kb. 24 perc olvasás
Eugéniusz:
A boldog(talan) ember – XVIII.
Életminőség-vizsgálódó tükrök
A bölcs és/vagy a balga ember
ppppppppppppp
Táltos paripa vagy állatorvosi ló
Istengyermek-ördögcimbora/sátánfajzat
Édenkert-aranykor vagy a vaskori poklok
Ön/társ-sorsjavító vagy rontó típuspéldatár
ppppppppppppppppp
Talált, kapott, szerzett/vesztett életkincstár
Szellemi, lelki, testi és társas életek és halálok
Szándékok-következmények ill. okok-okozatok
(Elvek/tettekðmagatartásokðjellemekðsorsok)
ppppppppppppppppppp
Villon/Faludy György
KERÍTŐBALLADA VILLONRÓL
ÉS KÖVÉR MARGOT-JÁRÓL
Persze: pukkadnak a párizsi polgárok,
mióta hírlik, hogy egy lánnyal járok,
ki az utcáról tartja el magát.
De a kis dögöt nagyon szeretem,
ingét megvarrom, ágyát megvetem
és megkefélem este a haját;
bort hozok a kocsmából, a kútról vizet,
s ha egy vendég jön, aki jól fizet:
a hátsó ajtón diszkréten távozom,
hogy a gavallérok és a tiszt urak,
mint a mennyben, úgy érezzék maguk
a bordélyházban, hol ketten lakunk.
.
Persze, gyakran beköszönt a nyomor.
Ilyenkor Margót látni sem tudom,
gyűlölöm, mint a kést, a vérem forr,
belérúgok és a haját húzom,
Józsefre s Máriára esküszöm,
hogy holnap reggelig agyonütöm,
ha nem lesz pénz – zálogházba teszem
ruháit és ha nincsen, mit egyem:
káromkodom, míg a gyomrom korog,
ő meg a szoba sarkában kuporog,
s ilyenkor napestig pofozkodunk
a bordélyházban, hol ketten lakunk.
.
Aztán egyszerre pénz áll a konyhára,
mert hirtelen nagy lett a forgalom,
vagy én találkoztam a Bac utcában,
avagy a Montmartre-i domboldalon
egy bitanggal, ki meglógott a cehhel…
S kövér Margóm akkor megint a régi,
combomra csap és arcunk felderül,
lefekszünk, s én egy dalt trillázok néki,
ahogy ez a legjobb férfinak
száz évben is csak egyszer sikerül.
És aztán másnap estig horkolunk
a bordélyházban, hol ketten lakunk.
AJÁNLÁS:
Kik ezeket a sorokat olvassátok,
gavallérok, urak és kapitányok,
jegyezzétek meg: ha egy lányt kívántok,
ki az ágyban mindenre kapható,
szolgálatotokra készen, itt vagyunk
a bordélyházban, hol ketten lakunk.
*
Villon/Faludy György
BALLADA A SZÉP FEGYVERMESTERNÉ VÉNSÉGÉRŐL
– Nézd, mint boszorkány korhadt seprűnyélen,
ülök, vénasszony, itt a járdaszélen,
s gerincem görbe, mint egy pléhkanál,
hajam megsárgult, mint a kocsmacégér,
és így rikácsolok a rézfillérért,
rekedten, mint egy ócska papagáj.
A Sátán lelkemet régóta kéri,
s az árokban testemre vár a sár,
s hogy ágyamon utólszor hált a férfi:
van annak több, mint ötven éve már.
.
– Szemközt a házban d’Anquétille lovagja
Catherine-t, a zsíros pékleányt fogadja,
s be sem zárják, disznók, az ablakot.
A képüket bortól veresre festik,
s hogy csókolódznak, hallgatom napestig,
s mérgemben, mint a pulyka, pukkadok.
Felállok most s a rossz tűzön melegszem,
testem dülöng, mint egy lyukas ladik,
pedig, hidd meg, szűz voltam én is egyszer,
úgy, mint Catherine a múlt vasárnapig.
.
– Szűz voltam egyszer s százszor szebb a szépnél,
s a Saint Germain des Prés-ben nagymisénél
csak engem néztek már az emberek,
és úgy kergettek, mint vadász a koncot,
bárók, hegyescipőjű udvaroncok,
grófok, papok, kalmárok, hercegek,
és mindegyik kezembe tette volna
minden pénzét, hogy megkaphassa azt,
miért ma többé egy koldus se dobna
vénhedt ölembe egy lyukas garast.
.
– De akkor még Collin Cayeux-t szerettem,
s Lúdláb királyné konyhájában ketten
a nyársat bámultuk, hogyan forog.
Ilyenkor ő latin dalokba kezdett,
s oly szép volt, akár egy perzsa herceg,
és minden reggel rózsákat hozott;
ültünk egész nap, már az estre várva,
s hogy kék harmat feküdt a pázsiton:
egymásnak dőlve, mint a létra szára
sétáltunk át az éji Párizson.
.
– Majd egy breton hadnagynak ültem lépre,
ki rút volt, mint a Belzebúb, de vértje
kivert ezüst volt, cifra és nehéz,
és arra mentünk minden alkonyatban,
hol a la Grant Rue St. Jacques torkolatja
a házakon túl répaföldbe vész;
a szénában háltunk és százezer csók
kevésnek tűnt vonagló szájamon:
olyan pucérok voltunk, mint a hernyók,
s a holdnarancs lógott az ágakon.
.
– Míg egy napon, minden férfit leköpve,
fülig szerettem egy pimasz kölyökbe,
és szántam őt, hogy árva volt, szegényt,
imádtam, bár a testemet húsz évig
vizes korbáccsal verte este végig,
és nem vett el, csupán a pénzemért;
ütött, belémrúgott, ruhámat tépte,
és melleimnél fogva rángatott:
de hogyha csókot kért, legott ölébe
ültem, feledve minden bánatot.
.
– Bolondultam, büdös gazember, érte,
s pofont még máma is tucatra mérne,
ha régesrég nem lenne már halott.
De meghalt s engem itthagyott szegényen,
és mint lehulló lomb a járdaszélen,
vén koldusasszony, egyre rothadok.
Mi lett belőlem, jaj, ha a tükörben
pillantom meg mezítlen testemet,
mely oly szép volt, ahogy most vén és görbe,
Uram, dühömben majd hogy megveszek.
.
– Hová lett, jaj, testemnek régi bája,
két kis fülem rubinvörös csodája,
s tejszín bőrömnek csiklandó szaga;
hová lett két szemem pimasz varázsa,
és ajkaimnak duzzadó parázsa,
s halántékomnak kékeres tava;
hol van hajam, melyet nádszínre festett
a természet s a lágy szemöldökök,
melyek, mint szőke accent circumflexek
ragyogtak itt a büszke arc fölött?
.
– Hová tűnt el két zsíros, kurta vállam,
fehér karom, lágy hátam, gőgös állam,
s hónaljaim kalászos ürege,
s két apró mellem, melyek, mint a bársony,
úgy domborodtak egykor át ruhámon,
mint nürenbergi órák üvege;
hol van rugalmas combom s merre voltak
a térdek és a karcsú, kis bokák,
és két dús csípőm, melyet úgy karoltak
a férfiak magukhoz, mint a rák?
.
– Hová lett, kérdem, már a régi szépség?
Szememben véres foltra vált a kékség,
pofámon barna pergamen a bőr;
lehelletem reves csatorna gőze,
sovány karom kiszáradt, mint a rőzse,
s fülemből rút csomókban lóg a szőr;
az elfakult száj régen nem parázna,
és a bozontos, vén szemöldökök
unottan lógnak százezer barázda
tövén a sárga, fonnyadt arc fölött.
.
– Vállam púp egy kivénhedt dromedáron,
hónaljam oly mély, mint kút a nyáron,
hátam behorpadt és csípőm hideg,
a combom száraz, mint a régi szalma,
a mellem ráncos, mint a téli alma,
a hasam fölé, mint vén erszény fityeg;
szívem táján a láz lihegve nyargal,
s fejem belepte régesrég a hó:
s megtört derékkal és lecsukló arccal
vánszorog így, mint egy bolygó bitó.
.
– Nézd, mint boszorkány korhadt seprűnyélen
ül egy vénasszony itt a járdaszélen,
s gerince görbe, mint a pléhkanál:
a csókot hajdan még aranyra mérte,
és tótágast állt Párizs vára érte,
s markodból most egy rézfillérre vár.
Hát köpd szemen, ha van pofád hozzája,
és menj vígan tovább, büdös paraszt,
vagy gondolj egyszer nődre és anyádra,
és dobj ölébe egy lyukas garast.
Aki
valami
nemes üggyel
próbálná elmaszatolni,
sőt felmagasztosítani azt,
hogy önmagát árulja a szexpiacon,
vagy züllesztő kuplerájokat üzemeltet –
például egyedülálló „hős anyaként”
szerinte csak így tudja felnevelni gyerekét,
hogy legalább már neki mindene meglegyen…
Fájdalmas pillanat lesz, amikor rádöbben,
hogy ezért pont ő egyáltalán nem lesz hálás…
(lásd pl.: Warrené mestersége – G. B. Shaw)
Nincsenek
feltétlen értékeid –
az erkölcsi kérdésben
is gond nélkül alkudozol –
ha kevés a kosztpénzetek,
akkor lányod kiállhat a sarokra…
(amit árul, elad, az meg is marad,
teste is, lelke is szinte érintetlenül…!?)
Amikor
és ahol
a faludból
elég jól eladható
turisztikai látványosság,
a hamvas szende szűz
lányodból kurva lesz
a fizető vendég
szolgálatára…
A
házasságotok
kimondva-kimondatlanul
egy megfontolt érdekházasság,
ahol a feleség elnézi a férjének,
hogy nemi örömért bordélyba járjon,
hisz ott nem lesz érzelmi bonyolódás…
Nyitott házasságban,
„őszintén” akarsz élni,
kerülve a hazudozást stb.,
de csak magadra vonatkozóan.
Bár elvben társadnak is nyitott,
de ő – ki tudja, miért – nem él vele…
Ne lepődj meg, ha nemsoká veled sem…
Úgynevezett
nyitott házasságban éltetek,
és még máig sem értitek, hogy
az időközben felnőtt gyermekeitek
miért is nem élnek semmilyen,
se nyitott, se zárt házasságban,
saját gyermekkel új családban…
Sok minden
tetszik a párodban,
de ami meg – nagyon – nem,
azt te majd megváltoztatod…!?
A Másikat akarod ideálképre formálni…
Ez egy biztos út a házasélet mennyországa
helyett éppenséggel a mindennapi földi pokolba…
Udvarlásod,
lánykérésed,
és házaséleted
is meghatározza,
hogy először arra figyelsz:
vajon mit is gondolnak róla(d),
és mit szólnak majd hozzá
az ún. jóbarátok, jó szülők,
a szomszédok és a rokonok?
Vagy senkire nem hallgatsz:
pedig minden jó barátod
nyíltan ellenzi a házasságod,
de te senkire sem figyelsz,
mert te tudod, mi a jó neked -,
és így elvakulva kitöröd a nyakad…
Mit ér
a hozomány,
amit sikerült
levadásznod, és
a fényes esküvő?
Elmegy a hozomány,
de megmarad a csúnya
és buta, unalmas, lusta nő…!
Akitől csak úgy válhatsz, ha
ingbe-gatyába menekülsz el…
A
gazdag lány,
aki sosem tudhatja,
hogy nem csak a pénzéért
hanem a szépségéért és
más belbecséért, erényéért
udvarolnak neki, kérik kezét,
és egyszer majdnem elhiszi,
amikor inkognitóban mulat…
(A Noszty fiú esete Tót Marival, ill.
A Berzsenyi lányok tizenkét vőlegénye)
Felszarvazva
Egy jó partival akarsz
kitörni a szegénységből,
vagy bekerülni úri körbe,
mint az úrhatnán polgár –
és így szinte vakká válsz
a mégoly gyanús jelekre is,
pedig drága nejed fűvel-fával csal…
És te leszel az utolsó, aki ezt megtudja…
Érdekházas
Csak a lakásmegoldás,
adósságtörlesztés stb.
miatt kellett házasodni?
A szerelem majd megjön?
Ha megismered, megszereted!?
Ez is előfordulhat: Ida regénye…
Vagy annyira sem becsülöd
a nyíltan érdekből elvett nőt,
hogy társaságba magaddal vidd,
és így csinálsz belőle egy zugivót…
Az
elhagyott,
vagy csalódott feleség
bosszút áll a híres emberen:
megírja revans-vágy-kielégítő
szennyeskiteregető, kitálaló stb.
(nagyrészt kitalált) emlékiratait…
Így járt például Vajda János is,
aki a fiatal Bartos Rózát vette el…
Lakva
ismerni meg
a másik embert –
de így mindig csak
már a házasság után,
az összeköltözés során, sőt
ne adja isten: gyerek után derülhet ki,
hogy tulajdonképpen ki is életed párja…!?
Pl. ő már egyszer s mindenkorra főleg,
de inkább kizárólag már csak anya…
Amiből
nem lehet,
foganhat gyerek:
pl. az ún. petting,
a közös onanizálás,
a páros önkielégítés,
és az ún. orális szex,
óvszer, tabletták vagy
coitus interruptus stb.,
mint fogamzásgátlás…
Csak ne legyen ennek
a „szerelmi” kapcsolatnak
semmilyen édes gyümölcse…
Csak
az első
aktusból
lehet gyerek,
hiába csinálod
nagy büszkén te
még háromszor, vagy
négyszer egymás után…
De azután hetekig semmi,
és rohangáltok az orvoshoz,
hogy vajon mi a „meddőség” oka…
Az
ún. meddő párok
tortúráknak vetik alá magukat,
kínos vizsgálatok, lombikbébi program…
Majd, ha mindez nem jár eredménnyel,
akkor örökbe fogadnak egy árvát…
Ezután nem ritka, hogy a feleség
áldott állapotba kerül és szül is,
és akkor jönnek rá a lelki okra…
Nincs
hova költözni:
éveken át szülőknél,
kényszertársbérletben,
a nagyokos, kotnyeles
rossz anyós közelében…
Ami rossz ómen, előjel
a házasság jövőjét illetően…
Nem véletlenül vannak itt,
Magyarországon oly durva
ún. anyósviccek…
Barátai
vagy testvérei
sem voltak soha:
hol-hogy is tudta volna
empatikusan begyakorolni
az egyenrangú alkalmazkodást
és a szimmetrikus kapcsolattartást?
Ő igazából csak akkor van elemében,
ha alá- vagy fölérendelttel van kapcsolata…
Csak
az utódok,
az embergyerekek
mára direkt ki is tolt,
túl hosszú felnevelési ideje
miatt kellene egy házaspárnak
családi békében együtt maradni?
Utána meg csak a szokás hatalma,
vagy a megszokott kényelem vonzása…
Hisz – jaj – a szerelemnek múlnia kell…!?
De hát nem is örök szerelemre szerződtek…
A
boldogtalanság
egyik tuti receptje,
ha valaki csak egy nőt szeret,
azt, akit fiatalon és csinosan látott,
és később is ezt az arcot/alakot keresi,
és nem látja, hogy másként lett/marad szép,
mint ahogy egy nő átszellemül a szülés után…
Nem a bölcs szívével, de a balga eszével néz,
és egy ravasz csapdában érzi magát,
ahol egyre rosszabb lenni, de még
rosszabb lehet másikba menekülni…
A
házasság-
törő asszonyt
a zsidók megkövezik?
Ki dobja rá az első követ?
kérdezte a nem zsidó Jézus…
Mert csak az az ember ily irgalmatlan,
aki magát bűntől teljesen mentesnek tartja.
Az asszonynak feltétel nélkül megbocsát,
de a bűnét nem hagyja szó nélkül: elítéli:
Asszony menj, de többé ne vétkezz…!
Egy,
vagy két
családot dúlsz fel
a házasságtöréssel:
lehetsz így boldog, ha ők átkoznak?
S mindezt azért, mert nem elégít ki
se a napi munkád, se házaséleted,
és azok bátor, bölcs és türelmes
változtatása, rendezése helyett
és ilyen pótcselekvő-kalandban
akarod önértékelésed feljavítani?
Férjével
féltékenységi
jeleneteket rendez,
akár már ott és akkor,
ingyen-cirkuszt produkál,
ha hosszabban elbeszélget
mondjuk a bolti eladónővel,
vagy diszkréten pillantásra
méltat egy elhaladó szép nőt…
Mindezzel csak magát adja ki,
saját önleértékelését árulja el…
Kóbor
numera
és hamarosan
az apasági kereset…
Biztos, hogy akarod
egy oly nem kívánt
és ráadásul később
még ellened is nevelt
gyerek tartását fizetni,
ami egyéjszakás, italtól
vagy „szerelemtől” részeg
meggondolatlan kalandod
torz, szörny szüleménye…!?
Egy
férfinak
több vagy más
van megengedve,
mint egy nőnek?
Elnézett a férfinak
a poligámia, ha ezt ő
azt diszkréten intézi?
Akár még a felesége
is falazhat neki, hisz
tudja, hogy otthon
nem kap „enni” …
Elhiteted magaddal,
hogy nem a pénzedbe
szeretett bele a hozzád
képest még túl fiatal arád!?
De azért mégis rettegsz tőle,
hogy ennek próbája legyen –
mesterségesen meg nincs
képed/bátorságod tesztelni…
És azt már nem tudod vissza-
csinálni, hogy álruhában kérd meg…
Házasságkép
Minden mai nő
csak azt akarja,
hogy mihamarabb elvedd,
és némi szex-szolgáltatásért
a holta napjáig jól el is tartsad,
tejben-vajban fürösszed stb. stb.,
amiért te kiloholod a lelked-tested,
esetleg közben unalmában flörtöl
Ez önbeteljesítő jóslatként is működhet…
Egy
első vagy
egy nagyobb
csalódásod után
végleg nőgyűlölő leszel:
minden nő hazug és számító!
Nem is keresed magadban a hibát,
és nem is akarsz/mersz változtatni
(rosszabb eset: „melegen” érdeklődsz,
hátha kiderül, hogy „genetikailag” más vagy…)
Örök
és őrjítő
bizonytalanságban
tartasz, hogy nehogy
egyszer/végleg úgymond
nagyon elbízzam, nehogy
nyeregben érezzem magam?
Te „nem adod ki magad”:
és nem mondod ki, hogy
legalább már egy kicsit
szeretsz engem…még
a házasságkötéskor se
a boldogító igent,
csak egy talán-t…
Reviczky Gyula
MAGDOLNA
Szép s ifjú volt, forró vér áldozatja;
De ifjuságát bűnbánón siratta.
S a porból, hova röpke gerjedelme
Tiporta, Isten karja fölemelte.
Mert szíve tiszta volt, s bár elbukott,
Szeretni, mint ő, senki sem tudott.
Midőn Jézus, kinek selyemhajával
Lábát törölgeté, kereszthalállal
Kimúlt, amint azt megjövendölék:
Ott sírt, ott tördelé fehér kezét.
Hirdetni a világnak ő ment
A Megváltó feltámadását;
Ő, a dicső, fényeskedő szent!…
Emléke illat, neve fény, imádság!…
.
De jaj, akkor volt ez, midőn az Isten
Közöttünk járt, emberré válva itten!
De hol keressük most, mely égi jelbe’,
Ki az igaz bűnbánót fölemelje?…
Buktatni, azt most is mindenki kész.
Emelni?… Erre nincsen férfikéz.
Csak vén szatír, ki pénzzel csalogat.
Kinek vérdíja gyöngy, selyem, fogat;
Csak ifju aggastyán, ki részegen
Megrúgja a leányt, ha védtelen.
Szegény Magdolna, mondj le a reményrül;
Nincs, nincs kinek lábához öntened –
Gyönyörre készült, bódító csalétkül,
S nem hódolatjelűl illatszered.
.
Mulass és tombolj, gyúljon lángra véred
Igy is, úgy is utólér bűnhödésed.
Még jó, ha nem lesz ráncos homlokod;
Ha idején, kórházban ér halálod,
Mielőtt elgőzölgött mámorod,
S a pirosító arcodról lemállott.
De ha fenékig kell kihajtanod
A megvetést, szégyent, utálatot:
Megvénülsz és leköpve, letaposva
Szeméten pusztulsz el, mint utca rongya.
1886
*
Vajda János
A kárhozat helyén
Ez a terem, amelyben történt.
Mondják, beszélik a falak.
Látom forogni a vad örvényt,
Mely elmerített, fényalak!
A teremtésnek delelőjén
Itt született a pillanat,
Amely után visszafelé mén
A lét, a hasonlót már nem ad.
.
S hajh! mielőtt aláhaladna
– Hol majd a zűrbe nyugoszik –
Az örökkévalóság napja
Mintha megállott volna itt:
E percet éltem szakadatlan;
Agyamban ez a jelenet
Kering szünetlen, változatlan,
Mint befagyott emlékezet.
.
Itt, eme függöny éjjelében,
Mint egy-egy villogó gyilok,
Röpködnek fuldokolva kéjben,
Tüzet lehellő sohajok.
Megelevenül tőlük itten
S remeg minden butordarab;
Árulkodik, suttog szememben,
Hátam mögött föl-fölkacag:
.
„Hogy gyalázatfolt ég a napban,
Virágkehelyben ronda pók.
Nincs szemérem a csillagokban,
Zsibáru lett a szűzi csók.
Hogy koldussá szegényült a lét;
Leélte tündöklő nyarát.
Üres a végetlen mindenség,
Ki van rabolva a világ!”
.
– Ah, úgy van, úgy, itten veszett el
A második paradicsom.
Szép Éva, téged csábitott el
Ott egy kigyó, itt egy majom.
Igen bizony, hitvány majom volt;
God dam! vörös frakkot viselt.
Chic-kel kötött nyakára csokrot,
S ezzel Waterloot nyert e helyt.
.
Úgy kell neked, szivem! mit fellengsz?
Ez itten a világfolyás.
A fellegekben amig jársz-kelsz,
A virágot letépi más.
Mért nem tanultál Jupitertől?
Elég fényes példát adott:
Ismerve Európát, cselből
Előbb ökörré változott.
1872
*
Vajda János
Életbölcselem
Akármit mondotok, beszéltek,
Tudom én jól, amit tudok.
Halhatatlanság, örök élet,
Megengedem, mind szép dolog.
.
De mindamellett én azt látom,
Hogy végre is csak az a jó,
Csak az a drága e világon,
Mi itt örökre elmuló.
.
Odadnék én jó szívvel mindent,
Mi maradandót nyerhetek,
Szép Éva! csak e földi édent
Veszíthetném itt el veled…
.
Az üdv az örök fényességben
Kivánatos, de angyalom!
Ha elkárhoznám szűz öledben,
Jobb lenne, én azt gondolom…
.
Fukar királynál, ki csak gyűjtött
Országokat, kincset, babért:
Egy paradicsomból kiűzött
Mezítlen Ádám többet élt…
Ha
szeretlek is,
mi közöd hozzá?
Én a szerelembe
vagyok szerelmes,
Te ebben majdnem
esetleges valaki vagy…
Vagy pedig eljátszod:
mintha nem, illetve,
vagy jobban mondva
nem engem szeretnél,
csak azt, amit képzeltél,
amit rám vetítettél stb. –
és a végén úgy is maradsz…
Aki
idegen
istenképet
rád erőltetve,
úgymond térítve,
tesz nem csak az ő,
de a sötét hatalom rabjává is,
akinek így holtodiglan szolgálhatsz…
Ez a házasság nem a mennyben köttetik….
Aki
gyűlöletet
szít benned,
hogy ellenséget gyárts
mindazokból, akik nem azt
támogatták, hogy őt vedd el
(ami persze kiszolgáltat neki,
és tenlelked jobbik felét is öli,
hisz magyarán gyűlik benne az ölet…)
Hiába
kívánhattál hármat –
még jó, ha nem lett rosszabb,
s nem maradt a kolbász az orrodon,
mert nőd kevesellte a te férfiasságodat,
s így elrontották az egyszeri nagy alkalmat…
Rossz házasságotok miatt a jobb helyzetből
rosszabba kerültetek: tudjátok, mi veszett…
Csak
azért ölel
a „kedvesed”,
hogy majd „öljön”:
hogy a gyengéd kipuhatolja,
hogy megtudja: hol fáj legjobban,
és majd oda döfje a tőrét/ „tőrét” …!?
Netán egy felbérelt kém, vagy valaki,
aki rajtad akar más miatt bosszút állni…
Utópiában,
ill. disztópiában,
egy új világrendben
folyton újra-sorsolják
a lakásokat és az élettársakat,
és csereberélik a gyerekeket is,
nehogy nagyon összemelegedjenek…
Vagy már eleve is sorsolnak, illetve
szakmai, eugenikai alapon párosítanak…
(lásd pl.: Huxley Szép új világ c. művét)
A
bókot
errefelé
már szexuális
zaklatásnak veszik
és rögtön beperelnek…
Már mindenki eleve úgy öltözik,
olyan a frizurája, a sminkje, sőt
a mozgása, a hanghordozása stb.,
hogy ne is lehessen tudni a nemét…
Kifürkészik
hálószobatitkaid,
ne adja isten netán
perverz szokásaidat,
vagy te fecseged ki
a szesztestvéreknek,
ahol füle van a falnak,
és aztán azzal zsarolnak,
és ha nem vagy bátor gyónni,
akkor nagy bűnökre vehetnek rá…
Kis
vagy
inkább nagy részben
kitalált szerelmi sikereiddel
élő nőket kompromittálva –
magadat így középpontba téve
klubban/kocsmában dicsekedni,
hálószobatitkokat kifecsegni…
Éretlenség,
vagy részegség
miatti indiszkréció,
kibeszélés – „dicsekvés”,
mint kinőhető gyermekbetegség…
Máskülönben könnyen rámehet erre
egy ígéretesen induló életfontos kapcsolat…
Mire
vigyázol
a legjobban?
Szemed fényére?
A szüzességedre,
a női becsületedre,
ön- és közmegbecsülésedre?
Ami végleg is elveszthető, illetve
csak nagyon nehezen visszaszerezhető?
Vagy arra, ami könnyen/bármikor pótolható?
A
nagy kincs,
a szüzesség elveszítése –
Te meg azon vagy, hogy
minél előbb ess túl rajta!?
A „jó barátnők” cukkolása,
csoportnyomása hatására
egyszer és mindenkorra,
és egy rossz élménnyel
„gazdagabban” …
Az
egyik héten
önkínzó fogyókúra,
hogy ne telt-karcsú légy –
és ha ez nem jött rögtön be,
akkor a másikon mértéktelen zaba,
hogy egy kicsit jobban érezd magad,
mert nem tudod elfogadni önmagad…
(mert senki nem tud úgy szeretni,
hogy Te szépnek lásd/érezd magad,
mert ezt nem nagyon könnyíted meg)
Nem is beszélve az életveszélyes test-
képzavaros bajokról: anorexia, bulimia…
Olcsó,
önáltató vigasz
Aki savanyúnak
mondja a szőlőt,
és rondának vagy
kurvának azt a nőt,
amit ő itt és most
még vagy már
nem ér el, fel…
Lelkedet
egy istenített
hölgyre feltevéd,
aki megunt szerető,
amit rád tukmáltak –
és ő a rosszul felfogott
földi-égi üdvösségedet
oly könnyelműen tépi szét…
Vagy te egy emberkerülő,
és – vágyait elfojtandó –
önsanyargató remete leszel,
akinek majd a csodájára járnak,
vallásturisztikai látványosság leszel…
(Lev Tolsztoj: Szergij atya)
Annyira
retteg a kudarctól,
vagy fél a házasélettől,
hogy végleg megfutamodva
apáca vagy pap/szerzetes lesz,
majd ott sem találva a helyét,
már nem ifjan ismét próbálkozik…
Elfojtott-kiölt szexuális vággyal,
szerelmi-együttélési tapasztalat,
előkészültség stb. stb. nélkül…
Hivatástévesztés?
Leereszkedik a remete a hegyről,
bemegy a vendéglőbe s kér ételt-italt, s nőt…
Nőt nem tudnak adni.
Amikor sokadszorra ismétlődik a dolog,
akkor kínjukban felajánlják neki a Bélát.
A Béla? De hát én nem vagyok olyan!!
Legközelebb nagy szükségében alább adja,
de kiköti, hogy ne tudjon róla senki.
Nem fog róla tudni más rajtunk kívül,
csak még az a két ember, aki lefogja a Bélát,
mert a Béla sem olyan.
Felmelegedés vicc
Ennek a fele se tréfa:
az ún. homoszexualitást
sokáig üldözték, tiltották,
betegségnek bélyegezték –
majd némileg megengedték,
ma meg szinte már támogatják,
talán még azt is megéljük majd,
hogy melegen ajánlott, vagy
netán még kötelező is lesz…
Zeusz és a szemérem
Aiszóposz
Zeusz, mikor megalkotta az embereket,
minden tulajdonságot azonnal beléjük helyezett,
csupán a szeméremről feledkezett meg.
Mivel nem tudta, hol juttassa be, megparancsolta,
hogy a végbélen keresztül menjen be.
Az először tiltakozott és méltatlankodott,
de mivel Zeusz nagyon erősködött, így szólt:
„Csak azzal a feltétellel megyek be ott,
hogy ha valami más utánam bejön, azonnal eltávozom.”
Ezért van, hogy aki hímringyó, az szemérmetlen is.
Ez a mese alkalmazható a hímringyóra.*
____
*Egy régi teremtésmítosz kissé frivol átfogalmazása.
Ha
elmúltál
már ennyi meg ennyi,
akkor te már öreg vagy
az udvarláshoz, a tánchoz,
a szerelmes éjszakákhoz stb.!?
Ebben a dimenzióban már élve
halottnak nyilvánítod magadat…
Pedig az emberi lény unikuma,
hogy minderre majd’ életfogytiglan,
és az év minden szakában is képes!
Ezek is az öröm/gyönyör tiszta forrásai,
feltéve, ha olcsó/drága pótlékokkal
nem piszkítod/mocskolod be őket…
Az
amúgy
szerelminek indult,
de rutinba szürkült házasság
kis színezése, mentőöve stb.
a viagrás ún. nemi élet, hogy
ne panaszkodjon az asszony,
teljesítsd házastársi kötelességed…
Sajnálod
a te drága időd
a hosszas udvarlásra
és a szerelmi „előjátékokra”,
amúgy se érzel, értesz hozzá –
ezt másra, ezt bérmunkásra bízod,
aki szól, ha már minden elő van készítve…
Te meg áltatod magad: ez mégsem önkielégítés…
Vagy egy „hivatásos” profi szeretőt bérelsz…
Az
őseid, szüleid,
vagy a regényhősök.
udvarlási szokásaiban
főleg csak a túlzásokat,
például az álszemérmet,
a prüdériát látod és gúnyolod,
és nem is tudod mi mindenről
mondasz le akkor, amikor úgy
ismerkedsz és szeretkezel,
mint a kóbor kutyák a téren…
(a diszkóban „táncra” felkérve,
majd a klotyóban megdugva…)
Még
egy indiánnak is
becsületére váló
ravaszsággal török nőt fogsz,
csakhogy ő is igen erősen fog
és már egyáltalán nem ereszt…
Ő ügyesebb férjfogó praktikás…
Azt hiszed, hogy férfiasságoddal,
a kitartó udvarlásoddal,
áldozattal, ajándékkal
te hódítottad meg a nőt,
pedig ő már rég választott –
mintha azt gondolnád, hogy
te fogod a halat úszni tanítani…
Jóslat
Szerencsés férfi
Egy lány elmegy a jósnőhöz:
– Két férfi is szerelmes belém.
Melyik lesz közülük a szerencsés?
– A Józsi fogja feleségül venni.
Béla lesz a szerencsés.
????
Gubanc –
a kis hazugság
fonalát nem vágtad el,
és így teljesen és szinte
reménytelenül belegabalyodtál…
Pl.: élettárs elől titkolt szégyellt,
elhallgatott-letagadott „kis ügy”,
amik kipattanva bolhából elefánt lesz,
amelyik a szív törékeny porcelánjain tapos…
Édes
családi
otthonlakó helyett
hajléktalan, hontalan,
messzi idegenbe lökött
magányos világcsavargó lehetsz
egyetlen be nem vallott kis flört,
vagy egy kis félrelépés, csalás miatt…
Ha időben bevallod és töredelmesen
megbánod, bocsánatot nyerhettél volna…
(pláne, ha neki is több az esze, sőt bölcsessége)
Addig-addig
totojázol, vacillálsz,
és turkálsz, válogatsz,
a sok-sok udvarló, sőt kérő között,
mígnem két szék közt a pad alá esel…
Éhen halsz, mint Buridán tétova szamara,
aki nem tudott dönteni, hogy két egyforma
szénaköteg közül melyiket válassza…
Aki
magát
túlbiztosítva
egyszerre több
vasat is tart a tűzbe,
hátha valamelyik majd bejön?
És amikor ez többnyire kitudódik,
akkor két szék között pad alá esik,
és örökre elesik egy jó házastárstól…
Aki
addig-addig válogat,
mert senki sem méltó hozzá,
hogy a végén már annak örül,
ha egyáltalán lesz valaki,
már szinte akár bárki,
aki még őt választja,
s nem lesz vénlány,
vagy agglegény…
Rigócsőr királyfi
A rátarti királylány,
akinek egyik kérő sem volt jó,
mindegyiket gúnyolta-csúfolta,
míg apja ezt megelégelte, és
így el kellett mennie azzal
az első bekopogó kérővel,
aki persze a mesében egy
(álruhás király) koldus volt…
Aki a makrancost a kunyhóban
azután alázatossá szelídítette…
Ady Endre
Az én menyasszonyom
Mit bánom én, ha utcasarkok rongya,
De elkisérjen egész a síromba.
.
Álljon előmbe izzó, forró nyárban:
»Téged szeretlek, Te vagy, akit vártam.«
.
Legyen kirugdalt, kitagadott, céda,
Csak a szivébe láthassak be néha.
.
Ha vad viharban átkozódva állunk:
Együtt roskadjon, törjön össze lábunk.
.
Ha egy-egy órán megtelik a lelkünk:
Üdvöt, gyönyört csak egymás ajkán leljünk.
.
Ha ott fetrengek lenn, az utcaporba:
Boruljon rám és óvjon átkarolva.
.
Tisztító, szent tűz hogyha általéget:
Szárnyaljuk együtt bé a mindenséget.
.
Mindig csókoljon, egyformán szeressen:
Könnyben, piszokban, szenvedésben, szennyben.
.
Amiben minden álmom semmivé lett,
Hozza vissza Ő: legyen Ő az Élet.
.
Kifestett arcát angyalarcnak látom:
A lelkem lenne: életem, halálom.
.
Szétzúzva minden kőtáblát és láncot,
Holtig kacagnók a nyüzsgő világot.
.
Együtt kacagnánk végső búcsút intve,
Meghalnánk együtt, egymást istenítve.
.
Meghalnánk, mondván:
»Bűn és szenny az élet,
Ketten voltunk csak tiszták, hófehérek.«
*
Ady Endre
A Hágár oltára
Gyermekded kost, fehér gerléket,
Elsőfű-bárányt, vért és velőt
Áldoztam már négyéves koromban
Száz-arcú Hágár előtt.
.
Ég a tűz Hágár szent oltárán
S én tisztulóan lesem, lesem,
Szinte harminc éve várom én már,
Jön-e a szerelmesem?
.
Tisztátalan valék, vagy tiszta,
Nem tudom s azt se, mit akarok.
Csak azt tudom, hogy Asszony az oltár
S asszony nélkül meghalok.
.
Ló-sóskás parlagon ébredt föl
Egykor e bűnös, ős szerelem:
Róza, a szomszédék kis Rózája
Bujósdit játszott velem.
.
Nem hallottam akkor Hágárról,
Csupán a vérem rítt, kacagott
S hiába jött azóta Kant, Spencer,
Mégis a régi vagyok.
.
Leköpöm és csókolom őket,
Ők: a semmiség és a világ
S nekik viszem az Élet-vásárból
A legszebb vásárfiát.
.
Kiknek bőrét nem érinthettem,
Szeréna, Zsóka, Trud és Irén,
Irma s az ég tudja, kik még: álltam
Gőgösen mindük szivén.
.
S ha vásárolnom kellett csókot,
Behúnytam a szemem és szivem:
Ennyi szelíd, bús erőt nem vett még
Perditákon senki sem.
.
Úgy csókolok én, mint egy isten:
Friné és Genovéva rokon,
Mikor én csókolok. Nem a némbert,
Én magamat csókolom.
.
De szeretem őket mindegyig,
Magdalénát és szűz Máriát,
Szeretem e nemem-ölő tábort
S a csókos komédiát.
.
Párisban ezerszer elnéztem
A kicsi, bérmáló szüzeket:
Hosszú ruhában, fehéren, maflán
Mentek, mint a betegek.
.
S ezek kútfői a Jövőnek,
Kiknek koszorut én most fonok.
Ím, ezek lyányai szent Hágárnak:
A jövendő asszonyok.
.
Szeretem, ahogy megszületnek,
A csecsemőt, süldőt, vént, nagyot,
Szeretek én mindenkit, ki asszony:
Igaz, bús férfi vagyok.
.
Hágár tüzébe bedobálom
Mindenem, amim van, örömest
S ha koldus vagyok, majd jön érettem
Egy irgalmas, őszi est.
.
Hágár tüzébe bámulok majd
S tarka, szép asszony-ravatalok,
Vér, emlékek buknak a szent tűzbe
És csókot hány egy halott.
*
Térey János
A húgom pincérnő a mélypincében
A húgom pincérnő a mélypincében
Szolgálólány: csütörtök délutántól
Kifulladásig. Titok a rokonság.
A melegkonyha tája. Tömött bokszok
Között síkos kövezetű sikátor.
Hétvégi műszak. Utcalány a húgom.
Sokat késlekedik a barna sörrel.
Lecsapja korsóm, félrenéz: a bátyja
Nímand. Kurtakocsmákban alapozgat,
Nótázni bezzeg ide tér be. Botrány.
Belső-Terézváros, hétvégi forrpont.
Húgocskám légyfogó, húgi csalétek,
Telthúsú, orsóforma combjai
Köré vendégkör épült. Drága kincsem!
Húgi éjfélkor feslett, öregecske.
„Vállalkozó kedvű szöszi”, „olyan
Jóféle”, „nem rossz buksza”, hallom erről-
Arról. Leánykérés átlagban ötször
Éjszakánként, s tucat piszok ajánlat.
Kosarat oszt, korsókat gyűjt a húgom.
„Húgi, az éjszakából fölcipellek,
Kikupállak és patyolatba viszlek,
Magasabb polcra teszlek egyszer, meglásd”,
Ígérném, hogyha a mélypince-szintnél
Laktam volna valaha magasabban.
Törölve a vasárnap első negyede.
Húgival ázunk a Berlini téren.
Együtt lakom s együtt hálok vele:
A húgom pincérnő a mélypincében.
pppppppppp
Csak az ember lehet
teljes, boldog életű helyett
egy ön- (és társ) sorsrontó,
a végsőkig boldogtalan lény…
.
Vagy rontasz, vagy építesz – csak rajtad múlik…
Vagy a jó vagy a rossz Istent imádod: válasszál…
Legalább ne árts, se önmagadnak, se másoknak…
Ki mennyit használhat, legalább annyi kárt tehet – sőt:
hisz házad gyerek/bolond is felgyújthatja, de felépíteni…?
.
Csak az ember lehet önsorsrontó, akár öngyilkos,
önerőből vagy nagyon boldog, vagy nagyon boldogtalan,
de azért mások is besegíthetnek neki, ha engedi/hagyja…
Önmagamtól és az ún. jóbarátaimtól védjen meg a Jóisten,
ellenségeimmel elbánok magam is, sőt hasznomra lehetnek…
.
A legtöbbet – nyilván!? – én árthatok saját magamnak,
de vigasztaló, biztató, hogy akkor ennek az ellenkezője is igaz….
Használjam magam rendeltetésszerűen, mint egy gitárt/hegedűt,
ami lehet dísztárgy, lehet zaciba tenni, lehet vele verekedni is,
lehet ördögi hangzavart kelteni, de lehet isteni muzsika médiuma…
.
Ez után jönnek – fontossági sorrendben! – az előszeretteink,
az (ál)barátaink, a nyílt hidegháborúzók, az ún. profi segítők,
Mekk mesterek, protokoll orvosok stb., és az (áruló) írástudók,
a jó rossz társadalmi-gazdasági-politikai elitek, vezetők – és
végül, – de talán mégsem utolsósorban? – a rejtett hatalmak….
.
Becsüld meg s gyarapítsd aranyad, ne csinálj belőle sarat,
a sarad nem mondd aranynak, de csinálj még abból is aranyat!
Csak a balga-gyáva embernek nincs/nincs jó örömteli családja,
barátja, szerelme, evése-ivása, játék(osság)a, humora, munkája
-hivatása, otthona/hazája, gyermeke, társasága, mulatsága stb.
.
Ő „él” ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,
önemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,
fóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,
idegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,
közlés/megértésképtelenül, parazitaként, élményszegényen,
.
napi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,
rossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,
alakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban,
hitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,
talentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,
.
elviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,
balekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,
házassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,
betegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,
lelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?
.
A legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.
jószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,
és a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…
Az ún. betegség sem külső sorscsapás, de isteni intő jelzés:
tarts önvizsgálatot és „szertelenül” keresd meg a lelki okot!
.
Magadon nevetsz/szörnyülködsz: a mese nem másról, de pont
terólad szól – ismerj magadra és itt és most változtass életeden!
Szabadságra vagy teremtve, hogy jó szellemben-lélekbátran éljél,
átfogón és mélyen teljesértékű módon, istengyermekként kivirulva,
és nem ördögfajzatként szenvedve: akarót repít, nem vonszol a sors!
ppppppppppppppppppppppppppp
