kb. 34 perc olvasás
BOLDOG-BOLDOGTALAN PARADICSOMA ÉS POKLA
NAPI SZELLEMI ÚTRAVALÓK ÉS LELKI TÁPLÁLÉKOK
A POÉZIS PEGAZUSÁN
ARANY JÁNOS
A HONVÉD ÖZVEGYE
…Gyarlóság, asszony a neved!
Csak egy rövid hó: még a gyász cipő sem
Szakadt el, melyben könnyé olvadott
Niobeként kísérte ki szegény
Atyám holttestét: s ím ő, éppen ő
Férjhez megyen…
HAMLET
Csatába ment az ifju honvéd,
Kemény, véres volt a csata;
Tengernyi néppel küzdve, megtört
A felkelők kicsiny hada;
De megtartá a tért, hol aznap
Élet-halálra ütközött:
Mert ott esett el mind, a téren!…
A honvéd is azok között.
Ottan feküdt a haldoklók közt,
Nehéz két sebbel kebelén;
Két seb… mind a kettő halálos –
Egyik jobb, másik bal felén;
Nyílt, éktelen, mély, iszonyú, de
Már fájdalom nélkül amaz;
A másik, ámbár láthatatlan,
Gyötrőbb… mert a szívben van az!
„Nem volna énnekem siralmas”
Az ifju felnyög, felkiált –
„Rövid éltemre koszorúnak
Föltenni e dicső halált;
S panasz nélkül fetrengenék itt,
Ha eltiport testemen át
Diadalra száguldanának
A harci fújó paripák.
Ha buzgó vérem hullatása
Éretted, óh te drága hon,
Nem esett volna ily hiába…
Múló jegy, összedőlt romon:
Ha áldozat gyanánt esém el,
De nem mint síri áldozat,
Mely vérrel önti bár meg a sírt,
Beléje életet nem ad.
És enyhe voln’ e kő alattam,
Ez a halál-vetette ágy,
Ha láthatnám még egyszer őket –
Kikért ez a szív élni vágy;
Ha végálomba csókolhatná
A hív nő e bágyadt szemet,
Miután egy búcsu pillanattal
Megláttam őt s gyermekemet.
Isten hozzád, lelkem fiacskám,
Bús téli fán kis árva lomb,
Játéka minden förgetegnek,
Mely gyönge ágaidra ront.
Isten veled, hölgy… oh te nem rég
Menyasszony, és már özvegyem:
Mért oly soká nem élek, mint fog
Szerelmem élni szíveden!”
Száll a sóhaj… elhúnyt az ifjú,
Egyedül – annyi nép között!
Bajtársi még látták elesni,
Nem már, midőn elköltözött.
Széles, nehéz, sötét szárnyával,
Mikép egy óriás madár,
Árnyazta bé a vérmezőt egy
Homályos felleg… a halál.
És a feledség, mint sulyos köd,
Borult a völgyre vastagon;
Elkezde a harcos enyészet
Rabolni a halottakon:
Nem ismeri többé meg a nő
Férjét – az apa nem fiát;
Rokonért rokon, mátkáért mátka
A tért hiába futja át.
De a kétértelmű halálnak
A kósza hír is kötve hitt:
Sokáig várta sok beteg szív
A harcból vissza kedvesit.
A honvéd ifju hölgye is várt…
Napról-napra kikérdezett
Minden madárt, minden szellőt, mely
A harcmezőről érkezett.
Minden nap éledt, minden este
Kihalt szivében a remény;
Viselte már a hervatag bút
Arcán – nem még a gyászt mezén;
Majd fölvevé a bánatos mezt
És… arca rózsaszín leve:
Ő is azokhoz lőn hasonló,
Kiknek „szép özvegy” a neve.
Mint a virághoz, mely kitárta
Kelyhét, a méhek és lepék,
Gyülvén hozzája szép imádók,
Kinyílott szívét meglepék;
Azóta szellőt is, madárt is
Még sürgetőbben vallata:
S midőn, amit várt, bizonyos lőn…
Kezet más ifjunak ada.
Feledte a feledhetetlent;
S midőn a nászi vigalom
Beálla, szíve sima volt már,
Mint rég elült ó sírhalom,
Melyen az élők gyönyöréül
Hímes virágos fű terem…
De már alant porában a port
Rég elenyészté a verem.
Víg a menyegző; cseng a jókedv;
Hullámzik a dal és zene;
Sugár gyanánt lejt a menyasszony,
Hódít, varázsol kelleme;
Künn rémes éjfél átkozódik,
Fú, sír dühében a vihar:
Benn az öröm jár tölt kehellyel,
A zene szól, a tánc szilaj.
Egyszerre – mint éj a villámtól –
Megnyilatkozik a terem:
Küszöbjén sárga, véres arccal
Megáll a honvéd hirtelen.
A vigadók egymásra néznek,
Rémülve felsikolt a hölgy,
Alatta, mint mélységes örvény,
Indul, forog, süllyed a föld.
„Ne félj, ne rettegj a hivatlan
Vendég miatt, óh szép ara!”
Így búg a honvéd bánatos, de
Komoly, ünnepies szava –
„Ne reszkess a férjtől, ki férjed
Körében ím meglátogat,
Nem fogja visszakövetelni
Sem szívedet, se jobbodat.
Jöttem, hogy, amit sejte a hír,
De nem láttak tanú szemek,
– Amit te hinni úgy siettél –
Halálomról meggyőzzelek.
Igen! mi elváltunk: szabad vagy;
Enyém a sír, tiéd a jog, –
Mert a halottak nem pörölnek,
És én azok közül vagyok.
Eldobtad a tiszteletes gyászt,
Korán vetéd el azt, korán,
Meglehet, e gyász néha-néha
Emlékeztetett volna rám:
És eldobád – hajh, mint csalódtam! –
Azt is, aminél egyebet
Alig szerettél bennem: egykor
Hiú bálványod… nevemet.
De nem vádollak… óh e vádat
Inkább magamra emelem:
Annyi őszinte érzeményért,
Mit eltékozla kebelem,
Annyi reményért, mely csalárd lőn,
És annyi esztelen hitért,
Szerelmemért, mely végtelen volt…
És íme most itt van: mit ért!
Élj boldogul… ez könnyü annak,
Ki, mint te, oly hamar feled –
Még egy rövid szó gyermekemről,
Azután, hölgy, Isten veled:
Légy anyja és nem mostohája,
Nehogy eljöjjek egy napon,
És elvezessem kézen fogva
Őt is oda, hol én lakom!…”
Víg a menyegző; cseng a jókedv;
Szól a zene, a tánc szilaj;
Künn rémes éjfél átkozódik,
Fú, sír dühében a vihar; –
Mi elrémíté a menyasszonyt,
Nem volt egyéb, mint képzelet,
Mosolygva nyújtja karját táncra…
Aztán feled, feled, feled!
(1850 aug.)
* * *
ÉLETKÉPFESTŐ – JELLEMRAJZOLÓ
KOSZTOLÁNYI DEZSŐ
LEVELEK
Tíz-tizenöt évvel ezelőtt elparentálták a levelet. Elmúlt a levél, mint a delizsánsz és a koppantó. A képes levelezőlapok megjelenését – amikor még az anzix új volt – azzal magyarázták, hogy a levélíró ellustult, és hogy felmentse magát az írás kötelezettsége alól, a szöveg helyébe tájképet, portrét, kottát biggyesztett. Mit is lehet ma írni? A képes levelezőlap már a levél dekadenciája. Azóta azonban napról napra fogy, egyre csenevészebb és halványabb, a régi, kedves, családian-intim irodalmi műfaj eltűnt. Sévigné asszonya nem akadt a XX. századnak, és ha akadt volna, akkor nem lenne Grignan comtesse-e, aki elolvassa. Sok budapesti embert ismerek, aki szívesebben utazik két-három órát, mintsem hogy leüljön levelet írni. Még a tollforgató ember se csavarja ki szívesen töltőtollát erre a célra: inkább telefonoz, inkább boyt hívat, inkább apróhirdetést ad fel, inkább üzen, inkább sürgönyt fogalmaz, tíz szóból (holnap joevoek) vagy inkább egyáltalán nem ír. A telefon, az újság, a vasút megölte a levelet.
Ma azonban feltámadt. Mióta a telefondrótokon háborús hírek cikáznak, és a vasúton virágos, daloló katonák utaznak, újra leveleket írnak egymásnak, és a levelek egyre hosszabbodnak, egyre melegebbek, egyre kedvesebbek, a postás, ki bezörget az ajtón, újra a hírhozó, a várva várt személyiség, és a levél újra az a bűvös üzenet, mint valaha, mikor még postakocsin szállították, ezer kaland között, poros országutakon keresztül. Még a pecsétnek is van értelme. Ez a piros folt azt jelenti, hogy csak nekünk szól a sok drága titok, amely a levélben szunnyad. Szívdobogva bontjuk fel. Vajon mi újság? Mert a mai levelekben csupa közleni való van, amit hiába keresünk újságokban. Távolabb estünk egymástól, s itt találkozunk, a levél meghitt papirosán. Azelőtt azt írtuk: „Szervusztok”. Vagy „Jól vagyok”. Így vallottunk szerelmet: „Ölellek”. Ma ezeket a rövid szavakat terjengős, körülményes, kedélyes vagy komoly levelekké eresztjük fel. Vége az amerikai tempónak. Mindenki krónikaíró. A férj nem sürgönyöz csókokat, de hosszú-hosszú levelekben gyón távoli feleségének, s az érzelmes bőbeszédűségében van valami igaz, természetes és megható. Csak a szükség teremt vagy éleszt fel új irodalmi műfajokat. Emlékeznek a régi levelekre? Milyen avulttá vált már a levélkezdő kívánság: „Kívánom, hogy levelem jó egészségben találjon”. Ez most megint kedvesen hangzik és aktuális, mert szükség van rá. Valaha a régi magyar úr gyertyafénynél ragadta meg a kalamust, hálóingben ült, s a stílusa is pongyolában járt. Mindent töviről hegyire elbeszélt, s hosszasan rajzolta a szobát, ahol írt, az asztalt, a vén ismerős, családi diófa asztalt, amelyen a keze nyugodott, az ablakot, amelyen már az éj feketesége ült, hogy ezekkel az ódon irodalmi fogásokkal jellemezze a helyzetet, és közelebb hozza szemünkhöz és szívünkhöz önmagát. Hány ilyen levelet kaptam mostanában. Mennyire kíváncsi vagyok mindenre. Csupa hosszú-hosszú, négy-öt oldalas, régimódi levél hever az íróasztalomon, egymásba kapcsolt, folytatódó rózsaszín tábori levelezőlapok, amelyeken a halottnak hitt levél a háború által új életre kel. Még humoros adomákat is közölnek. Nem volt levelesládám, de tegnap szereztem egyet. Elrakom benne ezeket a drága emlékeket. Új időket élünk, és ránk fuvallnak a visszajáró régi idők. „Ha látnád a kertünket. Mind letaroltuk a bokrokat, a rózsafákat, a virágokat odaadtuk a mi édes fiainknak, a katonáknak.” Egy levél aláírása: „Igaz híved”. Máskor frázis, de ma arra gondolok, hogy aki hívem, az szeret engem, és aki igaz hívem, az nagyon szeret engem.
Holnap írok neki – én is, rossz levélíró – egy szép, hosszú levelet.
A Hét, 1914. augusztus 30.
*
KERESNEK BENNÜNKET
Ma délután izgatottan és sápadtan ejtettem ki kezemből a Daily Chronicle-t.
Marconi egy angol újságírónak nyilatkozik a villamosságnak újabb sikereiről, s találmányának, a drótnélküli táviratnak, háborúban való szerepléséről. Közben pedig – mint ahogy a dán királyfi a szellem megjelenéséről beszél – elárulja, hogy a marconi-gráfokon újabb időben következetes és rejtelmes tüneteket észlel, melyeket semmi módon se tud megmagyarázni. Nem tudni, honnan és miért, erős áramok bolygatják meg a villamos szikra útját, és más magyarázat híján azt kénytelen feltenni, hogy egy idegen bolygóról kapunk villamos jelzéseket. Valamit akarnak velünk közölni.
Lehetséges ez? Én a hiedelmet és a sejtelmet, mely talán csak egy ezreléknyire valószínű, kiragadom a sürgönyök óceánjából, a nagyon bizonyos és nagyon unalmas tények sivatagából, mert úgy érzem, hogy a földgolyó véres torzsalkodása és vajúdó görcse potomság e még nagyon is megerősítésre szoruló híradással szemben. Ha ez csak valamiként is igaz lehet, akkor az egész világháború béka-egér harc volt, és az emberiség nyavalyája is csak egy kis náthához hasonlatos. Gondoljátok meg, testvéreim, hogy keresnek bennünket, nem a magyarokat és nem a cseheket, nem a norvégokat és nem a hindukat, hanem az embereket, valakik, akiket nem ismerünk, de akik öntudatos lények, egy más csillag világpolgárai, s közölni akarnak velünk valamit. Mióta a föld föld, ilyen forradalmi tény még nem történt. Magának a gondolatnak az árnyéka is elegendő arra, hogy letegyünk minden harcot és szerszámot, s arcunkat az ég felé szögezzük. Mert én sohase tudtam elfelejteni, hogy rab vagyok itten, a születésem és halálom végzete közepette. Fölöttem az égbolt sohase volt színpadi díszlet, de a börtönöm fala. Képzeljétek el, hogy mostan más bolygóbeli lények, kik már évezredek óta figyelnek bennünket, s áthatóbb értelemmel és erős nagyítókon látták ennek az öt évnek halálos marcangolását és meddő tusáját is, meglelték a módját, hogy a villamosság által közeledjenek hozzánk, kiszabadítsanak rabságunkból, és tudassák velünk, hogy micsoda titkok lappanganak a teremtés óta bölcsőnkben és koporsónkban, hogy miként szabadulhatunk meg a rák és tüdővész átkától, hogy mily módon tízszerezhetjük meg rövid életünk tartamát, hogy az emberiség – ez az átkozott fajta – milyen rendszer mellett élhet szabadon, boldogan és elégedetten. Nem, még mázsásabb titok szólhat onnan felénk, olyan, amiről még ma álmodni sem merünk, Lloyd George… Wilson… békekonferencia… demarkációs vonal… micsoda uborkaszezoni érdekességek e tény mellett.
Az utolsó hír, melyet a drótnélküli távíró közölt, közvetlen a háború előtt Svante Arrhenius dán csillagásznak az az észlelete, hogy a Mars bolygón rendkívüli erős fényfoltok és kisülések tapasztalhatók, mintha valami kétségbeesett jelet akarna továbbítani. Most talán ez a jeladás ismétlődik más alakban. Marconi egyelőre csak azt látja, hogy rajtunk kívül álló villamos erők játszanak finom műszerével. Keresnek bennünket. Az összeköttetés még nincs meg, a telefonkagyló recseg, a csöngő álmosan, betegen berreg, és mi nem tudunk jelentkezni. A vidék keres – de micsoda Vidék! -, a Világegyetem és a Csillagok szólnak át hozzánk. Valami zavar van a központban. A fölhívott nem egészen érti a jelzést, s a fölhívóval ezt közli a nagy-nagy Központ: „A Föld nem jelentkezik… mással beszél…” A marsbeli ember telefonja pedig búg, mint mikor a József-központ jelzi, hogy a szám el van foglalva.
Emberek, ne beszéljetek mással, ne beszéljetek egymással se, ne perlekedjetek és feleseljetek, hiszen úgyse intézhettek el semmit se. Az égi telefonhoz hívnak benneteket, nagyon fontos ügyben. Próbáljatok beszélni talán a csillagokkal.
Pesti Napló, 1919. március 20.
* * *
POGÁNY, ZSIDÓ ÉS KERESZT(T)ÉNY ISTENKÉP
Katolikus Igenaptár
2011. november 26.
A év, évközi idő, 34. hét, szombat
Az Egyházi év végén hálaadással állunk Isten elé.
Megköszönjük szeretetét, kegyelmét, jóságát, hogy megtartott és megerősített minket.
Napi igehelyek
Dán 7,15-27
Ekkor a lelkem megrendült; én, Dániel, megremegtem e dolgok miatt, és az, amit a fejem látott, megzavart engem. Odamentem az egyik ottállóhoz, és biztos magyarázatot kértem tőle mindezekre. Ő megmondta és megmagyarázta nekem a dolgok értelmét: ,,Ez a négy nagy vadállat négy olyan ország, amely a földön támad; a fölséges Isten szentjei azonban elnyerik majd az országot, és övék lesz az ország örökké, örökkön-örökké.” Aztán meg akartam tudni a valót a negyedik vadállatról, amely nagyon különbözött az összes többitől, és igen rettenetes volt; a fogai és körmei vasból voltak, falt és rágott, és a maradékot a lábával összetaposta; a tíz szarvról is, ami fején volt, továbbá arról a másikról, ami kinőtt, és amely előtt három szarv lehullott; arról a szarvról, amelynek szeme volt és nagy dolgokat beszélő szája, és nagyobb volt a többinél. Láttam ugyanis, hogy íme, az a szarv hadat viselt a szentek ellen és diadalmaskodott rajtuk, míg el nem jött az Ősöreg, és igazságot nem szolgáltatott a Fölséges szentjeinek, és el nem jött az idő, és a szentek birtokukba nem vették az országot. Ő így szólt: ,,A negyedik vadállat egy negyedik ország lesz a földön, amely nagyobb lesz minden országnál; felfalja, összetiporja és összezúzza az egész földet. Ennek az országnak a tíz szarva pedig tíz király lesz; őutánuk pedig egy másik támad, amely hatalmasabb lesz az előbbieknél, és három királyt megaláz. Sokat beszél a Fölséges ellen, és megtiporja a Magasságbeli szentjeit; azt hiszi, hogy meg tudja változtatni az időket és a törvényeket; s kezébe is adják azokat egy ideig, időkig és egy fél ideig. Aztán leül a bíróság, hogy a hatalmát elvegyék, összetiporják és mindörökre megsemmisítsék, és az országot, a hatalmat és az ország nagyságát az egész ég alatt átadják a Magasságbeli szentjei népének; az országa örökkévaló ország lesz, és neki szolgál majd és engedelmeskedik minden király.””
Lk 21,34-36
Vigyázzatok hát magatokra, hogy el ne nehezedjen szívetek a tobzódásban és részegségben, s az élet gondjai között, és az a nap meg ne lepjen titeket hirtelen. Mert mint a csapda, úgy fog lecsapni mindazokra, akik az egész föld színén laknak. Virrasszatok tehát, és minden időben imádkozzatok, hogy megmeneküljetek mindattól, ami be fog következni, és megállhassatok az Emberfia előtt.”
*
2011. november 27.
B év, Ádvent, 1. vasárnap
Az adventi időnek kettős jellege van.
A karácsonyi ünnepekre való előkészület ideje,
ugyanakkor a második eljövetelre is irányítja figyelmünket.
Krisztus arcát szemléljük, aki emberré lett.
Aki kisgyermekként jött közénk. Aki örömet hozott a Földre.
Advent alkalom arra, hogy felfedezzem életem örömeit,
megtaláljam az örömszerzés igazi módjait.
Alkalom arra, hogy újra meglássam Krisztus arcát.
Napi igehelyek
Iz 63,16b-17.19b 64,2b-7
Mégis te vagy a mi atyánk! Mert Ábrahám nem tud rólunk, és Izrael nem ismer minket; te vagy, Uram, a mi atyánk, Megváltónk a te neved öröktől fogva. Miért hagyod, Uram, hogy letévedjünk útjaidról? Miért keményíted meg szívünket, hogy ne féljünk téged? Fordulj vissza szolgáid miatt, örökséged törzsei miatt! Olyanok lettünk, mint akiken nem te uralkodtál öröktől fogva, akiket nem a te nevedről neveztek el. Bárcsak szétszakítanád az egeket, és leszállnál! Színed előtt a hegyek megrendülnének! amikor félelmetes dolgokat cselekszel, melyeket nem vártunk! Ha leszállnál, színed előtt a hegyek megrendülnének! Ősidők óta senki sem hallotta, fülével fel nem fogta, szem nem látta, hogy volna isten rajtad kívül, aki a benne bízókért cselekszik. Elébe sietsz az örvendezőnek, s annak, aki igazságot cselekszik, és azoknak, akik útjaidon megemlékeznek rólad. Íme, te megharagudtál, mert vétkeket követtünk el, ezek közt vagyunk régóta; bárcsak megszabadulnánk! Olyanok lettünk mindnyájan, mint a tisztátalan, és mint a szennyes ruha, olyan minden igazságunk. Elhervadtunk mindnyájan, mint a falevél, és bűneink, mint a szél, elsodornak minket. Nincs, aki szólítaná nevedet, aki felkelne, hogy beléd kapaszkodjék; mert elrejtetted előlünk arcodat, és bűneink hatalmába adtál minket. De mégis, Uram, atyánk vagy te! Mi vagyunk az agyag, és te a formálónk, kezed alkotása vagyunk mindannyian.
1Kor 1,3-9
Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól. Szüntelenül hálát adok Istenemnek értetek Isten kegyelméért, amely megadatott nektek Krisztus Jézusban, hogy mindenben gazdagok lettetek őbenne, minden igében és minden ismeretben. Mert Krisztus tanúbizonysága megerősödött bennetek, úgyhogy semmiféle kegyelmi adománynak sem vagytok híjával, miközben a mi Urunk Jézus Krisztus megjelenését várjátok, aki meg is erősít majd titeket mindvégig, hogy feddhetetlenek legyetek a mi Urunk Jézus Krisztus napján. Hűséges az Isten, aki által meghívást nyertetek Fiának, Jézus Krisztusnak, a mi Urunknak közösségébe.
Mk 13,33-37
Vigyázzatok tehát, legyetek éberek és imádkozzatok, mert nem tudjátok, mikor jön el az az idő! Mint az ember, aki idegenbe készült: mikor elhagyta házát, hatalmat adott szolgáinak, mindenkinek a maga dolgában, az ajtónállónak pedig megparancsolta, hogy ébren legyen. Legyetek tehát éberek; nem tudjátok ugyanis, mikor jön el a ház ura, este-e vagy éjfélkor, kakasszókor vagy reggel; hogy amikor váratlanul eljön, alva ne találjon benneteket. S amit nektek mondok, azt mindenkinek mondom: Legyetek éberek!”
* * *
GÖRÖG-RÓMAI MITOLÓGIA
(összeállította Csiky Gergely)
HARMADIK RÉSZ.
A HŐSÖK.
(folytatás)
V. AZ ARGOSI MONDA-KÖR.
Io. Inachos folyamisten a legrégibb argosi király leánya. Sorsát Aeschylos «Prometheus» czímű tragédiájából ismerjük meg. Nagy szépsége felébreszté Zeus szerelmét s hogy kijátszhassa Hera féltékenységét, egy felhőbe burkolózott vele. Az istennő sem az égben, sem a földön nem pillantva meg férjét, gyanakodva a felhőhöz sietett, még pedig oly hirtelen, hogy Zeusnak alig maradt ideje fehér tehénné változtatni Iot. De Hera féltékenységét ezzel nem altatá el. A tehenet elkérte tőle s a százszemű Argos (Argus) őrizetére bizta. Zeus ekkor Hermest küldé a tehén elrablására, a ki ugyan elaltatta és megölte az őrt, de Hera most boszúból egy mérges bögölyt küldött Io üldözésére, melynek csipésétől hajtva a boldogtalan beszáguldá az egész ismert földet. E futása közben a Kaukazushoz ért, hol a lelánczolt Prometheustól megtudta szenvedéseinek végét. Hosszú bolyongása után végre Egyptomba jutott, s midőn a Nil partján elcsigázva összeroskadt, Zeus megszánta az üldözöttet, visszaadta emberi alakját, mire megszülte fiát, Epaphost, ki Egyptom királya lett. Halála után isteni tiszteletben részesült. Io a bujdosó s alakját változtató hold jelképe; az egyptomi holdistennőt, Isist is tehénfejjel ábrázolták.
Danaos. Epaphos unokájának, Belosnak fia, s így mint Io utódja, jogos örököse az argosi trónnak. Ötven leánya volt, míg testvérének, Aegyptosnak ötven fia. A két testvér folytonos ellenségeskedése végre kényszeríté Danaost, hogy leányaival együtt elhagyja Egyptomot s fölkeresse a régi hazáját, Argost, melynek uralmát Gelanor átadta neki. Danaos uralkodása a polgárosodás áldásait vitte Argosba s különösen emlékezetessé lett a kutak és csatornák létesítése által, melyek nagy jótétemény voltak a vízhiányban szenvedő vidékre. Talán Danaos ebbeli működésének emléke ama későbbi mythos, mely leányainak alvilági foglalkozásáról keletkezett. Mert midőn Aegyptos ötven fiával utána jött s kényszeríté, hogy leányait ezekhez adja nőül, Danaos mindegyik leányának tőrt adott a menyegzőre s a leányok, az egy Hypermnestra kivételével, megölték férjeiket, minek büntetéséül az alvilágban folytonosan vizet kell tölteniök egy lyukas hordóba.
Perseus. Hypermnestra férjét Lynkeust nemcsak megkimélte a haláltól, hanem később ki is engesztelte Danaossal, kinek utódja lett az argosi trónon. Ennek unokája volt Akrisios, Danae atyja. Mivel a jóslat kimondá, hogy e leányától születendő unokája fogja megölni, Akrisios egy erős ércztorony szobájába zárta leányát, hol senki sem férhetett hozzá. De Zeus szerelemre gyuladt a szép leány iránt s aranyeső alakjában a toronyba hatolt. Danae világra hozta fiát, Perseust s midőn a király a gyermek sirásából megtudta, hogy daczára minden óvatosságának, mégis nagyapává lett s nem gátolhatta meg a jóslat első részének teljesülését: első felindulásában megölte a nőt, kire a torony őrizete volt bízva s kit leánya bűntársának tartott; azután Danaét csecsemőjével együtt faládába zárva, a tengerbe dobatta. A hullámok Seriphos sziget felé hajtották a ládát, hol Polydektes uralkodott. A király testvére Diktys épen a parton halászott, elfogta hálójával a vízen lebegő ládát s kiszabadítva belőle az ifjú anyát gyermekével, testvére udvarához vitte. Danae vendégszerető fogadtatásra talált itt s fia derék és bátor ifjúvá növekedett, úgy hogy feltűnő tehetségei, hősiessége, ereje nemsokára a király aggodalmait is fölébresztették. Hogy tehát szép szerével megszabadítsa udvarát e veszedelmesnek látszó ifjútól, cselt használt. Összegyüjté udvari népét s kijelenté, hogy versenyezni szándékozik a szép elisi Hippodamia kezéért s felszólítá híveit, hogy menyegzői ajándék fejében lássák el őt mindennemű fegyverekkel. A király jól számított, a lelkes és hálás Perseus ifjúi fölhevülésében kijelenté, hogy kész lesz számára elhozni a Medusa fejét is. Polydektes rögtön szaván fogta a merész ifjat, kinek be kellett váltania szavát.
E veszedelmes kalandot mindenki lehetetlennek tartá s meg volt győződve, hogy a vakmerő ifjú életével fogja megfizetni vállalkozását. De Polydektes épen ezt akarta, mert Danaét szerelmi ajánlataival üldözte s reá nézve életkérdéssé vált, hogy megszabaduljon Perseustól, kinek nemcsak fényes tulajdonságaitól, hanem boszújától is félnie kellett. Követelte tehát, hogy rögtön váltsa be igéretét s az ifjúnak útra kellett indulnia. Eleinte azt sem tudta, hol keresse a Gorgók lakását, míg Minerva és Hermes útba nem igazították. Ez isteni vezetés mellett feltalálta a Graeák tanyáját, s megfosztva őket egy foguktól és szemöktől, kényszeríté, hogy mindent eláruljanak előtte, a mire vállalkozásának kivitele végett szüksége van. A Graeák tehát kénytelenek voltak elvezetni őt a nymphákhoz, kiknek birtokában voltak a szükséges tárgyak: a láthatatlanná tevő sisak, a szárnyas sarúk és az ezüstfonatú erszény. Mindezeket könnyen elnyeré a nympháktól s Minerva még egy tükörfényességű érczpajzsot, Hermes egy gyémánt sarlót adott hozzá, melyek mind Hephæstos munkái voltak. Így fölszerelve, a szárnyas sarúk segítségével elért a sötét szigetre, hol a Gorgók tanyáztak. Alvás közben lepte meg a szörnyeket, s mivel szemét nem meré reájok fordítni, nehogy kővé dermedjen, pajzsába tekintve kereste ki Medusa alakját s hozzá közeledve, a pajzsban visszatükröződő kép szerint intézve mozdulatait, a gyémántsarlóval leszelte fejét. Ekkor hirtelen megragadta és a háta mögött csüggő erszénybe rejté. Medusa fejetlen testéből két élő lény szökellt elő: Pegasus, a szárnyas ló és Chrysaor óriás. A másik két Gorgo fölébredt a zajra s látva megölt testvérök holttestét, őrjöngő vad sikoltással rohant a gyilkosra. De Perseust megmenté a sisak, mely láthatatlanná tette, s a szárnyas sarúk segítségével gyorsan elrepült, csakhamar messzire maga mögött hagyva a dühöngő Gorgok vijjogását. A mint Afrika partjai fölött tovább repült, tarsolyából a földre hulltak a levágott Medusa-fő vércseppjei s azóta van oly sok kigyó Afrikában.
A Medusa-fő bűvös erejével az első kisérletet Atlason tevé meg. Midőn nem akará elfogadni a kertjében pihenést kereső Perseust, ez boszúságában előrántotta s szeme elé tartotta a Medusa-főt, melynek láttára az eget-emelő titán óriási sziklabérczczé változott. Meggyőződve a kezében levő vészes bűverőről, Perseus tovább folytatta útját Afrikán keresztül s Aethiopiában megmentette Andromedát, Kepheus király leányát. Mivel a király neje Kassiopeia azzal dicsekedett, hogy szebb a tengeri nympháknál, ezeknek kérésére Poseidon egy tengeri szörnyeteget küldött, mely az országot elpusztítá. A jóslat szerint csak úgy lehetett menekvést remélni, ha a király leányát, Andromedát zsákmányul dobják a szörnyetegnek. Kepheus nehéz szívvel engedett a kényszerítő szükségnek s a part közelében egy sziklához kötözteté leányát. Ekkor érkezett oda Perseus, megölte a szörnyeteget s megszabadítá a remegő szűzet, kit aztán nőül vett, miután előbb diadalmas harczot vívott Phineussal, a király testvérével, kinek Andromeda keze már előbb oda volt igérve. E harczban könnyű szerével győzött Perseus, mert a Medusa-fővel kővé változtatta Phineust és katonáit.
Perseus most hazafelé indult nejével. De Seriphos szigetén ez alatt rossz fordulatot vettek a dolgok. Polydektes király, biztonságban vélve magát a messze földön járó Perseustól, vakmerően megtámadta Danae erényét, ki védelmezőre talált ugyan Diktysben, de a király támadásai oly merészekké lettek, hogy Danae és védelmezője kénytelenek voltak az oltárnál keresni menedéket erőszakosságai ellen. Ekkor érkezett vissza Perseus s a Medusa-fővel Polydektest és egész udvarát kővé változtatta, Diktyst ültetve a sziget trónjára; a Medusa-főt pedig pártfogó istennőjének, Minervának ajándékozá, ki azt pajzsára szegezte.
Perseus ezután visszatért anyjával és nejével Argosba, hogy kiengesztelődjék nagyatyjával. Akrisios azonban, megemlékezve a régi jóslatról, elmenekült előle és Larissába zárkózott. Perseus ide is utána sietett s végre sikerült szerető rábeszélésének meggyőznie nagyapját, hogy nincs oka életét féltenie tőle. De a jóslat mégis teljesült. Miután Akrisios teljesen kiengesztelődött unokájával, résztvett az ünnepi játékokban, melyeket a larissaiak tiszteletére rendeztek. Perseus ez alkalommal oly szerencsétlenül dobta el a diskost, hogy épen a nézők közt álló nagyapját találta, ki ez ütés következtében szörnyet halt. Perseus nem merte ezután átvenni Argost, megölt nagyapja örökét, hanem kicserélte Tirynssel s ennek uralkodója lett, hol Andromedával hősi nemzedéket alapított.
Halála után városokat és templomokat szenteltek tiszteletére s a félistenek közé helyezték. Tisztelete nemcsak Argosban és Seriphos szigetén, hanem Athenben és a többi Görögországban is el volt terjedve. Andromedával együtt a csillagok közé, a tejút közepére helyezték. Ábrázolásával sokat foglalkozott a művészet. Jelvényei: a sisak, sarló és szárnyas sarúk, melyeket Medusa megölésénél használt.
VI. A KORINTHOSI MONDA-KÖR.
Sisyphos. Aelos, thessaliai király és Enarete fia, Korinthos alapítója. Kortársa volt Autolykosnak, a híres tolvajnak, ki a Parnassos hegyén tanyázott. Sisyphoson ez sem tudott kifogni; ellopta ugyan juhait, de nem vette észre, hogy lábukon mind meg vannak jegyezve s gazdájok könnyen feltalálhatta nyomukat. Ez alkalommal megismerkedett Autolykos leányával, Antikleával, kinek megnyerte szerelmét. Antiklea aztán Laërtes neje lett és Odysseust szülte, de a monda szerint Odysseus tulajdonképeni atyja Sisyphos volt. Az atheni mythos Sisyphost útonállóvá teszi, kit Theseus ölt meg; de jobban el volt terjedve az a monda, mely szerint Sisyphos az alvilág urát rászedte s visszatért a földre, honnan Hermes hosszú idő mulva erőszakkal szállította vissza az alvilágba. – Más monda szerint azzal ingerelte maga ellen az égiek haragját, hogy Asopos folyamistennek elárulta leánya, Aegina hollétét, kit Zeus sas alakjában ragadt el. Az Olymp királya e fölötti haragjában villámával a Tartaros mélyébe sujtá a vakmerőt, hol örök büntetésül sziklát kellett felgördítenie a hegy lejtőjén.
Bellerophon vagy Bellerophontes, Glaukos fia, Sisyphos unokája, a korinthosiak legnagyobb nemzeti hőse, kinek Korinthosban szentélye volt Poseidon cyprus-berkében. Miután Bellerost megölte (honnan nevét is nyerte), kénytelen volt elhagyni hazáját és Proetus, argosi királyhoz menekült. A király neje, Sthenoboea szerelemre gyuladt a szép idegen ifjú iránt, de mivel ez vonakodott érzelmét viszonozni, a boszúvágyó nő bevádolta férje előtt, mintha erőszakot akart volna tenni erényén. A király hitt neje rágalmazó szavainak, de mivel nem akart fegyvert emelni vendégére, Lykiába küldte ipához, Jobateshez, levél kiséretében, melyben ezt felszólítá, hogy a levél átadóját megölje. Jobates a vendégszeretet szokása szerint nem bontá fel a levelet, míg az átadót kilencz napon vendégül nem tartotta s ez idő alatt annyira megkedvelte a bátor és deli ifjat, hogy a levél felbontása után nem volt elég ereje reá emelni fegyverét. De mivel leánya vélt sérelméért mégis boszút akart állni, megbízta Bellerophont, hogy ölje meg Chimaerát. E szörnyeteg elül oroszlán, közepén kecske, hátul sárkány volt, szájából lángokat szórt, roppant erővel és gyorsasággal birt s Lykia tájait pusztította. Emberi erő nem volt képes vele birni s Jobates bizonyosnak vélte, hogy Bellerophon el fog veszni e harczban. De az ifjút Athene istennő védelmezte. Segítségével elfogta Medusa szülöttét, a Pegasos szárnyas lovat, midőn a pirenei forrásból ivott s hasznára idomította, megtanulván Athenetől a zabola kezelését. A Pegasoson ülve megtámadta a Chimærát s fölötte lebegve, felülről halálra sebezte lándzsájával. Jobates e csodálatos diadal után új veszélyes vállalatokra küldte, hogy elveszítse. Miután a Lykiával szomszédos hegylakó Solymiakat legyőzte, az amazonokat kellett megtámadnia, e harczias nőket, kik a távoli Skythiában női államot alkottak, melyből a férfiak ki voltak zárva. A Pegasos segítségével ezeken is győzvén, visszatért Lykiába, hol Jobates még egy végső merényletet intézett ellene, lesből és orozva számos támadót küldvén reá. De midőn Bellerophon ezeket is megölte, Jobates végre megismeré, hogy az istenek különös kegyelme védi ez ifjút, nőül adta hozzá egyik leányát s utódjává tevé Lykia trónján.
De Bellerophon boldogsága nem volt állandó. Elvakítva nagy szerencséjétől, nem elégedett meg a boldogsággal, melyet családi élete és uralkodása nyújtott számára; szárnyas lován az Olympra kivánt hatolni. Zeus, ki mindig nagy szigorúsággal bünteti az emberek vakmerőségét, elvonta ekkor tőle kegyelmét, megriasztá a Pegasost, mely ledobta magáról merész lovasát s egyedül repült az Olymposra, hol azóta Zeus szekerét vonja. A földre hullt Bellerophon pedig bénán és elhomályosult lélekkel barangolt ezentúl Ciliciában, míg végre kerülve az emberi társaságot, nyomorultan elveszett.
VII. A KRÉTAI MONDA-KÖR.
Minos. Zeus és Europa fia. Midőn Zeus Europát bika alakjában elragadta, Kréta szigetére úszott vele, hol Europa Minost, Rhadamanthyst és Sarpedont szülte. Később Asterion neje lett, ki a három fiút saját gyermekeinek fogadta s halála után Minosra hagyta trónját. Minos eleinte Rhadamanthyssal, később egyedül uralkodott, virágzásra és hatalomra emelte Krétát s igazságos uralkodása által annyira megnyerte az istenek kegyét, hogy az alvilágban Rhadamanthyssal együtt tovább uralkodik s Hadesnek segéde az elhunytak fölötti itéletmondásban.
Midőn Minos a Poseidontól küldött bikát nem áldozta föl, a megsértett isten kérésére Aphrodite természetellenes szerelemre gyujtá a királyné, Pasiphaë szívét ez állat iránt, s e viszonyból született a Minotaurus, bikafejű, emberalakú szörnyeteg, melynek számára Minos a Labyrinthot építteté Daedalus által. Itt tanyázott e szörnyeteg; egyedüli táplálékát emberhús tevé, mely czélra a leigázott országok ifjait és leányait használták, míg végre Theseus fegyvere véget vetett a szörny életének. Világos nyomai látszanak e mondában a phœniciai Baal tiszteletének, kinek emberáldozatokat mutattak be, s Theseus győzelme az emberiesebb hellen műveltséget jelenti, mely behatolván, Krétába, megszüntette a kegyetlen Baal-tiszteletet.
Daedalus. Metion fia, Eupalamos unokája, Erechtheus királyi családjának rokona. Rendkívül ügyes művész, kőfaragó és építőmester volt s nagy hírre tett szert nevezetes találmányai által, minők voltak a fejsze, árbocz, vitorla. Miután tanítványát és rokonát Talost művészi féltékenységből orozva letaszítá az Akropolisról, a halálitélet elől Krétába Minos királyhoz menekült. Itt különféle művészi alkotásai által megnyerte a király kegyét; ő építette a Minotaurus számára a Labyrinthot is, melynek egyes ösvényei oly mesterségesen fonódtak egybe, hogy mindenki eltévedt benne. Mivel azonban később Ariadne segítségére volt Theseus megmentésében s ő adta számára a mentő gombolyagot, elvesztette a király kegyét, ki őt fiával, Icarussal a Labyrinthba zárta. De művészi ügyessége itt is segítségére volt; tollakból és viaszból szárnyakat készített a maga és fia számára, melyeknek segítségével a levegőbe emelkedhettek. De Icarust repülés közben elragadta ifjú heve s nagyon közel jutott a naphoz, melynek forró sugarai felolvasztották a viaszt, szárnyai lehulltak s ő maga a tengerbe zuhant, melyben menthetetlenül elveszett. – Dædalus ellenben szerencsésen elérte Itália partjait, Cumæ közelében templomot emelt Apollo tiszteletére s aztán Siciliába Kokalos királyhoz ment, hol nemcsak vendégszeretetet talált, hanem oltalmat is Minos ellen, ki egész hajóhaddal sietett üldözésére. Kokalos várába csalta Minost s a fürdőben megfojtatta; a megmentett Dædalus pedig egész élete végéig udvaránál maradt s hálából nagyszerű épületekkel diszítette országát.
Talos. Egész érczből álló szörnyeteg volt, kit Hephæstos készített és Minosnak ajándékozott. Ez Kréta szigetének őrizésére használta. Mindennap háromszor körüljárta a szigetet; mihelyt közeledő hajót látott, a készen álló tűzbe ugrott, melyben egészen izzóvá lett s azután magához szorítá a partra szálló embereket, kik e szörnyű ölelés alatt iszonyú kínok közt meghaltak. E mondában szintén a Baalnak nyújtott emberáldozatokra lehet ismerni. Midőn az Argonauták Kolchisból visszatértek az arany gyapjúval, Talos szintén így akarta fogadni őket, de a bűbájos Medea megmenté társait. Tudta, hogy a szörnyeteg testének csak egy ere van, mely fejétől végig vonul testén s nyílásánál szöggel el van zárva. E szöget sikerült Medeának kihúznia s Talos elvérzett.
* * *
EÖTVÖS JÓZSEF
VALLMÁSOK ÉS GONDOLATOK
540
Az erénynek
egyik főtámasza
az önbecsülés,
s az önbizalom
egyik föltétele minden nagy tettnek.
Azon érdem,
mellyel az arisztokrácia egyes korszakokban bír,
csak e két tulajdonban találja magyarázatát.
541
Az emberi ész
ellentétekben halad,
a társadalmi viszonyok kifejlődései pedig
hasonlóak a természetéhez,
mely,
ha néha
pillanatnyi megrázkódásokat tapasztalunk is,
mindig csak
egy bizonyos rendben s fokonként történhetik.
Ebből az következik, hogy,
habár az emberi eszmék rögtön változnak,
olyannyira, hogy
ami előbb egy kor uralkodó eszméjének látszott,
annak mindjárt utána
éppen ellenkezője állíttatik fel alapelvként,
ezen, az eszmék körében történt változás
soha nem változtathatja meg rögtön
az egész társaságot.
A befolyás,
melyet eszmék
társadalmi viszonyainkra
kétségen kívül gyakorolnak,
inkább csak abban áll, hogy
általok azon irány határoztatik meg,
melyben a kifejlődés,
de csak lassan,
történni fog;
s ki a históriát tanulmányozza,
meggyőződik, hogy revolúció
(azaz a létező viszonyok tökéletes átalakulása)
soha nem történik rövid idő alatt.
Az anyagi rendnek felforgatása,
mit annak nevezünk,
csak
vagy egy hosszú fejlési processzusnak
végső jelensége,
vagy a megindulási pont,
melyen a fejlődési processzus kezdődik.
542
Nagy barátja vagyok
a statisztikának;
nem mintha azt hinném, hogy
az csakugyan annyit bizonyít,
mint sokan felteszik,
hanem azért,
mert mióta
minden állításnak
statisztikai adatokkal való támogatása
divattá vált,
a hamis tételek felállítása
valamivel több nehézséggel jár,
s a tudományos paradoxonok alkotói
badarságaikat
legalább jobb rendszerben adják elő.
543
Korunknak
nem legkisebb kalamitásai közé tartozik
az úgynevezett zseniális emberek megszaporodása,
értve ezen nevezet alatt nem azokat,
kik teremtő ésszel s alkotó tehetséggel bírván,
arra érdemesek,
s kiknek most sem vagyunk bőségében,
hanem azon émelygős fajt,
mely a zsenialitást feladatául választva,
különös öltözetben jár,
s hivatását abban keresi, hogy
semmi hasznossal nem foglalatoskodik.
544
Felgerjedett időkben
az,
ki a legfonákabb eszmék mellett
szenvedéllyel lép fel,
számos követőket találhat,
de aki
a legvilágosabb igazság védelmében
csak nyugodt okokra támaszkodik,
bizonyosan elhagyatva marad.
Vannak időszakok,
hol a józanság is
csak
a szenvedélyesség alakjában léphet fel.
545
Közönséges állítás, hogy
a politikai szabadság,
miután az egy bizonyos pontig fejlődött,
mindig egyeduralomhoz,
s mert ez ott,
hol a szabadságot követi,
mérsékelt nem lehet,
a despotiához vezet.
S ezen állítás históriai támaszául
az egész óvilág
– s főképp Róma – példája hozatik fel. –
Az úgynevezett világfájdalom
megragadta
nemcsak korunk költőit,
de tudományos férfiak is,
s így találjuk a históriában a panaszt, hogy
az emberiség kerékben forog,
mintha a világ kezdetétől
egy száraz malomba befogva,
csak az volna feladása, hogy
az előidézett mozgalom által
egyesek lisztjének őrlésére szolgáljon.
Nem szándékom
e tétel teoretikus taglalásába bocsátkozni;
annyi bizonyos, hogy az,
mi annak támogatására
az ókor történetéből felhozatik,
mást bizonyít.
Az óvilág alapeszméje,
mi az államot illeti:
az egyediségnek tökéletes alávetése az állam alá.
Civilizációjának minden csodái
ez eszme létesítésének köszönhetők,
s minden haladás
s minden visszalépés
azon arányban történt,
melyben ezen eszme
nagyobb vagy kisebb mértékben létesíttetett,
azaz
azon arányban,
melyben
az állam
nagyobb vagy kisebb hatalmat
gyakorolt polgárai felett.
Már miután
az állam hatalma
akkor legnagyobb s -korlátlanabb,
s csak ott használtatik a kellő következetességgel,
hol annak gyakorlása egynek adatik által,
világos,
miként azon tény, hogy
az óvilág szabad államai
végre despotiára mentek által,
csak azt bizonyítja, hogy
minden eszme a társaságot,
mely felett uralkodott,
végre azon formákhoz vezeti,
melyek alatt
ezen eszme
legtökéletesebben létesíthető;
miből,
ha azt a jelenre alkalmazzuk,
csak azon következtetést vonhatjuk, hogy
polgárosodásunk,
melynek uralkodó eszméje
az egyéni szabadság,
szintúgy el fogja érni azon formákat,
melyek alatt
az egyéni szabadság eszméje
a legtökéletesebben létesíthető,
mint az óvilág polgárosodása
végre saját uralkodó eszméjének,
azaz
az állam korlátlan hatalmának
létesítéséhez vezetett.
546
Igen csalatkoznak,
kik azt hiszik, hogy
a reformáció
csak a katolicizmusra is
káros hatást gyakorolt volna.
Semmi nem erősíti meg inkább
a meggyőződést,
mellyel az emberek valamely elvhez ragaszkodnak,
mintha ennek helyes alkalmazása
vitatás tárgyává válik;
s maga a reformáció,
melyet tulajdonképp
csak ily vitatkozásnak tekinthetünk,
legvilágosabban bizonyíthatja ezt,
miután a történet tanúsága szerint
e nagy esemény
első eredményként azt idézte elé, hogy
nemcsak az egyháztól elszakadók,
de a katolikusok is
sokkal inkább ragaszkodtak vallásukhoz,
mint annak előtte. –
Igen gyengének kell annak lenni,
mit ellenzés veszélyeztethet.
Miben még életerő van,
azt a megtámadás az álomból,
melybe a hosszú pihenés alatt szenderült,
csak erejének érzetére ébreszti fel.
547
Mint némelyek, hogy
szobájok üresnek ne látszassék,
bútoraikat
a legnagyobb rendetlenségben állítják fel,
úgy járnak el napjainkban sokan eszméikkel;
s ismertem akárhányat,
kikről senki sem mondotta volna, hogy
eszök van,
a az kificamodása által
nem vonta volna magára a közfigyelmet. –
Nem undorodom semmitől inkább,
mint az ily emberektől,
s a korlátolt elmék zseniális rendetlensége
körülbelül úgy hat reám,
mint azon angol kertek,
milyenekké sokan kis telkeiket átalakítják,
mintha arra, hogy
apró birtokuk pompás parkká váljék,
nem kívántatnék egyéb,
minthogy
az utak
a lehetőségig tekervényesek legyenek.
548
Bármennyire
bámulják sokan
a diplomácia finom fogásait
s a politikai ügyességet,
annyi bizonyos, hogy
egy oly eset ellenében,
midőn az állam
veszélyes pillanatokban
megmentését
államférfiai ügyességének köszönheté,
tízet hozhatunk fel,
midőn az ily mesterségek
az államokat
nehézségekbe, sőt veszélyekbe ejtették.
549
Nem ártana,
ha midőn
nagy urak népszerű magaviselete
annyira magasztaltatik,
néha Clodius emléke eleveníttetnék fel,
ki, hogy patrícius létére tribunusnak választassék,
magát plebejus által adoptáltatta.
550
Mi más a szabad sajtó,
mint szabad oktatási jog.
*
KUN ÁKOS VICC, HUMORESZK GYŰJTEMÉNYE
− Hol helyezte el az új kiscicát, Jean?
− A jégszekrényben, uram.
− Nem fog ott megfázni?
− Nem, uram, mert gondosan rácsuktam az ajtót.
*
− Jean, dugja a tehén farkát a konnektorba!
− Minek, uram?
− Forralt tejet akarok inni.
*
− Jean, fejje meg a disznót!
− Minek, uram?
− Hogy disznósajtot csinálhassunk.
*
− Jean, tálalja az ebédet, és nyissa ki az ajtót!
− Minek, uram?
− Evés közben jön meg az étvágy.
*
− Jean, menjen le, és kérje el a sarki rendőrtől a bilincsét!
− Miért, uram?
− Szeretném, ha ez a könyv lebilincselő olvasmány lenne.
*
− Jean, hányadika van ma?
− Ott van a kezében az újság, uram.
− Ezen hiába nézem, mert tegnapi.
*
− Jean, az év melyik hónapjában van 28 nap?
− Annyi mindegyikben van, uram.
*
− Jean, azt írja az újság, hogy a megfagyott embert legjobb hóval bedörzsölni, hagy magához térjen.
− Igen, uram.
− De mi van akkor, ha ez a malőr nyáron történik? Honnan lehet akkor havat szerezni?
*
− Jean, hány fok van a szobában?
− +15 °C, Uram!
− És kint?
− +3 °C.
− Jó, akkor engedje be azt a 3-at is.
*
− Itt vannak a fagyosszentek, uram.
− Jól van Jean, akkor engedje be őket.
*
− Megjött a tél, uram.
− Hogyan történhetett ez, Jean? Hiszen mára nem is vártunk vendéget.
*
− Jean, nyissa ki az ajtót!
− Minek, uram?
− Megjöttek a gondolataim.
*
− Valami szárnycsattogást hallok, Jean!
− Repdes a képzelete, uram.
*
− Jean, ha elalszom, oltsa el a villanyt.
− Rendben van, uram. Majd szóljon, ha elaludt.
*
− Miért csikorog a cipőm, Jean?
− Mert még nem fizette ki, uram.
− Ostobaság, Jean. Ha ez így volna, akkor a zakóm is csikorogna.
*
− Mi ez a lihegés, Jean?
− Kifáradt a futószőnyeg, uram.
*
− Jean, a puskámat! Lőni akarok!
− De uram, még az egész ház alszik.
− Nem baj, Jean. Majd lábujjhegyen lövök.
*
− Jean, legyen szíves döntse meg egy kicsit az asztalt.
− Miért, uram?
− Dőlt betűket szeretnék írni.
*
− Jean, hozza be a szódavizet!
− Uram, már elment az ereje.
− Na és, nem birkózni akarok vele.
*
− Jean, hozzon nekem egy bunkósbotot!
− Minek, uram?
− Unatkozom, és agyon akarom ütni az időt.
*
− Jean, hozzon nekem egy szárítókötelet!
− Mire jó az, uram?
− Ki akarom teregetni a múltamat.
*
− Jean, hozzon egy mászókötelet!
− Minek, uram?
− Ki akarok mászni az adósságaimból.
*
Délelőtt:
− Jean!
− Igen, uram!
− Délben érkezik az anyósom. Intézkedjék, hogy virágesővel fogadják.
Délután háromkor:
− Jean!
− Igen, uram!
− Hol van az anyósom?
− Sajnos uram, csak cserepes virág volt itthon…
*
− Jean, locsolja meg a virágokat a kertben.
− De uram, esik az eső!
− Nem baj, Jean. Akkor vigyen magával esernyőt!
*
− Jean megetette a papagájt?
− Igen, uram.
− Mivel?
− A macskával.
* * *
MAGYAR KÖZMONDÁSOK BÖLCSESSÉGE
2219.
A mint tartod enédet, ugy ihatod tejedet.
2220.
A mi enyém, enyém.
2221.
Jobb egy enyém mint két másé. (L. másé, mienk.)
2222.
Ott is emlegetik az embert, a hol szidják.
2223.
Csuklik: emlegetik.
2224.
Ugy ragad a vétek mint az enyv.
2225.
Enyves kezü.
Azaz ragadós kezü, kinél hamar megragad valami, vagyis tolvaj.
2226.
Epéje sincs.
2227.
Elfutotta az epe, mint juhot a tályog.
Rossz kedve van, komor.
2228.
Több epéje mint vére.
2229.
Epéje sincs mint a galambnak.
2230.
Szedi az epret.
Azaz hasznot. –
Elszedték az epret előle. Maga kebelébe szedi az epret.
2231.
Hires eperre nem kell kosárral menni.
2232.
Lassan kullog mintha epret szedne.
2233.
Erdő nincsen zöld ág nélkül.
Azaz nincs, ki ne szeretne, mig fiatal.
2234.
Nem látja fátul az erdőt.
2235.
Erdőre tőkét, tengerbe vizet.
Latin: In silvam ligna, in mare aquam deferre.
Német: Holz in den Wald tragen.
2236.
Véletlen erdőben gyakorta nyul fekszik..
2237.
Erdőt szánt, gyepüt sem szánthat.
Alig él, mégis ebeket tart.
2238.
Szál faért erdőt.
Oly fiatalok mondják, kik nem akarnak megházasodni.
„Majd bizony! elhagyjak erdőt egy szál faért.”
2239.
Attól félhet erdőben hogy magátul is felakad.
Rosz emberre szól.
2240.
Félre bokor! jön az erdő.
Tréfásan magárul is mondja az ember, de csak ismerősének.
Általában jelenti a kisebb és nagyobb ranguak közti különbséget.
2241.
Gonosz eredetnek gonosz a vége
Latin: Mali principii malus finis.
2242.
Jó bornak, jó embernek eredetét ne keresd.
2243.
Szentirásból jőnek az eretnekek.
2244.
Ergo: vigyorgó.
Ki okoskodása után kimondá az „ergo”: „tehát” következtetést, vigyorogni szokott.
Rimjáték.
2245.
Szép köntöst inkább mocskol rossz erkölcs mint a sár.
2246.
A megpirulás festéke a jó erkölcsnek.
2247.
Erkölcsös ember is tekint a parancsolatra.
2248.
Fenn az ernyő kas nélkül.
Azaz a lényegest, minő szekérben a kas, a mellékesért, minő az ernyő, elfelejteni, mi fonákság. – Rangtartás vagyon nélkül.
2249.
Erő s pribék ellen nincs pecsétes levél.
2250.
Fontonként fogy az erő, latszámra jő vissza.
2251.
Ha erő nem használ, ravaszsággal hozzá.
2252.
Se ereje, se veleje.
2253.
A ki erősebb, az a hatalmasabb.
2254.
Nincs oly erős, kinek társa ne volna.
2255.
Erőtlent az erős csak a zsákba rázza.
Mailag és roszabbul: erős az erőtlent hamar zsákba rakja.
2256.
Minden erőtetés visszaélés.
2257.
Erőtlen, ki elbizza magát.
2258.
Majd elfujja szél, oly erőtlen.
2259.
Erre int, arra mutat.
Két szinü, álnok ember.
2260.
Erre közelebb, arra hamarabb.
„Merre menjünk itt, földi?” – ,Erre.’ – „Hát ha arra mennénk.” – ,Arra közelebb, erre hamarabb.’ – Nem ritkán halljuk ily párbeszédben e közmondást. – „Közel” jelenti a tért, „hamar” a jobb utat. Az okos emezt választja. –
Politikai pártokat is jellemeztek e közmondással,
Széchenyi és Wesselényi a feldunasoron sétálgatván, amaz mondá: „nekem Budára kellene fölmenni.” – ,Nekem is’, mondá emez. „Ugy isten veled!” mondá az első, „te egyenest szoktál járni, én majd csak a hidra kerülök.”
2261.
Barátom az erszény.
2262.
Jobb egy erszény mint két barát.
2263.
Legjobb utitárs a teli erszény.
2264.
Kinek üres az erszénye, üres a szekrénye.
2265.
Kinek teli az erszénye, elég tudós az.
2266.
Késő a takarékosság, ha üres az erszény.
2267.
Egyik csinál erszényt, másik lemetszi azt.
Egyik dolgozik, a másik veszi hasznát.
2268.
Könnyebb tanácsot adni mint erszény pénzt.
2269.
Szerelem, bor, koczka üritik az erszényt.
2270.
Ha üres erszényed, vendégséget kerüld.
2271.
Kettős a lelke erszényének.
Igen teli van erszénye.
2272.
Nincs könnyebb a teli erszénynél.
2273.
Megütötte erszényét a lapos guta.
2274.
Lapos az erszénye.
Azaz üres.
2275.
Lyukas az erszénye.
Kihullott belőle, azaz nincs benne.
2276.
Ebszíjjal kötött erszényü.
Fukar, zsugori.
2277.
Levonták orrárul az erszényt.
Elvették tőle a bizalmat.
2278.
Megfejték erszényét.
Mint a tehen tölgyit. Leginkább kártyásoknál van divatban mind a szó mind a dolog.