kb. 11 perc olvasás
Blaise Pascal
Gondolatok
mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK)
– a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza – állományában.
Bővebb felvilágosításért és a könyvtárral kapcsolatos legfrissebb hírekért
látogassa meg a http://www.ppek.hu internetes címet.
Némely szerzők így beszélnek műveikről: „Az én könyvem, az én kommentárom, az én
történetem stb.” Érezni rajtuk, hogy jómódú polgárok, házuk a főutcára néz, s folyton az „én
otthonom”-ra jár a szájuk. Pedig helyesebben tennék, ha ezt mondanák: „A mi könyvünk, a
mi kommentárunk, a mi történetünk stb.”, hiszen rendszerint több benne a másé, mint az
övék.
*
Mitől van az, hogy a sánta ember nem bosszant fel bennünket, holott a sántító elme
felingerel? Azért, mert a sánta ember elismeri, hogy mi járunk egyenesen, a sántikáló észjárás
viszont azt állítja, hogy mi sántítunk; különben szánakoznánk, nem pedig bosszankodnánk
rajta.
Epiktétosz még határozottabban teszi fel a kérdést: „Miért nem sértődünk meg, ha azt
mondják, hogy fáj a fejünk, és miért haragszunk meg, ha azt mondják, hogy helytelenül
okoskodunk, vagy helytelenül döntünk?” Azért, mert abban teljesen bizonyosak vagyunk,
hogy nem fáj a fejünk, vagy hogy nem vagyunk sánták; afelől azonban nem vagyunk
ugyanennyire meggyőződve, vajon az igazság mellett döntünk-e. Így aztán, mivel
bizonyosságunk egyetlen forrása az, hogy teljesen meg vagyunk róla győződve, holott
másvalaki ugyanígy tökéletesen az ellenkezőjéről van meggyőződve, ez megingat bennünket,
megdöbbenünk, és döbbenetünk csak méginkább fokozódik, ha rajta kívül ezer más is
kigúnyol bennünket döntésünkért; kénytelenek vagyunk ugyanis többre tartani a magunk
bölcsességét mindenki másénál, ami pedig merész és kényes dolog. Ilyen véleményeltérések
azonban sohasem fordulnak elő, ha a sántáról van szó.
*
Az egész élet számára legfontosabb dolog a hivatás megválasztása – mégis a véletlen
dönt róla. A szokás csinál belőlünk kőművest, katonát, tetőfedőt. „Kiváló cserepező”,
mondják; a katonák, egyesek szerint: „micsoda őrültek”, mások szerint éppen ellenkezőleg:
„nincs még egy olyan nagyszerű dolog, mint a katonaélet; aki nem katona, az mind
sehonnai.” Addig-addig halljuk dicsérni gyermekkorunkban e hivatásokat, és megvetéssel
emlegetni a többit, míg végül is választunk; természetes ugyanis, hogy szeretjük az igazságot,
és gyűlöljük a balgaságot; ezek a szavak hatnak az érzelmeinkre: csupán alkalmazásukban
követünk el hibát. Oly nagy a megszokás hatalma, hogy azokból, akiket a természet
egyszerűen csak embernek alkotott, mindenféle foglalkozást űzőket faragunk; mert vannak
vidékek, ahol mindenki kőműves, másutt meg mindenki katona stb. A természet kétségkívül
nem ilyen egyforma. Az egyformaság tehát a megszokás műve, ez kényszeríti rá a
természetet; a természet azonban néha mégis felülkerekedik, s az embert minden jó vagy
rossz szokás ellenére is visszatartja ösztönös állapotában.
*
Amikor egészségesek vagyunk, csodálkozva gondolunk rá, hogyan is tudnánk élni, ha
betegek lennénk; amikor aztán valóban betegek vagyunk, vidáman szedjük az orvosságot: a
betegség rákényszerít bennünket. Elpárolog a szórakozások, a séták szenvedélyes vágya, mert
az egészség szülte, a betegség kényszerűségeivel azonban összeférhetetlen. Helyette a
természet jelen állapotunknak megfelelő szenvedélyeket és vágyakat ébreszt bennünk.
Csupán a belülről jövő és nem a természet keltette félelmek zavarnak bennünket, mert
valóságos állapotunkat egy olyannak a szenvedéseivel tetézik, amilyenben nem leledzünk.
Mivel a természet minden helyzetünkben mindenkor boldogtalanná tesz bennünket,
vágyaink egy boldog állapotot csillogtatnak meg előttünk, a valóságoshoz egy olyan
állapotnak a gyönyörűségeit társítva, amelyben nem leledzünk; de hiába érnénk el e
gyönyöröket, akkor sem lennénk boldogok, mert akkor meg ez újabb állapotunknak
megfelelő, más vágyak ébrednének bennünk.
Ezt az általános tételt egyedi esetekre kell alkalmazni…
*
Unalom. – Semmi sem olyan elviselhetetlen az ember számára, mint a szenvedélyek,
ügyes-bajos dolgok, szórakozás, iparkodás nélküli teljes tétlenség. Ilyenkor átérzi semmi
voltát, elhagyatottságát, elégtelenségét, függőségét, tehetetlenségét, ürességét. Lelke mélyéről
azonnal rátör az unalom, a gyászos hangulat, a szomorúság, a bánat, a bosszúság, a
kétségbeesés.
*
Szórakozás. – Az embereket gyermekkoruktól fogva arra szoktatják, hogy legfőbb
gondjuk a becsületük, a boldogulásuk, a barátaik, sőt a barátaik boldogulása és becsülete
legyen. Mindenféle tennivalókkal, nyelvtanulással, testgyakorlással halmozzák el őket,
fejükbe verik, hogy csak úgy lehetnek boldogok, ha rendben van az egészségük, a becsületük,
a maguk és barátaik vagyoni helyzete, s ha csak eggyel is baj van ezek közül, boldogtalanok
lesznek. Tehát olyan kötelességekkel és tennivalókkal halmozzák el őket, amelyek pirkadattól
sötét estig nem engednek nekik megállást. – Furcsa módja ez boldogításuknak, mondhatják
erre! Van-e ennél jobb módszer arra, hogy boldogtalanná tegyük őket? – Hogyan! Hogy mi
lenne az a módszer? Szabadítanánk csak meg őket ezektől a gondoktól, azonnal meglátnák
önmagukat, és rádöbbennének, micsodák; honnan jönnek, hová mennek; tehát semmi sem
sok a foglalkoztatásukra, figyelmüknek önmagukról való elterelésére. Ezért tanácsoljuk
nekik, hogy ha ennyi minden elintézése után is marad még valami szabad idejük, használják
fel szórakozásra, játékra, a teljes belefeledkezésre.
Milyen üres és milyen szennyes az emberi szív!
*
Nem érjük be a bennünk, a mi tulajdon lényünkben adott élettel: egy elképzelt életet
szeretnénk élni mások rólunk alkotott véleményében, és ezért minden igyekezetünkkel
látszani akarunk. Szüntelenül szépítgetjük, dédelgetjük képzeletbeli lényünket, és közben
elhanyagoljuk a valóságost. Ha nyugalom lakozik bennünk, ha nemes szívűek vagy
hűségesek vagyunk, buzgón igyekszünk ezt meg is mutatni, hogy ezeket az erényeinket is
hozzákapcsoljuk másik lényünkhöz, akár le is mondanánk róluk, csakhogy a másikra
aggathassuk őket; szívesen lennénk még gyávák is, ha ezzel vitézi hírnevet szerezhetnénk
magunknak. Valódi lényünk semmiségét mi sem mutatja jobban, mint az, hogy nem elégít ki
bennünket az egyik a másik nélkül, és gyakran odaadjuk cserébe a valódit a másikért! Mert
becstelen ember számba menne az, aki nem lenne hajlandó meghalni a becsületéért.
*
PASCAL, BLAISE (1623–1662) francia matematikus, fizikus és gondolkodó
A természet titkai rejtve vannak előttünk; jóllehet állandóan alkot, nem látjuk mindig az eredményt; csak idővel s koronként ismerjük meg, s bár a természet mindig egyforma, mi sem ismerjük mindig egyformán. Egyre többet tapasztalhatunk, mert elménk egyre fejlődik…
A tekintély szerepe a filozófiában – Gondolatok. Vál.: François Mauriac. Bibliotheca. Bp., 1943. 33. Fónagy Iván;
…az emberek különös előjoga, hogy nemcsak minden egyén fejlődik napról napra, hanem szüntelenül halad az egész emberiség is, és ugyanúgy gazdagodnak tudásban az egymást követő emberöltők, mint az egyes ember évről évre.
Azok, akiket mi régieknek hívunk, mindenben újoncok voltak tulajdonképpen, és az emberiség gyerekkorát képviselik; s minthogy mi századok tapasztalataival gazdagítottuk az ismereteiket, bennünk, magunkban keressük a tapasztalt öregkort, amit a régiekben keresünk.
Uo. 35.;
…nem vagy kevésbé Isten akkor, ha sújtasz és ha büntetsz, mint amikor vigasztalsz és kegyelmet gyakorolsz.
Ima – Uo. 37.;
…a testi fájdalom csak a lelki fájdalom büntetése és tükörképe.
…a legnagyobb betegség ez az érzéketlenség éppen, és ez a végtelen gyengeség, hogy még saját nyomorát sem érzi a lelkem.
Uo. 43.;
Ne érezzek kínt vigasztalás nélkül; hanem hogy kínt és vigaszt érezzek egyszerre…
Uo. 46.;
Nem tudom, mi van hasznomra, az egészség vagy a betegség, a gazdagság vagy a szegénység, vagy bármi más a világon.
Uo. 49.;
Nem kell különösebben emelkedett szellemiség ahhoz, hogy belássuk: nem juthatunk így igazi tartós boldogsághoz, hogy minden örömünk hiábavaló, hogy szenvedésünk végtelen, s hogy a halál, mely szüntelenül nyomon követ, egy-két év múlva örök megsemmisülésbe vagy örök kárhozatba taszít.
Semmi sem biztosabb és semmi sem borzalmasabb ennél.
Semmi sem biztosabb és semmi sem borzalmasabb ennél.
Gondolatok a keresztény vallásról. I. f. – Uo. 65.;
A keresztény vallás csak két dolgot állít: hogy az ember természettől fogva gyarló, és hogy Krisztus urunk megvált minket.
Semmi sem olyan fontos az ember számára, mint a sorsa, semmi sem olyan félelmetes, mint az örök élet.
Uo. 67.;
Borzalmas látni, hogy valaki semmiségekért remeg, és ugyanakkor érzéketlen a legnagyobb dolgokkal szemben.
Uo. 68.;
Csak az szégyen, ha valaki nem ismer szégyent.
Uo. 70.;
…a kicsinység csodája nem kisebb, mint a nagyság csodája.
I. m. 2. f. – Uo. 73.;
…mi az ember a természetben? Semmi a végtelenhez képest, minden a semmihez képest. Valami a semmi és a minden közt, a középen.
Uo. 74.;
Tudnunk kell, mire vagyunk képesek; több vagyunk a semminél, de nem vagyunk minden…
Uo. 75.;
A mezítelen igazság megdöbbenti az embert.
Az elemi igazságok túlságosan érthetőek számunkra…
…a túlzott jóindulat is zavarja az embert.
A legnagyobb hideget és a legnagyobb meleget nem érezzük. A végleteket nem érzékeljük. Nem érezzük őket, csak bántanak.
Uo. 76.;
Középen úszunk hatalmas, bizonytalan, hullámzó tömegben az egyik véglettől a másik felé.
Ne keressük a biztonságot, a szilárd talajt. Értelmünket mindig megcsalja a jelenségek állhatatlansága. Semmi sem rögzíti meg a végest a két végtelen közt; a két végtelen átöleli, és fut előle.
A végtelenhez képest nincs különbség a végesek közt…
Uo. 77.;
Hogyan is ismerhetné egy rész az egészet?
Az ember … kapcsolatban van mindazzal, amit ismer. Szüksége van térre, mert tér veszi körül, időre, mert benne változik, mozdulatokra, mert mozdulatokban él, elemekre, mert elemek alkotják. Szüksége van melegre, ételekre, mert táplálkozik, levegőre, mert lélegzik, látja a fényt, érzi a testeket; minden, minden kapcsolatos vele. Tehát ahhoz, hogy ismerhessük az embert, tudnunk kell, miért van szüksége levegőre; ahhoz, hogy ismerhessük a levegőt, tudnunk kell, mi fűzi ilyen szorosan az ember életéhez…
Minden ok és okozat; közvetett és közvetlen egyaránt.
Lehetetlen a részeket az egész nélkül megismerni, és nem ismerjük az egészet addig, míg minden részt egyenként meg nem ismertünk.
Uo. 78.;
Az ember számára az ember a természet legmegfoghatatlanabb csodája; mert képtelenek vagyunk felfogni, mi a test, és még kevésbé értjük, mi a szellem, és azt értjük a legkevésbé, hogyan egyesülhet a szellem a testtel.
Uo. 79.;
…az emberek minden baja egy dologból fakad, mégpedig abból, hogy nem tudnak szép csendben a szobájukban maradni.
I. m. 3. f. – Uo. 82.;
Nem békés, nyugalmas örömök után vágyódunk, mert ilyenkor eszünkbe jut szerencsétlen sorsunk. Nem a veszélyt keressük, és nem a kellemetlen, kínos megbízásokat, hanem a sürgés-forgást, a zajt, mert eltereli kellemetlen gondolatainkat, és elszórakoztat.
Uo. 83.;
Ha valakinek azt mondják, hogy éljen nyugodtan, ez mintegy azt jelenti, hogy éljen boldogan; s ez annyit tesz, hogy olyan szerencsés körülmények között éljen, hogy mindig megelégedéssel gondolhasson sorsára, és sohase találjon bánatra okot. Márpedig aki ezt mondja, nem ismeri az ember természetét.
Uo. 84.;
A nemesember azt hiszi, a vadászat komoly, királyi szórakozás; de a vadászszolga más véleményen van.
Uo. 85.;
Gyerekkora óta mást sem hall az ember, mint hogy gondoljon a becsületére, boldogulására, barátaira és ezenfelül barátai boldogulására és becsületére. Különféle kötelezettségekkel terhelik őket, nyelveket taníttatnak velük, dolgozniok kell szüntelenül, s állandóan azt magyarázzák nekik, hogy csak akkor lehetnek boldogok, ha egészségesen, becsületesen, jómódban élnek barátaikkal együtt, és vége a boldogságnak, ha csak az egyik kellék is hiányzik. Megbízásokkal, munkával halmozzák el őket, kora hajnaltól nincs egy szabad percük sem. Furcsa, mondhatják erre, hogy így akarnak boldogítani valakit, hiszen ezzel teszik csak igazán tönkre a szegények életét.
Uo. 89.;
…kevésre és sokra, mindenre és semmire képes; nem angyal, nem állat: csak ember.
Az emberek a labdát és a nyulat kergetik, a királyok is ezzel szórakoznak.
Az ember minden jel szerint gondolkodásra termett: ebben rejlik emberi méltósága s minden érdeme.
Uo. 91.;
Nádszál az ember, a természet leggyengébb nádja, de ez a nádszál gondolkozik. Nem kell a világnak összefognia, hogy megsemmisítse: kis pára, egy kis vízcsepp is megölheti. De ha a világ meg is semmisítené, az ember akkor is értékesebb lenne, mint a gyilkosa, mert tudja, hogy meghal, és a világ nem tudja, hogy erősebb nála.
Igyekezzünk … helyesen gondolkozni: ez minden erkölcs alapja.
Uo. 92.;
…éppoly veszélyes Istent ismerni, ha nem ismerjük nyomorunkat, mint a nyomorunkat ismerni, ha nem ismerjük a Megváltót, aki meggyógyíthat.
I. m. 4. f. – Uo. 101.;
A dolgok nem mutatják, hogy nincs Isten, de nem is mutatják kézzelfoghatóan Isten jelenlétét. Rejtőző Istent mutatnak csak.
Van a keresztény vallásban valami megdöbbentő.
Uo. 103.;
A nyomor kétségbeesést szül, a gőg önteltséget.
I. m. 5. f. – Uo. 104.;
Arkhimédészt akkor is tisztelné mindenki, ha a lehető legszürkébb életet élte volna. Nem gyönyörködtette a szemeket nagy csatákkal, de találmányokkal gazdagította a szellemet. Ó, hogy ragyog a szellemek előtt!
Uo. 112.;
…a kölcsönös csalás elengedhetetlen alapfeltétele az emberek együttélésének; kevés barátság maradna meg, ha mindenki tudná, mit mondott róla a barátja, mikor nem volt jelen, holott akkor őszintén, tárgyilagosan beszélt.
I. m. 6. f. – Uo. 120.;
Ne ragaszkodjék hozzám senki, még ha örömmel, önként tenné is. Becsapom, akiben vágyat keltek, mert nem lehetek senki életcélja, s mert nem tudom semmivel sem kielégíteni.
…bűnös vagyok, ha megszerettetem magam valakivel.
A vágy sosem tudna betelni, még ha hatalmába kerítené is mindazt, amit akar. De elégedettek leszünk, ha lemondunk a vágyunkról. Vágy nélkül senki sem lenne elégedetlen, s vágyakkal senki sem elégedett.
Uo. 123.;
Egy pillantással kell átlátni mindent, legalábbis egy bizonyos fokig. Nem számítással, logikus gondolatmenettel jutunk el a valósághoz.
I. m. 7. f. – Uo. 125.;
Az igazi filozófia ott kezdődik, mikor már nem törődünk a filozófiával.
Uo. 128.;
Ahogy az ember esze megromolhat, éppúgy megromolhatnak az érzékei is.
Vannak olyan bűnök, melyek más bűnökön keresztül kapcsolódnak csak hozzánk. Ha kivágjuk a törzset, elvittük az ágakat is.
Uo. 129.;
Az embert jobban győzik meg azok az érvek, amikre maga jött rá, mint azok, amikre mások jöttek rá.
Uo. 130.
*
p.s.:
Pascal idézetek