kb. 27 perc olvasás
ÉLETMINŐSÉG VIZSGÁLATOK
BOLDOG-BOLDOGTALAN PARADICSOMA ÉS POKLA
NAPI SZELLEMI ÚTRAVALÓK ÉS LELKI TÁPLÁLÉKOK
A POÉZIS PEGAZUSÁN
ARANY JÁNOS
LETÉSZEM A LANTOT
Letészem a lantot. Nyugodjék.
Tőlem ne várjon senki dalt.
Nem az vagyok, ki voltam egykor,
Belőlem a jobb rész kihalt.
A tűz nem melegít, nem él:
Csak, mint reves fáé, világa.
Hová lettél, hová levél
Oh lelkem ifjusága!
Más ég hintette rám mosolyját,
Bársony palástban járt a föld,
Madár zengett minden bokorban,
Midőn ez ajak dalra költ.
Fűszeresebb az esti szél,
Hímzettebb volt a rét virága.
Hová lettél, hová levél
Oh lelkem ifjusága!
Nem így, magánosan, daloltam:
Versenyben égtek húrjaim;
Baráti szem, művészi gonddal
Függött a lantos ujjain; –
Láng gyult a láng gerjelminél
S eggyé fonódott minden ága.
Hová lettél, hová levél
Oh lelkem ifjusága!
Zengettük a jövő reményit,
Elsírtuk a mult panaszát;
Dicsőség fényével öveztük
Körűl a nemzetet, hazát:
Minden dalunk friss zöld levél
Gyanánt vegyült koszorujába.
Hová lettél, hová levél
Oh lelkem ifjusága!
Ah, látni véltük sirjainkon
A visszafénylő hírt-nevet:
Hazát és népet álmodánk, mely
Örökre él s megemleget.
Hittük: ha illet a babér,
Lesz aki osszon… Mind hiába!
Hová lettél, hová levél
Oh lelkem ifjusága!
Most… árva énekem, mi vagy te?
Elhunyt daloknak lelke tán,
Mely temetőbül, mint kisértet,
Jár még föl a halál után…?
Hímzett, virágos szemfedél…?
Szó, mely kiált a pusztaságba…?
Hová lettél, hová levél
Oh lelkem ifjusága!
Letészem a lantot. Nehéz az.
Kit érdekelne már a dal.
Ki örvend fonnyadó virágnak,
Miután a törzsök kihal:
Ha a fa élte megszakad,
Egy percig éli túl virága.
Oda vagy, érzem, oda vagy
Oh lelkem ifjusága!
(1850 márc. 19)
*
FIAMNAK
Hála Isten! este van megin’.
Mával is fogyott a földi kín.
Bent magános, árva gyertya ég:
Kívül leskelődik a sötét.
Ily soká, fiacskám, mért vagy ébren?
Vetve ágyad puha-melegen:
Kis kacsóid összetéve szépen,
Imádkozzál, édes gyermekem.
Látod, én szegény költő vagyok:
Örökül hát nem sokat hagyok;
Legföljebb mocsoktalan nevet:
A tömegnél hitvány érdemet.
Ártatlan szived tavaszkertében
A vallást ezért öntözgetem.
Kis kacsóid összetéve szépen,
Imádkozzál, édes gyermekem.
Mert szegénynek drága kincs a hit.
Tűrni és remélni megtanit:
S néki, míg a sír rá nem lehell,
Mindig tűrni és remélni kell!
Oh, ha bennem is, mint egykor, épen
Élne a hit, vigaszul nekem!…
Kis kacsóid összetéve szépen,
Imádkozzál, édes gyermekem.
Majd ha játszótársaid közül
Munka hí el – úgy lehet, korán –
S idegennek szolgálsz eszközül,
Ki talán szeret… de mostohán:
Balzsamúl a hit malasztja légyen
Az elrejtett néma könnyeken.
Kis kacsóid összetéve szépen,
Imádkozzál, édes gyermekem.
Majd, ha látod, érzed a nyomort,
Melyet a becsület válla hord;
Megtiporva az erényt, az észt,
Míg a vétek irigységre készt
S a butának sorsa földi éden:
Álljon a vallás a mérlegen.
Kis kacsóid összetéve szépen,
Imádkozzál, édes gyermekem.
És, ha felnövén, tapasztalod,
Hogy apáid földje nem honod
S a bölcsőd s koporsód közti ür
Századoknak szolgált mesgyeül:
Lelj vigasztalást a szent igében:
„Bujdosunk e földi téreken.”
Kis kacsóid összetéve szépen,
Imádkozzál, édes gyermekem.
Oh, remélj, remélj egy jobb hazát!
S benne az erény diadalát:
Mert különben sorsod és e föld
Isten ellen zúgolódni költ. –
Járj örömmel álmaid egében,
Útravalód e csókom legyen:
Kis kacsóid összetéve szépen,
Imádkozzál, édes gyermekem!
(1850)
* * *
ÉLETKÉPFESTŐ – JELLEMRAJZOLÓ
LEVÉL A MŰVÉSZNŐ RUHÁJÁRÓL,
A CIGARETTÁRÓL ÉS A HÁBORÚRÓL
…Lásd, én pedig nem tudok felháborodni azon, hogy a színházban ma is dínomdánom és fényűzés járja, hogy az ívlámpák sercegve ontják lila-fehér fényüket, és a művésznő ruhája egyetlen estére ötvenezer vagy – ami szintén elég gyakori – százezer koronába kerül.
Mindenekelőtt nagyon szeretem a fényűzést és a gazdagságot. Eszményi szerelemmel, minthogy magam a kettő közül egyiket se gyakorlom. De csorbának és szomorúnak találnám a világot, ha egy napon mindenütt a zsugori kucorgás foglalna helyet, és nem lennének többé gazdag emberek, kik számunkra gyönyörű palotákat építenek, és legalább külsőjükben a boldogok szerepét – nehéz szerep – játsszák.
A művésznő csakugyan száz darab ezrest ad ki egy estére való ruhájára, és a toprongyos tömeg, melynek nincs inge és alsónadrágja, csak egy vedlett macskaszőr préme, elmegy oda, éhesen, és csiklandoztatja magát a keresztesrókával, a hermelinnel és a selyemmel. Mindebben én igazán semmiféle társadalmi igazságtalanságot nem látok. Való igaz, hogy százezer koronából sok perkálszoknyát és vörös, berlini kendőt lehetne venni. Ebből a szempontból csakugyan vérlázító és népellenes, hogy valaki a sanyarúság és a rongyosság korszakában a maga számára vagyonokat pazarol el azért, hogy a legelső rangú szabóüzletben dolgoztasson, és ruhája tüneményes lejtéssel hulljon le termetéről. Figyelembe kell azonban venned, hogy ez a ruha nem a színésznőé, aki hordja, hanem édesmindnyájunké. Nem is ő rendelte meg, hanem a tömeg, a harisnyátlan és nadrágtalan nép, mely ma is pompát, jólétet, gazdagságot akar látni, tükrözését annak az álomnak, mely állandóan bűvöletben tartja. A színpadi fényűzésnél nincsen népbarátibb és gazdaságosabb. Egy kirakatban álló ruha sokkal inkább magántulajdon, mint az, melyet a színésznő visel és játék közben színét veszti, elfoszlik, megsemmisül, mintha százan és ezren hordták volna el. Csakugyan a tömeg rongálta meg, a nép játszott vele, az szaggatta szét. A százezer korona pedig éppen százezer részre oszlott, mindenki számára jutott egy korona ára öröm és káprázat.
Egyáltalán nem értelek benneteket, kik bizonyos színgyűlölő, kálomista önfejűséggel úgy prédikáltok a halál ellen, hogy mindig pont az életet tagadjátok, mely a maga féktelenségében, csapongó lázában és tékozló bőségében kedvesebb a semminél. Ti vagytok azok, kik az okot nem látjátok, és az okozatra haragusztok, a háborút szeretitek, de gyűlölitek a hadseregszállítót, aki mellesleg mondva a háborúnak nem éppen legellenszenvesebb jelensége, minthogy az élet számára teszi el millióit, és ha ma még libacombot rág a páholyában, holnap a fia finom, nemes és előkelő lehet, s a műveltségnek, a tudománynak, a művészetnek is juttathat valami kis morzsát az aranyaiból.
Nem kell tehát becsukatni se a színésznőket, kik legendás kincseket költenek a ruháikra, se a színházakat. Jó, hogy nyitva vannak a színházak háború alatt is, mint egykor Janus temploma, a szomorú idők kortársa bemehet ide, és tanulmányozhatja az embereket. Körülöttünk úgyis csupa ősember sétál, a pusztán és a korzón is, kifogástalan öltözetű urak és ragyogó hölgyek, kik lisztjegyükről és szénutalványukról beszélnek, s szalonnát cserélnek vanílián és cipőtalpat sáfrányon. A színházban még lelki kérdésekről folyik a szó, s az emberek a lélekért véreznek el. Itt még lehet látni alázatos kocsisokat, szolgálatra kész kereskedőket és régi, kedves, nem hadi cselédeket is.
A színház különben lassankint afféle csodabolttá válik, hol az élet ritka és drágalátos holmijait állítják ki. Múltkor nem kis csodálkozással láttam, hogy két színész egy dráma során cigarettára gyújtott, s minthogy már napok óta nem volt cigarettám, és véletlenül az első sorban ültem, élveztem nemcsak a drámai helyzetet, mely kétségtelenül izgató volt, hanem a füst zamatát is, mely régi, boldog emlékeket gerjesztett bennem. Máskor azon csodálkozom, hogy a színpadon még csokoládét ozsonnáznak s kappant esznek és feketét isznak. Nagy meglepetést keltett bennem az is, hogy egyik hős csak a telefon fölé hajolt, és pár pillanat múlva már összeköttetést kapott. Ez régi, kedvenc ábrándom már évek óta.
Kezeink közül lassankint kikopik az élet. Leszokunk mindenről, az evésről és az ivásról, az öltözködésről és dohányzásról, a sóhajtásról és a tüsszögésről. Ami az életé volt hajdan, az lassankint mint adat és emlék, az élet múzeumába, a színházba kerül, és maholnap a néző már emlékezni jár ide, hogy eszébe idézze régi környezetét, s tanulni – mint egy előkészítő tanfolyamon -, hogy miként is kellene élni, ha véletlenül csakugyan elkezdődne megint.
Csillagászok állítják, hogy a nagyon messze tündöklő csillagok képét, melyek a világűr irdatlan távolságából évekig küldik hozzánk sugaraikat, akkor is látjuk, mikor már réges-régen kialudtak.
Így él bennünk ma az élet képe, a színház által. Már régen nincs élet. Csak a káprázatát, a délibábját, a reszkető csillagképét látjuk.
Mért haragszol egy kialudt csillag fényére?…
KOSZTOLÁNYI DEZSŐ
Színházi Élet, 1918. augusztus 18.
* * *
POGÁNY, KERESZTÉNY ÉS ZSIDÓ ISTENKÉPEK
Katolikus Igenaptár
2011. november 22.
Szent Cecília szűz és vértanú
Cecília Krisztus szeretetéért áldozta életét. Szeretnénk mi is odaadni életünket Krisztus szolgálatára, arra a tanúságtételre, amely Isten szeretetét megmutatja a világban.
Napi igehelyek
A év, évközi idő, 34. hét, kedd
Dán 2,31-45
Te király, íme, valami nagy szoborfélét láttál; ez a nagy és magas szobor előtted állt, és ránézni is rettenetes volt. Ennek a szobornak a feje igen finom aranyból volt, a melle és karja ezüstből, a hasa és ágyéka rézből; a lábszára vasból, a lába pedig részint vasból, részint agyagból. Így láttad, míg le nem szakadt a hegyről egy kő, anélkül, hogy kéz érintette volna; ez nekivágódott a szobor vas- és agyaglábának és darabokra zúzta. Ekkor egyszerre összetört a vas, az agyag, a réz, az ezüst és az arany, és olyanná lett, mint a nyári szérű pora, amelyet elragad a szél, úgyhogy a helye sem található; a kő pedig, amely összetörte a szobrot, nagy heggyé lett, és betöltötte az egész földet. Ez az álom. A magyarázatát is megmondjuk neked, ó király! Te vagy a királyok királya; s az ég Istene országot, erőt, hatalmat és dicsőséget adott neked. Mindent, ahol emberek fiai és mezei vadak és égi madarak laknak, a te kezedbe adott, és mindent a te hatalmad alá vetett; te vagy tehát az arany fő. Utánad más birodalom támad, kisebb, mint a tied, ezüstből való; azután egy másik, harmadik birodalom, amely rézből való lesz, és ez az egész földön fog uralkodni. A negyedik birodalom olyan lesz, mint a vas; miként a vas mindent összetör és összezúz, úgy fogja ez összetörni és összezúzni amazokat mind. Mivel pedig azt láttad, hogy lába és lábujjai részint fazekas-agyagból, részint pedig vasból vannak: az a birodalom meg fog oszlani, de azért vas lesz az alapja, úgy, amint láttad, hogy vas volt keverve az agyag sarába. Mivel lábujjai részint vasból, részint meg agyagból voltak: az a birodalom részben szilárd és részben törékeny lesz. Mivel pedig azt láttad, hogy vas és agyagos sár volt összekeverve: részei az emberi mag által össze fognak ugyan vegyülni, de össze nem forrnak, mint ahogy a vas nem vegyülhet össze az agyaggal. Ezeknek a birodalmaknak az idejében az ég Istene egy más birodalmat támaszt, amely soha meg nem szűnik; annak uralma más népre soha át nem száll: ez összetöri és tönkreteszi mindazokat a birodalmakat, maga azonban fennmarad örökké, úgy, amint láttad, hogy a hegyről emberi kéz közreműködése nélkül leszakadt egy kő, és összetörte az agyagot, a vasat, a rezet, az ezüstöt és az aranyat. A nagy Isten megmutatta a királynak azt, ami egykor történni fog; s az álom igaz, és megfejtése biztos.”
Lk 21,5-11
Amikor néhányan megjegyezték a templomról, hogy milyen szép kövekkel és fogadalmi ajándékokkal van díszítve, ő így szólt: ,,Jönnek majd napok, amikor mindezekből, amit itt láttok, nem marad kő kövön, amelyet le ne rombolnának.” Erre megkérdezték őt: ,,Mester! Mikor fognak ezek bekövetkezni, és mi lesz előtte a jel?” Ő pedig így szólt: ,,Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek benneteket! Mert sokan jönnek az én nevemben, és azt mondják: ,,Én vagyok”, és: ,,Elérkezett az idő”; de ti ne menjetek utánuk. Mikor háborúkról és lázadásokról hallotok, meg ne rémüljetek; ezeknek előbb meg kell történniük [Dán 2,28]; de ez még nem a vég.” Azután ezt mondta nekik: ,,Nemzet nemzet ellen támad, és ország ország ellen. Nagy földindulás lesz több helyen, dögvész, éhség, rettentő tünemények és nagy égi jelek.
*
Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium
(részlet)
Röviden említettük, hogy a Cecília-legenda teljes népi áttételben, gazdag változatokban leginkább a szegedi hagyományvilágban él. Már elvesztette egyházias jellegét, és beleépült a táj archaikus népi kozmogóniájába. Eszerint a musica coelestis nagymesterei a Holdban élnek. Cicölle ott táncol benne, Dávid király meg hegedül neki. Öregek ma is mesélik, hogy a szűz meg a király azt kérte Istentől, hogy mindig megmaradjon fiatalnak: Cicölle táncolhasson, Dávid pedig muzsikáljon. Ezért az Úristen a holdba tette őket. Amikor a hold megújul, megújul Cicölle is. Azóta mindig táncol, Dávid meg hegedül. Nem jó azonban a holdba belenézni, mert ha valaki akkor néz bele, amikor a hegedű húrja elpattan, az megvakul. Más fogalmazás szerint: Isten azt kérdezte Cicellától, hagy amit legjobban szeret, megadja neki. A szűz azt mondta: táncolni, Dávid meg: muzsikálni. Cicella azonban elfelejtette azt is kérni, hogy mindig fiatal maradjon. Most már bizony megöregedett, csak a csontjai zörögnek, ezt hallani is. A babiloni torony tetején táncol. Ismét más változat szerint Cicölle anyánk a babiloni toronyból mindig a holdvilágba lép át Dáviddal. Megmondta, hogy akkor lesz a világ vége, amikor már nem adakoznak a szegényeknek. Ez mintha legendájára emlékeztetne. Szőregi hiedelem szerint holdfogyta, vagyis utolsó negyed idején Cicella takarja el szoknyájával a holdat.
* * *
GÖRÖG-RÓMAI MITOLÓGIA
(összeállította Csiky Gergely)
Negyedik fejezet. – Az alvilág istenei.
AZ ALVILÁG.
Az alvilág, Hades (Orcus, Avernus) a görögök és rómaiak hite szerint azon hely, hová az elhúnyt emberek árnyai jutnak. A régibb felfogás szerint a föld nyugati határán túl feküdt, hova Helios sugarai el nem értek. A későbbi hit a föld bensejébe helyezte, oly mélyen a föld kérge alatt, a mily magasan van ettől az égboltozat. A föld szinéről több bejárása volt, így a Tænaron hegyfoknál Lakoniában, az Avernus tónál Nápoly mellett. Ilyen volt Athén közelében az a hely is, hol Sophokles «Oedipus Kolonosban» czímű tragédiájában Oedipus az alvilágba száll, s mely Theseus kivételével senki előtt sem volt ismeretes. E bejárásokon át több hírneves hős látogatta meg az alvilágot, mint Herakles, Theseus, Peirithoos, Orpheus és Aeneas. Az alvilágot erős érczkapu választá el a felvilágtól s ezen belül a Styx folyó következett, melyen Charon révész szállítá át bérért az elhunytak árnyait. Ezért szokás volt a halottak szájába kis pénzdarabot helyezni. A Styxen csak az kelhetett át, kinek testét a földön eltemették, míg a temetetlenek árnyainak száz évig kellett a partokon bolyongani. Ezért a holtak illő eltemetése a legszentebb vallási kegyelet kötelessége volt a görögöknél, s elmulasztása a legnagyobb kegyetlenség a halottak iránt. E hit képezi alapját Sophokles «Antigone»-jának. A Styxxel a Kokytos (a panaszfolyam) egyesült, s a kettőnek összefolyása képezte az Acheron (jajgatás) tavát. E parton őrködött Kerberos (Cerberus), a háromfejű, sárkányfarkú pokoli eb, Typhon és Echidna fia, mely mindenkinek szabad útat engedett az alvilágba, de onnan senkit sem bocsátott ki. Csak keveseknek sikerült legyőzni éberségét; így Orpheusnak, az alvilágból visszatértében lantjának hangjaival altatta el dühét.
A megérkező árnyakat három bíró fogadta, Minos, Rhadamanthos és Aeakos. Minos itélte meg, hogy a boldogság vagy büntetés helyére jussanak-e, s Rhadamanthos szabta rájok a büntetést. Minostól jobbra volt az Elysium, a boldogok szigete, hol a jók és erényesek árnyai örök boldogságot élveztek; itt megszünt az alvilági homály is, mert az Elysiumban nap is, csillagok is voltak. A Lethe folyó vette körül, melynek vizéből a ki ivott, egészen elfeledte a földi életet. Minostól balra volt Tartaros, körülötte a Pyriphlegeton (lángok folyója) hullámzott, melynek medrében víz helyett tűz ömlött. A Tartarosban szenvedték a gonosztevők a Rhadamanthostól rájok szabott büntetéseket. Az Euriák kigyókorbácsokkal verték őket. Itt volt Tantalos, ki saját fiát adta ételül az isteneknek. Büntetése az volt, hogy a Tartarosban az Eridanos folyóban állt, melynek vize álláig ért, de lesülyedt, midőn inni akart belőle; feje fölött gazdag gyümölcsös ágak csüggtek, de elhúzódtak tőle, valahányszor utánuk nyúlt kezével. Itt szenvedtek a többi híres gonosztevők: Sisyphos, ki sok rosszat követett el életében, kifecsegte az égiek terveit, bilincsre verte a hozzá küldött halált, úgy hogy egy ideig senki sem halt meg a földön. Halálos ágyán megtiltotta nejének, hogy eltemesse, az alvilág urát pedig arra kérte, engedje visszatérni a földre, hogy nejét e mulasztásért megbüntesse. E csel által sikerült kijutnia az alvilágból s aztán még hosszú ideig élt a földön, míg Hermes erőszakkal visszavitte az alvilágba. Büntetése abból állt, hogy egy nehéz szirtdarabot kellett a meredek hegy oldalán felgurítania, mely az oromra érve, ismét visszagurult, s neki újra kellett kezdenie munkáját. – Ixion thessaliai király volt s égő széngödörbe dobta ipát, Deioneust. Mivel e bűnéért egy halandó sem merte kiengesztelni, Zeus végre megszánta, sőt az olympi lakomákon is helyet adott neki. De a hálátlan Ixion most Hera szerelme után törekedett. Zeus még ezt a bűnét is megbocsátotta és Nephelet teremté számára, Herához hasonló ködalakot, kivel a kentaurokat nemzé. De mivel Ixion fenhangon dicsekedett Hera szerelmével, Zeus végre elveszté türelmét s a Tartarosba taszítá a vakmerőt, hol büntetésül örökkön forgó kerékre kötötték. – Itt szenvedtek a Danaidák is, Danaos ötven leánya, kik férjeiket a nászéjszakán megölték. Büntetésül egy lyukas hordóba kellett vizet tölteniök, mi természetesen örök munkát kivánt. Egyedül Hypermnestrát nem érte büntetés, mert szerelemből megkimélte jegyese, Lynkeus életét, kivel aztán Argos trónjára lépett.
HADES (PLUTO).
Kronos és Rhea fia, kinek számára a világ felosztásánál az alvilág uralma jutott. Más nevei: Aidoneus (láthatatlan), Polydektes (sokat elfogadó), a mennyiben az emberek árnyait, haláluk után, különbség nélkül országába fogadja. Tiszteletének azonban más jelentése is volt. A mennyiben a földalatti nedvek által előmozdítja a növények tenyészetét s a föld mélyéből becses érczekkel látja el az embereket, a gazdagság istenének is tartották s Plutos név alatt tisztelték.
Más regék megkülönböztetik a gazdagság istenét Hadestől. Ezek szerint Plutos Demeter fia Jasiontól, kit Zeus megvakított, midőn elhatározá, hogy csak a jó és erényes embereket fogja gazdaggá tenni. Aristophanes «Plutos» czímű vígjátékában mulatságosan rajzolja, mily vakon osztogatja adományait a gazdagság istene.
Hadest, mint az alvilág urát, zordon, sötét, félelmes lénynek képzelték. Tisztelete rettegéssel volt összekötve, nevét is csak félve ejtették ki, s innen van, hogy Persephone elrablásán kívül alig támadt róla más mythos. A római mythologia Plutoban egészen átvette a görög Hades alakját. Temploma nem volt Rómában, hanem Proserpinával közös földalatti oltára a Mars-mezőn, melyen évenkint egyszer áldoztak.
Hadest testvéreihez hasonlóan ábrázolták, de sötétebb kifejezéssel és homlokára hulló fürtökkel.
Tiszteletére fekete bikákat és kecskéket áldoztak; szentelt növénye a cyprus.
PERSEPHONE (PROSERPINA).
Zeus és Demeter leánya. Miután Hades elrabolta s az alvilági gránátalma megizlelésére birta, elválhatatlanul össze volt kötve sorsa az alvilág urával s csak az év egy részét töltheté a felvilágon. Nemcsak hiven ragaszkodik férjéhez, hanem féltékeny is szerelmére, s Hades kedvesét, Menthét növénynyé változtatta. Tiszteletének kettős jelentése van: mint az alvilág királynője sötét, félelmes lény; mint a földi tenyészet adója, Kora név alatt, jótékony, áldásos istennő, személyesítése a természet örökön működő tenyésztő erejének s mint ilyennek nagy szerepe volt az eleusisi mysteriumokban. A római mythologia egészen átvette Persephone alakját, kinek nevét Proserpinára változtatta; mint Korát, a tenyészet istennőjét, azonosította Liberával, a termékenység ősitaliai istennőjével. – Persephone tiszteletére meddő fekete teheneket áldoztak.
HEKATE.
A titán Perses és Asteria leánya. Mivel a titánharczban az olympusi istenek részére állt, Zeustól nagy hatalmat nyert, melynek határai azonban homályosak voltak, rendesen a természet titkos erőinek uralmát tulajdonították neki. Azért az alvilági sötét istenségek közé számították s tőle származtatták a varázslatokat, éjjeli rémeket és kisérteteket. Leginkább a hármas keresztútakon képzelték jelenlétét; itt álltak képei és oltárai is, úgyszintén a városok és házak kapuin, hogy távol tartsák a varázslat erejét. Ez oltárokra ételeket szoktak rakni, melyeket a szegények hordtak el. A keresztútakon kutyákat áldoztak neki engesztelésül a holtakért. Az útak neki voltak szentelve s mint ilyen egyértelmű a római Triviával. Ő volt istennője az újholdnak is, midőn az emberek szemének láthatatlan s a néphit szerint az alvilágba száll. – Hekatét rendesen három testtel ábrázolták, melyek hátuknál fogva vannak összenőve, kezeiben fáklyát, tőrt vagy kulcsokat tartva.
AZ ERINNYSEK (FURIÁK).
A bűn boszuló istennői, kik kérlelhetetlenül üldözik a bűnösöket, különösen a hamis esküvőket és rokongyilkosokat. A legrégibb monda szerint Uranos kiömlő vércseppjeiből születtek; a tragikusok más származást tulajdonítanak nekik: Aeschylos szerint az Éj leányai, Sophoklesnél Gæa és Skotos (éji homály) szülöttei. Számukat háromra teszik; neveik: Tisiphone, Alekto és Megaera. Az alvilágban tanyáznak s kérlelhetetlenül üldözik a bűnösöket, s mint ilyenek nagy szerepet játszanak a tragikusoknál. Aeschylos Oresteiájában egész csapat furia üldözi az anyagyilkos Orestest.
De borzalmas jelentésök mellett egyszersmind igazságos lények voltak. Ez értelemben Eumenida nevet viseltek s mint ilyenek, szentélylyel birtak Athenben, melyet engesztelésül nyertek, midőn Minerva közbelépésére fölmenté az Areopág az általuk vádolt Orestest. Egy más szent ligetjök nem messze Athentől Kolonos mellett volt, melyet Sophokles «Oedipus Kolonosban» czímű tragédiájában tett halhatatlanná. Az Erinnyseket ijesztő, eltorzult arczczal, vérbenforgó szemekkel, éles karmokkal ábrázolták. Szárnyaik a gyorsaságot jelentik, mellyel a bűnt utóléri bűntetése. Kezökben fáklyát, korbácsot vagy kigyót tartanak.
* * *
EÖTVÖS JÓZSEF
VALLOMÁSOK ÉS GONDOLATOK
497
1849. május 10.
Ha az üterek lázban dobognak,
az orvos fejét rázva áll:
csak a pulzus menne lassabban,
s minden jó lenne.
De vajon azért jobb-e,
ha a pulzus egészen megáll? –
S vajon,
ha a szabadság láza aggodalommal tölt el,
azáltal segítsünk, hogy
annak minden életjelét elnyomjuk?
498
1849. május 12.
Mindennek,
mit igen sokan valónak tartanak,
ugyanazon következései vannak,
mintha az csakugyan való lenne.
499
1849. május 14.
Benjamin Constant,
mint más republikánusok,
kik e kormányformával
Franciaországban tett kísérletekkel
megelégedve nem valának,
később
az alkotmányos monarchia zászlóihoz szegődött,
és sok szépeket írt
a királyi hatalom hasznáról,
melyet pouvoir neutre-nek nevezett.
Az egész Constant-féle teóriában
csak azon egy kis hiba van, hogy
a tapasztalás szerént
a királyi hatalom
soha pouvoir neutre nem volt.
500
1849. május 18.
Ha nyári vész vonult át a vidéken,
ezer letört ágat találunk,
a mező virágait s füvét leverte a zápor,
s csak pusztulást látnak szemeink;
azt, hogy a levegő megtisztult,
s korhadt fák ledöntetvén,
új, erősebb növényeknek adtak helyet,
nem veszi észre semmi.
Így van az forradalmakkal is;
első pillanatban elborzadunk a pusztítástól,
melyet okoztak,
de jótéteményei azért nem maradnak el.
501
1849. május 18.
Központosítás
Ha az emberek
a politikai befolyás lehetőségével
élni akarnak,
egyúttal térről is kell gondoskodniuk,
hol azt gyakorlatilag megtehetik.
Ha csak egy ilyen pont adódott,
arra
mintegy fizikai kényszerűséggel
nyomás hat,
mely
– ha ez a pont a központi államhatalom –
az egész államot irányítja.
502
1849. június 3.
Hogy a világot
azon bajoktól megmentsük,
melyeket egyesek nagyravágyása okozott,
a milliók irigységét hívjuk fel küzdelemre […].
503
1849. június 3.
Az ausztriai zsurnalisztikának
különös fogalmai vannak
az alkotmányosságról.
A Presse
a birodalmi alkotmányt
policiális intézkedésnek tekinti,
melynek célja, hogy
a forradalom
Magyarországban lehetetlenné tétessék.
A Lloyd szeretetében még tovább megy,
s büntető intézetet akar,
melyben
a magyarok
kicsapongásaikért
méltólag lakoljanak.
Megtörténhetnék, hogy
mind e két tanács elfogadhatónak találtatnék,
s az utóbbinál,
ezen egészen új büntetési módnál,
az új hallgatási rendszer hozattatnék be.
504
Bennszületett eszmék
Alig van tárgy,
mely több vitatásra adott volna alkalmat ennél;
oka felfogásom szerént abban fekszik,
mert a kérdés hibásan állíttatott fel.
A kérdés nemcsak az,
hozunk-e
bizonyos, már formulázott eszméket
magunkkal a világra,
hanem egyszersmind az is,
léteznek-e
az emberi elmének bizonyos hajlamai,
melyeknél fogva
hasonló előzmények után,
azaz hasonló tapasztalások s érzések által
ugyanazon eszmékhez jutunk?
Mert ha ily hajlamok léteznek,
ha bizonyos eszmék
bizonyos előzmények után
minden emberi elmében
éppoly kényszerűséggel támadnak,
mellyel
az éhes gyermek
ételt látva maga előtt
enni kezd,
az ily eszméket
természetünk szükséges következéseinek,
s így általjánosaknak kell tekintenünk;
s mi a praktikus eredményeket illeti,
egészen mindegy,
akár már a kész eszmét,
akár azon hajlamokat
hozzuk magunkkal a világra,
melyek szükségképp ezen eszmékhez vezetnek.
Az utóbbi módon állítva fel a kérdést,
megfejtése talán könnyebbé válik;
én legalább
– hacsak egy minden népeknek
közös isteni revelációt feltenni nem akarunk –
nem foghatom meg
azon egyetértést,
mely oly különböző
s egymással semmi érintkezésben nem állt
népek eszméi között
létezik,
hacsak
az emberi elmében létező
természetes hajlamot
nem teszünk fel,
mely őket ezen eszmékhez vezette.
505
Nagy Sándorról
az orientális írókban
nyomot nem találni;
ez a Kelet ereje,
a vis inertiae.
506
Sonderbar
der man es widerholen muss:
der Staat bestehet aus Menschen,
ihre Interesse zu schonen,
ist das höchste für den Staat.
Más,
ha bizonyos keresetnemek támadása
lehetetlenné tétetik,
más,
ha azok ex post facto rontatnak meg:
ilyenkor a sértett érdekek megrontják a státust.
507
Az új állam
legnehezebb kérdéseinek egyike
a pénzügyi.
(Az ókor pénzügyei.)
Nem annyira
a kiadások csökkentése a nehéz,
inkább a polgárokat meggyőzni
annak szükségességéről.
508
Hogy a legédesebb tejből
a legcsípősebb sajt váljék,
csak egy szükséges – bizonyos idő.
509
A szabad sajtó
– meggyőződésem szerént –
nemcsak joga,
hanem kötelessége az állampolgárnak.
Ezért mondom meg a véleményemet szabadon.
510
Magyarországot
mint tabula rasát említik.
A többi ország sem más.
511
Osztrák birodalom
Megengedem, hogy
az osztrák birodalomban
az abszolutizmus
most és egy ideig lehetséges,
de csak a monarchia abszolutizmusa,
s nem egy többségé;
s pedig azon egyszerű okból,
mert az osztrák birodalomban
– nemzetiségi viszonyaink következésében –
többség nem is létezik.
Ki a szabadságot itt
a francia minta szerént akarja szervezni,
ha azt a népek érdekében teszi,
ábrándozó,
ha a dinasztia erősbítésére,
valóságos őrült,
mert oly elvek megalapításán dolgozik,
melyek egyenesen
a legitim monarchia gyengítésére állíttattak fel,
s mindenütt,
hol azok praktice behozattak,
a monarchikus hatalom
ingadozását vonták magok után.
512
Azt mondják,
az igazságszolgáltatás adminisztrációjának egyöntetűnek kell lennie.
Most ez a cél, főként ezt kell elérni.
513
Mint minden arisztokrácia,
úgy az ész arisztokráciája is
leginkább csak a középosztállyal áll ellentétben.
Az észarisztokrácia
tisztelettel meghajlik a nép józan esze előtt,
s felsőbbségét
csak a hozzá közelebb állókkal érezteti;
a nép
többnyire büszkeséggel nézi
ezen arisztokratáit is,
mert fényöket s gazdagságukat
részben sajátjának tekinti,
de azok,
kik hozzájok közelebb állnak
– az irodalom iparos középrende –
nem bocsátják meg soha, hogy
a hely, mely őket illetné,
mások által foglaltatott el;
mintha bizony,
ha senki náloknál előbbre nem jutott is volna,
s ők az elsők lennének,
azért egy lépéssel továbbra mentek volna,
mint hová őket saját erejök viszi.
* * *
AMIT ANNO VICCESNEK TALÁLTAK
(Kun Ákos gyűjtése és kommentárjai)
− Mennyibe kerül egy szoba?
− Az első emeleten 1000 frank, a másodikon 800, a harmadikon 600.
− Sajnos az én igényeimnek az önök szállodája nem elég magas!
*
Egy vidéki szállodában megmutatják a vendégnek a szobáját.
− Mondja kérem – szól a portásnak –, mik azok a fekete pontok ott a falon, legyek vagy poloskák?
− Tessék csak rájuk ütni – mondja a portás. Ha elrepülnek legyek, ha ott maradnak poloskák.
*
Egy külvárosi panzió vendégétől kérdezi másnap a portás:
− Hogy aludt az éjjel a kedves vendég?
− Rosszul. De azt hiszem mégis jobban, mint az átkozott poloskák. Azok egész éjjel le sem hunyták a szemüket.
*
A szállodában egy vendég panaszkodik:
− Kérem, a szobában csak egyetlen vízcsap van. Miért írják akkor a prospektusba, hogy „hideg meleg folyóvíz?”
− Mert mosakodni hideg, inni viszont meleg…
*
Tereplovaglásra jelentkezik egy turista. Kiválasztják a lovát, s mielőtt elindul, így szól hozzá a lovász:
− Hat dollárt szíveskedjék fizetni?
− Attól fél, hogy ló nélkül jövök vissza?
− Dehogy, kérem! Attól tartok, hogy a ló jön vissza maga nélkül!
*
Városi turista kérdezi a gazdától:
− Legyen szíves megmondani, hány éves ez az ökör?
− Kettő – válaszol a gazda.
− És ezt miből lehet megállapítani?
− A szarváról.
Mire a turista:
− Tényleg két szarva van.
*
Külföldön is úgy viselkedünk, ahogy otthon.
Ezért az egyik francia ifjúsági szállóban az alábbi felirat látható.
Tilos:
− Az olasz vendégeknek éjfél után énekelni!
− Az amerikai vendégeknek éjfél után berúgva megérkezni!
− A német vendégeknek 5 óra előtt zajosan felkelni!
− A magyar vendégeknek a szobában főzni!
*
Arisztokrata viccek
A két világháború között jöttek divatba az arisztokrata viccek.
Az elnyomott kisember csak ily módon tudta kifejezni megvetését az uralkodó osztály egyre jobban elhülyülő tagjai iránt. Ennek a buzgalomnak legemlékezetesebb darabjai az Arisztid és Tasziló viccek, melyeknek elmaradhatatlan statisztája Jean, a komornyik:
Tasziló külföldre ad fel levelet postán.
A borítékot felbélyegzi, de a postáskisasszony leméri a levelet, és ezt mondja:
− Ez a levél nehéz, kell rá még bélyeg!
Tasziló csodálkozva mondja:
− De ha bélyeget teszünk rá, még nehezebb lesz!
*
A hercegi iskolán:
Házitanító:
− Melyik az a két szó, amelyet a diákok a leggyakrabban használnak?
Herceg:
− Nem tudom.
Professzor:
− Eltalálta!
*
Házitanító:
− Melyik a legnemesebb fém, fenség?
Herceg:
(töprengve hallgat)
Házitanító:
− Úgy van fenség! Kitűnően válaszolt: hallgatni arany!
*
Kutyabőr.
− Meglátszik önön uram, hogy nem az arca verejtékével keresi a kenyerét!
− Hát nem is! Az én családomban senki sem izzadós…
*
Arisztokraták kutyabőr-vetélkedője:
− Mi egészen a honfoglaló Árpádig vissza tudjuk vezetni a családfánkat. És maguk?
− Sajnos a mi irataink elvesztek az özönvíznél.
*
− És gróf úr, ön száz százalékig arisztokrata?
− De mennyire! Kérem, ha véletlenül polgári konyhán étkezem, már gyomorrontást kapok.
*
Az idős lord későn este érkezik haza.
A komornyik kinyitja az ajtót, mosolyogva meghajol, és közben ezt sziszegi a fogai közt:
− Na mi van te vén, hájfejű majom? Már megint a klubodban voltál whiskyt vedelni?
− Nem, William. Ma a városban jártam, és végre vettem egy hallókészüléket.
*
Valahol, Angliában. A nagy kastély grófnője hívatja a lakájt:
− Osborne – mondja megrovóan –, önt azért vettük fel, hogy gondját viselje a kiskutyánknak.
− Igen, asszonyom.
− Most azonban arról értesültem, hogy a kiskutyánk már tizenöt éve kimúlt.
− Valóban, asszonyom. Tehát, mi lesz ezek után a feladatom?
*
Két inas beszélget:
− Te komám, mit csinálsz, amikor az úr ad egy koronát, és az asszonyunkról kérdezget?
− Megmondom az igazat.
− Na és, ha kettőt ad?
− Akkor még teszek hozzá valamit.
*
− Mondja Jean, akkor most ki itt a hülye, maga vagy én?
− Báró úr… Ön nem olyan ember, aki idiótákat alkalmazna.
*
− Jean, egész úton a menetiránynak háttal kellett utaznom!
− Miért nem kérte meg a szemben ülőt, hogy cseréljen helyet önnel, uram?
− Akartam én, de nem ült velem szemben senki.
*
Vonaton egymással szemközt:
− Jean, cseréljünk helyet! Nem bírom már nézni a buta pofáját.
*
Arisztid betörőt fogott.
Telefonált a rendőrségre, hogy jöjjenek azonnal, és vigyék el a bűnözőt.
Pár perc múlva megérkeztek a rendőrök.
− Hol a betörő?
Arisztid felindultan felelte:
− Szörnyű rossz modora volt, ezért kiutasítottam a kastélyomból.
*
Arisztid felhívja telefonon Taszilót, és amikor a szám jelentkezik, megkérdi:
− 111-111 beszél kérem?
− Nem – feleli Tasziló. – Itt a 11-11-11 beszél.
− Oppardon – mondja Arisztid. Akkor téves, bocsánatot kérek, hogy hiába fárasztottam.
− Nem tesz semmit – feleli udvariasan Tasziló. Úgyis csengett a telefon.
*
− Jean, gyújtsa fel Anasztázia bárókisasszony házát!
− De miért, uram?
− Háztűznézőbe akarok menni.
*
− Jean, hozzon gyorsan egy fürdőnadrágot, mert jön a menyasszonyom.
− Ehhez kell a fürdőruha, uram?
− Igen Jean, mert úszni fogok a boldogságban.
*
Az ifjú Arisztid gróf és Anasztázia grófnő kéz a kézben sétálnak Abbáziában. Anasztázia megszólal:
− Tudod drágám, ha én a tengerre nézek, mindig a jegyességünk jut az eszembe.
− Miért?
− Mert annak sem látni a végét!
* * *
MAGYAR KÖZMONDÁSOK BÖLCSESSÉGE
2088.
Egy, érik a megy.
Rimjáték, de szól leányokra, kik a férjhezmenetelre ma holnap megérnek.
Utczu bizony megérett a megy.
Mennél jobban kérik a lányt,
Annál jobban megy, megy, megy, megy.
Népd.
2089.
Néha egy is sok.
P. verésből.
2090.
Egy életem, egy halálom.
Azaz élettel, halállal sem gondolva, mindent megteszek; egy életem van, reá szánom.
Ezen mondásban erős elhatározottság fekszik.
Egy életem, egy halálom,
K…y nem viczespánom. Hevesi kortesdal.
2091.
Egy szivvel lélekkel.
2092.
Egyet mondok: kettő lesz belőle.
Azaz fontosat mondok.
2093.
Egyet harap, hármat nyel.
2094.
Egy kaparja, kettő falja.
Kevesebb a kereső mint a fogyasztó, faló.
2095.
Egy két ember szaván nem lehet várat építeni.
2096.
Egy ember csak egy szám.
2097.
Egy: titok, kettő: tanács, három: széles isten adta világ.
Mig egy tudja, titok; másnak mondod, tanácskozás; ha harmadiknak is, tudni fogja egész világ.
Az öreg római Caecilius Metellus felelé egy ifju tisztjének, ki hadi terveiről tudakozódott:
ha hinném, hogy ingem tudna bennök, azonnal levetném és a tüzbe dobnám.
Bem hasonlóan tudakozódó tisztjétől kérdé: „tud ön hallgatni?” – ,Tudok,’ felelé a tiszt. – „De én is tudok,” volt az agg vezér válasza.
2098.
Világos, mint az egyszer egy.
2099.
Nincs egyebe mint a teste, lelke.
Rövidebben: csak a teste, lelke.
2100.
Ki egyedül iszik, az már utolsó.
Ez a legnagyobb elkeseredés jele, mert nem barátságból, kedvből iszik az ember, hanem azért hogy részeg legyen.
2101.
Jaj nekem egyedül, senki sem hegedül.
Agg legények panasza; aztán magánczoké.
2102.
Legjobb az egyenes ut.
2103.
Egyenes mint a nád.
2104.
Egyenlő osztály nem támaszt hadat.
Latin: Aequalitas haud parit bellum.
2105.
Sok jót szül az egyenlőség.
2106.
Az egyes élet bu nélkül nem lehet.
2107.
Szép egyesség emel zászlót mezőben.
a) Csak abban nem egyesülhetnek: ha a szénát kaszával kaszálták-e vagy ollóval ollólták.
Azaz tudja hogy a szénát kaszával kaszálják. mégis vitatkozik ellene.
2108.
Szép dolog, mikor a száj és sziv egyet értenek.
2109. a.
Egyik mint a másik.
Egyik mint a másik,
Ha lefekszik, elalszik.
Népd.
2110.
Egyik gubás, másik subás.
2111.
Egyik kapzsi, másik habzsi.
2112.
Egyik kökény, másik galagonya.
2113.
Egyik kutya, másik eb.
2114.
Egyik tizenkilencz, másik egy hián husz.
a) Az „egyik – másik” szavakon megforduló közmondások jelentése: egyenlőség. Egyik olyan mint a másik, egyformák, egyenlők, még pedig a roszaságban rend szerint, mert talán soha senki nem hallott ilyféle közmondásokat két jó ember felől, hanem rendesen roszakról. Jókra igy áll a közmondási forma: egyik derekabb a másiknál, vagy: egyik derekabb mint a másik.
2115.
Egyfelül kiverik, másfelül bemegy.
2116.
Elférhetünk egymás mellett.
Tudjuk egymást nélkülözni.
2117.
Majd egymásba bujtak.
2118.
A tojás is csak egyszer törik el.
Becsület, szüzesség elvesztésére mondják.
2119.
Egyszer él az ember.
Azaz igyekezzünk lehető jól élni az életet.
2120.
Ugy járt mint az egyszeri ember.
Az egyszeri ember, monda szerint, kereste a fehér lovat, melyen ült.
E km. akkor használtatik, mikor valaki keresi azt, mi nála, zsebében stb. van, mi gyakran megtörténik.
2121.
Kinálta mint egyszeri ember a papot.
„Tessék, tisztelendő ur! a többinek ugy is van esze, őket nem kinálom.”
Ez az egyszeri ember kinálása.
2122.
Együgyü ember ritkán megy biró elibe.
2123.
Együtt tették a tüzhöz, együtt emészszék.
Közösen csinálták, közösen vegyék hasznát, kárát.
2124.
Sok jó fogja az eke szarvát.
Sok érdemes legény,
Mert értéke szegény,
Fogja az eke szarvát.
2125.
Nem tud az én ekémen szántani.
Nem dolgozik kedvemre, szokásom szerint.
2126.
Nehéz eke szarvával gazdaggá lenni.
2127.
Könnyü hat ökör után tolni az ekét.
2128.
Ő is szeret szántani a szegény ember ekéjén.
Szeret a más munkája után boldogulni.
2129.
Ekklézsia számára maradt.
Vén leányra mondják, ki gyakran járván a templomot, vet a perselybe.
2130.
Szegény az ekklézsia.
P. adnék többet a haza javára, de szegény az ekklézsia; azaz magam vagyok szegény; adnánk többet, de szegény az ekklézsia; azaz mi vagyunk szegények, igy tovább minden számban és személyben.
2131.
Szegény az ekklézsia, maga harangoz a pap.