Nyelvformák és életformák

Élet és formák – lélek és lényeg – teremtő igék és nevek A boldog-boldogtalan, a menny és pokol létfontos szókincse Az emberi világ sokféleségének-egységének verbális alkotó elemei Ábrányi Emil: Magyar nyelv Ó szép magyar nyelv! Aki egyszer téged Ajkára vón, többé nem dobhat el! Szentség gyanánt hogy befogadja éked, Őrző oltárrá válik a kebel. Pajzán, derűs vagy, mint nőink szeme, S erős, szilárd, mint hősök jelleme! Gyöngéd vagy és lágy, mint mennybolti kék, S dörögni úgy tudsz, mint villámos ég! Minden, mi fejben vagy szívben fakad, Tőled nyer pompát, színdús szavakat. Nagy eszme, érzés oly ragyogva hord, Mint egy király az ünneplő bibort! Bír-e más nyelv úgy epedni, Annyi bájjal, annyi kéjjel? Olvadóbb, mint lant zenéje Holdvilágos, langyos éjjel, Mely virágot s dalt terem, Mikor ébren semmi sincs más, Csak a fák sötét bogán: Hangos, boldog csalogány S boldog, néma szerelem… * Hát a csapongó Gyors szavu tréfák Játszi szökését, Festi-e más nyelv Oly remekűl? Pattog a víg élc, Ám sebe nem fáj, Mert csak enyelgés, Tarka bohóság Volt az egész!… * Magasztos gyásznak bánat-dúlta hangja Úgy zendűl benne, mint egyház harangja Mely messze hinti mély, komor szavát. Búg, mint a gyászdal, mint sír-fáklya lobban, S mint súlyos léptek kripta-csarnokokban, Úgy döng minden szó a kedélyen át!… * Ciklops pőrölye, hogyha csatát fest, Csatakürtök bősz riadása! Halld! Halld! Száguldva, vihogva, kapálva Dölyfös paripák robbannak elő. Százak keze vág, százak keze lő. Nem szárnyal a vér-ködös égre más, Csak ágyudörej, szitok és zuhanás! Rázkódik a föld, iszonyodva reng, Amerre a kartács vad tánca kereng!… Dúl a szilaj kéz, csattog a kard, Sebet osztva süvölti: ne bántsd a magyart! Hatalmas, szép nyelv, Magyarnak nyelve! Maradj örökké Nagy és virágzó! Kisérjen áldás, Amíg világ áll! S legyen megáldott Az is, ki téged Ajkára vesz majd: Elsőt rebegve, Végsőt sóhajtva! 1885 http://mek.oszk.hu/00500/00582/index.phtml