sci-fi mű nincs közöttük. Az utópiák azonban
nem tudták sokáig fönntartani a hitet, hogy eszményi társadalom (akár szigetként
elzárva is) a jelenben megvalósulhat. Cselekményüket egyre többször
idôben különítették el, mondhatni az utópisztikus irodalomnak szüksége
lett a tudományos-fantasztikus irodalom regénytechnikai megoldásaira,
hogy jövôképként ábrázolhassa az utópiát (Ney Ferenc: Utazás a Holdba.
1836; Munkácsy János: Hogy áll a világ a jövô században? 1838; Jósika
Miklós: Végnapok. 1847). A 19. század második felében a hazai utópiairodalom
jövôábrázolásai mind sci-fik, s ugyanaz a gondolatkör hatja át ôket,
amely a tudományos fantasztikum megszületésének alapja is volt: a bizalom
a tudomány és a technika iránt. A társadalmi problémák megoldását a
tudományos és technikai fejlôdéstôl várták, s a társadalom jövendôjét általában
optimistán ítélték meg. Egy generációval késôbb, a nagy ideológiai
rendszerek küzdelmei közepette (a 20. század elsô harmadáig) a sci-fi irodalom
kísérletezett az utópisztikus tematikával, az ideológiák gondolati kipróbálásával,
és fordítva: az ideológia is megpróbálta a sci-fit segítségül híva
vonzó jövôként ábrázolni eszméit vagy taszítóként az ellenfelekéit. Voltaképpen
azonos problematikával találkozunk a sci-fi és nem sci-fi utópiákban:
néha nem is könnyű eldönteni, melyik mű hová tartozik.
A következôkben bemutatok néhány, mind a sci-fi, mind az utópisztikus
irodalomba beletartozó jövôképet az 1870 és 1914 közötti idôszakból, s
megvizsgálom az általuk ábrázolt jövôbeli társadalmat. A kezdôpontot az
indokolja, hogy a szabadságharc bukása utáni szellemi csöndben hosszú
ideig nem született sci-fi jövôkép; az 1914-es végpontot az, hogy a világháború
a tudomány iránti bizalmat tekintve a sci-fi irodalomban nagy és jellegzetes
törést okozott: a világháború utáni sci-fi irodalom más arculatot öltött.
Minthogy a tárgyalandó művek közül Jókai regénye (A jövô század regénye,
1872–1874) az egyetlen, amely ismertnek tekinthetô, a többi művet röviden
ismertetem.
Beksics Gusztáv, termékeny, nemzeti liberális arculatú publicista1 Barna
Arthur (1880) című kétkötetes regénye egy kevéssé eredeti, szerelmi négyszöget
ábrázoló cselekmény ürügyén jóval eredetibb módon egy társadalmi
küzdelmet, a szocialisztikus társadalom létrejöttének esélyeit latolgatja.
A közeli jövôben (talán a 20. század elején?) játszódó elsô kísérlet kudarca
után a második kísérlet eredménye homályban marad.
Privigyei Pál regénye, a Magyarország nem volt, hanem lesz (1887), Jókai
regényének meglehetôsen otromba, royalista, soviniszta utánzata, annak
a sci-fi áramlatnak az elsô darabja, amely a századforduló után virágzott
föl, s amelyet „a nagy magyar álom” címmel foglalhatunk össze. A 20. század
folyamán, három generáció életén át játszódó, zsúfolt cselekmény Jókaihoz
hasonlóan a magyar hadifölénybôl származó világbékével végzôdik.
Tóvölgyi Titusz ugyancsak ismert publicista, a spiritizmus néven ismert,
de inkább félreismert irányzat szószólója. Értelmezésében a spiritizmus az
új, egyenlôséget eredményezô társadalmi forradalom ideológiája.2 Az új
világ című kétkötetes regénye (1888) a 2300-as évekre helyezi eszményi társadalmát,
amelyben az egyetlen még létezô feszültség a szépek és a csúnyák
ellentéte, ám a regény végére ez is megoldódik.
Naszády József (Anarkhia) (1903) című regényének hôse ezer
év múlva fölébred, és egy tökéletes egyenlôségre épülô társadalomban találja
magát. Az ébredés után a mű minden cselekménye az új társadalommal
való ismerkedés.
Tábori Róbert több jövôábrázoló sci-fi írásainak egyike egy klasszikus
szerkezetű novella, a XVII. Mária Terézia törvénye (Beszédes Kalára, Budapest,
1905). A 3000 körül játszódó humoros történet a nagy egyenjogúság
miatt visszaesett szülési kedv orvoslásáról szól.
Boross Mihály kétkötetes regénye, A harmadik testamentom (1914) 1984-
ben, a Halley-üstökös visszatérése idején játszódik. Egy tudós egy indiai em-

1 Tekintélyes életművébôl néhány: Az egyéni szabadság Európában és Magyarországon. Budapest, 1879; A democratia
Magyarországon. Budapest, 1881; A magyar nemzet függetlensége az állami és az egyházi kormányzatban. Budapest,
1893; A magyar faj terjeszkedése és nemzeti konszolidációnk, különös tekintettel a mezôgazdaságra, birtokviszonyokra
és a népesedésre. Budapest, 1896; A magyar politika új alapjai, kapcsolatban a magyar faj terjeszkedô képességével
és a földbirtokviszonyokkal. Budapest, 1899; A szabadelvű párt története. (Posztumusz, töredék.) Budapest, 1907.
2 Lásd Egy új reformáció elôtt (Budapest, 1900) című művében: „Az emberiség egyenlôségének eszméje is olyan
világosság még, amely Krisztus óta csakis csillog elôttünk, […] világossága azonban még most sem ért el idáig.
[…] A spiritizmusban elôpostája itt van már! […] A szocializmus is ide fog kilyukadni!” (133.)

bercsoportot és bizonyos állatokat ment át Noé módjára az üstökös csóvájában
elpusztuló élôvilágból, s velük épít új civilizációt.
Az említett szerzôk nézetei a geopolitikai kontextus tekintetében meglepôen
egyeznek. A nem túl távoli jövôben (is) játszódó művekben (Jókai,
Beksics, Privigyei, Boross) az európai államok elhelyezkedése, jellege nagyjából
azonos a 19. századi valósággal (csak Privigyeinél szorítja ki Olaszország
a maga területérôl a pápai államot; Jókainál az orosz nihilista állammal
Amerika köt szövetséget az európai piacok elnyeréséért; Borossnál a roppantul
rövidlátó Anglia és Amerika szövetkezik Japánnal és Kínával Európa
ellen), ám a történelem náluk is az egységesedés (globalizáció) felé halad:
Jókainál a nagy háború után kötött béke egy európai szövetséget (Egyetemes
Állam) alakít ki. Tóvölgyinél 2200 óta létezik az európai államok szövetsége,
Naszádynál pedig már az államok és népek is megszűntek. (Borossnál csak
egy népbôl való csoport marad fönn.)
Ami az államformát, az irányítás módját illeti, a szerzôk egy része nem
ellenzi, hogy Magyarország királyság maradjon, ám az uralkodók hangsúlyosan
magyar nemzeti színezetűek, de legalábbis magyarpártiak: Jókainál
II. (Habsburg) Árpád, Táborinál XVII. Mária Terézia, Privigyeinél Habsburg
Rudolf fia Imre, Imre fia István, István fia Árpád és leánya, Valéria,
továbbá József nádor leszármazottai seregelnek. Nála és csak nála az állam
és az irányítás erôsen arisztokratikus (minden pozitív cselekedetet arisztokraták
hajtanak végre, sôt még a nagyobb szabású negatív hôsök is arisztokraták:
cár, bíboros). Jókainál az osztrák–magyar monarchia (ez perszonáluniónak
látszik, ahol a király inkább magyar, mintsem osztrák) parlamenti
képviselettel egészül ki. Beksics csak Németországot ábrázolja: az császárság
és rendôrállam. A távolabbi jövô azonban a köztársaságé (kivéve Táborit,
de nála is fölöttébb patriarkális a viszony az uralkodónô és a nép között).
Jókai eszményi Otthon állama már a 20. században a részvényesek
képviseleti demokráciája 30 tagú választott igazgatótanáccsal, 10 évre választott
igazgatókkal. A távolabbi jövôben valamennyi szerzô közösen irányított
közösséget feltételez (Tóvölgyi, Naszády; szavakban Boross is, de a cselekményben
fôhôse, a tudós eléggé diktátor módjára intézkedik a túlélôk
között).3 Tóvölgyinél a parlamentet a szakmák képviselôi alkotják.4 Naszádynál
az önigazgató közösségeket 100 tagú tanács irányítja, a települések
közti munka- és termékelosztást egy rotációs képviselettel működô, 20 000
lélekszámú település végzi. Ôt kivéve minden szerzô feltételezi valami államszervezôdés
fennmaradását, még Boross kicsiny népcsoportja is „igazi,
szociális elveken épült államot” fog alkotni, ahol az egyetlen hatalom a tudás.
Beksics különös gondot fordít rá, hogy hôsei sokoldalúan megtárgyal-

3 „Akit én barátomnak fogadok, annak csak egy célja kell hogy legyen: küzdeni az én eszméimért.” (A harmadik testamentom. II. 48.)
4 Az új világ. 117.
5 A harmadik testamentom. 122., 157.

ják, megvitassák – még a forradalmi vésztörvényszék elôtt is – az állam fennmaradásának
kérdését. Ultraforradalmár hôsei szerint „a feudális társadalmat
megsemmisítette a demokratikus társadalom. A demokratikus társadalmat
meg fogja dönteni a szocialisztikus társadalom”, mégpedig
Németországban. (Ennek érdekében akarnak erôszakos forradalmat kirobbantani,
hajtanak végre merényleteket.) Arthur, a pozitív hôs sokkal inkább
fabiánus elveket vall. Szerinte „a szocializmus csak békés diadalt arathat”;
„a szocializmusnak csak két ellensége van: a magántôke és a pénz. Nem ellensége
az állam, mely azonnal szocialisztikus szervezetet nyerend, mihelyt
a két ellenség megsemmisül.”6
A szerzôk többsége határozott elképzelést vázol föl a jövô társadalom gazdasági
rendszerérôl. Privigyeié a legprimitívebb: Attila sírjának és kincseinek
megtalálásával, a pénz bôségével megoldottnak tekinti Magyarország
jólétét és társadalmi békéjét. Tulajdon és társadalomszerkezet dolgában Jókai
sem rugaszkodik el nagyon kora berendezkedésétôl, Otthon államban
is megmarad a tulajdon és a vagyoni különbség, bár az anyagi javakat a
részvényesek között a munkájuk szerint osztják el. Munkán alapuló részesedést
ábrázol Naszády, amely teljes testi jólétet, de semmilyen különbséget
nem eredményez. Munkán alapuló értékszabályozásról álmodozik Barna
Arthur is: „Mindenkit a közös lát el munkájához arányban élelemmel, kényelmi
eszközökkel.”7 Ô ezt „véres politikai forradalom helyett nemzetgazdasági
forradalom által”, a pénzgazdálkodás tönkretételével szándékozik
elérni: Afrikában vulkánkitörést idézve elô felszínre hozza a Szahara alatt
rejtôzô hatalmas aranykincset, s az elértékteleníti a pénzt. A világgazdaság
összeomlik, a kísérlet azonban nem sikerül: a kialakuló cserekereskedelemmel
nem jár együtt a szocializmus. (Egy másik vulkánkitöréssel kénytelen
is eltüntetni az aranyvulkánt, s így a gazdaság helyreállhat.) A pénzt tartja
minden rossz forrásának Boross is: hôse a civilizáció újjáépítésének nehéz
folyamatában nem rest külön energiát fordítani arra, hogy az elpusztult világ
bankjaiból a nemesfémet összegyűjtse, és az óceán mélyére süllyessze.8 (Még
a munkatársai is megoszlanak e tekintetben, némelyikük úgy véli, az utódoknak
esetleg szükségük lehet majd a pénzre.) Tábori felvilágosult, patriarkális
királyságának gazdasági rendszerérôl nem tudunk meg részleteket, de adó
itt is van, s a szülés jutalma az adómentesség. Tóvölgyi gondosan kidolgozott
jövendô államában minden közös állami tulajdonnak számít: „Tündérvilág!
[…] A tiéd mindez! A tiéd úgy, mint a másé, az összesé és mindenkié:
az államé.”9
Érthetô módon a társadalom szerkezetének, jellegének változásáról csak
a távolabbi jövôképet alkotó szerzôk emlékeznek meg, a közelebbi jövô tár-

6 Barna Arthur. I. k. 6., 163., II. k. 49.
7 Uo. II. k. 137.
8 „Ami gonoszság az utolsó ötszáz év alatt történt, annak indító oka ez a pénz, végrehajtója pedig az angol nemzet
volt.” (A harmadik testamentom. II. 182.)
9 Az új világ. I. k. 19.

sadalmát a maga koráéval azonosnak látja Jókai, Privigyei, Beksics és Boross.
A létbiztonság, a képességekhez mért, értelmes munka azonban még itt is
jelentôs pozitív hatással van a társadalomra, nem is beszélve a háború megszűnte
okozta fölvirágzásról. Tatrangi Dávid ugyan inkább desideratívumokról
beszél Otthon állam alapításakor,10 ám Otthon állam részvényesei minden
téren egyenlôek államukban, s szabadon választanak munkát; az új állam
hatására pedig Európában „a munkáskéz és a munkadíj közötti nehéz kérdés
veszteni kezdé égetô erejét. A munkaadók elég munkaerôt találtak, s a munkatevôk
elég pénzt, hogy saját vállalkozásukra csoportosulhassanak. Egyik
sem volt többé a másik rabja.”11 Mindemellett még Otthon államban is
megmaradnak a vagyoni különbségek. A távolabbi, akár a tervezett (Beksics,
Boross), akár a megvalósult (Tóvölgyi, Naszády, Tábori) jövô azonban az
elôjogok, kiváltságok nélküli egyenlôségé.12 Ahogy látszik, a szerzôk mind
szocialisztikus-kommunisztikus társadalom eljöttét feltételezik, csak ezt a
szocialisztikus-kommunisztikus társadalmat nem egyformán képzelik el.
A legrészletesebb képet Naszády rajzolta az egyenlôség társadalmáról:
„Nincs az emberek között különbség, nincs cím, nincs rang, nincs vagyon.”13
Univerzálisan képzett munkásai mindenféle munkát végeznek vetésforgó
módjára. Szerzô és hôse egyaránt ideálisnak tartja a művészet és szórakozás
nélküli, végletesen racionális világot, noha számunkra elrettentô az egyformasága:
„Terveink nem izgatnak, azoknak sikerülte közjó, s nem személyes
érdek […]. Terveink nem sikerülte nem hangolhat le, mert azok meg
nem valósítása biztosan a célszerűtlenség következménye, mert az emberek
a jót, a hasznosat bizonyára a legjobb szívvel, szeretettel valósították volna
meg.” „Jogi, történeti, bölcseleti tárgyak értéküket teljesen elvesztették. Az
írás megszűnt művészet lenni […]. Költészet, festészet, szobrászat, zene s
minden művészetnek nevezett régi foglalkozás hasznavehetetlenekké váltak.”
14 Boross jövendô, „igazi, szociális elveken fölépült államát” ugyanez
az uniformizálás fenyegeti.15
Ez éppen az az egyöntetűség, amely ellen Barna Arthur oly hevesen tiltakozott:
az ellenfelei által akart szocializmus „a legnagyobb zsarnokság. Ez
a szocializmus megsemmisíti az egyéniséget, megtöri az akarat szabadságát,
minden embert egy gép alkatrészévé tesz. […] A ti szocializmusotok azonban
nivellírozva lelapít, szabályozva letarol. Az egyenlôség súlyával nemcsak
a születés, gazdaság, hanem az ész és műveltség okozta emelkedéseket

10 „Alkossunk államot, melynek alkotmánya a szabadság, társadalmi alapja a munka. […] Államot, melyben nem
lehet senki szegény, nyomorult, elnyomatott; lehet mindenki boldog, gazdag és szabad.” (A jövô század regénye
(kritikai kiadás). Budapest, 1981. I. k. 501.)
11 Uo. II. k. 28.
12 Tóvölgyinél egyetlen rang marad, a becsületrend, amelyet olyan ötvenévesek kapnak, akik ellen senki sem panaszkodik.
13 Anarkhia. 72.
14 Uo. 104., 142.
15 „Nincs jutalom, nincs hála és köszönet, nincs gond, nincs aggodalom. Az élet minden szükségletérôl a közösen
fönntartott gazdaság gondoskodik, mindenkire nézve egyforma mértékkel.” (A harmadik testamentom. II. k. 122.)

is ledönti. […] A verseny megszüntetése megszünteti a szorgalmat s a feltalálásokra
vezetô ösztönt. Útját állja a fejlôdésnek, a civilizáció haladásának.”
Afrikai ipartelepén ô olyan közösség megteremtésén fáradozik, ahol
„megszűnik az osztályok közti harc, s megszűnnek maguk az osztályok. […]
Boldog középszerűség leend az afrikai társadalom jellege […], mely fölé csak
a lángész fog világító torony gyanánt emelkedni.”16 Tóvölgyinél ugyanilyen
jól összefér az egyenjogúság a tarkasággal, az újítás, alkotás megbecsülésével.
Új társadalmában nincs úr és szolga, csak „egy általánosan művelt, új
emberiség, melynek sokkal több esze volt, mintsem hogy saját magából osztályokat
alkosson”. Mindenki tehetségének megfelelôen választ pályát, ám
akár tanár, munkás vagy háztartási segéderô, mindenki egyaránt szak-államhivatalnok.
A hírneves üvegépítész elmélkedésébôl tudjuk: találmányának
70%-a az azt elôállító munkásoké, 20%-a az államé, 10%-a az övé,
ám ez nem ajándékozható el, és nem örökíthetô át. „Az új világban abból
kapom a jövedelmet, amit az emberiségnek adtam. […] Odaadom a tôkét
a társadalomnak, és a társadalom a tôke kamatainak csak egy részét adja
nekem”, mondja helyeselve.17
A legnagyobb egyetértés abban a kérdésben látszik, hogy a társadalmi
egyenlôség a nôk egyenrangúságát is magával fogja vonni. Még Privigyei is,
aki a legprovinciálisabb és legarisztokratikusabb jövôképet alkotta meg, a
Habsburg-testvérek közül Valériát helyezi uralkodói szerepbe, s elveszett,
majd megkerült bátyja a regény végén sem veszi át tôle a jogart. Jókai 20.
századában a nôk számos hivatást meghódítottak, akad köztük gyorsíró,
riporter, orvos, bíró, tanár (csak képviselô nincs több egynél, nehogy hajbakapjanak).
Ám a nôk alkalmassága korlátozott: Rozáli, aki korábban férjének
(majdnem) teljes értékű munkatársa volt, gyermeke születése után elfeledkezik
hazáról, királyról, háborúról, a rábízott nemzetmentô üzenetrôl,
s voltaképpen cserbenhagyja a harcoló hadsereget. Otthon államban (bár
az író szerint „a nô éppúgy választhatott magának hivatást az életpályák
bármelyikén, mint a férfi”)18 a nôk hozzájuk illendôbb munkákat végeznek,
„melyhez nem kell fizikai erô és edzett ideg”: óvónôk, tanárok, boltosok,
hivatalnokok, pénztárosok, könyvvezetôk, kertészek. Fontos fölismerés,
hogy ez a férfiak számára is pozitív változás: ôk ezzel más, nagyobb kihívást
jelentô foglalkozásokra szabadulnak föl. Mindkét nem szabadságát
teszi lehetôvé Tóvölgyinél is az, hogy a nô keresetképes és -köteles, „ez képezvén
mindkét félnek egyéni szabadságát”.19 Nála a nôk a képviseletben
egyenlô arányban vannak jelen: a szakmák két minisztere közül az egyik

16 BEKSITS Gusztáv: Barna Arthur. II. k. 49–50., 138. Lásd még: „Csak az emelkedhet ki a tömegbôl, ki nagyobb és
értékesebb munkát teljesít.” (II. k. 83.) E közösség megvalósulását nem látjuk, így csak remélni tudjuk, hogy a
lángész Arthurból nem lesz Rank doktor módjára zsarnok.
17 Az új világ. I. k. 47., 33.
18 A jövô század regénye. II. k. 18.
19 Az új világ. I. k. 22.

mindig nô. Tábori jövôjében oly kínosan ügyelnek a számarányos munkavégzésre,
hogy még az uralkodást is felváltva végzi férfi és nô. Naszády távoljövôjében
az egyenlôség odáig megy, hogy már a testalkat is kiegyenlítôdik.
20 Boross demonstráltan egyenlôségpárti társadalmát, mint nemzeti
tekintetben már láttuk, a szerzô erôs elfogultságai tarkítják.21 Nincs ez másként
a nemiség tekintetében sem. Miközben a nôk minden tekintetben egyenlôk
a férfiakkal, a házassággal és a nemiséggel szemben Boross rendkívül
bizalmatlan.22 Fôhôse, amikor rájön, hogy szereti az új világba magával hozott
orosz hercegnôt, meghasonlik önmagával, s öngyilkos lesz. Borossnál,
Naszádynál a nôk egyenjogúsága azt eredményezi, hogy ôk ugyanazt a sivár,
munkacentrikus életet élik, mint a férfiak; csak Tóvölgyinél jelenti ez a nôk
kiteljesedését: „A nô hivatása a szerelem és boldogítás.”23
A nôi hivatásvállalás átalakítja az életmódot, a család szerkezetét. A nônek
nem kötelessége többé a háztartást vezetni. Jókai Otthon államában csak a
földműveseknek, a nagy uraknak és a gazdagoknak van saját konyhájuk, a
lakosság nagyobb részét közétkezdékben látják el.24 „Reggelizô csarnokokban”
étkeznek az emberek Tóvölgyinél is, de a jómódú feltaláló – megfelelô
háztartási szak-államhivatalnokok segítségével – a saját palotájában ünnepli
házassági évfordulóját. Természetesen közös termekben folyik a közétkeztetés
Naszádynál és Borossnál. A gyermeknevelés sem kötelességük többé
a nôknek;25 az állam kiveszi azt az ô esetleges más minôségű fennhatóságuk
alól.26 Ez egyúttal magasabb szintű oktatást és nevelést is eredményez,
márpedig a nevelés minden szerzônél a jövô társadalom sikerének kulcsa.
A gyermeknevelés gyermekkertekben, állami intézetekben folyik (Jókai,
Tóvölgyi, Naszády).27 Többen is a megelôzô, fejletlen társadalom csökevényének
tartják a családot, amely a korszerű társadalomban fölöslegessé válik.
28 Ilyen körülmények között a házasság is átalakul. Jókainál a nô szabadsága
e téren csupán annyi, hogy ha férjhez megy, maga is részvényessé válik,
s részvényét válás esetén is megtartja; szingli nô Jókai számára alighanem
elképzelhetetlen volt. (Az Otthonban született leányok 16 éves korukban

20 „A két nem testalkatában alig lehetett különbséget találni.” (85.)
21 Nemcsak az angol nemzetet ítéli el élesen a regényben, hanem az oroszt („ezt a fajt nem érdemes fönntartani”
– II. k. 91.), sôt a fehéreket is („csak korcs ága az ôsi embertörzsnek” – II. k. 92.), meg a sárgákat egészükben.
22 „Nagy célokat csak akkor lehet elérni, ha a nô nincs az ember útjában.” (II. k. 72.) „Az angol nô, lám, nagy tudós
volt, kiváló elme volt, de az ô tudását leigázta a férfi utáni vágya. […] Fölöttünk nincs nô!” (II. k. 164.)
23 Az új világ. I. k. 58.
24 „A gyárvárosban közkonyha látja el a lakosságot, mely ismét egyes csoportok által nagyban bevásárlás s közös
felügyelet mellett kezeltetik; a kereskedelmi városban pedig a nagy bérházak mindegyike úgy van berendezve,
hogy a földszintet egy ételadó gazda foglalja el, ki azután a nagy ház minden lakóját, mint egy családot, látja
el házi étkezéssel; s a legtöbben meg vannak vele elégedve.” (II. k. 19.)
25 Tóvölgyi ezt is a nô felszabadulásaként ábrázolja: „A régi világ azt követelte az anyától, hogy a gyermeknevelés
rabszolgája legyen.” (Az új világ. I. k. 58.)
26 „Minden nô anyának termett, de nevelônek csak az ezredik.” (Uo. I. k. 58.)
27 De azért csupán Naszády megy el odáig, hogy „minden gyermek közös” (107.); nála a gyermekek születésüktôl
külön csoportokban élnek.
28 „A család fogalma kizárólag társadalmi institutio, amely a könnyebb megélhetés céljából alakult.” (Anarkhia. 107.)

– a fiúk 20 évesen – váltak részvényessé.) Borossnál a férfi és a nô viszonya
egyszerű partnerkapcsolat. Naszádynál az ember éjjel magányos a szobájában,
nappal munkavégzô csoportokban él, társas kapcsolatait alighanem az
úgynevezett „társas termekben” intézi. Tóvölgyi, aki egyedül volt képes a
családszerkezeti változásokat vonzónak ábrázolni, két hónapra köthetô, de
szabadon meghosszabbítható házasságokat feltételez, amelyek nélkülözik
az életfogytig tartó házasság rabságát, de megadják a tartós kötés és az összetartozás
biztonságát. Tábori Róbert novellájában a humor éle éppen a családi
élet effajta modernsége ellen irányul. A jövôben a nôk lemondanak a családi
életrôl, a születésszám radikálisan visszaesett, népek haltak ki. „A házasság
már nem gyönyörűség, hanem hazafias áldozat”,29 ezért kell XVII. Mária
Teréziának elrendelnie a két évre szóló házasságkötelezettséget. Beksics
Barna Arthurja ehhez képest konzervatív: jövendô társadalma épp egyenlôsége
révén megôrzi a családot, az egyéniséget és a civilizációt.
Az új társadalom legértékesebb hozadéka a világbéke, ez minden jövôképben
egyaránt bekövetkezik, a közeli jövôben30 éppúgy, mint a távoliban,
ahol az érdekellentétek megszűntével a háború értelmetlen is volna: „Nincsenek
városok, nincsenek népek, nincsenek államok.”31 Boross jövôképe
e szempontból nyugtalanító. Közeljövôjében a nagyhatalmak az üstökös
nélkül is elég jól kipusztítják egymást, ám az átmentett kis csoport is hamarosan
meghasonlik; a mindenható tudósnak meg is fordul a fejében, hogy
ezt a maradék emberiséget elpusztítsa.
A béke, a létbiztonság, a munka és a nôk egyenjogúsága egyúttal az erkölcsöket
is megjavítja.32 Az egyéb tekintetben nem túl merész Jókai különösen
sok pozitív változást remél a nôk hivatásvállalásától.33 (Igaz, negatív hôse
is nô, a hatalommal visszaélô Sasza, a nihilista Oroszország zsarnoki vezetôje.)
Az erkölcsök javulását eredményezi az alkohol állami monopóliuma,
a szesztilalom: „Az Otthon államának népe elfogadta bevett italul a teát és
kávét, s ez illusztrációjául szolgál társadalmi alakulásának. A tea- és kávéivó
nép erkölcse keményebb, ridegebb, változatlanabb, mint a szeszivóké.”34

29 XVII. Mária Terézia törvénye. 254.
30 Ennek biztosítéka Jókainál a haditechnika fejlettsége, amely az európai nagyhatalmakat visszatartja egy háború
indításától (I. k. 346.); következménye a diplomácia cselszövényeinek megszűnte, az anyagi gyarapodás. Privigyei
naiv felfogásában erre elegendô a (Jókaitól szemérmetlenül lopott) kormányozható léghajó (magyar találmány)
és rettenetes fegyvere, a seprűként rákötözött fenyôfák. Elsô kísérlete kudarca után Barna Arthur is világbékérôl
álmodik: „Az afrikai társadalom, sôt az emberiség egy családdá lesz.” (II. k. 139.)
31 Anarkhia. 72.
32 „Döntsétek le a nemzetiségi válaszfalakat, a vámsorompókat: és nem lesz háború. Szüntessétek be az elszigetelt
családiságot: és nem lesz nyomor. Törüljétek el a magánvagyont: és nem lesz becstelenség. Módosítsátok az
örök házasságot: és nem lesz erkölcstelenség. Törüljétek el a rangot: és nem lesz zsarnokság!” (TÓVÖLGYI Titusz:
Az új világ. I. k. 13. Elôszó.)
33 „A nô, ki már ifjú korában önállóságra talált díszes és haszonhajtó pályákon, nem volt kitéve annyi csábnak,
nem vesztegette lelkét üres hivalkodásra, nem lett kényszerítve a nyomor, az elhagyatottság által a tévedések
útjára; nem volt rászorulva a férfi kegyelemkenyerére; szabadabb lett a szív, de szigorúbb lett az erkölcs; megszűnt
az eskü, de megjött a hűség.” A jövô század regénye. II. k. 18.
34 Uo. 25.

Tóvölgyi hasonlóan látja a nô új társadalmi szerepének hatását: az új házasság
becsületes kapcsolatokat eredményez, nincs pletyka, kacérság, nemi
kihívás. Beksics ezt az áldott hatást a munkától várja: „A munka, az emberiség
e megnemesítôje mindenkire gyakorolni fogja hatalmas, bűn- és szenvedélytisztító
hatását”.35 Naszády végletesen racionális és egyenlô világában
bűn nem is létezhet: „Önzés, haszonlesés, érdek szóba sem jöhet, hiszen
mindnyájunknak megvan mindenünk, ami létünket széppé teszi, s bennünket
boldogíthat… Lelkünk s kedélyállapotunk folytonos egyensúlyban van.
Szenvedélyeink nincsenek, amit ösmerünk, s ami után vágyódunk, azt elérhetjük.”
36 (A káros szenvedélyeket természetesen már rég kiirtották.) Mindemellett
többen számítanak bűnökre és bűnösökre: Privigyei a bíráskodás nyilvánosságától
várja az igazságosságot, Jókai Otthon államában a bűnösöket
fülkifúrással (tehát a bűn nyilvánosságra hozatalával), a visszaesôket száműzéssel
büntetik. Borossnál, ahol „mindenki testvér”, a büntetés is közösségi
jellegű.37 E tekintetben is Tóvölgyi képe a legderűsebb. Társadalmában
a bűnöst betegnek tekintik, itt valóban nem büntetés, hanem gyógyítás folyik
a börtönben, s „a felügyelôk és felügyelônôk nem durva ôrök, hanem gyengéd
betegápolók valának” még a gyilkossággal gyanúsított hôsnô esetében
is.38 A legbűnösebb bűnöst, a gyilkos, gyermekrabló, a hôsnôt zsaroló férfit
a saját munkatársi közössége végül száműzetésre ítéli. Csupán a szatirikus
oldalt láttató Tábori tételezi föl egyúttal értékek elvesztét: „Már csak a filológusok
tudták, hogy mit jelent az idealizmus, a szerelem, az önzetlenség, a
barátság.”39 Sajátos módon Naszády nem érzékeli jövendô társadalmának
antiutópisztikus jellegét; a jövôbe szakadt hôs meggyôzôdéssel vállalja az
új társadalmat: „Láttam, s meggyôzôdtem, hogy e tökéletes rendszer a legteljesebb
egyéni szabadságon alapul, mely a nevelés tökéletességében nyeri
magyarázatát. – Az elv: megközelítôleg hasonló fokú műveltséggel nevelni
fel mindenkit, s ha lehet, a teljesen egészséges testben a legmagasabb fokú
tudományos képzettséget fejteni ki.”40
Ebben a bűntelen, racionális jövôben ott is megváltozik a vallás és az
egyház szerepe, ahol fennmarad. Még a royalista, soviniszta, nacionalista
Privigyeinél is a szörnyű gazságokat elkövetô intrikus egy bíboros, és teljesen
tehetetlen a Magyarországra menekült pápa. Jókai Magyarországán
feloszlatják a szerzetesrendeket; Otthon államában a templom erkölcsne-

35 Barna Arthur. II. k. 138.
36 Anarkhia. 99., 103–104.
37 „Egymást közös elhatározással büntetjük, s hibáinkat közös erôvel gyógyítjuk.” (A harmadik testamentom. I. k.
56.) Nem tudni, hogyan gyógyították volna az intrikus szerepet betöltô angol házaspárt, akiknek angolsága javíthatatlan:
„Ezt a fajt, ezt a népet nem lehet megjavítani. Testvéreim! A jövô élet, az új világ boldogsága kívánja,
hogy ebbôl mag se maradjon.” (II. k. 147.) Ezt a problémát epikusan oldja meg a szerzô, s egy földrengésben
az angolok meghalnak.
38 Az új világ. I. k. 123.
39 XVII. Mária Terézia törvénye. 253.
40 Anarkhia. 121–122.

velô, jogszolgáltatási és ismeretterjesztô funkciót tölt be felekezeti különbség
nélkül.41 Tóvölgyi Titusz, aki a spiritizmust a kereszténység új reformációjának,
az egyenlôségen alapuló társadalom kifejezôdésének tekintette,
42 jövôjében nem juttat helyet a vallásnak: „A keresztény vallás is azért
fajult el, mert a kommunizmust, amelyre Krisztus alapítani akarta, megelôzte:
a magánvagyon körülményeihez lett alkalmazva.”43 Boross sajátos travesztiát
alkalmaz: a szerelmes hercegnô Rank doktorban találja meg a harmadik
testamentom Messiását.44 E képzettôl az író távolságtartását
sugallhatná az, hogy az azonosítást a Messiással, a még újabb szövetséggel
a hercegnô mondja el, ám az, hogy címéül is ezt választotta, lebontja az
idézôjelet a kifejezés mellôl.
Minden, valamennyire is távolabbra tekintô író a kultúra emelkedését
várta a jövôtôl. Ennek alapja vagy a béke és a gazdasági felvirágzás (Jókai,
Privigyei), vagy az állam, a közösség tudatos törekvése, az oktatás-nevelés
magas szintre emelése (Tóvölgyi, Naszády). Néhány szerzô az új kultúra
nemzetközisége felé is tesz lépéseket: Jókainál megszületik a világírás, amely
nyelvtôl független ideogrammák segítségével teszi lehetôvé az írásos kommunikációt
(valahogy úgy, ahogy a kínai és a japán olvasó egyaránt a maga
nyelvén olvassa ki a szójeleket). Tóvölgyinél ezt a szerepet a 19. század második
felének eszperantója, a volapük tölti be. Naszádynál természetesen
már csak egy nyelv él, „a nyelvtanok sokasága túlhaladott álláspont”.45 Ezt
a némiképp komikus hatást keltô „nyelvi demokráciát” Boross is fölveti: a
túlélô közösségben „csupa egy-, legföljebb kéttagú név, semmiféle mássalhangzó-
torlódás”,46 mintha bizony a mássalhangzó-torlódás sértené a demokráciát.
Mindazáltal gyönyörű, ihletett képeket kapunk a jövô Magyarországáról
és Budapestjérôl Jókainál, Privigyeinél,47 Tóvölgyinél.48

41 „A templom a köznépnek tanácsadója, bírája, orvosa. Az Otthon templomain belül nem a szertartásban áll az
isteni tisztelet, hanem az erkölcsök emelésében, az ismeretterjesztésben. Az Isten ismeretéhez nem a mesék,
hanem a tények vezetnek. […] s ahogy pietása diktálja, idézi hozzá Jézus vagy Mózes, Mahomed vagy Solon
vagy Konfucsé szavait […]. A pokollal nem ijesztgetnek többé. […] A népszerű természettudományi elôadások,
mik a köznépet megismertetik az alkotó mindenség csodáival, lehetetlenné teszik az ortodox mesék érvényben
tartását.” (A jövô század regénye. II. k. 20.)
42 „Olvassa az egyház a spiritiszták kiadványait, és azokban fogja fölismerni Krisztus tanát és hangját az ô apostolinak!”
(Egy új reformáció elôtt. 195.)
43 Az új világ. 76.
44 „Hiszek egy nagy hatalomban, hiszek a fölöttem uralkodó erôben, s én az Istent önben képzelem. [Az újjáépítés
után] hasonlóságot fognak találni a názáreti próféta élete és az ön személye között, megalakul az új Messiás
fogalma, ön lesz az Isten. A harmadik testamentum készül most.” (II. k. 157).
45 Anarkhia. 142.
46 A harmadik testamentom. 56.
47 „A Duna elzárható csatornában folyta körül a fôvárost, partjait ellepték a világ minden nemzetének hajói, melyek
a hajózhatóvá tett Vaskapun át felúsztak Budapestig. Budapest nevezetes volt ezen idôben mozgó körutairól és
azon kedvezô helyzetérôl, hogy az egész város melegforrásának vize által fűttetett” stb. (Magyarország nem
volt, hanem lesz. 273.)
48 A Fóttól Szentendréig terjedô Budapest „behintve palotasorokkal és villákkal […], behálózva gôz- és villanyos
vasutakkal, betonírozott és aszfaltírozott, fa- és kôburkolatú járdákkal, csatornákkal” stb. (Az új világ. 18.)

Az ábrázolt jövôképeken láthatóan nyomot hagyott az utópisztikus irodalom,
helyenként az utópista szocialisták több gondolata. Kérdéses azonban,
hogy a szerzôk honnan ismerték meg az általuk tolmácsolt eszméket.
Még Jókai ismeretei között sem sikerült kimutatni az utópisztikus gondolatok
pontos forrását, pedig az ô olvasmányait nagy gonddal térképezte föl
az irodalomtudomány. Megállapítható, hogy a kapitalizmus egyes vonásainak
bírálata, a Föld kozmogóniai változása, a közös ideogrammák ötlete
Fourier nézeteivel egyezik; az állam gazdasági és kulturális funkciói, a termelés
és elosztás megtervezettsége, a munka szerinti elosztás Saint-Simon felfogására
emlékeztet.49 Sehol sem sikerült azonban valamely utópista szocialista
közvetlen hatását tetten érni. Az oly olvasott és oly gondosan jegyezgetô
Jókai fôleg a korszak publicisztikájából és szépirodalmából, valamint a liberális
elmélet lenyűgözô méretű és hatású összefoglalásából, a többször kiadott
Das Staats-Lexikon – Encyklopedie der sämmtlichen Staatswissenschaften
für alle Stände köteteibôl gyűjtötte ismereteit. (A mű fenn is maradt Jókai
könyvtárában.) A többi szerzônél az epikumot nem kíséri olyan részletesen
kifejtett elmélet, hogy annak eredetét bizonyítani lehetne. Talán Robert
Owen hatását tükrözi a pedagógia nagy szerepe Tóvölgyi és Naszády regényeiben;
egyébként – fôleg a publicisták esetében – a korszak publicisztikájának
és utópisztikus irodalmának hatására gondolhatunk.
Az áttekintésben nem is filológiai rokonság keresésére vállalkoztam; csupán
a figyelmet kívántam ráirányítani arra, hogy e csaknem fél évszázad utópisztikus
sci-fi irodalma jelentôsen hozzájárult a korszak társadalom- és gazdaságelméleti
elmélkedéséhez, a szocialisztikus eszmék megismertetéséhez,
és mindezen keresztül a demokratikus berendezkedésrôl való gondolkodáshoz.

49 Lásd a kritikai kiadás D. Zöldhelyi Zsuzsa által készített jegyzeteit.