kb. 4 perc olvasás
Életminőségünk kistükre – ABC
Boldog-boldogtalan, bölcs és balga
A földi/égi poklok és mennyországok
Írástudók árulása és bűnvallása – I.
Petőfi Sándor
A XIX. SZÁZAD KÖLTŐI
Ne fogjon senki könnyelműen
A húrok pengetésihez!
Nagy munkát vállal az magára,
Ki most kezébe lantot vesz.
Ha nem tudsz mást, mint eldalolni
Saját fájdalmad s örömed:
Nincs rád szüksége a világnak,
S azért a szent fát félretedd.
Pusztában bujdosunk, mint hajdan
Népével Mózes bujdosott,
S követte, melyet isten külde
Vezérül, a lángoszlopot.
Ujabb időkben isten ilyen
Lángoszlopoknak rendelé
A költőket, hogy ők vezessék
A népet Kánaán felé.
Előre hát mind, aki költő,
A néppel tűzön-vízen át!
Átok reá, ki elhajítja
Kezéből a nép zászlaját,
Átok reá, ki gyávaságból
Vagy lomhaságból elmarad,
Hogy, míg a nép küzd, fárad, izzad,
Pihenjen ő árnyék alatt!
Vannak hamis próféták, akik
Azt hirdetik nagy gonoszan,
Hogy már megállhatunk, mert itten
Az ígéretnek földe van.
Hazugság, szemtelen hazugság,
Mit milliók cáfolnak meg,
Kik nap hevében, éhen-szomjan,
Kétségbeesve tengenek.
Ha majd a bőség kosarából
Mindenki egyaránt vehet,
Ha majd a jognak asztalánál
Mind egyaránt foglal helyet,
Ha majd a szellem napvilága
Ragyog minden ház ablakán:
Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk,
Mert itt van már a Kánaán!
És addig? addig nincs megnyugvás,
Addig folyvást küszködni kell. –
Talán az élet, munkáinkért,
Nem fog fizetni semmivel,
De a halál majd szemeinket
Szelíd, lágy csókkal zárja be,
S virágkötéllel, selyempárnán
Bocsát le a föld mélyibe.
(Pest, 1847. január.)
*
1.
1984 előtti és utáni történelmet naprakészen hamisítok
A „haszontalan filozófia” ellen közhangulatot teremtek
A „homousion/homoiusion” hitvitát mi furkósbottal vívjuk
A „hegemón” marxista–leninista esti egyetemen adtam, vettem órákat
2.
A „Kincses szigetről” hamis térképet készítek és árulok
A „kuratóriumi bizottságosdi” kollektív felelőtlensége mögé bújok
A „ma nekem, holnap neked” alapon döntök pályázatok sorsáról
A „reál” és „humán” szféra közé éket verek, majd szakadékká tágítom
3.
A „varázsló” vagyok, aki Mariót gonoszul hipnotizálta
A baráti kapcsolatokat hálózatépítéssel teszem tönkre
A „szívátültetéshez” legyengítem szellemi immunrendszeredet
A „Tudomány” fedőneve alatt lakásodban kutatok, lelkedben vájkálok
4.
A belvárosból csak erőszakkal lehetne országjárásra vinni
A Bibliából idézve „bizonyítom be”, hogy semmi nem szent
A bűnbakra meglevő igényt felerősítem és kielégítem
A bürokrácia útvesztőiben sorsukra hagyom ügyfeleim
5.
A célszemély botlására dögkeselyűként lesek és lecsapok
A családi ezüst után a hálószobatitkokból tartok végkiárusítást
A császárnak törlesztek, istennek meg se próbálok adózni
A csodájára járnak új találmányomnak, a kormánypárti kabarénak
6.
A csúcson rajongásommal zaklatlak – utána le se köplek
A döntések helyett – esetleg után – szeretek vitatkozni
A fal ugyanazon pontját nézem évekig, mert alapos vagyok
A falra festem az ördögöt és meglep, hogy meg is jelenik
7.
A felelősséget gyorsan és szakszerűen el- és áthárítom
A főorvos diagnózisa nekem – alorvosnak – megfellebbezhetetlen
A gaz(dag) embereket kiszolgálva kiszolgáltatom a szegényeket
A gazdagok és hatalmasok zseniális sztárügyvédjeként villogok
8.
A gazemberek utolsó mentsvárába húzódok: a „hazaffyságba”
A gerontokratikus Akadémiáról űzöm külföldre a tudóspalántákat
A gitárommal szeget verek, a diákokkal adathegyeket magoltatok
A gyanúsítottat elítéltnek, bűnözőnek prejudikáló Szabó László voltam
9.
A háborús héják szócsöve és bértollnoka vagyok
A gyarmati leigázáshoz szépen hangzó ideológiát gyártok
A gyerekre rárakom ártatlansága bizonyításának súlyos terhét
A háború megelőzésénél is jobban ügyelek a diplomáciai protokoll előírásaira
10.
A Hivataltól várom, hogy rangot adjon a szellemi életben
A jó lábat amputálom ugyan, de keresek vevőt a papucsra
A határidő a múzsám, a honorárium a doppingszerem (csók)
A humort diszkvalifikálom, a komolyat a komorral azonosítom
11.
A keserű pirulákat geil sziruppal öntöm le
A kapitalizmus szelleméhez igazítom a protestáns etikát
A kezem tiszta: spiritus rector vagyok a szellemi népirtásban
A kereszténység márkaneve alatt bóvlit vagy mérget kínálgatok
12.
A kis- és nagyfőnökök igazát előre borítékolom
A kocsmagőztől megtáltosodva kifordítanám sarkából a világot
A komornyik szemszögéből „deheroizálom” a Nagy Embert
A kívülállók, outsider-ek szólásszabadsági jogát önkényesen korlátozom
*
József Attila
ARS POETICA
Németh Andornak
Költő vagyok – mit érdekelne
engem a költészet maga?
Nem volna szép, ha égre kelne
az éji folyó csillaga.
Az idő lassan elszivárog,
nem lógok a mesék tején,
hörpintek valódi világot,
habzó éggel a tetején.
Szép a forrás – fürödni abban!
A nyugalom, a remegés
egymást öleli s kél a habban
kecsesen okos csevegés.
Más költők – mi gondom ezekkel?
Mocskolván magukat szegyig,
koholt képekkel és szeszekkel
mímeljen mámort mindegyik.
Én túllépek e mai kocsmán,
az értelemig és tovább!
Szabad ésszel nem adom ocsmány
módon a szolga ostobát.
Ehess, ihass, ölelhess, alhass!
A mindenséggel mérd magad!
Sziszegve se szolgálok aljas,
nyomorító hatalmakat.
Nincs alku – én hadd legyek boldog!
Másként akárki meggyaláz
s megjelölnek pirosló foltok,
elissza nedveim a láz.
Én nem fogom be pörös számat.
A tudásnak teszek panaszt.
Rám tekint, pártfogón, e század:
rám gondol, szántván, a paraszt;
engem sejdít a munkás teste
két merev mozdulat között;
rám vár a mozi előtt este
suhanc, a rosszul öltözött.
S hol táborokba gyűlt bitangok
verseim rendjét üldözik,
fölindulnak testvéri tankok
szertedübögni rímeit.
Én mondom: Még nem nagy az ember.
De képzeli, hát szertelen.
Kisérje két szülője szemmel:
a szellem és a szerelem!
1937. február-március
Ötletek, címszavak, gondolatbébresztők –
A Hivatások Nagy Jenciklopédiája előmunkálatai
