Amade László – A női kebel vallásos rajongója

Bősről az embernek elsőre a rettenetes vízerőmű és az akörülihercehurca jut eszébe, holott a község múltjában ennél sokkal értékesebb és érdekesebb témákat találhatunk. Ilyen például Amade László, a 18. században élt költő is. Csallóköz fenegyereke olyan vicces című verseket írt, mint például a „Dira dura la la la!”. A sajnos alig ismert Amade ebben ilyen frappánsan küldi el melegebb éghajlatra azokat, akiknek bármi kivetnivalója van szerelme ellen:

„Kurvanyja, ki szánja,
Hogy szivem vagy, bánja.”

Bár nem tanultunk róla, verseit néhányan mégis ismerhetik: a templomi énekeskönyvekből. Meglepő az előző idézet után, egyúttal ebből már sejthető, hogy hősünk nem egy unalmas, mitológiai utalásokkal teledobált életművet hagyott ránk. 

„A könnyűvérű világfi”

Amade László 1703-ban született a csallóközi Bősön. A mára kihalt főnemesi család a 11. században Magyarországra jött Guth-Keled nemzetségből származik. Bőst és Árpádot IV. Bélától kapták, később Karcsát, Nyéket és Várkonyt is birtokolták. A család folyamatosan újabb földekkel gazdagodott, valamint várkapitányi, alispáni, bírói feladatokat látott el, így aztán bárói és grófi címekre tett szert.

A költő édesapja szintén írt verseket. Az 1674-1737 közt élő várkonyi báró Amade Antal aranysarkantyús vitéz és a barokk líra képviselője volt. Műveit nemesi társaságoknak szánta. Írt táncmulatságról, farsangról, házasságról, de a vallásos áhítat sem állt messze tőle. (Volt hát kitől örökölni a témaválasztást.) Felesége a hosszú nevű Simonchich-Horváth Mária Rozália bárónő volt. Egy gyermekük született, László. A nő szülei a házasságot elejétől fogva ellenezték és idővel egyre több veszekedés kerekedett köztük. Antal szerint egy tál levesre nem hívhatott meg senkit felesége engedélye nélkül, aki ráadásul „Lelkemet vesztette, ha szóltam, motskolt, illetlen szókkal kissebbített”. A férj pipázással, szókimondó stílusával nehezítette felesége napjait. A vitákkal, pletykákkal elmérgesített viszony végül összecsapásba torkollott: egy alkalommal az apa és fia fegyveresekkel próbálták hazavinni a feleséget, később pedig (ura távollétében) Mária Rozália indult katonákkal a győri, bári és bősi kastélyok berendezéséért. Az összes bútort, képet, szőnyeget magával vitte Nagyszombatba. Ezen kívül fiát és férjét kitagadta a vagyonból. Az örökséget a székesfehérvári jezsuitáknak adta, akik templomot építettek belőle.

Így esett, hogy a győri és nagyszombati jezsuitáknál tanult és Grazban bölcseleti doktorrá avatott Amade Lászlónak anyagi gondjai támadtak. Na jó, nemcsak az egyébként kezdetben őt teljesen elkényeztető, majd később zord anya tehet róla. A fiatal költő ugyanis mindig hajlamos volt a nagyúri könnyelműségre, kártyaadósságaira és a nők lenyűgözésére rengeteget költött. A megoldást a nősülésben kereste. 1729-ben vette feleségül Orczy Zsuzsanna bárónőt, aki nem sokkal leányuk születése után halt meg. (Később a gyermek is elhunyt.) Birtokait hamar elzálogosította, így aztán ismét cselekednie kellett: katonának állt.

„A szép fényes katonának
Arany, gyöngy élete,
Csillog, villog mindenfelől
Jó vitéz fegyvere;
Szép élet!
Vig élet!
Soha jobb nem lehet!
Hopp hát jőjjön katonának
Illyent ki szeret!”

– szól Amade egy versének eleje, mely nekünk ma már más formában, Kodály Háry Jánosából ismerős. (A jó lovas katonának)

Amade László Hávor János huszárezredének kapitányaként az olasz harctéren vitézkedett. És újabb adósságokat halmozott fel. Apjától, unokatestvérétől, de még ezredesétől is kért kölcsön ezek kiegyenlítésére. Nem járt sikerrel, így ismét kénytelen volt megnősülni. 1736-ban a gazdag Wetzl Mária Paulinát vette feleségül. Végre kiválthatta zálogba adott birtokait, ahol gazdálkodni kezdett a katonáskodás mellett. Az adósságok azonban nem szűntek meg és marhavész, áradás is nehezítette dolgát. Feleségével egy tettlegességig fajuló vita után elváltak, csak akkor találkoznak ismét, mikor a nő már haldoklott. Amade László 1764–ben halt meg Felbáron.

A rokokó poéta

Az ügyetlen kártyázás és szoknyavadászat persze még nem elegendő ahhoz, hogy helyet kapjon ezen a blogon. Nézzük, mihez is értett Amade a könnyelmű költekezésen kívül!

Ha felidézzük az iskolában összeszedett tudásunkat az irodalomról, akkor nagyjából a következő sorrendben követik egymást a költők. Van Janus, a reneszánszból, aki végre elhozta nekünk a Kultúrát. (Ami persze már rég itt volt, ahogy azt korábban megírtam.) Van még az Amadéhoz hasonlóan állandóan szerelmes és vitézkedő Balassi. Aztán jön a barokk Zrínyivel, de róla sajnos előbb jut eszünkbe a vadkanos sztori, mint az, hogy milyen nagyszerű költő volt. Utána jön a felvilágosodás, a frankomán Batsányi, a már nehézkesen klasszicista Berzsenyi, majd a romantika a búvalbélelt Kölcseyvel. Elég sokan kimaradnak. Pedig a barokk és a rokokó (amire legfeljebb Csokonairól tanulva utalnak halványan) a sok szerencsétlen sorsú költő unalmasnak ható szomorú sorai mellett igazi felüdülés lehetne. Elborzadhatnánk Nyéki Vörös Mátyás pokolábrázolásán. Megdermedhetnénk gróf Balassa Bálint Átok című versét olvasva:

„Így kínlódjál végig, s az föld is sajnáljon,
Minden rossz nyavalya téged feltaláljon,
Kígyó, béka és gyík veled s benned háljon,
Könnyebbséggel soha senki se kínáljon.”

Kapkodhatnánk a fejünket a méregkeveréssel, fekete mágiával, véres orgiákkal hírbe hozott, végül pedig pénzhamisításért lefejezett Listius László életét olvasva, és csodálkozhatnánk, hogy emellett verseiben vallásos-hazafias témákról írt. Aztán ott van a korabeli divathangszer, a virginál Jimi Hendrixe, aki emellett fülemülékről, sólyomról, tavaszi virágokról, gyerekkoráról írt kedves verseket: Esterházy Pál. A kuruc költészetről és a női lírikusokról is érdemes lenne tudnunk. És ha komorabb témákra vágyunk, hát ott van a rejtélyes Gyirva Vencel verses szatírája a magyarok romlottságáról:

„Sokaknak büdös volt szájok,
Bor miatt rothadt a májok”

És itt van Amade, a halandzsával, idegen szavakkal dallamossá tett verseivel. A szenvedélyes szerető, aki egyfolytában a hűségről ír.

Irodalmi szöveggyűjteményünk komoly versei között elképzelhetetlen lenne ilyeneket olvasni: „Him, ham, hum, hum!”, „Tim, tum, tim, tam, tum”, „Tallalla, fallalla”, „Lim, lum, lam, lum!”, „Hejszasza, hopszasza” Pedig a költészetnek megvan ez a könnyed, Amade által felvállalt szórakoztató oldala is. Gondoljunk csak Weöres Sándorra!

A rózsás ajkak, a galambpár, a szíve vitorlájával hullámokon vergődő epekedő szerelmes giccsbe hajló képein nincs idő megborzonganunk, a ritmusos sorok olyan gördülékenyen követik egymást. Meg aztán kit érdekel, ha giccses is némelyik képe, amikor ilyen kreatív tömörséggel udvarol emellett:

„Mert fehér vagy mint hó,
Bodross, kövér és jó.”

(Szép Czicerkém)

„Dinom azért dánom,
Szeretlek, nem bánom,
Jó kövér szalonnám,
Illyen szép Illonám!”

(Szivem csöngetője…)

Amade persze nemcsak giccses vagy vicces, ennél sokkal többet tud. Az erotikus utalásokkal teletűzdelt sorok vagy a női mell versbe emelése már megmutatja, hogy milyen bravúros megoldásokra volt képes. Legközelebb ezeket veszem elő. Megnézzük még azt is, hogy mit írt a kétszer nősült költő A házasság által elvesztett szabadságnak megsiratása címmel.

+

http://pannoniadicserete.blog.hu/2013/04/17/a_noi_kebel_vallasos_rajongoja_masodik_resz