kb. 4 perc olvasás
Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 23. szám · / · Figyelő
Lengyel Menyhért:
Kaffka Margit regénye: Szinek és évek
Móricz Zsigmond már akkor jelentette a Nyugatban e regény nagy és mélységes értékét, mikor még csak ujságfolytatásokban olvashattuk – most könyvben is megjelent a szép regény – és én, nem akarva elébe vágni az egész könyvet érdeme szerint méltató kritikának – s nem is ilyen igénnyel lépve fel, – csak az első impressziókat szeretném elmondani, amelyek átzugtak bennem, a könyv egyhuzamban való, nappal-éjjeli olvasása közben – és még azután is, amint sokáig fogva tartotta képzeletemet a nagy konstrukcióju munka – eleven alakjaival, levegős távlatával, vidéki tájaival, bánatos szineivel: egész zengésével, amit csak a legnagyobb költői alkotások vernek fel az ember lelkében.
Mi van a »Szinek és évek«-ben? Életperspektiva. Hüvös, nyugodt, mégis bánatos, elmult fájdalmakkal átitatott keresztülnézés egy sors, egy emberélet (asszonyélet) felett. Kezdetétől a végéig. Kuszált eseményeivel, összevisszaságával, zökkenésekkel, váratlanságokkal, – belső megváltozásokkal, melyek abban a pillanatban, amikor történnek, talán indokolatlanok, de a végén a törvényszerüség erejével állanak elénk. A roppant feladatot, – az élet vonalát megrajzolni, emelkedésével, hullámzásával, esésével – s végső nyugalomba hajlásával – ezt a feladatot Kaffka Margit ebben a regényében úgy tudja, mint kevés iró és nemcsak a mieink közül. Egyszer egy kitünő német iró, aki igen tájékozott az uj magyar irodalom dolgaiban, azt kérdezte tőlem – »mondja, melyik magyar irónak van világfelfogása«. Kicsit zavarba jöttem, amint elmém izgatottan végigszaladt a magyar irók munkáin, – szép tarka, érdekes történetek, regények és szindarabok jutottak az eszembe, – nagyszerü megfigyelések és a talentum sokféle megvillanásai, – de világfelfogás? A Kaffka Margit regénye mögött ott sötétlik ez a komoly valami.
És még sok minden. Az asszony egész sorsa, legbelseje, sokfajta szenvedése, elhagyatottsága, örökös vágyakozása, az aminek indult és az, amivé lett. És – mint rendkivüli érték – a magyar vidék és a magyar emberek különös szine, s oroszos, bánatos, pusztoló világa. Kitünően látott alakok s történetek, amelyekhez köze volt az irónak, mert a meggyőződés és tudás olyan erejével beszél róluk, amit nem lehet csak kitalált dolgokhoz hozzáadni. Mélyen a magyar földben gyökeredznek a regény szálai – s mélyen az iró szivében a dolgok egész lirája.
Kitünően tudta elmondani. Bánatosan, egyszerüen, nyugodtan. Emberek és dolgok felett álló szuverénitással, mely az irónak nemcsak világnézetében, hanem előadása módjában is kifejezésre jut. Ez a nyugalom nagy gazdagságot sejtet s rendkivüli készséget mutat, mely tetézve a konstruálni tudás oly ritka adományával a várva-várt és nálunk annyira hiányzó kész, nagy regények irójának mutatja Kaffka Margitot. A »Szinek és évek« – már ilyen. Kész – nagy regény – és ezekkel az elfutó sorokkal csak ezt akartam mondani. Ez a regény olyan, ami megmarad – egy szépkönyv ebből a korból., Nem fog elmaradni a felbecsülése és igen diszes helyre állítása…
Nem fog elmaradni… Mosolyognom kell. Most, ebben a kritikátlan, felelősségtelen időkben talán mégis elmarad. Itt-ott – napilapokban, hét-nyolc fakó sort olvasok a »Szinek és évek«-ről – azt mondják – mit is mondanak! – igen, azt mondják, hogy egészen ügyes munka. És még milyen? Szórakoztató.
