kb. 11 perc olvasás
A POLOSKA
Vannak háziállatok, mint például a ló, szarvasmarha, kutya, macska és a jámbor ember – és vannak vadállatok, mint az oroszlán, tigris, jaguár, február és a gonosz ember. A poloska nem háziállat, habár benne lakik a házunkban (nálunk nem, csak a szomszédoknál), mert csíp. Viszont, ha csíp is, azért még nem vadállat, mert nem erdőben lakik. Legcélszerűbb tehát a poloskát az ágyiállatok közé sorozni.
A poloska kicsiny állat, akkora, mint egy gyöngyszem, vagy egy vércsepp, vagy egy lencse. A színe rozsdavörös, a szaga büdös. És ez mind igen bölcs rendelkezése a természetnek, mert így még csak ki lehet bírni azt a pár ezer poloskát, ami egy jól nevelt pesti hálószobában van, de képzeljük el, milyen rettenetes lenne, ha a poloska akkora lenne, mint egy patkány, égszínkék színe lenne, és olyan szaga lenne, mint egy gyöngyvirágnak. Ugyebár, még sokkal undorítóbb lenne. Na hát ezért mondom én mindig, hogy a természet igen bölcsen van berendezve, és azt nem lehet csak úgy meggondolatlanul kritizálni. Még azt sem lehet mondani, hogy jobb lenne, ha poloska egyáltalában nem lenne, mert baj ugyan, hogy nálunk van, de mind tiszta haszon, hogy a Kohnéknál is van meg a Koplalaghyéknál is. A poloska neve szláv eredetű szó, a szlávoknál úgy hangzik, hogy: ploska. A poloska példa arra, hogy őseink a kultúrát az európaiaktól vették át. A poloskára vonatkozólag ez az átvitel valószínűleg úgy történt, hogy őseink, mint nomád nép, fölös számú tetvekkel rendelkeztek, mikor azonban letelepedtek, tetveiket becserélték a szlávokkal poloskára; a szlávok persze csaltak, mert igen sok poloskát megtartottak maguknak. A poloska igazi kultúrféreg, vadembereknél és félvad nomádoknál nem fordul elő, falun, sőt vidéken is ritka, ezért véleményem szerint, valamely nép kultúrájának igazi fokmérője poloskáinak a száma.
A poloska a városi lakásokban, az ágydeszkák és falak repedéseiben sunyít, éjjel, mihelyt eloltják a lámpát, elkezd a falon korzózni. Korzózik, korzózik, korzóznak, korzóznak, csakhamar ezren korzóznak a falon, s aztán körülményes utakon bemásznak az ágyba, rámásznak az alvó emberre, kis szívócsövecskéjükkel lyukat ütnek a bőrébe, s elkezdik a vérét szívni.
Amikor jóllakott a poloska, kihúzza szívókáját a pali bőréből, megtörüli és zsebre teszi – s vesd el magad, elkezd őrülten menekülni. A sértett áldozat egy darabig még nyugodtan alszik, de mire a poloska az ágyról elmászik a „Petőfi halála” alá, akkorra elkezd ám a csípés helye fájni, s az áldozat mozog, fölébred, kigyújt és megvakarja a tett színhelyét. Majd éktelen sziszegéssel, káromkodással keresi az átkozott merénylőt. A tettes poloska a legnagyobb nyugalommal hallgat, tudja, hogy őt már baj nem érheti, s az egész szitkozódást nem is érti, mert hiszen a sérült nem őt szidja, hanem az anyját.
1920
A ZSIDÓ
A zsidó, miként azt egy Darwin nevű angol zsidó kimutatta, a majomtól származik. Ezért van az, hogy a zsidó utánozza a keresztényt, s ezáltal a gyanútlan embert, faját s erkölcsét illetőleg gyakran megtéveszti.
A zsidó termete hosszúkás és kerek, magassága egy méter és ötven centi és egy méter és kilencven centi között váltakozik, már aszerint, amint a kis Kohnról, vagy a dromedár Jakabról van szó. Szélessége néha ennél is több. A zsidó válla csapott, fülei elágazók, lábai karikásak, amelyiké nem, az csal. Mivel pedig a zsidónak kedvenc faji szokása a csalás, manapság már több egyenes lábú és szabályos fülű zsidót látunk, mint görbelábút. Törvényhozási intézkedésre van e tekintetben is szükség.
A zsidó a föld minden táján található, részint szabadon, tehát vad állapotban az utcán és a kávéházakban, részint az ember által megszelídítve: internáló táborokban. Hazánkban fordul elő legsűrűbben, nyilván azért, mert az itteni éghajlati viszonyok a legkedvezőbbek fejlődésére. A botbüntetésről szóló nemzeti törvényünk éppen az éghajlati viszonyok megváltoztatását célozza, amennyiben a természetes csapadék pótlására még mesterséges csapadékról is gondoskodik a zsidók számára.
A zsidó libahússal, sólettel és retekkel táplálkozik, tehát húst is, növényi eledelt is fogyaszt, azaz vegyes táplálkozású. Kártékony volta már ebben is megnyilvánul, mert táplálkozása által elvonja az ember elől a libát, a babot és a retket. Tisztességes zsidó csakis füvet és kvarcot eszik. Ezért nem igaz az, amit Friedrich István és más „keresztény” vallású előkelőségek mondanak, hogy vannak tisztességes zsidók is.
A zsidó kedvenc szokása a kereskedés. De kereskedésen felül majomtermészete folytán az ember valamennyi ténykedését elleste és utánozza. Így tudománnyal is foglalkozik (Ehrlich, Einstein, Pikler, Goldziher), költ (Heine), ír (Zangwill), zenét szerez (Bizet, Goldmark), föltalál (Nobel), utazik (Stein) stb., stb. De ezek csak a fölületes szemlélőt tévesztik meg, aki azonban az igazat a hamistól meg tudja különböztetni, az látja a nagy különbséget a fölsoroltak és például: Csarada, Timon, Kajuch, Kmetty, Vozáry, Bellaaghné és Kmoskó között.
A zsidó, ha a majomtól származik is, azért tulajdonképpen báránybőrbe bújt farkas, sőt ereiben tigris- és hiénavér is csörgedez, ami, eltekintve e faj erkölcstelenségét, éppen nem csodálatos.
A zsidónak erényei nincsenek, mert ha gyógyít, ezt a honoráriumért teszi, ha tanít, ez a fizetésért van, ha ingyen gyógyít, akkor látszatot akar kelteni, ha elment a háborúba, ezt azért tette, mert muszáj volt neki, különben bezárták volna, ha elesett, ezt biztosan nem szándékosan tette, hanem elszámította magát. Csakis bűnei vannak a zsidónak. A zsidó idézte elő a világháborút, ő okozta annak az egyik fél által való elvesztését, a másik fél által való megnyerését, különben egészen biztos, hogy a háború remis-vel végződött volna, azaz egyenlő hadállásban abbahagyták volna a küzdő felek, és a díjon osztozkodtak volna. A zsidó csinálta a forradalmakat és a bolsevizmust, ő vezette félre és mételyezte meg az orosz nemzeti keresztény Lenint, a zsidó csinálta a drágaságot, a nagy hideget, a szénhiányt, a nyári negyvenfokos meleget, az éhínséget és a spanyoljárványt. Szerintem helyesen sem spanyol- hanem zsidójárvány ennek a neve. Az a zsidó pedig, aki spanyoljárványban meghalt, csupán a keresztény spanyolhalottakat utánozta, nem tudván ellenállni letagadhatatlan és fönt már méltatott majomtermészetének.
1922
BESZÉLGETÉS A HADIMILLIOMOSSAL
Én. – Hogy van?
Ő. – Köszönöm, rosszul. Itt van, kérem, ez a záróra. Hogy a szegényeknek nem szabad tizenegy után lumpolni, azt értem. Azoknak nincs miből. De mi közöm nekem a zárórához? Én megfizetném annak a rongyos kávéháznak vagy vendéglőnek, vagy orfeumnak azt a fűtést és azt a kis világítást. Mi jogon merik azt mondani, hogy én menjek haza zárórakor? És micsoda disznóság az, hogy én csak három szobát fűthetek, mikor nekem van szenem és van szénrevalóm! Itt van ez a nagy lakás tizenöt szobából, és csak hármat szabad befűttetnem. Ez a gazság kérem, ezt írja meg! Ez az egyéni szabadság lábbal tiprása. Ez az állam zsarnoksága. Ez ellen folyik a háború. Ez ellen és a demokratikus eszmékért. A demokratikus eszméknek diadalra kell jutni, ha akármeddig is folyik a harc. De most? Ahová az ember néz, mindenütt egy disznóságot lát.
Én. – Hát például nézzen most körül, és mondja meg, milyen disznóságot lát.
Ő. – Hát itt van például ön. Itt ül, ceruza és papiros a kezében, firkál, s engem interjúvol. Miért van ön itt? Nem disznóság, hogy egy erős, egészséges ember itt van, és nincs a harctéren?
Én (megszégyenülten távozom, de megállapítom, hogy a hadimilliomos oly magasrendű, oly okos embertípus, hogy érdemes értük mindent megtenni; én a magam részéről például boldog lennék, ha az életemet egy hadimilliomosért föláldozhatnám).
1917
Kedves Jézuskám, én már a harmincadik évemen rég túl vagyok, de a lelkem még gyermeki, szeretem a karácsonyfát, a játékot és az ajándékokat, szeretném tehát, ha nem feledkeznél meg rólam az idei karácsonykor. Hozzál, kérlek, nekem egy szép karácsonyfát és apró kis vacakokat játszani, és mivel már mégis öregebb és így okosabb is vagyok a többi gyermekeknél, ne haragudj, ha mindjárt megmondom, hogy az egész dolgot hogyan szeretném én. (Neked már, ha költségbe vered magad és hozol, úgyis mindegy, nem igaz?)
Hát hozz kérlek egy jó nagy fát, szép nagy gyertyák legyenek rajta, olyanok, amik nemcsak fényessé, hanem meleggé is teszik a helyet, ahol felállítják a karácsonyfát. (Mivel a szobába nem férne el, az Almássy térre tervezem.) És kérlek, selyempapírosba pakolva ne szaloncukor legyen, mert azt, mióta sokat cigarettázom, nem szeretem, hanem nagy széndarabok legyenek, rúd szalámik, fehér kenyerek. A fa aljában ne kis kocsik és építőkockák legyenek, hanem nagy villamoskocsik, mert tudod, olyan rossz itt Pesten a közlekedés; mindet átadnám aztán, amikor már meguntam velük játszani a városnak, hadd járjanak a körúton és a Vilmos csá… akarom mondani a Váci körúton. Az építőkockák helyett hozzál, tudod, olyan barakkokat, ahol szegény emberek lakhatnak. Majd én úgy játszok velük – a barakkokkal -, hogy szegény embereket teszek beléjük.
És a fa alatt legyen nagy kisznikben sok szén, és nem bánom: rozskenyér és főtt marhahús és krumpli. Sok, sok, sok.
Ja igen, ezt majd elfelejtettem, a fán babák és ólomkatonák helyett, vékony zsinórokon háborús generálisok és diplomaták lógjanak, nem baj, ha a gyertya, amint olvad, a fejükre is csöpög.
És olyant is szeretnék, tudod, amit szoktál vinni kisfiúknak, hogy viszel nekik egy gumibabát, egy parányi gumiembert, amit megnyomnak és sír. Hozd el nekem, kérlek, Ludendorffot, majd én mindig megnyomom úgy, hogy éppen olyan szépen fog sírni, mintha gumiból volna, ez nagyon szép játék lesz, nagyon jól fogom vele tölteni az idei nevezetes karácsonyt.
1919
Már a középiskolai olvasókönyvünkben olvashattuk volna, ha – sajnos – ki nem maradt volna belőle, hogy a pénz jótékonyan hat.
Ezáltal a testre is jótékonyan hat.
Sovány, hajlott derekú és sápadt arcú emberek, mihelyt pénzre tesznek szert, fokozatosan kövérednek, kiegyenesednek és kipirosodnak.
A pénztől a betegségek is, legalább javarészben, minden gyógykezelés nélkül elmúlnak.
A pénztől elmúlik a legnagyobb betegség is, a pénztelenség.
A pénztől, szerintem, még az ember testmagassága is megnő. Én már láttam több példát, melyek alapján merem állítani, hogyha például egy harminc éves százhatvan centi magas ember hirtelen sok pénzhez jut, rövid idő alatt százhetven centire nő, viszont, ha vagyonát elveszti, helyesebben leég, még rövidebb idő alatt százötven centire zsugorodik.
A pénztől elmúlik a fáradtság, erő és munkakedv, s önbizalom, mondhatnám: elbizakodottság lépnek a helyébe, ezeknek aztán további következménye a további pénz. Ahhoz tehát, hogy az ember pénzt keressen, pénzének kell lennie, lateinerek szerint: ab ovo, kereskedők szerint: von Haus aus.
A pénztől kellemessé és széppé válik az időjárás. Mert ha tikkasztó meleg van, az remek, hisz az ember kimegy a strandra. Ha szeles idő van, az remek, mert akkor az embernek nem kell kimennie a strandra, hanem jogosan ül be a kávéházba alsózni, s okvetlenül nyer azoktól, akiknek nincsen pénzük. (Ha talán nem fizetnének a végén? A pénzes ember ezt is könnyen kibírja, de nem bírja ki az, aki pénz nélkül ül le alsózni, s a nyereségből akarja este a családját megvacsoráztatni.) Ha borús az idő, az remek, mert az ember fölveheti vadonatúj impregnált felöltőjét és feszíthet benne. Ha szárazság van, az nem baj, mert a rossz termés elsősorban a pénzteleneket sújtja, s a pénzes ember ezáltal csak újabb „erkölcsi” és anyagi fórra tesz szert. Ha esős idő van, s a termés kitűnő lesz, ez még jobb, mert ezáltal a nemzeti vagyon szaporodik, a nemzeti vagyon szaporodása pedig először is abban jelentkezik, hogy akinek eddig is volt pénze, annak még több lesz ezután.
Ha pénzes ember talál egy pénztárcát, amely tele van dollárral, azt átadja a rendőr bácsinak, s amikor jelentkezik a jogos tulajdonos, az örömében ad belőle a pénzes embernek. A pénzes ember tehát ezen is keres.
De ha a pénztelen ember talál egy pénztárcát, az nem adja át a rendőr bácsinak, hanem meg akarja magának tartani, persze öten is látják, mikor a tárcát fölveszi, miáltal a rendőr bácsi fölírja, s a pénztelen embert jogtalan eltulajdonítás, idő előtti öröm miatt bezárják. (Azt persze nem is mondtam, hogy amikor a pénzes ember találja meg a pénztárcát, senki nem látja meg, ha fölveszi, mert ő pénzes ember, s ezért úgynevezett nonsalansszal veszi föl, nem úgy, mint a szegény pénztelen ember, aki tízpercnyi habozással s ijedt ide-oda nézdegéléssel két kilométernyi körzetben még a múmiák figyelmét is fölhívja magára.)
1925
NAGY LAJOS
KÉPTELEN TERMÉSZETRAJZ
ÉS MÁS KARCOLATOK
TARTALOM
